HÍREK
A Rovatból

Csökkenti a Budapestről induló járatait a Ryanair

Nyolc járatot teljesen megszüntetnek, hét útvonalon pedig kevesebb járat lesz.

Link másolása

Kedden Budapestre látogatott Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, hogy sajtótájékoztatót tartson. Ezek voltak a legfontosabb bejelentései a légitársaság vezérének.

Marad a budapesti bázis

Michael O’Leary elmondta, hogy nem fogják bezárni a budapesti bázist, így nem vonulnak ki az országból. Ugyanakkor mivel a különadó miatt sokkal drágábbá vált az országban a működésük, ezért

csökkenteni fogják az induló járatok számát. Emellett a meglévő útvonalakon a járatok gyakoriságát is csökkentik télen.

Ennek eredményeként 4,9 millióról 4 millióra csökken az utasszám a téli szezonban a vezér szerint.

Járatcsökkentésekre kell számítani

A légitársaság vezetője azt is hozzátette, hogy

8 járatot szüntetnek meg teljesen, és 7 útirányban csökkentik a járatszámokat, vagyis 53-ról 45-re csökken az útvonalak száma.

O’Leary kifejtette, mivel a különadó jegyekbe való beépítése miatt drágábbá vált a Magyarországra való utazás, ezért kevésbé lesz vonzó a külföldiek számára. Emiatt inkább a környező országokat fogják választani a turisták.

Forrás: Portfolio


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa” - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, több ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén Magyar Péter demonstrációján.

A helyszínen összegyűlt tüntetőket arról is kérdeztük, hogy mi a véleményük arról, hogy a rendezvény előtt kikapcsolták a Kossuth téren a webkamerákat, és azt is megkérdeztük, mit gondolnak a nadrágszíjas plakátokról.

Volt, aki a Balaton déli partjáról érkezett a városba, hogy élőben hallja a Tisza Párt politikusát.

Megkérdeztük azt is, hogy mi a különbség Magyar Péter és a többi politikus között. Volt, aki azt emelte ki, hogy az őszinteség nagyon fontos nála, más pedig azt mondta, hogy nem uszítja az embereket, és volt, aki a régi Orbán Viktorhoz hasonlította őt.

Volt, aki azt mondta, hogy

„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa.”

Itt a videó Magyar Péter országjárásának debreceni állomásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiadták a figyelmeztetést! Záporok, zivatarok jönnek négy megyében is
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Link másolása

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar.

A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet négy vármegyére is kiadott figyelmeztetést a zivatarok miatt.

Az előrejelzés szerint estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet.

(via Kiderül)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kódexek, átkok, Antigoné és Ady – ezek a magyar érettségi első kérdései
Már lehet tudni a középszintű magyar érettségi első feladatait. A tárgyból összesen több mint 75 ezren vizsgáznak hétfőn.

Link másolása

A diákok a könyv születéséről kaptak egy szöveget a középszintű magyar érettségi első felében – írja a vizsgafeladatokról beszámva a Telex. A tekercsekről, kódexekről, átkokról szóló írást értelmezniük kell az érettségizőknek, és a szöveghez kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolniuk. Ezután egy irodalmi tesztet kell kitölteniük, amiben Szophoklész Antigonéja és Ady Endre neve is szerepel.

Erre összesen 90 percük van.

A feladatlap második fele ezt követi. Ebben egy művet kell elemezniük vagy egy témáról kell kifejteniük a véleményüket.

Az érettségik átalakulásával idén eltűnt az érvelés, gyakorlati szövegalkotás nevű feladat, helyette van a 20 pontot érő irodalmi kérdéssor. Nem kell a diákoknak összehasonlító elemzést sem írniuk, helyette választhatnak témakifejtő esszét.

Május 6-án magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló érettségizik az MTI szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET: