A Cosmopolitan főszerkesztője elismerte: az életmód-magazinok hazudnak az olvasóknak
Farrah Storr, a Cosmopolitan nagy tekintélynek örvendő irányítója szerint a nőknek szóló életmód-magazinok azzal a hazugsággal etetik olvasóikat, hogy bármit megkaphatnak, családi harmóniát, gyermekeket és remek állást. Elmondta, hogy neki is le kellett mondania a gyerekszülésről, hogy megkaphassa álmai munkáját.
A 37 éves Storr még tovább ment: neki egyenesen legnevesebb elődje, Helen Gurley Brown „adta el” ezt a gondolatot best-sellerré vált könyvében – mondta a Times Magazine-nak
A beszélgetésben Storr elárulta, hogy a 30-as éveibe érve kezdett igazán vágyódni a gyermek után, és már eldöntötték, hogy részt vesznek egy lombikbébi programban, de végül nem mentek el a megbeszélt időpontra.
Amikor fiatalabb volt, hitt abban, hogy lehet egyszerre jó szerkesztő és családanya is.
Aztán rájött, hogy ez mégsem megy, mert ahhoz, hogy valaki a szakmában csúcsra érjen, nem elég az ambíció és a tehetség, kőkeményen kell hozzá dolgozni, és nem lehet jól helyt állni két olyan pályán, ami egész embert kíván.
„A sors iróniája, hogy úgy döntöttem: nem teljesítem be az általam szerkesztett magazin ideálját. Az életünkben vannak pillanatok, amikor választanunk kell, és ez kényelmetlen, mert ki kell nyitni egy kaput egy ösvényhez, és közben bezárni egy másik előtt. kevesen tudnak egyszerre két úton járni. Lehet, hogy Helen Gurley Brown is a szíve mélyén ugyanúgy tudta az igazságot, mint én: nem kaphatsz meg mindent” – mondta Farrah Storr, aki később tudta meg, hogy a 2012-ben elhunyt Helennek, aki 32 éven át állt a Cosmopolitan élén, sem voltak gyermekei, és hogy hiába harcolt a kiadókkal, hogy ne „Megkaphatsz mindent” legyen könyvének címe, ragaszkodtak hozzá.