Bradley Cooper és Steven Spielberg Oscar-csalija a Netflixen – Megnéztük a Maestrót!
Ez Bradley Cooper szerelemprojektje, vagy Netflix legújabb Oscar-csalija? Könnyű a válasz: mindkettő. Cooper nem csak főszereplője, de egyik írója, rendezője és producere is az amerikai zeneszerzőről szóló életrajzi drámának.
Márpedig abból volt egy pár: nemcsak nők és férfiak, hanem a zene maga, a szabadság és a boldogság. Ezeket üldözte egész életében, sikeres zeneszerzőként kimondottan bohém életet tudott élni, így nem vetette meg az élet gyönyöreit.
A film Bernstein (Bradley Cooper) karrierjének legmeghatározóbb pillanatában indul, amikor felkérik 25 évesen, hogy vezesse a méltán híres Carnegie Hall kórusát, mert más nem tudta éppen elvállalni. Innentől fogva felfelé ívelt a karrierje. Ezután ismerte meg élete egyik nagy szerelmét és későbbi feleségét, Felicia Montealegre Cohent (Carey Mulligan).
Felicia sikeres színésznő lett, Leonarddal született több közös gyermekük is, akik előtt titkolniuk kellett Bernstein szexualitását, ez pedig nehéz feladatnak bizonyult, mert ha egyszer szerelmes lett valakibe, azzal gyorsan „megtalálta” a közös hangot. Igazából ennyi konfliktus van a sztoriban. Egy kapcsolaton keresztül ismerhetjük meg egy különleges ember privát életének részleteit.
Ha csak ennyi lenne a történetben, akkor is érdekes lenne, de Cooper Leonard Bernstein életét egészen különlegesen, több szinten mutatja be. Az egész film az idős Leonarddal készült interjúval kezdődik, majd visszaugrunk 1943-ba, és ekkor a film fekete-fehérré vált át. Innentől a klasszikus Hollywood aranykorszakát idéző stílusban forog tovább. A vágások, a filmtechnikai megoldások, mind a régi mozikat idéző átkötések, karakterbemutatások. Carey Mulligant bemutató szcéna akár a Cassablancából is lehetett volna.
Emellett az egészet Bernstein zenéje járja át, saját szerzeményei szólnak a róla szóló film alatt – nagyon meta. A film közepén váltunk, és a ’70-es, ’80-as évek képi világával találkozunk, ahogy haladunk a korral, a filmtechnika is követi főszereplőnket és kort. Nem tudom elmondani mennyire átgondolt koncepcióról van szó, érezni, hogy Cooperék minden négyzetcentiméterét kigondolták a műnek, minden kompozíció előre megtervezett és precíz.
Emellé jön a hibátlan színészi játék: Bradley Cooper nagyon jó színész, ezt már többször bizonyította, de Leonard Bernstein szerepében szinte eltűnik. Nem Cooper köszön vissza a képernyőkön, hanem egy boldogságot hajszoló, mindig mosolygós zseni, akiért folyamatosan szorítunk. De miért tart minket ennyire feszültség alatt Bernstein karaktere? Mert nem akarjuk, hogy felesége csalódjon benne, Carey Mulligan hihetetlen ügyes, klasszikus értelemben vett, nagybetűs színésznőt játszik.
Pedig már nagyon megérdemelné, eddig két jelölése volt, de úgy érzem cikkünk tárgyáért nem csak a jelölésre van nagy esélye, ezért a szerepért bőséggel kijár neki az elismerés. Nagyon nehéz, ugyanakkor hálás szerep jutott neki Cooper álomfilmjében, amit Mulligan teljes mértékben kihasznált. Minden tiszteletem. A két főszereplőn kívül is igen illusztris a szereplőgárda. Idehaza talán A nagy svindliből, vagy a Doom Patrolból ismerős Matt Bomer játssza David Oppenheimet, aki Bernstein egyik első szerelme volt. Sarah Silverman alakítja Bernstein testvérét, valamint Maya Hawkot is érdemes kiemelni, mint Jamie-t, Bernsteinék legnagyobb lányát.
Ennyi erős színész közül is kitűnik a főszereplő páros, de még ezeken kívül sem tudom abbahagyni a pozitívumok listázását. A Bradley Cooper és Josh Singer által írt közös forgatókönyv pergős és érdekfeszítő. Nem véletlenül, Singer is erős író, elég az Oscar-díjas Spotlight-ra vagy A Pentagon titkaira gondolunk, amit szintén ő jegyzett. Hiába tűnik viszonylag kevésnek az alapanyag, a párbeszédek érdekesek, és az egész koncepció csillagos ötös.
Egyszerűen zseniális, nem lehet rá mást mondani. Mondjuk tőle ezt a színvonalat már megszokhattuk, ő volt a Rekviem egy álomért és a Fekete hattyú operatőre is, de már Cooperrel is dolgozott együtt a Csillag születik-ben. Érezni, hogy Bradleytől nem áll messze a zene, a Csillag születik is zenés dráma egy istenadta tehetségről és mostani filmünk is nagyon közelít a maga módján a tökéletességhez. Cooper nagyon tehetséges rendező, alig várom a következő projektjét a szintén különleges hangú Will Arnettel. Amikor leültem a film elé, nem számítottam rá, hogy ennyire magával fog ragadni.
A produkciós dizájnt is csak dicsérni lehet, a díszletek, a kosztümök, minden korhű, a maszkok is hihetetlenül jól sikerültek, amit pedig Bernstein zenéjével műveltek Cooperék, az tanítandó.
Nemcsak én gondolom így, elég sok ember bízott ebben a projektben. A producerek között olyan apróbb nevek találhatóak Cooper mellett, mint Steven Spielberg, vagy Martin Scorsese, ha szerintük megéri pénzt költeni erre, akkor nagy hibát nem követhet el, aki megnézi.
Nem létezik természetesen hibátlan film, a Maestro sem az. Akit abszolút nem érdekel egy sikeres, fehér, biszexuális zeneszerző életének fontosabb eseményei, azok egy pillanatot sem fognak élvezni a két óra tíz perces játékidőből.
Akik nem szeretik a régi stílusú hollywoodi filmeket, vagy teljesen érdektelen számukra a West Side Story és egyéb Bernstein musicalek zenéi, azoknak sem tudom ajánlani a Maestrót. Bevallom, a musicaleket én sem szeretem, de ezt a filmet megérte megnéznem, és úgy gondolom, a díjátadó szezonban is elég sikeres lesz majd. A Maestro megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.
