Az eddigi leghatalmasabb víz alatti lavinát mérték Nyugat-Afrika partjai közelében

„Ahogy haladt, feltépte a tengerfeneket, vitte magával a homokot és a sarat, ettől a lavina még sűrűbb és gyorsabb lett” egy kutató szerint.

Link másolása

Az eddigi leghatalmasabb, két napon át mozgó, víz alatti lavinát mérték Nyugat-Afrika partjai közelében - számolt be róla a BBC hírportálja.

Az esemény a Kongó folyó torkolatától kifelé vezető, mély árokban történt, és észrevétlen is maradt volna, ha a mozgás nem vág el távközlési kábeleket, lassítva az internetes és más adatátviteli forgalmat Nigéria és Dél-Afrika között.

Az észlelésben szerepe volt a tudósok előrelátó munkájának: a Kongó-kanyonban végig műszereket helyeztek el, amelyek mérik az áramlatok és az üledék mozgásának sebességét.

"Egy sor oceanográfiai műszerre csapott le a lavina, kiszakadtak a tengerfenéki horgonyok, a készülékek pedig felbukkantak és üzentek nekünk" - mondta el Peter Talling, a Durhami Egyetem kutatója a BBC-nek.

A dolog fokozatosan gyorsult, mivel ahogy haladt, feltépte a tengerfeneket, vitte magával a homokot és a sarat, ettől a lavina még sűrűbb és gyorsabb lett

- magyarázta.

A víz alatti lavina - szakszóval zagyár - tavaly január 14-én kezdődött. Mivel először ki kellett menteni a műszereket és elemezni az adatokat, a teljes jelentés csak mostanra lett készen.

A kutatócsoport szerint két tényező együttes hatására indult meg az óriási zagyár. Az egyik a Kongó folyó 2019. decemberi kivételes méretű áradása, ami ötvenévente történik. Az ár rengeteg homokot és sarat hordott a víz alatti kanyon kapujába, ez azonban már két héttel a lavina előtt megtörtént. Januárban azonban szokatlan tavaszi ár vonult le a Kongón.

A mérések szerint 2020. január 14-én éjjel 22.31-kor érte el az ár a legsekélyebb ponton lévő műszert, a legutolsóhoz majdnem 24 órával később, 16-án 21 órakor érkezett. Ekkorra több mint 4500 méteres mélységbe jutott.

A kanyon felső részében 5,2 métert tett meg másodpercenként, majd a csatorna végére már 8 méterrel haladt. Nagyjából egy köbkilométer homok és sár zúdult a mélybe. A két elszakadt kábelt néhány hét alatt kijavították.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tenerifére költözött és egy sátorban él egy magyar nyugdíjas – Gábor már csak egy lakóautóra gyűjt
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.

Link másolása

Az Express brit lap riportot közöl néhány, Tenerifén nomád körülmények között élő uniós állampolgárról. Köztük van a magyar nyugdíjas Gábor is, aki a spanyol szigeten él egy sátorban.

Gábor Tenerife déli részén, El Medano városához közel lakik, ami a számára legfontosabb: békében és csendben, az emberektől viszonylag távol. Már ha nem számoljuk a hozzá hasonlóan sátrakban vagy barlangokban élőket.

„Nyugdíjas vagyok, és Tenerifére jöttem, ahol sokkal jobb az idő, mint Magyarországon. Márciusban és áprilisban gyönyörű. Magyarországon ekkor nagyon hideg van” – nyilatkozta a tetovált, napbarnított férfi az Expressnek.

A helyiek nem feltétlenül nézik jó szemmel Gábor és társainak területfoglalását. Többen tüntettek is a jelenlétük ellen, mondván: engedély nélkül tartózkodnak a sziklákon és életvitelükkel tönkreteszik a tájat.

Gábor ugyanakkor azt állítja, neki eddig kevés interakciója volt a helyben élőkkel, és az is jobbára pozitív. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy bár Tenerifén tervez maradni, hosszútávon nem ezt az életformát szeretné élni.

„Havonta kapok nyugdíjat Magyarországról, és ebből annyit tudok félretenni, hogy négy-öt hónap múlva vegyek egy lakóautót”

– mondta el a lapnak. „Ezután elhagyom a sátrat, de szeretnék hosszabb ideig Tenerifén maradni” – tette hozzá.

Az Express tudósítása szerint nem Gábor az egyetlen magyar a tenerifei „hajléktalanok” között. A lapnak sikerült két másik honfitársunkkal beszélni, akik épp a közeli szupermarketben vásároltak. Ők azt mondták, sziklába vájt barlangokban laknak.

Gábor és társai életmódja miatt több helyi tiltakozásba kezdett: azt akarják elérni, hogy szabályozzák a beutazást és a tartózkodást a szigeten. „Tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de milyen jogon jönnek, hogy elfoglalják ezt a barlangot?” – tette fel egy El Medano-i lakos, aki elmondta: nagyon dühösek az ott tartózkodók miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: