CÍMLAPFOTÓK

Az őszi Erdély csodavilága, ahogy egy magyar „medvepásztor” látja

Szin János volt nagyon gazdag, átélt egy súlyos betegséget, majd Székelyföldön találta meg a boldogulását. Most megmutatja, milyen mesés vidéken él, távol a világ zajától.
Fotók: Szin János - szmo.hu
2020. november 16.



Szin János Erdélyben él, és saját bevallása szerint "medvepásztor". Kalandos életet élt, de most a világ zajától távol találta meg a boldogságot, a hegyek között, a medvék között:

"Szentesen születtem 1968-ban, proletár szülők gyermekeként. A tanulás soha se szerepelt első helyen az életemben, de szívesen sportoltam és álmodoztam éjszakánként a paplan alatt zseblámpával a kezemben, miközben Széchényi Zsigmond erdélyi útleírásait olvastam.

Korán megtapasztaltam, hogy az iskola befejezésével a gyári munka sem nekem való, így nemes egyszerűséggel a kerítésen átugorva a kommunista rendszer munkakerülőjévé váltam. Éreztem, hogy számomra terem itt még babér, így a pénzszerzés mások számára szokatlan módját választottam, először kártyán kerestem meg a kenyérre valót, majd a fekete piacon és végül a játékgépszervezés jelentette karrierem csúcsát.

Ez rövid idő alatt olyan magasságokba repített, hogy azt vettem észre, hogy az úszómedencés, edzőtermes, jaccuzis házamban 4 fős személyzet sürgölődik, miközben én bejárom a világot Amerikától Ausztráliáig Kazahsztánon át.

Aztán az élet megtorpanásra késztetett, mikor megkaptam az agydaganatot diagnosztizáló leletemet. Megműtöttek, jóindulatú volt. A műtét előtt alkudoztam Istennel, kértem, gyógyítson meg, és én cserébe a vagyonomat adom. Néhány év múlva adtam is. Az alku megköttetett.

Ekkor keresett meg Máté Bence világhírű természetfotós, akit gyerekkorától támogattam, hogy Erdélyben üzemeltessünk medveleseket. Kiköltöztem Tusnádfürdőre Böjte Csaba testvér gyermekotthonába. Hónapokig az erdőt jártam, hogy megkeressem a lesek számára a legjobb helyszínt. 2017-ben elkészült az első és megnyitottuk a turistáknak. Azóta lett a Szent Anna tó közelében is egy nagyobb, azóta

minden medvét névről ismerek

és túrákat vezetek a vendégeknek."

A környezete pedig csodálatos. Egész évben is, de ilyenkor ősszel ezernyi színben pompázik. Arra kértük, mutassa meg, milyen most ez a meseszép hely, ahogy ő látja:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Galéria: több ezer fiatal vonult a Rákóczi Szövetség 1956-os megemlékezésén
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.


Már kedd délután megkezdődtek az idei október 23-i megemlékezések. A Rákóczi Szövetség közleménye szerint közel 8000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be október 23-i programjaikba lengyelországi társaikkal együtt, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek a forradalomról és szabadságharcról. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen októberben 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi megemlékezés. Itt ünnepi beszédet mondott: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a külhoni diákok nevében Sörös Andor vajdasági egyetemista.

A Műegyetemtől indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járt, galériánkban megtalálhatók a Rákóczi Szövetség megemlékezésének képei:

Október 23-án a várhatóan a két legnagyobb esemény a kormány és a Tisza Párt megemlékezése lesz. Ezek helyszín szempontjából egymáshoz közel, de időben néhány órás eltéréssel lesznek megtartva. Míg Orbán Viktor Budapesten, a Millenárison mond ünnepi beszédet délelőtt 11 órától, Magyar Péterék október 23-án 15:00 órára várják az embereket a Bem térre, ahonnan a Széne térre fognak átvonulni.

@szeretlekmagyarorszag.hu Elindultak az 56-os ünnepségek, először a Rákóczi Szövetség, és az önkéntesen, egy szabadnapért cserébe felutazó diákok sokasával #október23 #1956 #rákócziszövetség #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotókon a Tisza első nagy pártrendezvénye
Előadások, kerekasztal-beszélgetések és Magyar Péter évértékelő beszéde – ilyen volt a Tisza első nagy pártrendezvénye.


Szombaton tartotta első nagy pártrendezvényét a Tisza Párt. A Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel meghirdetett esemény egész nap tartott a Hungexpón. Több előadás, kerek-asztalbeszélgetés, workshop is volt, illetve bemutatkoztak a Tisza Párthoz csatlakozott, különböző területekről érkezett szakértők is. Voltak, akik beszédet is tartottak, beszélt például a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, és a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, Kulcsár Krisztián is.

Az esemény zárásaként megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.

Az egésznapos rendezvényen készült képeinket itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: