„Torkom szakadtából üvöltöttem és zokogtam, miközben felszínre tört minden gyerekkori traumám”
Bali egyfajta egzotikus földi paradicsomként él a legtöbb ember fejében. Daróczi Szilárd 5 éve kezdett utazásokat szervezni az Indonéziához tartozó szigetre elsősorban magyaroknak, hogy minél többen megismerhessék annak igazi arcát.
Ennek apropóján beszélgettünk vele.
– Hogyan kerültél Balira?
– Egy barátom javasolta 2017-ben, hogy mi lenne, ha ketten kiköltöznénk és elkezdenénk utakat szervezni. Ő nem sokkal ezelőtt járt ott először, és azonnal beleszeretett. Leültünk beszélgetni és elhatároztuk, hogy fél éven belül belevágunk. Ekkoriban én az MTVA-nál dolgoztam, de már erősen a kiégés szélén voltam, szóval 2018 elején kértem fél év fizetés nélküli szabadságot. A terv az volt, hogy megnézzük, milyen az élet Balin, és ha megtetszik, akkor maradok, ha viszont mégse, fél év után hazajövök folytatni a korábbi munkámat.
A főnökeim először megadták a fizetés nélküli szabadságot, egy újbóli egyeztetésen viszont már azt közölték, hogy mégse fog menni a dolog: vagy maradok, vagy felmondok, fél évre elengedni nem tudnak. A felmondást választottam, és eredeti szándékommal ellentétben az albérletemet se fizettem tovább, szóval gyakorlatilag minden szálat elvarrtam. 2018 márciusában érkeztünk meg Balira, első körben 9 hónapot maradtunk, ami alatt bejártuk az egész szigetet és környékét. Ezután következett két év kétlaki élet, néhány hónap Balin, majd néhány hónap Londonban, ahol korábban szintén dolgoztam. Utóbbira azért volt szükség, mert ekkor még nem volt annyi vendégünk, ami kitermelte a költségeinket, az angliai munkával viszont jól lehetett keresni.
A Covid kitörésekor is épp Balin voltunk, de az utolsó csoportunkat már le kellett mondanunk. Visszaköltöztem Londonba, próbáltam munkát keresni, ami nem volt könnyű, de végül sikerült. Tavaly februárban tértem vissza Balira, már egyedül, és kezdtem el újraépíteni a vállalkozást. Szerencsére alig több, mint fél év alatt sikerült eljutni oda, hogy egyedül már nem győzöm a feladatokat, szóval épp bővülés előtt áll a cég.
– Milyen utazók fordulnak hozzád?
– Főleg magyarokkal dolgozom, mivel ebben láttam piaci rést: Magyarországon egy jelentős réteg továbbra sem beszél idegen nyelveket, vagy ha mégis, sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat, ha ott helyben a saját nyelvükön kapnak tájékoztatást és van egy idegenvezetőjük, akihez bármilyen kérdéssel fordulhatnak. Ettől függetlenül szeretnék nyitni Anglia, Németország és más európai piacok felé is.
– Nem érzed úgy, hogy te is hozzájárulsz a sziget elturistásodásához azzal, hogy csoportokat viszel oda?
– Én elsősorban nem a mindenki által ismert és látogatott látványosságokhoz szeretném elvinni a vendégeimet, hanem ha rajtam múlik, a sziget valódi arcát, a balinézek mindennapjait mutatom meg nekik.
Sajnos sokaknak elég nehéz ezt lenyomni a torkán, de szerencsére mindig vannak nyitottabbak, akik a tömegturizmus célpontjai helyett inkább erre vevők.
– Önismerettel mikor kezdtél foglalkozni?
– Komolyabban a Covid alatt. Ekkoriban kezdtem el napi két meditáció mellett pszichológushoz is járni, és a terápia végére tudatosult bennem, mit is akarok valójában az élettől. Korábban is gondolkodtam ezen, amikor kint voltam Balin, de akkor valahogy nem voltam még készen arra, hogy átlássam, mi mindent lehet kihozni egy ilyen helyzetből. Itt rengeteg olyan kezelésben, rituális élményben lehet az embernek része, ami mind hozzájárul az önismerethez. Úgy érzem, mostanra már elég magas szintre sikerült eljutnom, ha összehasonlítom a jelenlegi énemet a 2-3 évvel ezelőttivel, teljesen más a kettő.
– Elég sokan csinálják manapság az ilyesmit divatból. Hogyan lehet kiszűrni ezeket az embereket a jelentkezők közül?
– Ha valaki ír nekem, hogy érdekli a dolog, először elmesélem neki, én mit éltem át. Mindig hangsúlyozom, hogy ezek a saját élményeim, egy olyan emberé, aki borzasztóan nyitott ezekre a dolgokra. De nagyon fontos, hogy senkinek ne legyenek előzetes elvárásai, mert úgysem azt fogja kapni. Ez általánosságban is igaz Balira: a többség azt képzeli, hogy mindenhol csend van, biciklivel járnak az emberek, egymást érik a pálmafák. A valóságban azonban nagyon kevés már az ilyen hely.
Az én olvasatomban arról van szó, hogy kapsz egy élményt, amit vagy be tudsz fogadni, vagy nem, és az is simán előfordulhat, hogy semmilyen hatása nem lesz. Jellemzően az szokott előfordulni, hogy valaki vagy belemagyaráz dolgokat, amelyek talán nem is történtek meg, vagy jó magyar szokás szerint elkezd panaszkodni, hogy nem érzett semmit, kár volt ezért ennyi pénzt kiadni. Az ilyeneket kiszűrni szinte lehetetlen, de amikor beszélgetek a vendégekkel, azért próbálok puhatolózni az elvárásaikkal kapcsolatban. Lebeszélni nyilván senkit nem tudok róla, de felhívom a figyelmüket a fentiekre.
– Hogyan találtál rá a gyógyítóra?
– Egy kint élő magyar lánnyal, Daniellával közösen kezdtünk önismereti, lélekgyógyító elvonulásokat szervezni Balira, ezért többeket felkerestünk, hogy a legjobb, leghitelesebb emberhez tudjuk elvinni a vendégeinket. Sajnos jellemző, hogy az Ízek, imák, szerelmek óta Balin mindenki gyógyító, vagy legalábbis annak mondja magát. Egy teljes iparág épült erre, és nagyon kevesen vannak, akik tényleg hitelesek tudtak maradni. A pénz nagyon meg tudja változtatni az embert, még akkor is, ha egyébként rendelkezik a megfelelő szaktudással.
A fentiek szellemében végigjártunk jó néhány gyógyítót helyiek ajánlásait követve, és ő volt az, akinél mindketten azt éreztük, hogy valami olyasmit kaptunk, amit korábban még nem.
– Mi történt pontosan?
– Az elején elmondta, milyennek látja az életünket, milyen állapotban vagyunk és mire kell odafigyelnünk. Aki már járt látónál, tenyér- vagy kártyajósnál, tudhatja, hogy megvannak azok a frázisok, amelyek mindig elhangzanak, mert szinte mindenki magára tudja venni.
Nekem például azt mondta, hogy a személyiségemből adódóan mindenkinek segíteni akarok, de vannak olyan munkatársaim, akik ezt kihasználják és visszaélnek a jóindulatommal. Ez eléggé betalált, főleg annak fényében, hogy semmit nem kérdezett előtte.
Utána felöltöztettek sarongba (ez egy tradicionális helyi ruhadarab), majd a kert hátsó részébe vittek. Leültettek a földre, ahol egy virágszirmokkal teli kádba folyt a víz. A gyógyító és segédje balinéz mantrákat énekeltek, ez volt tulajdonképpen a ráhangolás, majd elkezdtek locsolni a virágos vízzel. Azt gondolná az ember, hogy mivel ez hideg víz volt, fáztam és reszkettem tőle, de a valóság egészen más volt: amikor locsolt, azt éreztem, mintha felfelé jönne valami a torkomba a hasamból. Az egész ahhoz hasonlított, mint amikor készülsz a sírásra, vagy azt érzed, hogy valaminek ki kell jönnie. Utána elkezdte a hátamat és a gerincemet masszírozni, ami olyan érzés volt, mintha direkt azt akarná, hogy kijöjjön belőlem valami. Ezután kicsit drasztikusabban a hasamat kezdte nyomni, miközben azt mondta, nyugodtan dőljek a segítője karjába, és kiabáljak, amennyire csak tudok, mert ezáltal fognak kijönni a traumák.
Azt mondta, minden egyes üvöltéssel ezeket a traumákat és gyerekkori sérelmeket dolgozom fel, ha kijönnek, akkor többé nem fognak nyomasztani. Közben folyamatosan ölelt, simogatott és bátorított, hogy ráérünk, ne hagyjam abba, addig sírjak, amíg ki nem jött minden.
Ez a rész 10-15 percig tartott, utána átsétáltunk a családi szentélyhez, ahol egy tradicionális balinéz imádság hangzott el, volt hozzá felajánlás-kosár is gyümölcsökkel, süteményekkel, banánlevélbe csomagolt rizzsel és hasonló dolgokkal. Közben ötször kellett imádkozni, az első és ötödik alkalommal üres kézzel, a második-harmadik-negyedik alkalommal pedig virágot helyeztünk az ujjaink közé, az imádság után pedig a fülünk mögé tettük. Végül jött a gyógyító, és megkínált bennünket nyers rizzsel, amit a homlokunkra és a torkunkra tett. Előbbinek az volt a célja, hogy megtisztítsa a gondolatainkat, az utóbbinak pedig az, hogy a kimondott szavaink mind a tiszta szívünkből jöjjenek.
– Mit érzel azóta, megváltozott valamiben az életed?
– Közvetlenül utána megkönnyebbültséget éreztem, ami egyébként más korábbi, kint megélt terápiák után is jellemző volt. Azóta pedig egyre biztosabb vagyok benne, hogy foglalkoznom kell azokkal a traumákkal, amelyekről szó esett a kezelésen: nem intézhetem el annyival a dolgot, hogy megéltem, feldolgoztam és túl is vagyok rajta. Ha már át kellett élnem a kirekesztettséget, muszáj segítenem másoknak is abban, hogyan küzdjenek ellene. Daniellával elkezdtünk beszélgetni a témáról, ennek nyomán hoztunk létre egy saját kimonómárkát, aminek az üzenete pontosan az, hogy aki felveszi, önmaga lehet: úgy csodálatos, ahogy van, nem kell megjátszania magát. A bevétel egy részével olyan magyarországi szervezeteket fogunk támogatni, amelyek a kirekesztés ellen küzdenek.
– Ki az, akinek ajánlanád, hogy részt vegyen a kezelésen, és kinek nem?
– Azoknak ajánlom, akik úgy érzik, hogy szeretnének átélni egy különleges élményt, amit korábban soha, viszont el tudják engedni az elvárásaikat azzal kapcsolatban, hogy valami óriási dolog fog történni. Akik nyitottak spirituálisan, és nem azonnal várnak csodát, inkább hosszabb távon szeretnének belőle meríteni.
