„Ha mások megírták volna ezeket a számokat, zenélés helyett az ő koncertjeikre járnánk, de így nekünk kellett”
A társadalomkritika és a mindenkori kormánynak való beszólogatás szinte minden punkzenekarra jellemző, de a 2010 utáni években valószínűleg a Kozmosz dalai értek el a legszélesebb tömeghez. Slágereik, úgy mint Az Okosak Földje, a Világszakadtság, vagy A Kedves Vezető bizonyos körben máig kultikusak, koncertjeikre stabil törzsközönség járt kiereszteni a gőzt.
Bár több mint egy éve feloszlottak, most itt az utódzenekar, amelyben két egykori Kozmosz-tag is játszik, ebből pedig nem nehéz kitalálni, hogy a szellemiség is nagyon hasonló.
A Bajnoq bemutatkozó EP-je pár hete jelent meg Magyar Idők címmel, azóta már elkezdték a koncertezést is. Ennek apropóján beszélgettünk frontemberükkel, Pál Zsomborral.
– Miben más a Bajnoq, mint a Kozmosz volt?
– Nyilván sokban hasonlít, mivel felerészt ugyanazok az emberek alkotják, sőt, a két másik barátunk, akikkel csináljuk, szintén rendszeres beugró volt a Kozmoszban, játszottak a búcsúkoncerten is. A közéleti beállítottságunk nem változott, a zenei ízlésünk is maradt ugyanaz, de az persze hallatszik, hogy felerészben meg nem ugyanazok az emberek adják bele a magukét a számokba.
Azoknak, akik meg tudnak különböztetni egymástól két rockzenekart, a szövegvilága és a hang nagyon ismerős lesz, a hangulata meg kicsit másmilyen.
– Mekkora igény van ma rendszerkritikus dalokra, pár hónappal a zsinórban harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után?
– Ma már attól, hogy megszületik egy szám, amiben valaki beszól a hatalomnak, nem kerül ki automatikusan az országos hírportálok főoldalára, mint 2010-ben meg 2012-ben, amikor nagyon benne volt a levegőben, hogy valaki csinálja már meg. Ettől most a Bajnoq-számok terjedése sokkal lassabb, és fogalmam sincs, meddig jutnak végül el, de szuper lenne, ha idővel hasonlókat mennének, mint a hosszú évek alatt a Kozmosz-számok tudtak. Másrészt a Kozmoszról kb. a feloszlás után tudtuk meg, hogy sokkal többeknek volt fontos otthon, mint ahány emberrel találkoztunk koncerteken – reméljük, ők ezúttal nem várják meg a feloszlást, hogy hallassanak magukról.
De felmérni igazából csak azt tudom, hogy a mi saját részünkről magas volt az igény, és nem kaptuk meg máshonnan azokat a dalokat, amiket ebben a tényleg tök reménytelen helyzetben szívesen hallgattunk volna. A Kozmosznak is az volt a története, hogy ha mások megírták volna helyettünk Az Okosak Földjét, akkor mi nem csinálunk zenekart, hanem elmegyünk bulizni az ő koncertjükre. Így viszont zenecsinálással vezettük le a saját feszültségünket.
Korábban egyébként volt bűntudatom amiatt, hogy nehogy túl jól lehessen a koncertjeinken kiereszteni a gőzt ahelyett, hogy valami teremtőbb állampolgári cselekvésbe tolják bele az energiát a minket szeretők.
Mostanra megnyugtattam magamat, hogy a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, magamon legalábbis felfedeztem, hogy a kiordítást nem tudja pótolni semmi.
– Változott valamit a dalíráshoz való hozzáállásod az elmúlt 7-8 évben?
– Magyarországon a siker receptje ugyebár az, hogy ha egy dalt egyszer nagyon eltalálsz, utána ugyanazt kell még sokszor megcsinálnod, csak másodjára nem azt a címet adod neki, hogy Élvezd, hanem mondjuk azt, hogy Mosoly. Persze ez egy elképzelt példa. Mi pont az ellenkezőjét csináltuk: egy konkrét témáról nem akartunk még egy bőrt lehúzni, sosem volt Világszakadtság 2., és az változatlanul nem érdekel, hogy direkt megpróbáljunk recepteket elkapni. Az meg kicsit lutri, hogy magától mi jön, nincs benne tudatosság.
A Kozmosznál inkább a feloszlás után hallottuk vissza egy csomó embertől, hogy a nem szájalós, tehát a nem közéleti témákkal foglalkozó dalainkat is mennyire szerették. Ez akkor a koncerteken nekem kevésbé tűnt fel, néha azt éreztem, hogy „jó, jó, de mikor játsszátok végre A Kedves Vezetőt?”.
De szerencsére még nekünk sem az teszi ki az egész életünket, hogy amiatt szorongunk, milyen országban élünk, szóval más dolgokról szóló számok is biztosan bőven születnek a jövőben.
Eleve a bemutatkozó anyag négy számából az egyik egyértelműen csajozós dal, és a másik háromból kettő szándékosan közösségiként és magánéletiként is értelmezhető, csak amikor szóba kerülünk, akkor a politika akad be elsőre.
– Elég kevés zenekar meri nyíltan felvállalni a politikai hovatartozását, főleg ha nem kormánypárti. Nektek nincs félnivalótok?
– Egyrészt nekünk inkább hova nem tartozásunk van, mint hovatartozásunk. Másrészt szerintem a fejben felépített félelmekből és az ezek miatti kis önkéntes megalkuvásokból sokkal masszívabb várak tudnak épülni, mint abból, hogy bárkit nyíltan befenyítenének, úgyhogy ezen el sem szoktunk kezdeni gondolkozni, mert szar helyekre vezet. Nyilván mindegyikünknek van munkahelye, de ezt egyikünk sem szeretné összemosni azzal, hogy a szabadidejében mit kiabál a színpadról. Veszítenivalónk van, de félnivalónk szerintem nincsen.
– Eszedbe jutott már, hogy külföldre költözz?
– Körülbelül másfél óránként gondolok erre, persze. A húszas éveim elején fél évet éltem Londonban, pont az őszödi beszéd kipattanása előtt pár héttel költöztem ki, úgyhogy egy az egyben lemaradtam a teljes tüntetés- és erőszakhullámról, csak tévéből van meg az egész. Utoljára ma reggel, újságolvasás közben próbáltam meg idegesen felidézni, hogy pontosan milyen megfontolásból is jöttem haza. Egyébként azért, hogy lediplomázzak, és tartósan elköltözni soha nem volt komoly terv.
– Ha ilyen gyakori a gondolat, mi tart itt?
– Én nagyon szeretem ezt az országot, csak azokat nem, akik egyre nyomasztóbb irányba vezetik ahelyett, hogy valami pozitívat is kezdenének a példátlan hatalmukkal. Másrészt én alapvetően azzal foglalkozom, hogy magyarul fogalmazok, és ebből más országokban nehezen tudnék megélni. Az mondjuk tényleg gyakran eszembe jut, hogy ha huszon-néhány évesen, diploma után visszahúzok Londonba, mostanra már csinálhatnám ugyanezt Ausztráliában, de tartok tőle, hogy ez a hajó már elment.
Úgyhogy a határt oda húztam, hogy ha észreveszem magamon, hogy elkezdek kussolni vagy elfordítani a fejemet, akkor másnap irány Ferihegy.
– Egy koncertetek volt eddig, Szegeden mutatkoztatok be közönség előtt. Hogy sikerült?
– Egy kedves haverzenekar, a Counter Clockwise vendégeként játszottunk. Én ráadásul egy céges csapatépítőről érkeztem, úgyhogy aznap már boroztam. Épp addigra lettem nagyon álmos, mire este Szegedre értünk, szóval nem vártam nagy dolgokat. Ehhez képest már a bejáratnál a nyakunkba ugrottak emberek azzal, hogy ők száz kilométert utaztak aznap, hogy lássanak minket, ami azért rendesen doppingol, majd koncert közben másokat is láttam behunyt szemmel üvölteni a két héttel korábban megjelent számaink refrénjét, szóval végül szuperül sült el.
– Csak új dalokat játszotok, vagy a korábbi zenekaraitok slágereit is előveszitek?
– Keverünk a számlistába Kozmoszt és Egyetlent is – de az Egyetlen, amiből tulajdonképpen a Bajnoq lett, alig koncertezett és alig vett fel számokat, úgyhogy az utóbbiak a legtöbb embernek új számként fognak hatni. Most félórás Bajnoq-koncerteknél tartunk, és ez szépen hízik majd még újabb számokkal.
Balról jobbra: Skolák Péter, Veres Attila, Pál Zsombor, Pálmai Zsolt
– Ha felkérnek rá, játszanátok pártrendezvényen vagy tüntetésen?
– A tüntetéseken mindig elgondolkodtam. Amikor hívnak, az szokott lenni az akadály, hogy egy zenekar hangosítása sokkal jobban megdobja a költségeket, mint ha valaki kiáll egy mikrofonnal József Attilát szavalni. Az meg sosem zaklatott fel, ha a hangszórókból visszahallottuk valamelyik dalunkat, és ez az élmény már Bajnoq-számokkal is megvolt. Pártoknak viszont eddig egy kivétellel én eddig mindig nemet mondtam: az egyik Kétfarkú-szülinapon fordult elő, hogy játszottunk jó régen a Kozmosszal.
Az a baj, hogy ha most azt mondanám, hogy ez innentől máshogyan lesz, biztosan a legelhasználtabb és legéletképtelenebb pártok jelentkeznének be először, hátha mi elvégezzük azt a munkát népszerűsítésben, amit ők nyolc év alatt képtelenek voltak.
– Hová szeretnétek eljutni ezzel a zenekarral, mivel lennél te személy szerint elégedett?
– Nyilván egy tao-pénzből finanszírozott Aréna-koncerttel, ahol egy óriási kifutón rohangálunk, és azt hisszük, mi vagyunk Dave Grohl! Egyébként leginkább azt akarjuk megnézni, hogy lehet-e ebből akkora dolgot építeni, mint a Kozmosz volt, amikor a legjobban futott: hogy stabil közönség van egyetemi városokban is, és nem kérdés, hogy játszhatunk a kedvenc fesztiváljainkon; azokon, ahova mi magunk is szívesen járunk bulizni.
Ezzel a műfajjal, ilyen okoskodó szövegekkel, hobbiként csinálva úgy tűnik, hogy szerencsés esetben eddig lehet elmenni, és ezt még nagyon őszintén lehet is élvezni. De persze ha valamelyik szakítós számunkból csinálnak egy jó nyári house remixet, akkor majd veszünk balatoni villákat a jogdíjból, lehetőleg Lőrincé mellett.
(A Bajnoq legközelebb szeptember 29-én koncertezik Dorogon, a budapesti közönség pedig október 27-én láthatja őket a Dürer Kertben.)
