FELFEDEZŐ
A Rovatból

Diana hercegnő szobra lehet a legszomorúbb áldozata Harry és Vilmos elhidegülésének

Kép: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 10.



2017-ben az alkotó úgy kalkulált, hogy 2019 környékén készülhet el az alkotással. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ez eddig nem sikerült, sőt, nagy a csönd a Diana-szobor körül. Mindez érthető annak fényében, hogy Harry herceg élete az elmúlt három évben gyökeresen megváltozott: 2017-ben eljegyezte Meghan Markle-t, 2018-ban feleségül vette, 2019-ben apa lett, 2020-ra pedig kilépett a királyi családból.

Az elmúlt évek sűrű történései miatt tehát valószínűleg Harry-nek nem a szobor volt a prioritás.

Ezentúl pedig még nehezebb lesz vele egyeztetni, hiszen március végén kilépett a királyi családból, és feleségével együtt elhagyta a szigetországot, Los Angelesben telepedtek le, itt akarnak új életet kezdeni, távol a királyi családtól. A brit bulvársajtó - ami ellen Harry és Meghan hadjáratot folytatnak jelenleg is - rengeteget pedzegette, hogy az egykor egymáshoz oly közel álló testvérpár viszonya megromlott-e, ha igen, van-e visszaút. Ahogy az lenni szokott, a királyi családon belüli viszályokról biztosat sosem tudni, ám a bennfentesek szerint nincsenek jóban, és már alig beszélnek. Néhány napja hozták nyilvánosságra, hogy Harry-ék kiléptek a Vilmossal és Katalinnal igazgatott közös jótékonysági projektből.

Az egykor elválaszthatatlan fivérek közt tehát egyre mélyül az ellentét a források szerint, amelyen valószínűleg az sem segít, hogy egy egész óceán választja el őket egymástól, Harry pedig sorra vágja el a kötelékeket maga és London közt. Kérdés, hogy ennek áldozatul esik-e Diana hercegnő szobra, amely 2017-ben még a két testvér nagy projektje volt, most viszont óriási csend honol körülötte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina szerint Németh Balázshoz képest Füles egy Szerb Antal
Pottyondy Edina egy Facebook-posztban minősítette a fideszes képviselőt, miután az a parlamentben félreértette a videóját. A vita apropója az volt, hogy Németh Balázs kasztrációs fenyegetésnek nézte a Micimackó-hasonlatot.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Pottyondy Edina a Facebookon reagált arra, hogy a keddi parlamenti ülésen szóba került a legutóbbi videója. Azt írta, Németh Balázs fideszes képviselő „horror-erotikus fantáziálásba kezdett”, és kasztrációs fenyegetésként értelmezte a videójának egyik mondatát.

A posztban azt a mondatát idézte, amelyet a képviselő félreértett:

„(Orbán Viktor) a Magyar Nemzetben közölte, hogy ő tigris, és nem nyúl. Majd Micimackó bebújt az odújába, megtömte a pociját jóféle mézzel, és szegény, leeső farkú, kissé balfék csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást és a haza megvédését a migránsáradattól.”

A youtuber felidézte, hogy a félreértést a kormány egyik tagja oszlatta el az ülésteremben. Eszerint Tanács Zoltán technológiai és innovációs miniszternek kellett felhívnia „szegény Csacsi figyelmét arra, hogy itt nem a Narancs eddig ismeretlen ötvenegyedik árnyalatáról van szó, hanem a viszonylag közismert gyermekirodalmi remek, a Micimackó egyik szereplőjéről, Fülesről. Aki annyira szerencsétlen és nyomorult sorsú lakója a Százholdas Pagonynak, hogy még a farkát is képes elveszíteni.”

Pottyondy szerint utólag meg kell követnie a nyilvánosságot a „szerencsétlen hasonlatért”, mert az események tükrében jelentősen túlértékelte Németh Balázs intellektuális képességeit.

„A fideszes politikushoz képest Füles egy Szerb Antal” – írta.

Ezután a trafiktulajdonos, híradós, propagandista, atlétikai vb-tótumfaktum és parlamenti képviselőt ostobának, képességtelennek, szervilisnek és végtelenül rosszindulatúnak nevezte.

Hozzátette: „Ha az alkalmatlanságnak lenne Grand Slamje, a mi Csacsink három sima szettben könnyedén zsákolná be a címet.”

Posztját azzal zárta, hogy mostantól újra keresi azt a popkulturális szereplőt, akinek a butaságával párhuzamba lehet állítani Németh Balázs képességeit, és ehhez ötleteket is kért követőitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk