HÍREK
A Rovatból

Az oroszok katonai bázisként használhatnak Moszkva-barát templomokat, ettől tartanak Nyugat-Ukrajnában

Egy kolomjiai templomban ukrán katonák jelentős élelmiszerkészletet és fegyvereket is találtak. Pocsajiv lakosai is attól félnek, hogy az ország egyik legősibb, legnagyobb és legfontosabb kolostora is orosz kézre kerülhet.


Ugyan az ukrán ortodox egyház három évvel ezelőtt formálisan kivált az orosz vezetés alól, de számos történelmi templom és kolostor továbbra is lojális maradt Oroszországhoz mind a vallási gyakorlatot, mind a politikai hovatartozást illetően. Ez most a háború idején is tapasztalható: az ukránok azt gyanítják, hogy sok kolostor és templom az ellenséges megszálló csapatok katonai bázisai és raktárai lettek - írja a Guardian.

Amikor egy Ukrajna nyugati részén lévő katonai repülőtér katonái elindultak megkeresni azt a lézer pointert, amelyről azt feltételezték, hogy célpontokat jelöltek ki vele a bázisukon, egy közeli templomban kötöttek ki. Bár az eszközt nem találták meg, de azt a helyet igen, ahol szerintük használták.

"Egy lyuk a falon a megfelelő irányba. Nincs kétségem afelől, hogy ha orosz ejtőernyősök szállnak le itt, akkor a templom lesz a bázisuk"

- mondta a templomot átkutató egység lelkésze, Mikhajlo Arszenics atya.

De nemcsak erre bukkantak a kolomjiai épület vastag falai mögött, hanem nagy élelmiszer- és alkoholkészletre, sőt három fegyvert - két pisztolyt és egy Kalasnyikovból átalakított vadászpuskát - is fefedeztek. Az élelem legalább 60-65 embernek volt elegendő hosszú időre, és láthatóan katonai használatra csomagolták.

Arszenics atya azt mondta, megdöbbentő volt számukra ez a felfedezés, hiszen egy kolostorban leltek rá a jelentős katonai készletekre. A Moszkvához hű szerzetesek nem tudtak választ adni arra, miért volt szükségük a fegyverekre.

A fegyverek egyébként nyilvántartásba vannak véve, tehát nem illegálisak, ahogy az élelmiszerkészlet sem. De az, hogy ilyen dolgokat találtak egy templomban, felerősítettea helyiek azon aggodalmát, hogy a repülőtértől mindössze 300 méterre lévő templom az oroszok katonai bázisa lehet.

Sokan attól tartanak, hogy a híres pocsajivi kolostort és székesegyházat is katonai bázisként használhatják az oroszok. Ez Nyugat-Ukrajna egyik legszentebb helye ókori templomokkal, barlangkápolnákkal és egy történelmi harangtoronnyal. A komplexum általában nyüzsög a zarándokoktól, ám most szinte teljesen üres. Sokan azért maradnak távol tőle, mert félnek, hogy Moszkva szimbólumaként célba vehetik, mások pedig az Oroszországhoz fűződő viszonya miatt akarnak elhatárolódni a Lavrától.

Egy, a közelben zarándokszállót vezető nő attól tart, hogy "támadás lesz". Szálláshelyén most üresek a szobák, pedig általában nagy forgalom szokott lenni. A templomot azonban nagyon hosszú idő után most először bezárták a külföldi látogatók előtt, csak istentiszteletekre lehet bemenni. Az egyetlen szerzetes, aki hajlandó volt nyilatkozni, azt mondta, ez a háborús helyzet miatt van.

Egy helyi vallásos férfi, Juir tíz éve már azért nem jár gyónni a temlomba, mert nem nézi jó szemmel, hogy a szerzetesek "erősen részt vesznek az oroszbarát politikában". Kirill moszkvai orosz ortodox pátriárkáról sincs jó véleménnyel, aki a szovjet archívumból származó anyagok szerint a Szovjetunió bukása előtt kormánymegbízott volt.

"Kirill KGB-s és minden Ukrajna elleni agressziót támogat. Ő egy barom, nem egy vallási vezető"

- mondta az üzletember, aki csak név nélkül volt hajlandó nyilatkozni, mert sokan aggódnak a városban az egyházzal kapcsolatos feszültségek miatt.

Egy, a kolostor közelében élő asszony azt nehezményezi, hogy a helyi egyház nem törődik a közösségével, és elzárja őket a komplexumban található alagutaktól, amelyek menedékként szolgálhatnának a helyieknek egy légitámadás esetén. Mint mondta, a székesegyház Pocsajiv legbombabiztosabb helye, ahol sok jó állapotú, védett földalatti alagút található. Sok más lakossal együtt Nadja is kíváncsi arra, vajon mi rejtőzhet az alagutakban, ahová a városlakókat nem akarják beengedni.

A helyiek közül sokan úgy vélik, akár eléri a városukat a háború erőszaka, akár nem, az orosz invázió megváltoztatja a jövőjüket, az idei év borzalmai pedig elkerülhetetlenné teszik a vallási elszakadást Moszkvától.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trumppal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: