Budapest egyetlen hippi közösségről készült dokumentumfilm
Sokaknak ez a hely egyszerre volt az otthona és a közös álma, de még egy ilyen pozitív és kreatív közösség sem tarthat örökké.
"2010 tavaszán, amikor az R33 addigi klubszobája kibővült az azóta már legendássá vált bálteremmel kezdtem el az akkori zenekarommal lemezt készíteni a stúdióban, illetve a próbatermünk is ott volt. Az alapító tagokkal igen hamar jó viszonyba keveredtem, így aztán úgy döntöttem, spontán riportokat és felvételeket készítek a helyről, az ott élőkről, és arról a hangulatról, ami nagyon inspiráló és izgalmas volt" - írta a rendező, operatőr Gömör Tamás.
Mivel minden évben forgatott egy kicsit, amikor kedve volt, jó sok anyag összegyűlt. Amikor idén nyáron kiderült, hogy az R33 végleg megszűnt létezni, nekiállt összevágni az anyagot. Így született meg a 20 perces dokumentumfilm.
"Nekem meggyőződésem volt az első pillanattól kezdve, hogy egy ilyen közösség bármennyire is pozitív, kreatív, és a maga nemében egyedülálló - nem tarthat örökké. Ezért is ragadtam kamerát, hiszen a város közepén több évig működő hasonló hippi kommuna létezéséről nemigen tudok."
A filmben megszólalók is ezt támasztják alá: közösen építgették, szépítgették a helyet, az álmukat. Jó volt ide "hazajönni".
A rendező célja, hogy segítsen visszaidézni a hely hangulatát, így emléket állítva a budapesti underground élet egyik meghatározó közösségének.
A NAGY KOMMUNALISTA FORRADALOM. Dokumentum film from Tom Gomor pictures on Vimeo.