HÍREK
A Rovatból

Bucsai mészárlás: a háborús bűnöket feltáró vizsgálat indítását sürgeti az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Tanács elnöke pedig azt közölte, hogy az EU segít Ukrajnának bizonyítékokat gyűjteni a nemzetközi bírósági eljárásokhoz, és hamarosan további szankciókat fognak bevezetni.


Mint arról beszámoltunk, megcsonkított civilek holttesteit találták meg a Kijev közelében lévő Bucsában, ahonnan az oroszok visszavonultak. A helyiek pár nappal az orosz csapatok kivonulása után tömegsírokat fedeztek fel. A Times szerint 18 holttestet találtak, nőket és gyerekeket, akiket megcsonkítottak.

Az Európai Bizottság elnöke szerint megdöbbentőek azok "kimondhatatlan borzalmakról szóló" jelentések, amelyek az oroszok által elhagyott területekről érkeznek - írta egy Twitter-bejegyzésben.

Ursula Von der Leyen egy független vizsgálat elindítását sürgette, hogy a háborús bűnök elkövetőit felelősségre vonják.

Az Európai Tanács elnöke azt írta szintén a Twitteren, hogy sokkolták a "bucsai mészárlásról" érkezett borzasztó képek. Charles Michel közölte, hogy

az Európai Unió segít az Ukrajnának bizonyítékokat gyűjteni a nemzetközi bírósági eljárásokhoz, és hamarosan további szankciókat fognak bevezetni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Szergej Nyikiforov a BBC-nek azt mondta, az orosz haderő háborús bűncselekmények bizonyítékait hagyhatta maga után, amikor visszavonultak a Kijev környéki területekről. Az ukrán erők tömegsírokat, összekötözött kezű és lábú embereket, és tarkón lőtt civilek holttestét találták.

"Nagyon nehéz megérteni, hogy miért történt ez. Ez tiszta brutalitás. Katonailag semmi szükség nem volt erre"

- mondta.

Lizz Truss brit külügyminiszter azt nyilatkozta, a civilek elleni támadásokat háborús bűnökként kell kivizsgálni, Nagy-Britannia pedig teljes mértékben támogatni fogja a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatait.

Annalena Baerbock német külügyminiszter is arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen háborús bűnökért felelős személyeket felelősségre kell vonni. "A bucsai felvételek tűrhetetlenek. Putyin féktelen erőszakossága ártatlan családokat pusztít el, és nem ismer határokat" - mondta. Közölte, hogy szigorítani fogják az Oroszország elleni szankciókat és még inkább támogatni fogják Ukrajnát.

Az orosz védelmi minisztérium a Telegramon megosztott egy olyan posztot, amely szerint álhír, hogy mészárlást követtek volna el Bucsában, és mivel a hír több nemzetközi oldalon egyszerre jelent meg, ez egy összehangolt médiahadjárat lehet.

A bejegyzés szerint egyébként a civilek azért haltak meg, mert az ukrán tüzérséggel lőtték a települést, miután az oroszok kivonultak.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Megindultak a katonák a kritikus energetikai létesítményekhez – jövő héten még több helyszínre mennek
Péntek reggel megkezdődött a honvédség kitelepülése az első 20 kritikus energetikai végpontra. Az Egyeztető Törzs döntése alapján jövő héten elején további 40 energetikai végpontot védenek majd a fegyveres erők.


Megkezdődött a Magyar Honvédség katonáinak kitelepülése a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére – jelentette be pénteken a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, a Védelmi Tanács értékelése alapján Ukrajna megtámadhatja a magyar energiarendszer működését. Közölte, hogy

„a Magyar Honvédség erői reggel megkezdték a katonai kitelepülést az első 20 kritikus energetikai végpontra”.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az Egyeztető Törzs csütörtöki ülésén arról döntöttek, hogy

a következő hét elején további 40 végpont kap megerősítést.

„Magyarország nem enged semmilyen zsarolásnak! Megvédjük Magyarország energiabiztonságát!” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky.

A miniszter néhány fotót is közölt a kitelepülésről:

A kormány február 25-én rendelte el a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését, amelynek keretében katonai és rendőri erők települnek ki kiemelt létesítményekhez. Ezzel párhuzamosan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében drónrepülési tilalom lépett életbe, és megalakult az Egyeztető Törzs a honvédelmi miniszter vezetésével.

Mint ismert, január 27. óta szünetel a kőolajszállítás a Barátság vezetéken. A magyar kormány „olajblokáddal” vádolja Kijevet, míg Ukrajna, az Európai Bizottság és Andrij Szübiha ukrán külügyminiszter szerint az ellátási zavarokat az ukrán területen futó infrastruktúrát ért orosz támadások okozták. Az Európai Bizottság közölte: az ellátásbiztonság rövid távon nem veszélyeztetett, mivel Magyarország és Szlovákia a stratégiai készletekből és az Adria-vezetéken érkező szállításokból fedezi az igényeit.

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában már arról beszélt, hogy „megtámadtak bennünket”, majd később bejelentette, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztetve közös vizsgálóbizottságot állítanak fel. Ennek a bizottságnak az lenne a feladata, hogy a helyszínen győződjön meg arról, mi a helyzet pontosan a Barátság kőolajvezetékkel, miért nem lehetséges az olajszállítás. A kormányfő felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy engedje be Ukrajnába a vizsgálóbizottságot és biztosítsa a munkájához szükséges feltételeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Házkutatást tartottak egy plakátrongálónál, aki kormányzati plakátokat tépett le
A XVIII. kerületi bűnüldözési osztály vezetője szerint a házkutatás törvényes és indokolt volt. A független képviselő úgy véli, a hatósági fellépés valódi célja a megfélemlítés, ami ellen a tömeges ellenállás segíthet.


Hadházy Ákos péntek reggeli Facebook-posztjában arról ír, hogy

a rendőrség házkutatást tartott egy állampolgárnál, miután „rajtakapták” kormányzati plakátok eltávolításán.

A képviselő szerint nem fideszes választási, hanem állami pénzből finanszírozott plakátokról van szó.

A poszt szerint a házkutatásról szóló határozatot a 18. kerületi bűnüldözési osztály vezetője azzal magyarázta, hogy „az eljárás során szükséges kutatás végrehajtása a fenti bűncselekményhez köthető bűncselekményből származó dolgok felkutatása miatt, ezért a kutatás törvényes és indokolt”.

Hadházy Ákos szerint az állami pénzből fizetett kampány egyenlő az állami beavatkozással a választások eredményébe, ami szerinte csalás. Úgy véli, a plakátokat „kijavító” honfitársa egy törvénytelenség megszüntetéséért küzdött. A képviselő szerint a hatósági fellépés valódi célja a megfélemlítés.

„Bár nem tehetem meg, hogy ne hozzam nyilvánosságra a hatalom ilyen szemétségeit, azért mindig azonnal le kell írni: a hatalom célja ilyenkor nem az egyéni ellenálló megtörése, hanem a tömegek megfélemlítése. Nagyon kell figyelnünk, hogy ez ne sikerüljön nekik” – írja. Azt is hozzáteszi:

„persze egy-egy honfitársunkkal lehet szemétkedni. De ha az ellenállásban sokan vesznek részt, azzal a hatalom nem tud mit kezdeni: Ezt eddig csak nagyon ritkán sikerült megtanulnunk. Ha a Fidesz nem megy tovább a diktatúra felé vezető úton, akkor az ellenzék megnyerheti – az amúgy cinkelt lapokkal zajló – választást és akkor nincs is rá szükség. Azonban ha Orbán nem »csak« az eddigi módszerekhez nyúl, akkor csak a tömeges ellenállás segíthet.”

A választási plakátok eltávolítása a kampányidőszakban rongálásnak minősül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A svéd haditengerészet blokkolt egy orosz drónt, amely a francia repülőgép-hordozó közelében repült Malmőben
A Charles de Gaulle hordozó egy stratégiai gyakorlat miatt horgonyzott a kikötőben. Annak közelében vette észre egy járőröző hajó a drónt, amely egy közeli orosz hadihajóról szállhatott fel.


„Valószínűleg drón sértette meg a svéd légi területet” – erősítette meg a svéd kormány, miután a haditengerészet elektronikusan megzavart egy gyanús drónt a Malmőben horgonyzó francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó közelében. Bár a drón eredetét hivatalosan nem közölték, a svéd védelmi miniszter szerint az eszköz „valószínűleg Oroszországé” – jelentette a svéd közszolgálati televízió, az SVT.

Az incidens február 26-án történt, amikor a svéd haditengerészet egyik járőröző hajója észlelte a drónt az Öresund-szorosban.

A svéd fegyveres erők azonnal ellenintézkedéseket tettek, a zavarás után elvesztették a kapcsolatot a repülő eszközzel. Az SVT információi szerint a drón egy közeli orosz hadihajóról szállhatott fel, amely a történtek után a Balti-tenger felé folytatta útját.

„Természetesen nagyon súlyos dolog, ha megsértik Svédország légterét” – nyilatkozta Pål Jonson védelmi miniszter. Hozzátette, hogy minden jel arra utal, hogy erős kapcsolat van az orosz hadihajó és a drón között. A miniszter azt is elmondta, hogy az ügyben politikai és katonai szinten is egyeztettek Dániával.

A svéd fegyveres erők hivatalos közleménye megerősítette az eseményeket:

„A svéd haditengerészet egyik hajója az Öresund-szorosban végrehajtott tengeri járőrözés közben egy gyanús drónt észlelt. Az észlelést követően a svéd fegyveres erők ellenintézkedéseket tettek a gyanús drón zavarására. Ezt követően a drónnal megszakadt a kapcsolat.”

Az incidens idején a francia haditengerészet zászlóshajója, a Charles de Gaulle a malmői kikötőben tartózkodott. A repülőgép-hordozó egy stratégiai gyakorlat miatt érkezett Svédországba, látogatását a svéd–francia katonai együttműködés fontos jeleként értékelték. A svéd hatóságok most azt vizsgálják, hogy az eset a belépési rendelet megsértését jelenti-e.

A svéd fegyveres erők egyelőre nem tudták megállapítani, mi történt a drónnal a zavarás után, és azt sem erősítették meg hivatalosan, honnan érkezett. A hatóságok szerint azóta nem történt újabb drónészlelés a térségben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Tanúként hallgatja ki a Nemzeti Nyomozó Iroda a gödi Samsung-gyárról nyilatkozó egyik férfit
A TISZA Párt által nyilvánosságra hozott videóban egy volt szállítmányozó azt állította, kamionokkal menekítették a veszélyes anyagokat az akkumulátorgyárból az ellenőrzések előtt. Gulyás Gergely miniszter közlése szerint a rendőrség eljárást indított a videóban elhangzottak miatt.


„Jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda tanúként hallgatja ki a tegnapi gödi tényfeltáró videóban nyilatkozó férfit” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter péntek délután.

Ahogy megírtuk, Magyar Péter csütörtökön tett közzé egy videót, amelyben

egy férfi – aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó szállítmányozójaként dolgozott a Samsung SDI gödi gyárának – többek közt arról beszélt, hogy a katasztrófavédelmi ellenőrzések idejére 20–50 teherautónyi veszélyes anyagot vihettek ki külső raktárakba a gyár területéről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erre reagálva közölte, a rendőrség a videóban elhangzottakat feljelentésként értékelte és eljárást indít.

Magyar Péter pénteken újabb videóval állt elő, amelyben egy másik, magát korábbi dolgozónak valló férfi számolt be arról, milyen vélt szabálytalanságokat tapasztalt az akkumulátorgyárban.

Elmondása szerint kezdetben a legveszélyesebb területen dolgozók csak egyszerű orvosi szájmaszkot kaptak, a külsős cégek által foglalkoztatott dolgozók, például a takarítók számára pedig semmilyen védőeszközt nem biztosítottak.

Azt is állította belső információk alapján, hogy egy idő után „egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzéseket végezzenek” a gyárban, ha volt is olyan határozat, ami intézkedésre kötelezte a Samsungot, azt szerinte egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

Korábban, február 17-én Magyar Péter egy, állítása szerint 2018-ban készült, robbanásról szóló felvételt is megosztott a gödi üzemből. A Telex nemrég egy tényfeltáró cikkben azt írta, a gyárban a határértékeket meghaladóan volt jelen rákkeltő por, de a kormányzati oldal és a Pest Vármegyei Kormányhivatal ezeket az állításokat visszautasította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk