SZEMPONT
A Rovatból

„Az biztos, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok ebben nem fog részt venni” – tíz éve indult el a kínai Egy övezet - egy út kezdeményezés

Kína szempontjából már az is siker, hogy beszélnek róla, de a nemzetközi rend alapjait nem sikerült újraírni - mondja Eszterhal Viktor Kína-szakértő. Aki szerint érezni kell, hogy meddig lehet csinálni azt a balanszírozó politikát, amit a magyar kormány folytat.


Tíz éve hirdette meg Kína, Egy övezet-Egy út stratégiát, amellyel alternatívát akart kínálni a nyugati gazdasági hegemóniával szemben. Új Selyemútnak is nevezték, sokat beszéltek róla egy időben, de jó ideje úgy tűnik, a program megtorpant.

Eszterhai Viktorral, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatójával beszélgettünk Kína gazdasági és külpolitikai céljairól, és arról, mi lehet a magyar politika szerepe a nagyok játszmájában.

– Mi is ez az Egy övezet – Egy út program? Tíz éve hallottam róla először, de nagyon sokat azóta sem.

– A kínai elnök nem véletlenül Kazahsztánban jelentette be, hogy egy grandiózus programmal fogják újraírni Ázsia, Európa és Afrika kapcsolatrendszerét. Ez kezdetben egy nagyon vázlatos vízió volt, és nem teljesen lehetett tudni, hogy valójában mi is ez. Ahogy teltek az évek, egyre inkább átalakult egy nagy kínai stratégiává, amely alapvetően a kínai állam külpolitikai cselekvésének jó részét akarja becsatornázni, és az a lényege, hogy új kapcsolatokat hozzon létre, vagy a meglévő kapcsolatokat alakítsa újra. Egész konkrétan meg is nevezték, hogy mit értenek ez alatt. A politikáknak a harmonizációja, például a politikák egységesítését Afrikában, Európában, Ázsiában. Ide tartozik a pénzügyi együttműködés, a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése, az ehhez szükséges mechanizmusok kidolgozása, új infrastruktúra építése és a humán kapcsolatok elmélyítése. Ez lényegében azt jelenti, hogy

Kína egy olyan elképzeléssel állt elő, amely a nemzetközi rendet akarja újraírni.

És nem meglepő módon úgy akarja átírni, hogy az eddigi évszázadokkal ellentétben, amikor a Nyugat volt a nemzetközi rend epicentruma, a mostani elképzelés szerint ez Kína lesz. Ennek a nagy víziónak két nagy eleme van, az övezet a szárazföldi kapcsolatokra épít. A tengeri kapcsolatokat XXI. századi tengeri selyemútnak nevezik a történelmi analógia miatt. És persze, hogy teltek-múltak az évek, ez egyfajta nagy stratégiává vált, és minden, ami kínai projekt volt ezekben a régiókban, megkapta ezt a szlogent, hogy az az egy út-egy övezet kezdeményezéseként épül.

– Hogy jön a képbe Magyarország?

– Magyarországon pont a vízió jellege volt az izgalmas, hiszen azt ígérte, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak az alapját írja át, és új kapcsolatok jönnek létre, és Magyarország, amely a Nyugat perifériája földrajzi és gazdasági értelemben is, abban bízott, hogy majd ebben az átalakuló viszonyrendszerben egyfajta híd lehet a különböző régiók között. Ezért volt Magyarországon ezzel kapcsolatban elég nagy figyelem, de elsősorban a politikai elit figyelmét értem ez alatt. A hétköznapi emberek nem ezzel keltek és feküdtek.

– A magyar külpolitikában, vagy gazdaságpolitikában megfogalmazódott a keleti nyitás. Ez a kínai törekvés nagyjából ugyanekkor jelenik meg ez. Ez egyfajta rezonálás volt a kínai törekvésekre, vagy itt két különálló szándék találkozott egy ponton?

– Két különálló szándék találkozott, de mindegyiknek ugyanaz az eredője, a 2008-as pénzügyi válság. Egészen addig a magyar elit számára a nyugati, atlanti centrikus gondolkodásnak semmilyen alternatívája nem volt a rendszerváltás után. Az EU-tagság, a NATO-hoz való csatlakozás volt az a prioritás, amely szinte minden politikai erőnek célja volt, és nem is lehetett ezen kívül gondolkozni. Ez adta meg azt az irányt, amerre az állam fejlődik, hogy milyen politikai rendszerünk van. Alapvetően a nyugati univerzumhoz tartoztunk. A 2008-as válság egy nyugati pénzügyi válság volt, alapvetően a nyugati társadalmakat, országokat érintette negatívan, és azok voltak kivételek, amelyek Ázsiával üzleteltek, pont azért, mert Ázsiát elkerülte nagyrészt ez a válság. Így a diverzifikált gazdasági kapcsolat képes volt alternatívát nyújtani. Az illúzióvesztés másik oka az volt, hogy a Nyugat nem nagyon tudta, mit kellene csinálni. Ráadásul volt egy pillanat, amikor az amerikai kormány is Kínához fordult.

Ez az itthoni elit egy része számára egyfajta törést jelentett, azt gondolták, hogy itt a nyugati hegemónia a vége,

diverzifikálni kell a kapcsolatokat, észre kell venni, hogy vannak új feltörekvő államok.

– Látjuk, hogy a gazdasági törekvések mellett a kulturális expanzió is megindult. Konfuciusz intézetek jelentek meg, és ezeket elég nagy összegekkel támogatják Kínából.

– Ezt alapvetően természetes folyamatnak látom. Van egy olyan állam, amely minden tekintetben felemelkedő nagyhatalom, gazdasági súlya, ha simán a GDP-t nézzük, nagyobb, mint az Európai Unióé. Naivitás lenne azt gondolni, hogy egy ilyen felemelkedő állam ne próbálna más szférában is nemzetközi befolyást építeni a gazdaságon túl. Nyilvánvalóan kulturálisan is megjelenik a nemzetközi térben.

– Nyugati szemmel furcsa a mikéntje. Az amerikai gazdasági és politikai hegemónia nem úgy teremtődött meg, hogy mondjuk az Egyesült Államok Walt Disney-intézeteket nyitott volna az országokban...

– Ha belegondolunk, hogy Európa egy része számára az Egyesült Államok a második világháborúban ellenség volt, akkor a Marshall-terv volt az, ami alapvetően megváltoztatta az attitűdöt az Egyesült Államokkal szemben. A Marshall-terv pedig egy központi állami program volt. Én nem gondolom, hogy a Marshall-terv és az Egy övezet–egy út között ne lennének hasonlóságok. Persze most több évtized távlatából visszanézve azt mondhatjuk, hogy a központi elem ma már nem olyan fontos, és nem kellettek Walt Disney-intézetek, de hát maga Marshall-terv, ugyanúgy kollektivitást épített. Ipari kapacitásokat, ami az Egyesült Államokban fölösleges volt, próbált kiexportálni.

Eszterhai Viktor PhD fokozatát 2018-ban szerezte az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem Doktori Programjában. 2014-2015 között a Balassi Intézet és a Chinese Government Scholarship Council közös államközi ösztöndíjprogramja keretében a pekingi Tsinghua Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének szenior vendégkutatója volt. 2017-ben a Fudan Development Institute ösztöndíjprogramja keretében egy hónapot töltött a sanghaji Fudan Egyetemen vendégkutatóként.

2015 júliusa és 2021 januárja között a Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója volt. 2019 szeptembere és 2021 januárja között a Budapesti Corvinus Egyetem Földrajzi, Geoökonómiai és Fenntartható Fejlődési tanszékének az adjunktusa volt. 2021 januárja óta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. 2023-tól a Magyar Külügyi Intézet (MKI) kutatási igazgatója. Fő kutatási területei a kínai külpolitika kulturális jellemzői, Kína és Európa kapcsolata, valamint a nemzetközi kapcsolatok nem nyugati iskolái.

(forrás: Külügyi Intézet)

Nem akarom megkerülni, hogy Kínában a külpolitikai törekvések centralizáltak. Azt gondolom, hogy egyébként ez a kínai hatékonyságot sokszor nagyban rontja. Tehát ha a Konfuciusz intézetekről beszélhetünk, szerintem a kultúrának ez a központosítása nem vonzó.

Az európai kultúra számára az állam által szentesített kultúra az sokkal kevésbé vonzó, mintha az egyén választhat a különböző kulturális javak között.

Természetesen vannak egyéb kulturális javak is, amelyek megjelennek, de nyilvánvalóan az állam kitüntetett módon kiemel egy-egy kulcsszereplőt. Ez Európától idegen.

– Van-e ebben a programban még mindig akkora potenciál, mint amikor Kína meghirdette?

– Egy feladat a sikerességnek két ismérve lehet. Egyik az, hogy minden sikerül és szeretjük. A másik pedig az, ha beszélnek róla. A második világháború óta talán az el nem kötelezett országok mozgalma volt, ami hasonló nemzetközi figyelmet kapott, mint ez a kínai kezdeményezés. Alapvetően

abban a világban éltünk, ahol a Nyugat találja ki a dolgokat, a Nyugat adja meg az alapnarratíváját a globális ügyeknek. Ezzel szemben ért el sikert Kína, amikor kitalált egy olyan dolgot, amire az egész világ reagált.

Ha ezt nézzük, akkor ez siker. De ha azt nézzük, hogy ezzel sikerült-e újraírni a nemzetközi rendnek az alapjait, akkor nyilvánvalóan az a válasz, hogy nem, persze erre tíz éve nem is lehetett volna elég. Voltak olyan régiók, ahol Kína sikeresebb volt, első sorban közvetlen környezetében. Közép-Ázsia, Oroszország, Belső-Ázsia országai, ahol ezek a projektek sokkal sikeresebbek voltak. Van egy csomó olyan régió, ahol inkább sikertelen volt, ahol igazán negatívan ítéljük meg, az nem meglepő módon pont a Nyugat. De ez sem meglepő, hiszen

Kína egy olyan nemzetközi rendet akart kialakítani, ami nem a nyugat dominanciájáról szól,

hanem magát is egy meghatározó pólussá kívánta emelni. Persze az, hogy sok projekt esetében alapvető hiányosságok voltak, rossz volt a tervezés, nem ismerték a helyi viszonyokat, a szabályozott környezetet, környezetvédelmi előírásokat, ezek mind segítették a nyugati ellen-narratívát.

– Ez rendben is van, de a Marshall-tervvel összevetve ezt a projektet, azért azt látjuk, hogy a Marshall-terv 10-11-12 év eltelte után már látványos eredményeket produkált egy egész kontinensen.

– De nem akarta átírni a nemzetközi erőviszonyokat, hanem csak Európának, és annak is csupán a nyugati részét próbálta helyreállítani.

Tehát a fenti kudarc részben abból fakad, hogy teljesen mások a földrajzi léptékei az Egy út-Egy övezet programnak.

Ha azt néznénk meg, hogy Közép-Ázsia infrastrukturális hálózatát át tudta-e alakítani Kína, vagy jelentősen átformálta-e, akkor például arra azt mondhatjuk, hogy igen. De egyébként ez egy teljesen jogos kérdés. Nem gondolkoztam eddig azon, hogy a Marshall-terv sikeressége mennyire vethető össze ezzel. Nyilván ez egy nagyon bonyolult kérdés, és az is tény, hogy egy lerombolt gazdaság újjáépítése általában sikeres szokott lenni. Még a magyar gazdasági újjáépítés is sikeres volt, a Marshall-terv nélkül is, még mi is hatalmas GDP-növekedésről tudtunk számot adni.

– A volt kínai nagykövet, Kusai Sándor azt mondta, hogy ez a kezdeményezés mára már csak Kína közvetlen környezetére redukálódott. Ön szerint helytálló a volt nagykövet megállapítása, vagy árnyalni kell ezt a képet?

– Mindenképpen helytálló, mert alapvetően minden kollektivitási stratégia csak addig érvényes, amíg létezik a globalizáció. Az egyik legnagyobb szakmai vita ebben a körben, hogy a globalizáció most milyen fázisba lép, azaz továbbra is fenntartható-e a globalizáció, vagy inkább egy deglobalizációs folyamat van.

A deglobalizáció elsősorban a nagyhatalmi vetélkedés miatt indult be.

Próbál egy-két állam leválni Kínáról, Kína is megpróbálja a saját belső erőforrásait erősíteni, az Egyesült Államok is egy újraiparosítási folyamaton próbál keresztülmenni. Az Európai Unió ezt szintén próbálja lekövetni. Mindenki a biztonság szemüvegén keresztül közelíti meg a dolgokat. Azaz tényleg vannak olyan tendenciák, amelyek deglobalizációs folyamatot vetítenek előre. Sándorral annyiban viszont nem értek egyet, hogy szerintem ez a folyamat még nem ment végbe. Valóban, az egy reális kimenete a következő éveknek, hogy a nagyhatalmak elkezdenek saját befolyási zónákat építeni. Ebben az esetben az elkezdhet redukálódni, és egyre inkább globális délre koncentrálni, illetve azokra a régiókra, ahol Kína ezt a domináns szerepét ki tudja alakítani. Tehát ebben az esetben az Egy övezet-egy út kezdeményezés végül egy befolyási zónává redukálódna le. De azt most még nem tudjuk, hogy ez biztosan így lesz-e.

Az biztos, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok ebben nem fog részt venni. Ez teljesen lekerült a napirendről, sőt Kínát egyre inkább stratégiai versenytársként nézik az Európai Uniós társadalmak és az Európai Uniós országok többsége.

A magyar kormány ebben a tekintetben kivételt jelent, de csak a szavak szintjén csupán.

– A Budapest–Belgrád vasútvonal építése is félbemaradt, mintha itt is valami megtört volna.

– Bevallom, hogy nem tudom, hogy a vasútvonallal most mi van. Annyi médiahír van ezzel kapcsolatban, hogy itt az igazságot kihámozni ebből nagyon nehéz, egyelőre nem tudom megítélni a mostani helyzetet. De az biztos, hogy Kína vasutat tud építeni.

– Amikor elindult ez a dolog, akkor sokat beszéltek arról, hogy Kína sajátosan, az úgynevezett soft power módszerével láncolja magához a világ nagy részét, tesz szert befolyásra, tehát így építi fel a gazdasági együttműködést. Most viszont, ez megbicsaklani látszik, úgy tűnik egyre inkább agresszívebbé is válik a kínai külpolitika, Tajvan kérdésében elsősorban. Alapvető törvényszerűség, hogy amikor egy nagyhatalom belső válságba kerül, vagy megbicsaklanak a törekvései, akkor előtérbe kerülnek a katonai megoldások. Ezt az oroszoknál is láttuk az elmúlt években. Itt mennyire lehet összefüggésben a kínai külpolitikának az áthangolódása azzal kapcsolatban, hogy az Egy övezet törekvés visszaszorulóban van?

– Ez egy nagyon nehéz tétel, mert abból vezeti le, hogy ha belső válság van, akkor biztosan agresszívebbek lesznek az országok. De például az Európai Unióban is számtalan válság van, nem tudom, hogy az Európai Unió agresszívabb lett-e az elmúlt években...

– Elsősorban az autoriter rendszerekre gondoltam, a demokratikus rendszerek máshogy működnek.

– Nem tudom, van-e olyan egységes kategória, hogy autoriter rendszer. Ez óriási vita a szakmai körökben, hogy a politikai rendszerek alapvetően meghatározzák-e a különböző államoknak a viselkedését. Én ebben nem vagyok ennyire bátor, hogy ilyen következtetéseket vonjak le. Azt viszont nagyon szívesen hangsúlyozom, hogy Oroszország és Kína is azt gondolja most, hogy a fennálló nemzetközi rendszer átalakulóban van, most egy átmeneti időszakban vagyunk. Korábban az amerikai hegemónia érvényesült, ami azt jelentette, hogy bizonyos dolgokat csak az Egyesült Államok tehetett meg. Például azt, hogy nemzetközi felhatalmazás nélkül háborút indított. Egyedül az Egyesült Államoknak volt erre lehetősége. Most azt látjuk, hogy más szereplők is bátran használnak katonai eszközöket, Oroszország is pont ezt csinálja. Függetlenül attól, hogy az ENSZ BT mit mond, vagy mit mondanak az ENSZ tagállamok, semmilyen nemzetközi felhatalmazás nélkül megtámad egy másik államot. Azt gondolom, hogy

ez lehet ugyanúgy agresszív, de inkább a szimptómája annak, hogy maga a nemzetközi rendszer van válságban.

És akkor így jutunk el oda, hogy Kína agresszívebbé válik-e vagy sem. Szerintem az itt a kérdés, hogy egy olyan ország, aminek nagyobb a gazdasági ereje, mint az Európai Uniónak, alapvetően csak az Egyesült Államokhoz mérhető olyan külpolitikát vigyen-e, ami teljes mértékben elfogadja a nyugati szabályokat, vagy sem? Ezek a nemzetközi szabályok eléggé korlátozzák a kínaiak mozgásterét. Ez nem feltétlenül elfogadható Peking számára, ezért a szabályok egy részét újra akarja írni. És így érkezünk el Tajvan akérdéséhez, hogy ott agresszívebb-e Kína? Látszólag könnyű a válasz, katonai eszközöket használ, fenyeget, persze, hogy agresszívabb.

Valójában megint ugyanaz a nagyon érdekes helyzet állt elő, hogy itt van Kína, ami most már majdnem szuperhatalom, és ezt a szuperhatalmat folyamatosan piszkálják távolról. Erre természetesen egy kormánynak valami választ kell adni. Egy szuperhatalom nem mondhatja azt, hogy persze csináljátok azt, amit akartok, amikor a kínai külpolitika alapvető fundamentuma az, hogy Tajvan Kína része. Ez a vörös vonal, amit nem lehet büntetlenül átlépni Kínával szemben. Tehát

elképesztő naivitás azt gondolni, hogy ha ezeket a szabályokat valaki megkérdőjelezi, arra Kína ne reagáljon úgy, mint egy nagyhatalom.

Az Egyesült Államok meg természetesen provokálja Kínát, hiszen ez a nagyhatalmi vetélkedés része. Nyugati szemüveggel nézve egyszerűnek tűnik, persze, hát Kína ugye a vadászrepülőket küld a szorosba, tehát agresszív. De valójában, ha a rendszer perspektívájából nézzük, szerintem ez teljesen érthető. Ezzel nem mentegetni akarom, de el kell fogadni, hogy a nagyhatalmi vetélkedésnek ezek az attribútumai. Azaz ezt a kérdést le lehet választani az egy övezet problémájáról. A kettő nem függ egymással össze.

– Itt van Magyarország a maga speciális helyzetével, ami most már több mint tíz éve kicsikét olyan politikát folytat, mint annak idején Ceaușescu Romániája a Varsói Szerződésben, hogy kint is van, meg bent is van, holott szorosan hozzátartozik a szövetséghez. Meddig tartható fenn ez a nagyon sajátos magyar pozíció egy olyan esetben, ha beszűkülnek az átjárások a tömbök között?

– Minden kicsi államnak el kell dönteni az érdekei szerint, hogy milyen politikát visz. Magyarország nem teljesen egyedül van ebben a dologban, csak Magyarország ezt látványosan képviseli, valószínűleg azért is, mert kicsi szereplő, tehát neki valahogy magára kell vonnia a figyelmet.

Az a dilemma, hogy meddig lehet ezt lehet vinni, vagy be kell sorolódni az egyik blokkba egy ponton, amikor a blokkosodási folyamat felgyorsul. Ebben a folyamatban benne vagyunk, de ez még nem ment végbe. Továbbra sincs egy Amerika vezette nyugati blokk egyértelműen, még van átjárhatóság.

Ha csak annyit mondok, hogy Németország legfontosabb kereskedelmi partnere Kína, és nem az Egyesült Államok, akkor látszik, hogy ez azért elég nagy probléma. És van a biztonsági érdek, hogy legyen egy katonai védelem. Másik probléma viszont, hogy úgynevezett mézesmadzagot vagy javakat kell juttatni a kicsi országoknak. Ebben a kérdésben sokkal nagyobb a probléma. Jelenleg egyik nagy erőközpont sincs olyan anyagi helyzetben, hogy nagy javakat tudna átadni a kicsi országoknak, és itt jön elő a dilemma, hogy akkor megpróbálok ebből a blokkból, ameddig lehet kimaradni, vagy a blokkok szélén táncolni, és abból élni, hogy a különböző blokkok között egyfajta közvetítő szerepet töltök be. Azt gondolom, hogy amit a magyar külpolitika csinál, hogy Kínával fenntartja a kapcsolatokat, az pénzben mérhető. Van, akinek tetszik, van, akinek nem tetszik az akkumulátorgyárak megjelenése. Ezek

az akkumulátorgyárak azért vannak itt, mert Magyarország a német értékláncokon belül egy fontos pozíciót tölt be.

Ezek az akkumulátorok pedig szükségesek ahhoz, hogy a német autóipar a következő évtizedekben is versenyképes legyen. Amit a magyar kormány képvisel, pont ez a balanszírozó politika, amit hívhatunk akár pávatáncnak is, hogy benne vagyok a blokkban, de annak azért a legszélén vagyok, úgyhogy kapcsolatokat tudjak a többivel is fenntartani. De azzal abszolút egyetértek, hogy

ez a politika sokszor véges, tehát érezni kell, hogy meddig lehet csinálni, és mikor már nem. Nagy dilemma, hogy erre Magyarországnak megvan-e a kapacitása, hogy megfelelően értékelje a helyzetet, hogy időben tudjon lépni, bizonyos dolgokban engedni.

Ez ez egy folyamatos manőverezést, egyensúlyozó képességet igényel. Teljes mértékben egyetértek, hogy nyilván ez az út a kockázatosabb, de általában a kifizetések is nagyobbak a kockázatosabb út esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: