prcikk: Algásodás a Balatonban: a fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre is | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Algásodás a Balatonban: a fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre is

Célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, ahol pedig algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után fontos lenne a zuhanyozás.


Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve, a helyzet naponta változhat - közölte Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

A tihanyi intézet kutatója elmondta: ez nem az a faj, amely 2019-ben algavirágzást okozott, hanem egy kora nyári alga, amely már június elején is okozott kisebb riadalmat, majd eltűnt. Egymást követő kánikulai napokon nagyobb kiterjedésben is megjelenhet a vízfelszínen, és szeles időjárás hatására ismét eltűnhet - tette hozzá.

Beszámolója szerint a keddi, nyílt vízen vett mintáikban nem volt határérték feletti a víz A-klorofill koncentrációja a teljes vízoszlopot tekintve, de a strandokon, ahol a széljárástól függően nagyobb algatömeg gyűlhet össze, előfordulhat ilyen érték.

A fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre, ezért célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, illetve ahol algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után lezuhanyozniuk

- mondta a szakember.

Jelezte, hogy a vízügytől kaptak szerdai vízmintákat is, amelyeket csütörtökre értékelnek ki.

A tó algaösszetételének változásai:

A tó elalgásodottságának mértéke ugyan jelentősen csökkent, de a problémás kékalgák nem tűntek el a tóból - írja a Vízügy honlapja. A kékalgák tömeges elszaporodásának egyik legfontosabb oka az, hogy a tóban az algák számára alapvető tápanyagok (nitrogén és foszfor) közül a nitrogénből kevesebb van, mint foszforból, és ezek az algák, a levegőből is fel tudják venni a nitrogént, ami a vízből hiányzik. A nyári fitoplankton fő komponensei továbbra is a nitrogénkötő kékalgák, csak mennyiségük és arányuk csökkent. Kedvező jel, hogy egyéb, a tóban a korábbi, alacsonyabb trofitású állapothoz köthető, a Balatonban őshonos algafajok nyertek újra teret. A nyári hónapokban időnként az Aulacoseria (kovaalga) és a balatoni fecskemoszat (Ceratium hirundinella) térnyerése volt megfigyelhető, a kékalgák nem voltak képesek olyan mértékben egyeduralkodóvá válni, mint történt az a 80-as évek elejétől a 90-es évek közepéig.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar Péter szerint g.ci nagy háború lesz Európában
A külügyminiszter a Patrióta által nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált, amelyen állítólag a Tisza Párt vezetője ezt mondta volt barátnőjének, Vogel Evelinnek. Szijjártó szerint Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált a Patrióta csütörtökön közzétett hangfelvételére, amelyen állítólag Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvételen Vogel azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”. 

Szijjártó szerint ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak. Úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt elnöke szerint »g*ci nagy háború« lesz Európában. Erről beszélünk évek óta: Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani. Nekünk egy feladatunk van: kimaradni a háborúból! Az elmúlt négy évben ez sikerült, mert nap mint nap nemet mondtunk Brüsszelnek és Kijevnek”.

A miniszter a bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy egyedül a jelenlegi vezetés képes megvédeni az országot a háborútól, mert ehhez „szuverén nemzeti kormányra van szükség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megvan a Fidesz–KDNP hivatalos eredményváró helyszíne
A Fidesz–KDNP szerda este jelentette be, hogy a Bálna Kulturális Központban tartja a vasárnapi választás eredményváróját. Ezzel szemben a Tisza Párt már hétfőn tudatta, hogy a Parlamenttel szemben, a budai rakparton várja a szimpatizánsokat.


A kormánypártok közölték, hogy a Bálna Kulturális Központban tartják a közös eredményvárójukat – írta a HVG. A sajtóinformációk szerint a Bálna honlapján az is megjelent, hogy az épület csütörtöktől vasárnapig zárt körű rendezvény miatt nem látogatható.

A Fidesz immár negyedik alkalommal választotta az épületet az eredményváró helyszínéül, amely 2014 óta ad otthont a párt választási rendezvényeinek.

A Tisza Párt már hétfőn bejelentette, hogy a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, központi helyszínként a Batthyány téren és a rakpartokon várják az eredményeket.

A felfokozott hangulat miatt elemzők rekordközeli részvételre számítanak vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Csalódtam a tiszásokban” – Gáspár Evelin kiosztotta a Szijjártó fórumán sípoló ellentábor tagjait
A külügyminisztérium sajtóreferense egy Instagram-videóban bírálta a Tisza Párt szimpatizánsait. Az ellentüntetők Szijjártó Péter hajdúböszörményi politikai fórumán jelentek meg.


Sípszóval és bekiabálásokkal zavarta meg egy kisebb csoport Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni hajdúböszörményi fórumát. Az eseményről Gáspár Evelin, a miniszter stábjának munkatársa számolt be egy Instagram-videóban, amelyben arról beszélt, csalódott a Tisza Párt szimpatizánsaiban.

A sajtóreferens szerint a tiszások online jelenléte nincs arányban azzal, ahányan egy-egy eseményen személyesen is megjelennek.

„Én is tapasztalom, hogy az interneten nagyon nagy a hangjuk, de amikor személyesen kell képviselni a gyűlöletkeltést, akkor fogyatkozik a létszámuk” – fogalmazott a videóban.

Hozzátette, a provokációt a tiszások előre meghirdették a Facebookon, ehhez képest szerinte mindössze 5-6 fő jelent meg.

A beszámoló szerint Szijjártó Péter nyugodtan kezelte az ellentüntetőket.

„Péter intelligensen kezelte őket, és kiemelte, hogy mindenkinek joga van idejönni. Sőt, megdicsérte az ízlésüket is, hiszen a mi rendezvényünkre jöttek el”

– mondta Gáspár.

Becslése szerint a fórumon mintegy 300 Fidesz-szimpatizáns vett részt, és az esemény a „szájkaratézáson” kívül rendben lezajlott.

A videó végén Gáspár Evelin a választások utáni időszakra is utalt: „Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.


A Honvédelmi Minisztérium 2025 őszén 2026. december 31-ig meghosszabbította az esetleges csádi katonai misszió mandátumát, és 27 milliárd forintos költségkerettel számolt a 2026-os évre – írta a 444. A lap birtokába került dokumentumok szerint

a keretösszegből négymilliárd forintot személyi jellegű és pénzügyi-dologi kiadásokra, 21,8 milliárdot logisztikára, 1,1 milliárdot pedig nemzetbiztonsági feladatokra szántak.

A tervezetet november végén továbbították jóváhagyásra egy közigazgatási államtitkári értekezletre, de az „aktuális helyzetre való tekintettel” végül nem került a kormány elé.

A csádi katonai szerepvállalás tervét az Országgyűlés még 2023 novemberében támogatta, amely alapján kétszáz magyar katonát telepítettek volna az afrikai országba. Bár az előkészületek zajlottak, 2025 júniusában nemzetközi sajtóhírek szerint a csádi fél felfüggesztette a tárgyalásokat a haderők jogállásáról, októberben pedig a Honvédelmi Minisztérium nyilvános tervei között már nem szerepelt a misszió.

Ehhez képest a belső minisztériumi dokumentumok alapján a tervezés a háttérben még hónapokig folytatódott.

A kormány azonban idén áprilisban már egyértelműen azt  kommunikálta, hogy „csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek”.

Azután reagáltak így, hogy Pálinkás Szilveszter százados, a honvédség korábbi toborzóarca egy interjúban arról beszélt, hogy a misszió ötlete Orbán Gáspártól, a miniszterelnök fiától származott, aki „isteni sugallatra” kezdett a tervezésbe. Pálinkás szerint a tervben ötven százalékos „harcértékveszteséggel” számoltak.

„Ami azt jelenti, hogy az ő általa vezetett misszióban az ötven százaléka a katonáknak meg fog halni”.

A százados állításaira a kormányoldalról és a katonai vezetésből is érkeztek reakciók. A vezérkari főnök közleményben cáfolta, hogy politikai döntés született volna a műveletről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a még állományban lévő katonáról azt mondta, rá a katonai szabályok vonatkoznak: „Nem lennék a helyében”.

Az ellenzék élesen bírálta a terveket. Magyar Péter szerint a magyar katonák nem Orbán Gáspár kalandregényének statisztái, Fekete-Győr András pedig azzal vádolta a kormányt, hogy vágóhídra küldte volna a katonákat. Pálinkás Szilveszter később arról is beszélt, hogy a honvédelmi miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon.

A misszió előkészületeinek részletei továbbra sem nyilvánosak. 

2025 novemberében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a külügyminiszter véleményére hivatkozva a kormánynak nem kell kiadnia a misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket.

Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök 2024 szeptemberében fogadta Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk