KULT
A Rovatból

Az anyja lemondott róla, Sandra Bullock lepipálta, a bőrrák sanyargatja – Portré az 55 éves Hugh Jackmanről

Sokak szerint ő Hollywood, sőt a celebvilág, sőt az egész világ legkedvesebb embere. Traumatikus gyerekkora után nem kellett sokat várnia a világsikerre és a szerelemre egy idősebb nő oldalán, az egészsége és a magánélete azonban továbbra is nehéz próbák elé állítják őt.


Hugh Michael Jackman 1968. október 12-én született az ausztráliai Sydney-ben, és ott is nőtt fel, öt gyermek közül a legfiatalabbként. Az édesanyja, Grace elhagyta a családot Hugh nyolcéves korában, amire máig traumatikus élményként emlékszik vissza a színész. „Azt hittem, hogy vissza fog jönni” – mondta egy interjúban, és hozzátette, csak évekkel később döbbent rá, hogy erre hiába vár, mivel az apja, Christopher Angliába utazott, hogy megkeresse a volt feleségét, és meg is találta, az asszony azonban addigra ismét férjhez ment, és újabb gyermeket szült. Grace és Christopher ugyanis britek voltak, akik 1967-ben érkeztek Ausztráliába egy bevándorlási program keretében. Ezért Jackman nemcsak ausztrál, hanem brit állampolgársággal is rendelkezik.

Jackmant és testvéreit (Ralph, Ian, Sonya, Zoe) így a Cambridge-ben végzett könyvelő apjuk nevelte fel.

Grace súlyos szülés utáni depresszióban szenvedett Hugh születése után, aki később hosszú éveken át neheztelt az anyjára, az ausztrál 60 Minutes című műsornak adott 2012-es interjújában azonban már azt mondta: "Nagyon jó a kapcsolatom az anyukámmal.” Vagyis úgy tűnik, idővel sikerült megbocsájtania neki.

Ami az apját illeti, Jackman elmondta, milyen keményen dolgozott, hogy eltartsa öt gyermekét, miközben udvariasságra és kedvességre tanította őket. Szerinte Christopher az oka annak is, hogy ő maga azzá a híresen "kedves fickóvá" vált, ahogy ma ismeri őt a világ. Christopher Jackman 2021. szeptember 5-én hunyt el.

Repülős séf akart lenni

Gyerekként Hugh imádta a természetet, rengeteg időt töltött a tengerparton kempingezéssel az iskolai szünetekben szerte Ausztráliában. Arra vágyott, hogy felfedezze a világot: „Éjjel-nappal az atlaszt bámultam. Eldöntöttem, hogy repülőgépes séf akarok lenni. Voltam már repülőn, és volt étel is a fedélzeten, ezért gondoltam, hogy ezzel foglalkozom majd."

Azért később más dolgok is elkezdték érdekelni. Tiniként a Knox Grammar School fiúiskolába járt, ahol 1985-ben az iskola My Fair Lady című előadásában szerepelt. 1987-ben kihagyott egy évet, amit testnevelő tanárként töltött az angliai Uppingham Schoolban. Visszatérése után a Sydney-i Műszaki Egyetemen tanult, ahol 1991-ben diplomázott kommunikáció szakon. A főiskola utolsó évében drámaórákat vett, hogy kiegészítse a kreditjeit.

Azonnal beleszeretett ebbe a világba, főként, miután főszerepet játszott Václav Havel The Memorandum című darabjában. Így nyilatkozott a színészi tanulmányairól:

„Csak 22 éves koromban jöttem rá, hogy meg is tudok élni a hobbimból. Gyerekkorom óta mindig is érdekelt a színház, de az iskolámban az volt az elképzelés, hogy ebből nem lehet megélni. Én mégis megtaláltam a bátorságot, hogy azt mondjam: én ezt akarom csinálni!” – mesélte.

Nem sokkal később szerepet ajánlottak neki a Neighbours (vagyis Szomszédok) című népszerű ausztrál szappanoperában (1985-ben indult, és máig tart, már több mint 8900 epizódja ment le a tévében), de visszautasította azt, hogy az Edith Cowan Egyetemen lévő Nyugat-Ausztráliai Előadóművészeti Akadémiára járjon Perth-ben, ahol le is diplomázott. „Mindig is szerettem a színészetet, de amikor elkezdtem a színészsulit, úgy éreztem magam, mint egy tökfilkó, aki egyáltalán nem ért hozzá. Visszatekintve persze jó időszak volt” – emlékezett vissza.

Mit nekünk 13 év!

1994-ben Hugh megkapta első mozgóképes szerepét a Law of the Land című krimisorozat egyik epizódjában, egy évvel később pedig már főszerepet játszott a Correlli című szériában, amelyben későbbi felesége, Deborra-Lee Furness alakította a szerelmét.

Hugh akkor 26 éves volt, és nemrég végzett az akadémián, Deborra azonban már a 39-et is betöltötte, és már elismert színésznőnek számított Ausztráliában. Azonnal egymásba szerettek a való életben is.

„Épp akkor volt egy újévi fogadalmam, miszerint nem randizom színészekkel, és semmiképp sem 30 év alattival" – emlékezett vissza Deborra, és Hugh is elmondta, rögtön tudta, hogy az örök szerelmével hozta őt össze a sors.

„Tudtam, mielőtt Deb tudta volna, még akkor is tudtam, amikor megpróbált szakítani velem" – mondta. A pár 1996-ban házasodott össze, és együttlétük alatt két gyermeket fogadtak örökbe, Oscart és Avát. Jackman szerint az életük és a karrierjük szempontjából is épp a megfelelő időben találkoztak:

„A képernyőn és a képernyőn kívül is mindig mindent együtt csináltuk.” És bár Hugh és Deborra mintaházasságot éltek hosszú időn keresztül, még a későbbi, hollywoodi viszonyok között is, épp nemrég, 2023 szeptemberében érkezett a hír, hogy 28 év együttlét és 27 év házasság után a szakítás és a válás mellett döntöttek. Így a most 55 éves színész és a nemsokára 68 éves színésznő életében egy teljesen új fejezet kezdődik.

Az X jelölte a helyet

De térjünk vissza Hugh karrierjéhez, aki a kilencvenes években főként ausztrál sorozatokban tűnt fel (pl. Kisvárosi zsaruk, A Fagyos folyó lovasa, Doktor Halifax), majd 1999-ben készült el első mozifilmje, a Ponyvarománc (ami Magyarországra is bejött), amiben minden bizonnyal felkeltette az akkor éppen készülő első X-Men-film alkotóinak érdeklődését. Nem ő volt egyébként az első színész, akinek felajánlották Logan, avagy Farkas szerepét, erre első körben Dougray Scottot szemelték ki, aki azonban inkább a Mission: Impossible 2 (2000) főgonoszának karakterét választotta (azóta eléggé bánhatja ezt a döntését).

Így került végül a képbe az akkor még teljesen ismeretlen Jackman. A Xavier professzort alakító Patrick Stewart úgy emlékezett vissza, hogy találkozott egy "karcsú, kellemes külsejű, erős ausztrál akcentussal rendelkező fickóval", és hogy 20 perc beszélgetés után máris sikerült összemelegedniük egymással. "Mindenkit elbűvölt" - mondta Stewart a Varietynek.

Majdnem két évtizeddel később ez a karcsú ausztrál fazon egy több milliárd dolláros szuperhős-franchise elengedhetetlen része lett, s ez a karakter határozta meg leginkább a karrierjét.

Az X-Men – A kívülállók (2000) sikere ellenére, amikor három évvel később jött az X-Men 2 (2003), néhányan kétségbe vonták a döntését, hogy újra eljátssza a szerepet. "Sokan azt mondták: »Ez egy nagyon rossz ötlet, ez 18 hónap az életedből, és mire véget ér, újra valamilyen meghallgatáson lehetsz, mint mindenki más" – nyilatkozta Jackman 2013-ban. Persze nem lett igazuk, Hugh eddig kilenc filmben játszotta el Farkast, és jövőre érkezik a tizedik, a Deadpool 3, amelyben jó barátjával, Ryan Reynoldsszal ökörködik majd egy jót.

A romantikus hős

Még az X-Men előtt az ügynöke elküldte Hugh-t a Beépített szépség (2000) című vígjáték castingjára, arra a szerepre, amelyet végül Benjamin Bratt kapott meg. Jackman, akinek saját bevallása szerint a meghallgatások nem éppen az erősségei, úgy érezte, nem tud lépést tartani Sandra Bullockkal: „Szent szar! Ez a nő elképesztő! Iszonyatosan gyors. A nyomába sem érek" – gondolta magában.

Miután pedig Bratté lett a szerep, így nyilatkozott: „Megalázó, amikor az ügynököd azt mondja: »Nem akarom, hogy megkapd ezt a munkát, de te csak menj, és szerezd meg!«. Majd ezután nem a tiéd lesz..." Jackmannek így várnia kellett egy másik filmre, a 2001-es A csábítás elméletére, hogy az amerikai közönség előtt is megmutathassa a könnyedebb, romantikus oldalát, jelen esetben Ashley Judd, Marisa Tomei és Greg Kinnear oldalán. Sőt, ugyanebben az évben jött ki a Kate és Leopold is, ameiben a romantikus komédiák királynőjével, Meg Ryannel állt össze egy időutazó brit herceget alakítva, aki beleszeret a modern New Yorkban élő Megbe.

A közönség azonban nyilvánvalóvá tette a mozikasszáknál, hogy jobban bírja a keményebb Hugh-t, így a következő években érkeztek az újabb X-Men-darabok, na meg az olyan filmek, mint a Kardhal vagy a Van Helsing.

A zenés showman

A mozisikerek mellett Jackman persze másik nagy szerelmét, a zenés-táncos színházat sem hanyagolta, olyannyira nem, hogy Tony-díjat nyert a 2003-as The Boy from Oz című előadásban nyújtott alakításáért. A rajongók, akik addig csak Farkasként ismerték a színészt, hirtelen ledöbbentek a számukra teljesen új oldaláról: hogy énekelni és táncolni is remekül tud. Az előadás az év egyik átütő sikere volt a Broadwayn, és minden bizonnyal ennek köszönhette azt is, hogy a 2009-es Oscar-gála producerei őt kérték fel házigazdának, amit látványos musicalbetétek kíséretében tisztességgel be is töltött, többek között Anne Hathawayjel is volt egy pompás száma.

Egy valóra vált színészi álom

Hugh Jackman később már olyan rendezők keze alatt dolgozott, mint Woody Allen (Füles), Darren Aronofsky (A forrás), Christopher Nolan (A tökéletes trükk) vagy Baz Luhrmann (Ausztrália).

Ám egyikük sem tudta őt Oscar-jelöléshez hozzásegíteni, ehhez ugyanis természetesen egy musical kellett, méghozzá Jean Valjean szerepe a 2012-es A nyomorultakban.

"Hogy őszinte legyek, már régóta szerettem volna filmmusicalben szerepelni, de nem vártam, hogy erre a szerepre felkérjenek, nekem kellett cselekednem. És bizony határozottan ez volt a legagresszívabb szerephajkurászásom, amit valaha is csináltam” – magyarázta Jackman, aki nem tudta, hogy Tom Hooper rendező igazából a projekt elejétől fogva őt akarta Jean Valjeannak. „Színészként ez olyan lehetőség volt, amire iszonyatosan vágytam, mert ez az egész a jelenlétről szólt, arról, hogy ott legyünk a pillanatban” – lelkendezett Hugh. A nyomorultak végül kasszasiker lett, 442 millió dolláros bevételt hozott, valamint élete első (és eddig egyetlen) Oscar-jelölését is a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. (Sokak szerint a 2013-as Fogságbanért is legalább egy nominációt kiérdemelt volna…)

Rossz bőrben

A színész 2015-ben sokkolta a rajongóit, amikor elárulta, hogy először 2013-ban kezelték őt bőrrákkal. "Mindig egy kicsit sokkoló, ha csak meghallom a »rák« szót" – nyilatkozta akkor a People magazinnak: „Ausztrál lévén ez egy nagyon gyakori dolog. Soha nem használtam naptejet, amikor felnőttem, így elsőszámú jelölt voltam rá" – magyarázta Jackman, akit azóta legalább ötször kezeltek az orrán. 2023 áprilisában a közösségi médiában megosztotta, hogy a legutóbbi biopszia eredményei mind negatívak lettek, miután elővigyázatosságból végeztek rajta vizsgálatokat, mivel az orvosa olyan tüneteket észlelt, amelyek akár a bazálsejtes karcinómákra utalhatnak.

Hugh persze azóta is előszeretettel hirdeti a nap elleni védekezés fontosságát: "Ne feledjétek, menjetek el vizsgálatra, és használjatok naptejet! Ne legyetek olyanok, mint én gyerekként! A naptej nagyon fontos!”

A legkedvesebb fickó Hollywoodban

Úgy tűnik, a Hugh Jackman kedvességéről szóló legendák igazak, ugyanis aki találkozott vele, egy rossz szót sem tud mondani róla. Amanda Seyfried, aki Cosette-et alakítja A nyomorultakban, elég szépen összefoglalta a színész szuperképességét. „Nem lehet rosszat szólni Hugh-ról. Ő nem is ember. Bármibe lefogadom, hogy valamiféle emberfeletti képességekkel rendelkezik, azon túl, hogy egyszerűen csak a legkedvesebb és legszelídebb lélek, akivel valaha találkoztam.”

Ám Laura Dern, aki a 2022-es A fiú című filmjében szerepelt együtt Jackmannel, sem tudott mást mondani: „Ő a legkedvesebb ember, akit valaha láttam.” Liev Schreiberrel a Kate és Leopoldban játszott együtt 22 éve, ő a következőket tette hozzá: „Szerintem ő tényleg hisz abban, hogy jónak és kedvesnek kell lennünk egymáshoz.”

Hugh maga minderről pedig szerényen csak annyit mondott: „Nálam ez a kapcsolatteremtés módja. Talán az emberek ezt kedvesnek tartják, pedig csak egy normális fickó vagyok.”

Nos, ez a normális fickó szerencsére továbbra sem áll le: a Deadpool 3 után ugyanis egy Pál apostol életéről szóló filmre készül, valamint egy ausztrál minisorzatra az „Ausztrália-branccsal”, azaz Nicole Kidmannel és Baz Luhramnnel…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Szerető családapa, rejtőzködő szörnyeteg – az Apám, a BTK gyilkos bepillantást enged a gonosz otthonába
A gyilkos, akit mindenki szeretett: a cserkészvezető, gyülekezeti vezető, aki éjjel igazi szörnyeteg volt. Lánya most szembenéz az örökségével. A Netflix legújabb dokumentumfilmje felfedi, milyen életet él az, aki csak utólag jön rá, hogy az apja Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa.
B.M.; Fotók: youtube.com - szmo.hu
2025. október 13.



Skye Borgman legújabb dokumentumfilmje, Apám, a BTK gyilkos a Netflix jól bevált true crime-formuláját követi, mégis valami egészen másról szól, mint amit elsőre várnánk. A néző nem pusztán egy hírhedt sorozatgyilkos történetét kapja, hanem egy család széthullásának, egy identitásválsággal küzdő nő lelki útjának intim, néhol kényelmetlenül személyes lenyomatát. Borgman rendezése az ismert BTK-gyilkos, Dennis Rader életét és tetteit idézi fel, de csak felszínesen, mert valójában az áldozatok közül egy különlegeset helyez a középpontba: a gyilkos lányát, Kerri Rawson-t.

A film témája eleve hátborzongató. A „BTK” rövidítés a „Bind, Torture, Kill”, azaz „Megkötöz, Megkínoz, Megöl”. Az egyik legrettegettebb név lett az amerikai bűnügyi történelemben.

Rader a hetvenes évektől kezdve Wichita városát tartotta rettegésben, miközben a külvilág számára átlagos, sőt példás polgárnak tűnt: cserkészvezető, felekezeti vezető, lakóközösségi egyesületi ellenőr, szerető családapa. A kettősség döbbenetes és éppen ez a kontraszt teszi a történetet annyira megrázóvá. A rendőrség évtizedeken át képtelen volt kézre keríteni, miközben a gyilkos nyíltan üzengetett nekik az újságokon keresztül, cinikusan játszadozva a hatóságokkal. Aztán a ’80-as évekre hirtelen csak eltűnt, hogy 2004-ben újra felbukkanjon, ám ekkor már a technológia fejlődése, a DNS-vizsgálatok és a számítógépes nyomozás véget vetett rémuralmának. Végül 2005-ben elfogták, és Rader, mindenki megdöbbenésére, azonnal beismerte a gyilkosságokat, rideg részletességgel mesélve el szörnyű tetteit.

Borgman nem a bűncselekmények rekonstrukcióját helyezi előtérbe. A film sokkal inkább a következményekkel foglalkozik: hogyan éli meg egy család, ha egyik pillanatról a másikra rájön, hogy az apa, akit szeretett, egy szadista sorozatgyilkos? Kerri Rawson visszaemlékezései ennek az ellentmondásnak a fájdalmát tárják fel. Ő az, aki szó szerint egész életét újraépíti abból, amit apja öröksége lerombolt. A generációs trauma, amit Kerriék kaptak a gyilkos apjuktól kegyetlen terhet ró az egész családra. A filmben Kerri kendőzetlenül beszél gyerekkoráról, az apjához fűződő kapcsolatáról, arról a pillanatról, amikor megtudta az igazságot, és arról is, hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. A fura az egészben, hogy Kerri nyíltan kimondja, hogy elhidegült a családjától, akik egyébként nem kívántak részt venni a projektben, sőt még az arcuk mutatását se vállalták.

Így kicsit furcsa a helyzet, hogy a lány önmagát állítja a központba, miközben testvére és édesanyja véleményét nem hallhatjuk.

Borgman kamerája türelmes, de nem ítélkezik. Mégis, nézőként nehéz nem érezni bizonyos feszültséget Kerri szerepében. Egyrészt mélyen átérezzük a fájdalmát és a traumáját, másrészt viszont zavarba ejtő, hogy immár több dokumentumfilm és interjú is épül az ő történetére és maga is előadóként, tanácsadóként dolgozik olyan áldozatokkal, akik hasonló helyzetbe kerültek. Ez a kettősség, vagyis a "karitatív munka, ami igazából megélhetés is” egy érdekes kérdéskör, mely finoman, de érezhetően végigvonul a filmen. Mintha Borgman is ezzel a dilemmával küzdene: meddig lehet együttérezni valakivel, aki mégis a hírhedt gyilkos révén vált ismertté és ez definiálta az életét.

A film szerkezete klasszikus netflixes ritmusban építkezik: visszaemlékezések, archív felvételek, interjúk és gondosan megkomponált dramatizált jelenetek váltják egymást. Mindez lendületet ad, ugyanakkor néha kizökkenti a nézőt. A narratíva időnként megbicsaklik, mintha a rendező sem tudná eldönteni, krimit, családi drámát vagy pszichológiai portrét szeretne készíteni. Mindez azonban nem csökkenti a téma erejét: Rader kettős élete, a hétköznapiság és a szörnyűség közötti éles kontraszt olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak egyetlen dokumentumfilm keretein.

Különösen izgalmas, hogy a film új fényt vet az amerikai sorozatgyilkos-mítoszra is.

Magyar szemmel nézve Dennis Rader neve kevéssé ismert, noha az amerikai popkultúrában mély nyomot hagyott. Aki látta a Mindhunter sorozatot, talán emlékszik rá: BTK volt az a rejtélyes figura, aki a sorozat részeinek elején, vagy végén egy-egy rövid jelenetben feltűnt, mint egyfajta árnyék, akit a néző sosem ismerhet meg teljesen. Sőt, a 2018-as kiemelkedően jó és méltatlanul elfeledett The Clovehitch Killer című film is erősen merített Rader történetéből, nem teljesen, de tekinthető adaptációnak is valamennyire. Hogyan élhet együtt egy család a „jó apa” illúziójával, miközben az valójában szörnyeteg.

Borgman tehát nemcsak a sorozatgyilkosságokat dolgozza fel, hanem egy kulturális jelenséget is boncolgat: mi az oka annak, hogy ennyire vonzódunk a gonosz történeteihez? Miért nézzük újra és újra ezeket a filmeket, miközben elborzadunk? A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a true crime tartalmak biztonságos távolságból engednek bepillantást az emberi természet legsötétebb zugaiba és a Netflix pontosan tudja, hogyan adagolja ezt az élményt. Elképesztő rajongóbázist épített ki magának a valós bűnügyi történeteken alapuló „szórakoztató” zsáner.

Mindezek ellenére az Apám, a BTK gyilkos nem tartozik Borgman legerősebb munkái közé.

A téma megrázó, a történet lebilincselő, mégis hiányzik belőle az a fajta érzelmi vagy stiláris kohézió, ami igazán emlékezetessé tehetné. A film sokkal inkább egy alapos, jól megszerkesztett, de kissé személytelen riport, mintsem egy mélyre hatoló, lélektani tanulmány. Talán épp ez a visszafogottság teszi valamennyire felejthetővé is.

Összességében az Apám, a BTK gyilkos egy megrendítő, de kissé ellentmondásos dokumentumfilm.

Erőssége a témaválasztás és Kerri őszintesége, gyengesége viszont a formanyelv, a rohanás és az érzelmi tompultság. Mégis, ha valaki érdeklődik a true crime műfaj iránt, és kíváncsi arra, hogyan hat a bűn egy család életére generációkon át, ez a film megéri a figyelmet, még akkor is, ha nem hagy maga után katarzist, csak egy kellemetlenül őszinte kérdést: mennyire ismerhetjük valójában azokat, akik köztünk élnek és szeretünk?


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kiszáll a külföldi tulajdonos a Szigetből, Gerendai Károly mentheti meg a fesztivált
A jelenlegi tulajdonos a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük megszüntetését kérte. Gerendai mindeközben hajlandónak mutatkozik a világhírű fesztivál hóna alá nyúlni.


Ahogy arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője. Mint írta, a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás felmondását.

A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben.

A szervezők valóban azzal a kéréssel fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyüket közös megegyezéssel szüntessék meg. Ennek okáról azt írták: „A fesztivál külföldi tulajdonosa – annak ellenére, hogy korábban egy hosszabb távú fejlesztési programban gondolkodott – úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon” – írja a Telex.

A döntés hátterében az is szerepet játszik, hogy

„mivel a Fővárosi Közgyűléssel kötött területhasználati megállapodásunk határozott időre szól és a fizetési kötelezettség még jövőre is fennállna, akkor is, ha nem lenne rendezvény, ezért vagyunk kénytelenek a megállapodást ebben a formában felmondani”.

A Sziget ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem a fesztivál történetének lezárása. „Ezen döntéssel párhuzamosan – a hazai menedzsment javaslatára – a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését” – írták.

Az egyeztetések még zajlanak, ezért a szervezők nem kívántak további részleteket elárulni. Közleményükben úgy fogalmaztak: „Mi, a Sziget szervező csapata, őszintén bízunk abban, hogy a fesztivál egy új, független, magyar tulajdonosi háttérrel az eddigieknél is sikeresebb lehetne, hiszen a változás egyszerre nyújt lehetőséget a fejlődésre és a megújulásra, valamint a Sziget klasszikus értékeinek és szellemiségének az újbóli megerősítésére.”

Azt is remélik, hogy számíthatnak a közönség támogatására, a „szakmai partnereikkel ápolt kiváló kapcsolatukra”, valamint a „Főváros megértő együttműködésére is”. Hozzátették: „Hiszünk benne, hogy a Sziget léte nemcsak az abban közvetlenül érdekelteknek, hanem az egész ország számára fontos, közös ügy.”

A Sziget Zrt. tulajdonosai a hazai menedzsment javaslatára keresték meg újra Gerendai Károlyt, aki 2022-ben szállt ki a fesztivál életéből. A Sziget-iroda közölte: „Mivel az egyeztetések jelenleg is folynak a felek között, ezzel kapcsolatban még nem áll módunkban további információkat megosztani.”

Gerendai Károly sem kívánt részleteket megosztani, amíg nincs konkrét megállapodás, de a Forbesnak annyit elárult:

„Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására.”

Az egykori főszervező az elmúlt években főként a Costes csoporthoz tartozó gasztronómiai vállalkozásaira koncentrált, szabadidejének jelentős részét pedig utazással töltötte. Most abban bízik, hogy akár már októberben létrejöhet egy olyan új tulajdonosi struktúra, ami szakmailag és pénzügyileg is biztosíthatja a fesztivál jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk