Adománygyűjtést indítottak Amber Heard javára, de hamar kiderült, hogy kamu az egész
A cél egymillió dollár lett volna, amivel a leírás szerint segítettek volna kifizetni a színésznőnek a kártérítést. A GoFoundMe viszont hamar kiszúrta, hogy valami nem stimmel, így gyorsan le is állították a gyűjtést.
Szerdán ért véget Johnny Depp és Amber Heard pere, amit a színész indított egykori felesége ellen, amiért az egy véleménycikkében azzal vádolta meg, hogy bántalmazta. Depp 50 millió dollárra perelte Heardöt rágalmazás miatt, aki viszont ellenkeresetet nyújtott be és 100 millió dollárt követelt Depptől.
Az ítéletben végül Heardet 10 millió dollár kártérítésre és 350 ezer dollár büntető kártérítésre kötelezték, Depptől viszont 2 millió dolláros kártérítést kap, így
összesen valamivel több mint 8 millió dollárt kell fizetnie volt férjének.
A döntés után egy interjúban megkérdezték Heard ügyvédjét, hogy a védence ki tudja-e fizetni a pénzt Deppnek. Erre Elaine Bredehoft azt válaszolta, hogy abszolút nem.
egy Kimberly Moore nevű ismeretlen adománygyűjtő kampányt indított a színésznő javára a GoFoundMe nevű oldalon, hogy segítsen kifizetni a megítélt kártérítést.
A cél egymillió dollárt volt, Moore pedig azt állította, hogy felvette a kapcsolatot Heard jogi csapatával, és megígérte, Amber közvetlenül hozzáférhet majd az összegyűlt pénzhez.
A kampány leírásban többek között az szerepelt, hogy
„hiszek Ambernek, a közösségi média megvédte a bántalmazót”, illetve hogy „szomorú, hogy Depp megúszta a bántalmazást”.
A GoFoundMe szóvivője azonban a TMZ-nek azt nyilatkozta: gyorsan kiszűrték, hogy az oldal hamis, és semmi köze nincs Amber Heard csapatához, ezért leszedték a gyűjtést, mielőtt jelentősebb összeg összegyűlt volna.
Szerdán ért véget Johnny Depp és Amber Heard pere, amit a színész indított egykori felesége ellen, amiért az egy véleménycikkében azzal vádolta meg, hogy bántalmazta. Depp 50 millió dollárra perelte Heardöt rágalmazás miatt, aki viszont ellenkeresetet nyújtott be és 100 millió dollárt követelt Depptől.
Az ítéletben végül Heardet 10 millió dollár kártérítésre és 350 ezer dollár büntető kártérítésre kötelezték, Depptől viszont 2 millió dolláros kártérítést kap, így
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hivatalos: Máris megvan, ki veszi át Tóth Gabi helyét a Megasztár zsűrijében
A TV2 pénteken jelentette be, hogy Puskás-Dallos Bogi lesz a Megasztár kilencedik évadának új zsűritagja. Az énekesnő egy támogatóbb, a tehetségeket felemelő hangnemet ígért.
Immár hivatalos: nem folytatja ítészi pályafutását a Megasztárban Tóth Gabi. A mesterek székében Dallos Bogi váltja, aki új színt és egy teljesen más, támogatóbb hangnemet ígér a TV2 tehetségkutatójának kilencedik évadában.
A csatorna pénteken jelentette be az új zsűritagot, aki szerint nem bántani, hanem felemelni szeretné a versenyzőket.
„Bevallom, amikor megkerestek ezzel a feladattal, hogy legyek a Megasztár egyik zsűritagja, nagyon meglepődtem, különösen azért, mert néztem az előző évadot, és azt gondolom, hogy én nagyon más hangnemet és értékeket képviselek” – mondta a TV2-nek Bogi.
Az énekesnő a Megasztár közösségi oldalán közzétett videóban beszélt a felkérésről. Azt is hozzátette, hogy a nosztalgia is motiválta, hiszen rajongott Oláh Ibolyáért és a helyszínen szurkolt Rúzsa Magdinak.
Bogi szavai a hangnemváltásról a tavalyi, sokszor feszült hangulatú évad után különösen hangsúlyosak. Tóth Gabi megosztó ítészi stílusa és a versenyzőkkel való konfliktusai folyamatos témát adtak. Az énekesnő maga is többször kijelentette, hogy a nézők az ő személye ellen szavaznak, ezzel büntetve a versenyzőit. A távozásának hátteréről sem ő, sem a TV2 nem nyilatkozott.
Az énekesnőnek nem ez az első ilyen jellegű feladata, korábban az X-Faktorban már szerzett tapasztalatot mentorként. Most 29 évesen, mint mondta, kíváncsi rá, mit hoz ki belőle a feladat.
„Annyit viszont kijelenthetek, hogy kizárólag tehetségeket keresek, férjet már nem” – utalt viccesen arra, hogy az X-Faktorban ismerkedett meg férjével, Puskás-Dallos Petivel.
A versenyzőknek is üzent.
„Ne akarjatok mások lenni, mint amilyenek vagytok, és legfőképp ne féljetek tőlem, mert én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket” – osztotta meg céljait.
A TV2 a napokban sorban fedi fel a kilencedik évad mestereit. A műsorvezetői páros már korábban ismert lett: Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezetik majd a show-t. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy Herceg Erika és Dallos Bogi mellett kik foglalnak majd helyet a zsűriben.
Immár hivatalos: nem folytatja ítészi pályafutását a Megasztárban Tóth Gabi. A mesterek székében Dallos Bogi váltja, aki új színt és egy teljesen más, támogatóbb hangnemet ígér a TV2 tehetségkutatójának kilencedik évadában.
A csatorna pénteken jelentette be az új zsűritagot, aki szerint nem bántani, hanem felemelni szeretné a versenyzőket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Schóbert Lara egyetlen mondattal vetett véget a találgatásoknak a magánéletéről
A fiatal sportoló-influenszer egyértelműen kijelentette, hogy nem nyilatkozik a magánéletéről. A döntés azután született, hogy édesapja születésnapi vacsoráján készült fotókon a mellette ülő férfi arcát kitakarták.
Schóbert Lara egyetlen mondattal zárta rövidre a magánéletét firtató találgatásokat, miután édesapja születésnapi vacsoráján egy ismeretlen férfi oldalán jelent meg. Az influenszer ezzel egyértelműen jelezte, hogy a jövőben nem enged betekintést a privát szférájába.
A Schobert Norbi születésnapja alkalmából rendezett családi eseményen készült képeken Lara mellett egy férfi ült, akinek az arcát minden fotón gondosan kitakarták. A lépést a bulvársajtó egy sokkal óvatosabb kommunikációs irány jeleként értelmezte.
„Nem nyilatkozom a magánéletemről. Ha lenne is ilyen, akkor sem tartozik senkire” - fogalmazott.
Míg korábban Lara nyíltan osztotta meg mindennapjait, most tudatosan védettebb privát szférát alakított ki.
Lara döntése egy, a családot érzelmileg megterhelő időszak után érkezett.
Édesanyja, Rubint Réka nemrég beszélt először nyilvánosan arról, hogy korábban daganatos betegséggel küzdött, ami még inkább összekovácsolta őket.
Ez a helyzet magyarázhatja, hogy Lara most a nyugalmat és a saját lelki egyensúlyának megőrzését helyezi előtérbe.
Schóbert Lara egyetlen mondattal zárta rövidre a magánéletét firtató találgatásokat, miután édesapja születésnapi vacsoráján egy ismeretlen férfi oldalán jelent meg. Az influenszer ezzel egyértelműen jelezte, hogy a jövőben nem enged betekintést a privát szférájába.
A Schobert Norbi születésnapja alkalmából rendezett családi eseményen készült képeken Lara mellett egy férfi ült, akinek az arcát minden fotón gondosan kitakarták. A lépést a bulvársajtó egy sokkal óvatosabb kommunikációs irány jeleként értelmezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Marics Peti a harmadik bejelentett zsűritag a Megasztár 9. évadában, a TV2 tehetségkutatójában. A mestercsapat negyedik, egyben utolsó tagját vasárnap este leplezik le.
Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.
Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”
Marics Peti a leendő versenyzőknek is üzent: „A versenyzőknek azt üzenem, hogy merjenek újak lenni, önmaguk lenni, és adjanak bele mindent, ami a csövön kifér. Ne izguljanak, ne torpanjanak meg a színpad előtt, hanem vetődjenek fel oda!”
A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.
A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.
Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.
A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.
Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.
Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Harsányi Levente: Tavaly szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok
Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorában beszélt a tavalyi év megpróbáltatásairól. A műsorvezető elmondta, testvére elvesztése mellett komoly anyagi krízissel is szembe kellett néznie.
Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorának legutóbbi adásában beszélt arról a nehéz időszakról, amin keresztülment, és azt is elárulta, anyagi okokból sosem volt esküvője.
„Pénz eltűnik, gazdasági csőd, a testvérem meghalt. Viccen kívül, csak a két gyerekem vitt tovább.”
A műsorvezető a mélypontból való kilábalásról is beszélt. A Blikk által is idézett adásban elmondta, hogy az élet néha rákényszeríti az embert az újrakezdésre.
„Nekem tavaly volt ilyen, szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok.”
A Duna Tv műsorában eredetileg vicces esküvői videókat elemeztek, és a téma kapcsán került szóba, hogy Harsányi Leventének miért nem volt soha lakodalma.
„Nekem nem volt esküvőm. Amikor lehetett volna, pont egy olyan időszakba kerültünk, amikor túlságosan drága lett volna.”
A műsorvezető hozzátette, hogy kiszámolták, és a lagzi csak nagyjából százfős vendégsereg mellett lett volna rentábilis.
„Csak utólag tudtam meg, hogy a régi, klasszikus hagyomány szerint ezt az egész eseményt a menyasszony családjának kell kifizetni” – jegyezte meg.
Harsányi Levente a műsorban arról is beszélt, hogy a szörnyű élethelyzetek egyszerre rombolnak és építenek bennünket.