GASZTRO
A Rovatból

Budapesti reggelizőket teszteltünk - 6 hely, ahol igazán jót bruncholhatunk

Mert a tökéletes nap egy lassú és kiadós reggelivel kezdődök.


A budapesti reggelizőhelyek kínálata rengeteget fejlődött az elmúlt években. Az ízek mellett a megnyerő tálalás is egyre fontosabb szerepet kapott, és amikor letekintünk egy ilyen színes, izgalmas és szépen díszített tálra, valóban különlegesnek érezhetjük a pillanatot.

Miközben a várost jártam, és egymás után fedeztem fel ezeket a helyeket, egy dologban egyre biztosabb lettem:

A brunch a gasztronómia belépő műfaja.

Ezek az ételek még a különlegesebb helyeken is elérhető árban vannak, és közben megkapjuk mellé azt a kényelmet és odafigyelést, amit egy jóval drágább vacsora mellé kapnánk.

Pro Tipp: A február egy picit a szerelemről is szól. Ha egy igazán ütős napkezdéssel nyűgöznéd le a párodat, a brunch telitalálat.

Béchamel

A Béchamel az egész napos bruncholás intézményét élteti. Az Akácfa utcai, franciás hangulatú reggeliző egy bájos és békés sziget a turisták kedvenc környékén.

Az étteremben nagyjából 30 fő fér el, így hétvégén, főleg 10 óra után elég nehéz asztalhoz jutni. Szóval érdemesebb nyitásra érkezni, vagy a hétköznapokat választani.

Ezen a helyen nem meglepő módon igyekeztem valami olyat kóstolni, ami besamellel készül.

Így esett meg az, hogy életem legjobb Croque Madame szendvicsét sikerült elfogyasztanom. Mondjuk van egy kis csavar a dologban, de szerintem pont ettől lesz az igazinál is jobb.

Az alapot ugyanis ez esetben kenyér helyett kalács adja, ami kicsit édes, kicsit sós, és egészen fantasztikus harmóniában van a rákerülő sajttal, sonkával, besamellel és tükörtojással. Apróság, de nagyon szerettem a mellé kínált salátát is, és mivel másba is belekóstoltam, a nagy adagot képtelen lettem volna egyedül kivégezni.

Az édes vonalról a French Toastra esett a választásom, ami aprólékos díszítésével igazi hangulatjavító. Itt is van egy kis csavar, mert az alapot bagett szolgáltatja.

És persze rengeteg más klasszikus is fellelhető a menüben. Az izraeli lecsó, a shaksuka, vagy az amerikaiak kedvence, az avokadó toast is csábítónak tűnt.

Nekem és a hozzám hasonlóknak pedig az is plusz pont, hogy klasszikus, sötét pörkölésű kávéjuk van.

Cím: 1072, Akácfa utca 36. 

Nyitvatartás: H - V :  8:00 - 17:00

facebook.com/bechamelbudapest

Centrál Grand Cafe Bar

A Centrál Kávéház 1887-ben nyílt meg, és az 1900-as évek elején élte első fénykorát. Törzsvendég volt itt Ady, Karinthy, Móricz, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrincz, Tóth Árpád, Kaffka Margit és Illyés Gyula is.

Persze a Centrál azóta sokat változott, mégis a berendezés apró elemei, és a kávé mellé felszolgált idézetek is hűen őrzik az irodalmi hagyatékot. Már csak ezért a régi-új miliőért is bakancslistás élmény.

A reggeli kínálat és annak tálalása egészen meseszerű élmény. Ráadásul a nap bármelyik szakában elérhető.

Az étlap leglátványosabb szereplője a Brunch Tower, amiből többféle összeállítás is létezik. Van inkább sós elemekkel felépített, van vegán verzió, és az igazán édesszájúaknak a Paris Tower:

Három emeletnyi tömör gyönyör, gyümölcsökkel, croissant-nal, magokkal és mini süteményekkel.

És bár a szemnek ennél kedvesebb semmi sem lehet, én mégis a töltött bundás kenyérért mennék vissza.

Már önmagában az nagyon dícséretes, hogy szerepel az étlapon, de a mozzarellás, olasz sonkás töltelék, és a mellé kínált hagymalekvár és snidlinges tejföl konkrétan tökéletessé teszi az élményt.

És ha azt hittétek, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor elárulom: a reggeli mellé itt élő zongorajáték is jár.

Cím: 1053, Károlyi utca 9.

Nyitvatartás: V - K :  9:00 - 22:00

Sze - Szo : 9:00 - 0:00

centralgrandcafe.hu

Cafe Brunch Budapest

A Cafe Brunch Budapest sikerét jól mutatja, hogy a 2017-ben indult vállalkozás ma már 5 helyszínen kínál egész napos reggelit a városban.

Én ezúttal a Bazilika szomszédságában teszteltem le a kínálatukat, de a Hajós utcai üzletükben is jártam már, és hasonlóan degeszre ettem magam, mint most.

Az étlapon rengeteg opció sorakozik, köztük gluténmentes és laktózmentes, valamint vegetáriánus és vegán ételek is. Sok fogás mindegyik egységben változatlan formában megtalálható, de azért vannak egyedi elemek is.

A Bazilika mellett például a Rántottás Pirítós a specialitás, aminek az alapját a saját pékségükben készült vadkovászos kenyér adja.

Az Avocado toast szintén a minőségi kenyértől lesz feledhetetlen, és személyes tapasztalat alapján mondhatom, hogy abszolút megéri lazaccal turbózni.

Persze az édes részleg még ennél is csinosabb. Biztos, hogy nem fogtok csalódni, ha amerikai palacsintát vagy francia pirítóst választotok, de ki merem jelenteni, hogy a város legszebb, saját kézműves pékműhelyben készült színes croissantjait is itt lehet kapni, málnás, csokis és pisztáciás ízben.

És természetesen a forró feketéjük sem akármilyen. Egy helyi kézműves kávépörkölő, a Budapest Kávé készít egy különleges, 100%-os brazil Arabica kávékeveréket a Cafe Brunch Budapest számára, ami minden üzletükben megtalálható.

Cím: 1051, Zrínyi utca 8-10 (a CEU épületében)

További éttermeik:

Cafe Brunch Budapest Opera

Brunch Bistro Budapest

Cafe Brunch Budapest Fővám tér

Cafe Brunch Budapest - Deli

Nyitvatartás: H - V :  8:00 - 16:00

cafebrunchbudapest.com

Benedict Reggeliző & Bar

Mindig öröm, ha olyan helyet is tudok ajánlani, ami nem a belvárosi forgatag része. A Benedict a 13. kerültben, közvetlenül a Duna parton található, így az egyedi atmoszféra miatt akkor is simán megér egy kirándulást, ha az ember nem a környéken lakik.

Ők a lehető legkomolyabban veszik a nevüket, és az Eggs Benedict feltalálójához nem csak étlap szinten ragaszkodnak. Lemuel Benedict megjelenik a logóban, és különböző dísztárgyak révén az étterem több pontján is.

Az Eggs Benedict története

Lemuel Benedict, egy nyugdíjas Wall Street-i tőzsdeügynök 1894-ben betévedt a Waldorf Hotelbe, és abban a reményben, hogy gyógyírt talál a másnaposságra, vajas pirítóst, buggyantott tojást, ropogós szalonnát és hollandi mártást rendelt.

Waldorf Oscarnak annyira megtetszett ez a szokatlan kombináció, hogy fel is tette az étlapra, de a bacont sonkára, a pirítóst pedig angol muffinra cserélte.

A Benedictben tehát megkóstolhatjuk az eredeti változatot, és annak több, izgalmas variációját is.

A szifonból érkező hollandi mártás pedig minden túlzás nélkül tökéletessé varázsolja ezt az ételt.

Izgalmas választás lehet még a házi hermelin, ecetes lilakáposztával, kovászos kenyérrel és konfitált fokhagymával. De amitől én igazán elájultam, az a sült banánkenyér volt.

Őszintén, nekem ez az étel eddig egy sokkal szerényebb verzióban élt a fejemben. De juharsziruppal, sült banánnal és gyümölcsökkel tuningolva ez a tökéletes édes reggeli, vagy délutáni desszert.

Azoknak pedig, akik az első napsugarakkal ülnek is ki a legjobb teraszokra, már most szólok, hogy a Benedictet írják fel a listájukra. Mert tavaszi Duna-parton ülés ideje nemsokára itt van!

Cím: 1138 Budapest, Úszódaru u. 1. 

Nyitvatartás: H - V : 8:00 - 16:00

etlap.thebenedict.hu

VAJ

Bevallom, a VAJ kicsit kilóg, mert inkább egy pékség - kávézó lánc, akik már három helyen is boldogítanak minket a városban.

A legújabb egységük a Sas utcában van, és megsúgom nektek, hogy ha minden a terveik szerint alakul, itt tavasszal klasszikus brunchos fogások is lesznek.

De persze addig is megéri a VAJ felé venni az irányt, mert amit ők művelnek pékárú szinten, az tényleg a top.

Tökéletes példa lesz ide a Pain au chocolat, azaz magyarosan: csokis párna. Ez a sütemény csak és kizárólag akkor képes tekintélyt parancsolni, ha tökéletesen van elkészítve. Mert itt nem visz el a díszítés, itt nem játszadoznak a különböző ízek.

Itt tészta van meg csoki, és ha ezt sikerült abbahagyhatatlanra csinálnia egy helynek, akkor pontosan tudod, hogy a kisujjukban van a szakma. Na ezt tudja a VAJ.

Igazából szinte feleslegesen térnék ki ezután bármelyik édes, leveles csodára, mert mindegyikre azt tudom mondani, hogy: jó alapra épül, jó minőségű hozzávalókból, hozzáértők által.De azért ennél nyilván többet érzel majd, ha beleharapsz egy pisztáciás-feketeribizlis croissantba...

Talán még a szendvicsekről ejtek pár szót, mert ott is az ördögi részletekkel nyűgöznek le. Legutoljára egy bagel szendvicset kóstoltam, aminek a tésztája kis csavarral, gőzsütőben készül, majd harmonikus töltelékkel egészül ki. Mortadella, krémsajt, kígyóuborka, tamago omlett és bazsalikom kerül bele. És igen, a bazsalikom pont annyira kell ide, mint minden más, és leginkább az a plusz teszi felejthetetlenné.

Cím: 1051, József Attila u. 18.

Nyitvatartás: H - V :  8:00 - 16:00

facebook.com/vajbirodalom

Horizont

Az egykori Horizont Mozi előcsarnoka manapság az egyik lemenőbb reggelizőhelynek ad otthont. Ha ismeritek a Szimply-t, akkor tudjátok, hogy nagyjából mire számíthattok (hiszen a két hely egy tulajdonosi körhöz tartozik), ha nem, akkor pedig muszáj lesz a saját szemetekkel látnotok.

Magának a kör alakú épületnek is nagyon egyedi hangulata van, és az óriási ablakokon keresztül igazán jó program elmerülni a körúti nyüzsgésben. A színek halványak, visszafogottak, mégis nagyon harmonikus egésszé állnak össze. De ez mind akkor nyer igazán értelmet, amikor megjelennek a szivárványos tálak.

Itt nincs rossz választás, nincs kevésbé csinos étel. A rántotta, a bagel és a gofri is ünnepi köntöst kap, és egyáltalán nem érzem túlzásnak azt mondani, hogy ezek egyedi műalkotások.

Mintha egy fiatal és élettel teli kortárs festő vagy szobrász művét látná az ember megelevenedni a tálakon, csak ebben az esetben az alkotásokat meg is lehet enni.

A második sokkoló részlet a kóstoláskor jön, mert valóban nagyon finomak is az ételek. A zöldségek és gyümölcsök szuperfrissek és szokatlanul sokfélék, a textúrák remekül váltakoznak, és az adagok maximálisan laktatóak is.

Kísérőnek egy házi sziruppal bolondított chai latte, és egy szintén helyben készült kombucha is elém került. Mindegyik könnyedén veri a bolti, vagy a nagyobb hálózatban kapható verziókat.

Ha erőlködnék sem tudnék semmit sem kifogásolni, és gyakorlatilag vágyom vissza azóta, hogy kigurultam az ajtón.

Cím: 1073, Erzsébet krt. 13.

Nyitvatartás: H - Szo :  9:00 - 16:00

facebook.com/horizontbudapest

Szöveg és fotó: Vass Adrienn


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
7 budapesti panorámás étterem, ahol a finom falatok mellé mesés kilátást is kapsz
Fedezd fel Budapest legszebb panorámás éttermeit, ahol a kulináris élményeket lenyűgöző kilátás koronázza meg.


Budapest egyszerre kínál gasztronómiai élményeket és látványos városképet – a kettő pedig a panorámás éttermekben találkozik a legszebb formájában. Akár a Duna hullámairól, akár egy történelmi épület tetejéről, akár a Gellért-hegy oldalából nézünk a városra, minden évszakban más arcát mutatja, és az élményt egy finom vacsora vagy egy pohár bor csak tovább fokozza.

Ebben a válogatásban hét olyan budapesti éttermet mutatunk be, ahol az ízek mellett a kilátás is csodás. A Spoon The Boat a Duna vizén ringatózva kínál romantikus vacsorát és különleges hétvégi programokat. A Városliget Café & Restaurant a Vajdahunyad várára és a Városligeti-tóra nyit panorámát minden évszakban. A Séf Asztala a Parlamentre néző teraszával és magyaros comfort food fogásaival várja a vendégeket. A 360 Bár a Párisi Nagy Áruház tetejéről ad teljes körpanorámát, mediterrán hangulattal és látványos fogásokkal. A Búsuló Juhász a Gellért-hegyről mutatja meg a város egyik legszebb panorámáját, klasszikus vendéglátással. A Halászbástya Étterem világörökségi környezetben kínál magyar hagyományokra épülő konyhát. Végül az Esetleg Bisztró a Duna-parti bisztróhangulatot és a Szabadság híd látványát hozza közel.

Spoon The Boat

Ha vízparti élményre vágysz a belváros szívében, kevés különlegesebb helyet találsz, mint a Spoon The Boat, amely közvetlenül a Dunán ringatózik a Vigadó térnél.

Innen pazar kilátás nyílik a Lánchídra és a Budai Várra – a látvány önmagában is felejthetetlen, de a kellemes dunai szellő, a frissen készült fogások, a hűsítő koktélok és a gyümölcsös fagyikelyhek csak tovább fokozzák az élményt.

A belső tér elegáns, modern, mégis barátságos. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően szinte minden asztalt a kilátás ural, a nyári hónapokban pedig a külső fedélzet a legkedveltebb hely.  A Spoon fedélzetén minden érzékünket kényeztetik: tökéletes választás egy hétköznapi ebédre, egy romantikus vacsorára vagy egy különleges hétvégi programra. Utóbbiakból pedig nincs hiány – hétvégén a családi ebédmenühöz vagy a Rum Adventure rumkóstoló programhoz exkluzív dunai városnéző hajózás is társul, amelyre közvetlenül a Spoon saját pontonjáról szállhatsz fel. A kínálat a nemzetközi és magyar konyha fogásait ötvözi modern tálalással. Könnyed előételek, szezonális főételek és látványos desszertek alkotják az étlapot.

Munka után is érdemes célba venni a hajót, hiszen szerdától péntekig elindul a Day&Night hangulat: a délutáni chill zenéket este felpörgő lounge-ritmusok váltják. A Spoon The Boat több mint egy vízen ringatózó étterem – igazi nyári élmény, ahol a Duna hullámain, Budapest szívében vacsorázhatsz. A hely mottója pedig könnyen valósággá válik: "Szerelembe ejtünk Budapesttel."

Városliget Café & Restaurant

A Városliget Café a Műjégpálya épületében található, ahonnan az étterem minden ablakából

tökéletes kilátás nyílik a Városligeti-tóra és a Vajdahunyad várára.

A Hősök tere, a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum szomszédságában megbújó étterem igazi városi menedék: madárcsicsergés, finom ételek és hűsítő italok várnak, miközben pillanatok alatt úgy érzed, mintha nyaralni érkeztél volna. Akár egy frissítőre, akár könnyed ebédre vagy vacsorára ülsz le, a nyugodt, zöld környezet rögtön kiszakít a városi nyüzsgésből.

A belső tér elegáns, tágas és világos, a nagy ablakok keretként foglalják magukba a tó és a vár látványát. A Tavirózsa terem különösen kedvelt fotópont, ahol a vendégek szívesen készítenek képeket magukról és a háttérben magasodó várkastélyról. A hangulat nyugodt, családbarát, ugyanakkor a természet közelsége és az intimebb asztalok miatt romantikus vacsorákhoz is ideális.

A konyha sokoldalú, a nyári étlap friss és kreatív fogásokkal vár. Könnyed saláták, szezonális levesek, tartalmas főételek és házi desszertek közül válogathatsz, a kávékínálat pedig kifejezetten figyelemre méltó. A forró napokon a házi limonádék adják a legjobb frissítést, esténként pedig szerdától vasárnapig élő gitárzene kíséri az étkezéseket. A Városliget Café & Restaurant egyszerre nyugodt, elegáns és barátságos – egy olyan hely, ahová mindig jó érzés visszatérni.

Séf Asztala

Budapest szívében, a Parlament közvetlen szomszédságában, a Duna-part fölött találod a Séf Asztalát – egy helyet, ahol az étkezés mellé a város egyik legszebb panorámája jár.

A Kossuth téri teraszról szinte karnyújtásnyira magasodik a Parlament impozáns épülete, miközben a tér eklektikus házai és a budai oldal panorámája csak tovább emelik a látvány különleges hangulatát.

A Séf Asztala egyszerre deli, kávézó és pékség, de leginkább egy gasztronómiai menedék, ahol a jól ismert magyar fogások új, letisztult formában, mégis elérhető módon kerülnek eléd. A koncepció mögött Wolf András séf áll, aki évtizedek óta dolgozik azon, hogy a magyar konyha hagyományos ízei – a szaftos gulyás, a házi nudli vagy akár egy jó rántott hús – ne csupán nosztalgiából éljenek, hanem a modern városi étkezés részei legyenek. Az étlap könnyed, magyaros, mégis nemzetközi szemléletű: friss péksütemények, kovászos szendvicsek, minőségi saláták és meleg fogások sorakoznak rajta. A reggeli kínálatban tojásételek, Shakshuka, a krémes Egg Benedict, a ropogós lángos és az édes New York roll is helyet kapott.

A teraszon ülve olyan, mintha Budapest képeslapja elevenedne meg előtted – ez az élmény pedig egy bőséges, magyaros comfort food fogás vagy egy finom olasz kávé mellett válik teljessé. A Séf Asztala nemcsak a turisták célpontja: a környék irodáiból érkező dolgozók, a helyiek és a visszajáró vendégek is felfedezték maguknak. Legyen szó egy kiadós ebédről, egy nyugodt délutáni kávéról vagy akár az augusztus 20-i tűzijáték előtti vacsoráról, igazi pihenőhely a város közepén, ahol az étel, a panoráma és a hangulat egyaránt maradandó élményt kínál.

360 Bár

A 360 Bar a történelmi Párisi Nagy Áruház tetején, az Andrássy út legmagasabb pontján vár, ahonnan tényleg teljes körpanoráma nyílik a városra.

Innen egyszerre pillanthatod meg a Parlamentet, a Bazilikát, a Citadellát, a Hősök terét és Budapest számtalan ikonikus épületét.

Nappal kristálytisztán kirajzolódnak a részletek, este pedig a kivilágított város fényei ragyognak körbe. Nyáron a csillagos égbolt alatt, open air hangulatban, nyitott bárpulttal és mediterrán nyaralásokat idéző, meghitt fényekkel várják a vendégeket.

A tetőterasz atmoszférája fiatalos és pezsgő: égősorok, buja növényzet, színes textilek és élő DJ-szettek gondoskodnak arról, hogy mindig történjen valami. A közönség vegyes – helyiek és turisták egyaránt felbukkannak –, sokan pedig kifejezetten a naplemente miatt érkeznek, így ha ezt az élményt szeretnéd elcsípni, érdemes előre asztalt foglalni. A magasból érkező friss szellő a legforróbb nyári napokon is üdítő, így a terasz még a hőségben is kellemes.

Ha megéheznél a panoráma és a nyári hangulat mellé, a bár klasszikus fogásokkal is készül: választhatsz szaftos burgert, bőrén sült lazacot vagy megosztásra szánt két fős mediterrán fogásokat is – bőven van miből falatozni, akár egy könnyed vacsorára is. A házi készítésű buciával és fűszeres mango chutney-val készült Rooftop Special Burger kihagyhatatlan, de a kétfős Tomahawk Steak vagy a Brazil Rib-Eye (amely egy fűvel táplált brazil marha rib-eye-ból készül) chimichurri szósszal is komoly rajongótáborral bír. A széles borkínálat és a signature koktélok tökéletesen illenek a látványhoz, így a 360 Bar nemcsak a szemnek, hanem az ízlelőbimbóknak is igazi élmény.

Búsuló Juhász Étterem

A Gellért-hegy tetején, a város fölé magasodva találod a Búsuló Juhászt, amely 1937 óta része Budapest éttermi életének.

Innen a főváros teljes panorámája tárul eléd: a Dunán átívelő hidak, a Parlament, a pesti belváros és a budai hegyek mind egyszerre láthatók.

A kilátás évszaktól függetlenül magával ragadó, télen a hófedte város, nyáron pedig a zöld lombok és a fényben fürdő utcák adják a látvány alapját.

Az étterem belső tere klasszikus, elegáns, a múlt értékeit megőrizve, de a modern igényekhez igazítva. Fekete-fehérbe öltözött pincérek és bárzongora teremti meg az ünnepélyes hangulatot. A vendégkör változatos: családok, turisták és üzletemberek egyaránt megfordulnak itt. A nagy ablakok minden asztalt a panoráma felé fordítanak, így a látvány mindig része az étkezésnek.

A konyha a polgári magyar gasztronómiára épít, hangsúlyos borkínálattal. A fogások között megtalálhatók a klasszikus húsételek, friss halak és szezonális zöldségköretek, mind igényesen tálalva. Az étterem rendszeresen ad otthont különleges eseményeknek – leánykéréseknek, esküvőknek, ünnepi vacsoráknak –, ami nem véletlen, hiszen a helyszín eleganciája és a kilátás párosítása ritka értéket képvisel.

Halászbástya Étterem

A Halászbástya Étterem a Budai Vár szívében,

világörökségi helyszínen található, közvetlen kilátással a Parlamentre és a Dunára.

A panoráma a város egyik legismertebb képeslapmotívuma: a folyó fölött ívelő hidak, a pesti belváros sziluettje és a Gellért-hegy látképe egyszerre jelenik meg a vendég előtt. Különösen naplementekor varázslatos, amikor a fények lassan átváltanak az esti ragyogásba.

A belső tér a történelmi környezethez méltóan elegáns és impozáns, modern kiegészítőkkel. A nagy ablakok és a terasz minden évszakban élvezhetővé teszik a kilátást. Az étterem nem véletlenül kedvelt helyszín eljegyzésekhez, esküvőkhöz és születésnapi vacsorákhoz, hiszen egyszerre sugároz romantikát és exkluzivitást.

Szabó Barna konyhafőnök vezetésével a menü a magyar hagyományokból merít, de modern köntösben. A szezonalitás fontos szerepet kap, az ételekhez felhasznált alapanyagok frissen, gondos válogatással érkeznek. A Halászbástya Étterem minden szempontból teljes élményt kínál: az elhelyezkedés, az építészeti környezet, a gasztronómia és a kiszolgálás együttese emeli a város legkülönlegesebb éttermei közé.

Esetleg Bisztró

A Bálnában, közvetlenül a Duna-parton található Esetleg Bisztró egyszerre nyújt városi pezsgést és vízparti nyugalmat.

A nagy teraszról tökéletes rálátás nyílik a Szabadság hídra és a Műegyetem épületére, ami különösen naplementekor látványos.

A folyó közelsége miatt a nyári esték itt hűvösebbek, a téli időszakban pedig a belső térből, hatalmas ablakokon keresztül élvezheted a panorámát.

A belső kialakítás a loft stílust és a francia vidéki hangulatot ötvözi: fa felületek, kék árnyalatok és otthonos részletek teszik barátságossá a teret. Az étterem akusztikus koncertekkel, élő zenével és tematikus estekkel is várja a vendégeket, így nemcsak gasztronómiai, hanem kulturális élményt is nyújt. A vendégkör változatos, a lazább hangulat miatt baráti összejövetelekre és hétvégi családi ebédekre egyaránt ideális.

A bisztrókonyha szezonális, friss alapanyagokra épül, amelyeket a közeli Vásárcsarnokból szereznek be. Az étlap rövid, de minden fogás igényesen elkészített, a levesektől az előételeken át a főételekig és desszertekig. A bor- és fröccskínálat nyáron kifejezetten kedvelt, a téli időszakban pedig a forró italok és a tartalmasabb ételek dominálnak. Az Esetleg Bisztró egyszerre adja a Duna-parti panoráma nyugalmát és a városi élet pezsgését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Meglepően jó dolgokat találsz, ha elszakadsz az olcsó sörtől – Kóstold végig Magyarországot a Magyar Ízek utcáján
A Magyar Ízek utcája ma és holnap is egész nap várja a látogatókat. A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatja be portékáit, és mintegy 400.000 látogatóra számítanak.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatja be portékáit, és mintegy 400.000 látogatóra számítanak.

A rendezvény célja, hogy megmutassa a Kárpát-medence gasztrokultúrájának gazdagságát, sokféle technológiát és ízt, a hagyományostól az egészen modern megoldásokig. Az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhatnak az érdeklődők.

A programkínálat szintén változatos: a színpadon könnyűzenei koncertek, világzene és blues váltják egymást, családoknak bábelőadásokkal és gyerekprogramokkal készültek, a rakparton pedig kézműves foglalkozások, állatvédő szervezetek és kulturális bemutatók egészítik ki a gasztronómiai felhozatalt.

Amikor hétfőn kilátogattunk a rendezvényre, még nem lehetett megkóstolni Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortáját, de mától déltől ezek is elérhetők a látogatók számára. Idén a Dobos-torta merész újragondolása, a „DCJ Stílusgyakorlat” lett Magyarország Tortája, a cukormentes kategóriában pedig az „Álmodozó” nyert, amely csokoládéval, meggyel és fahéjjal készült.

Hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a Magyar Pékszövetség idei versenyének győzteseit is. Három kategóriában hirdettek nyertest: a Szent István-napi kenyér címet az „Alföldi pajta kenyér – tönkölyliszttel” nyerte el, az innovatív kenyerek között a Mediterrán Kenyér bizonyult a legjobbnak, míg

a leveles sétáló sütemények versenyének első helyezettje a Három Tarka Macska Kézműves Pékség „Augusztusi Álom” nevű édessége lett.

Ez utóbbit mi is megkóstoltuk, és bár az ára (2950 forint) elsőre meghökkentő lehet, a minősége és kidolgozottsága sok mindent megmagyaráz.

A Három Tarka Macska eddig is híres volt igényes, különleges péksüteményeiről, de az Augusztusi Álom talán még ezeket is felülmúlja. A laminált croissant-tészta belsejében meggyszósz és brownie-töltelék rejtőzik, ami különleges textúrát és gazdag ízt ad a süteménynek. Nem arról van szó, hogy egy-egy kiskanálnyi töltelék kerül a közepébe: minden falat tele van meggyes és csokoládés rétegekkel, így a roppanós tészta és a puha, gazdag belső együttese valóban ünnepi élményt ad.

Mi egy különleges desszertként tekintettünk rá, amit egyszer valóban érdemes kipróbálni.

A Szent István-napi rendezvénysorozathoz idén is kapcsolódnak a kedvezményes SZIN pontok, ahol meglepően baráti árakon lehet italokat és rágcsálnivalókat venni.

A fél literes ásványvíz például 250 forint, a csapolt sör 380 forint, a pogácsa pedig 275 forintba kerül. Ilyen árakat a rakparton máshol nemigen találni.

Két ilyen bódéval mi is találkoztunk a Magyar Ízek utcáján: egy a bejáratnál, egy pedig a végén kapott helyet. Az egyetlen kérdés csak az, hogy a rendezvény három napja alatt vajon kitartanak-e majd a készletek, hiszen több százezer látogató fordul meg ilyenkor.

Fontos azonban látni, hogy ez a vásár nem elsősorban a kedvezményes árakról szól, hanem az újdonságokról, a különleges ételek felfedezéséről. Éppen ezért talán nem is érdemes összehasonlítani a SZIN pontok árszintjét a Magyar Ízek utcáján kínált termékekével. A kettő teljesen más célt szolgál.

A szervezők egyébként praktikus szempontokra is gondoltak:

a kedvezményes bódék közelében kaptak helyet a kihelyezett mosdók, egy az utca elején, egy a végén.

Itt is felmerül bennünk a kérdés, hogy a várható tömeghez mérten ez a két helyszín elég lesz-e.

Kínálat és árak a Magyar Ízek utcáján

A színpad közelében rögtön a Pécsi Sörfőzde standja áll, így azonnal képbe kerültünk a sörös vonal árazásával: a csapolt sör 850 Ft-tól indul, de egy prémium búza már 1800 Ft. Ha valaki inkább alkoholmentesre vágyik, egy dobozos radler 800 Ft-ért vihető. Nem messze innen egy kávés pultnál a presszó 800 Ft, a jeges kávé pedig 1600 Ft. Náluk egészen elvetemült kávés-sörös kombinációk is kaphatóak.

Annál a standnál, ahol a Szent István-napi kenyeret is meg lehet vásárolni (2200 Ft), házi réteseket is kínálnak (1400 Ft), valamint klasszikus süteményeket (1200 Ft).

Innen csak pár lépés a Három Tarka Macska pultja, akikről már szó esett a díjnyertes sétálódesszertjük miatt. De ha valaki náluk szeretne kóstolni, nem muszáj rögtön a borsosabb árú különlegességet választania: a crookie (croissant + cookie) 1490 Ft, míg egy sajtos pogácsa 690 Ft. Az édességkínálatot színesíti egy erdélyi csokis stand is, ahol hatalmas házi csokitömbökből tördelnek szeleteket, 100 grammonként 2300 Ft-ért.

Rengeteg olyan csemege is akad, amit kifejezetten otthonra vásárolhat az ember. Teák, kolbászok, szörpök, csiliszószok és mézek váltják egymást. Itt az árak azért elég változóak, de általánosságban elmondható, hogy a szokásos áraikkal települtek ki a termelők.

A sós falatok között igazi sláger a sajttál: 1500 forintért már kapható egy kis méretű válogatás, a nagyobbak pedig 2000–2100 forintért vihetők. Ha viszont valami igazán tartalmasra vágyunk, a street food vonalon a „gulyásbomba” (kiflibe töltött pörkölt) 2500 Ft, a „hundog” pedig 3800 Ft.

Csehország is képviselteti magát a rendezvényen, így a prágai pultnál egy korsó világos láger 1000 Ft/3 dl, de kóstolhatunk kofolát is (a csehek gyógynövényes üdítőjét) 700 forintért.

A magyar klasszikusok közül a töltött káposzta és a sült kolbász is kapható, mindkettő 4500 Ft körül mozog. A vadhúsok kedvelői pedig szarvaspörköltet vagy vadász aprópecsenyét találhatnak 4800 Ft-ért.

A édesebb vonal különlegességei közül is kiemelkedik a Boldogi Nagyrózsa (1600 Ft), ami olajban sült, ropogós fánkféle, többféle ízesítéssel.

És erdélyi lepények (2500 Ft-tól), kárpátaljai cseburék (2000 Ft), vagy épp lekváros csörögefánk (2000 Ft/adag) is várják a kóstolni vágyókat.

És hogy ne maradjon ki a nagy összehasonlítási alap: egy sima lángos 2500 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Megkóstoltuk az ország tortáit: videón az első benyomások
Augusztus 19-től elérhető az Ország Tortája és az Ország Cukormentes Tortája. Stábunk már meg is kóstolta az ünnepi finomságokat.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 19.



A Magyarország Tortája címet idén a DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű torta nyerte el, mely az eredeti dobostorta mesterének – Dobos Carl Józsefnek – monogramját viseli. A torta készítői Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei,

A Magyarország Cukormentes Tortája címet 2025-ben az Álmodozó elnevezésű tortának ítélte oda a zsűri, amely a meggy és a csokoládé dominanciájával felidézi a Lúdláb vagy a Rigójancsi ízvilágát. A torta megalkotója Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza.

A Pénzcentrum több száz cukrászdát megkérdezett arról, hogy mennyiért adják majd a tortákat. Elemzésük szerinta leggyakoribb említett ár 1500 forint, a legalacsonyabb összeg 1200 forint, a legmagasabb pedig 2500 forint volt. Rossz hír, hogy mire a győztes tortákat kiválasztották és kihirdették, a két fő alapanyag jelentősen drágult: a csokoládé és a meggy is.

A két győztes tortát már meg is kóstoltuk. Íme az első benyomásaink:

@szeretlekmagyarorszag.hu Megkóstoltuk az ország tortáit! @IDEÁL DESSZERT #orszagtortaja #dobostorta #cukraszda #szmo #budapest ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Rácz Jenő új helye is csatlakozik a Time Out Markethez, ami heteken belül megnyit
A világszerte ismert Time Out Market, amely 11 különleges gasztronómiai koncepciónak ad otthont, 2025. szeptember 20-án, szombaton 11 óra 30 perckor nyitja meg kapuit a budapesti Blaha Lujza téri Corvin Palace-ban.


Ez az első Time Out Market a közép- és kelet-európai régióban, amely egy fedél alatt hozza össze a város kiemelkedő séfjeit, éttermeit és kulturális élményeit. A mintegy 2500 négyzetméteres területen 540 ülőhely várja a látogatókat.

A nyitás utolsó szakaszában most vált nyilvánossá az utolsó négy szereplő, teljessé téve a Time Out Market Budapest kiemelkedő kínálatát.

Az új nevek között szerepel a M’EAT by Rácz Jenő, a LIRA by Essência Restaurant, a Hai Nam Pho, és az Absolut Bar.

Az új szereplők

M’EAT by Rácz Jenő: A séf, akinek egy Michelin-csillaggal elismert étterme is van, a spanyol és portugál tapas bárok hangulatát hozza el a magyar prémium felvágottakkal és sajtokkal. Az étlapon válogatott húsáruk, kézműves sonkák és szalámik, valamint házi pástétomok is szerepelnek.

LIRA by Essência Restaurant: A szintén Michelin-csillagos Essência csapata, Tiago Sabarigo séf vezetésével, az elérhető fine dining élményét hozza el, letisztult ízekkel és minőségi alapanyagokkal. Kifejezetten a Market számára készített fogásokkal készülnek, mint a tatár beefsteak osztrigaemulzióval vagy a házi készítésű tészta feketekagylóval.

Hai Nam Pho: A családi vállalkozásként indult vietnámi étterem visszatér a VIII. kerületbe, ahol nosztalgikus és autentikus ízeket kínál, saját készítésű tésztákkal. Az étlap minden eleme személyes élményeken alapul, az észak-vietnámi konyha hagyományait tisztelegve.

Absolut Bar: A világ egyik legismertebb prémium italmárkája saját koktélbárral csatlakozik, ahol a klasszikus italok mellett egyedi koktélkülönlegességeket is kínálnak.

Gasztronómia és kultúra egy helyen

A Time Out Market Budapest nem csupán az ételről szól. Három bárjában helyi borokkal, sörökkel, koktélokkal és alkoholmentes italokkal is várják a vendégeket. A kultúra szintén központi szerepet kap, egész éves programsorozattal.

A hétköznapokon élő zenei programok (zongoraestek, jazz koncertek) várják a látogatókat, míg csütörtökönként DJ-szettek gondoskodnak a hangulatról.

Vasárnap a családoké a főszerep gyerekprogramokkal. A heti programot havonta egy nagyszabású koncert teszi még izgalmasabbá.

A ma bemutatott új szereplők mellett a kínálatban már korábban bejelentett éttermek is helyet kapnak, mint például az Anyukám Mondta olasz konyhája, a közel-keleti ízeket kínáló Pingrumba, a tajvani 101 Bistro, vagy a kortárs magyar konyhát képviselő Szaletly. Emellett a Tuning Burger, a Casa Christa, a Bigfish, a Dreher Tanksör és a Wines of Hungary is csatlakozott a projekthez.

A Time Out Market Budapest minden nap 11:30 és 23:30 között várja a látogatókat a Blaha Lujza téren.

Link másolása
KÖVESS MINKET: