HÍREK
A Rovatból

Áder János újévi köszöntője: „Legyünk hálásak 2021-ben!”

„Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom” - kérte a köztársasági elnök.


A hagyományos újévi fogadkozások helyett "most tegyünk egyetlen komoly elhatározást": azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk "az életekért, amiket megmenthettünk" és az "egymást segítő megható pillanatokért"

- mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében. Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.

"Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" - jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel. Kiemelte, "ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány".

"Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Hangsúlyozta, "szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás".

Áder János aláhúzta, "kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban. "Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?" - tette fel a kérdést.

Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel.

"Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!" - mondta.

Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat. "Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország"

- jelentette ki Áder János.

A köztársasági elnök azt mondta, "legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával".

"Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!" - kérte.

Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta, "becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát".

"Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még türelmet, testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőre!" - zárta beszédét Áder János.

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

VIDEÓ: Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Húsz év után jöhet a miniszterelnöki vita? Magyar Péter elfogadta az RTL meghívását, Orbán Viktoron a sor
A Tisza Párt elnöke az országjárás nagykőrösi állomásán jelentette be a hírt, amire a helyszínen nagy taps volt a reakció. A Kormányzati Tájékoztatási Központ még nem reagált.


Húsz év után újra lehet miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon: Magyar Péter nagykőrösi fórumán bejelentette, hogy az RTL Klub őt és Orbán Viktort is meghívta egy televíziós vitára. A Tisza Párt elnöke közölte, a maga részéről már el is fogadta a felkérést, és most a miniszterelnök válaszára vár.

„Kaptam egy meghívást miniszterelnök úr, az RTL Klub meghívott minket, kettőnket egy miniszterelnöki vitára. Én elfogadom az RTL Klub meghívását, Ön elfogadja?”

– tette fel a kérdést a színpadról Magyar, akinek szavait nagy taps fogadta.

A felvetés azért is bír nagy téttel, mert Orbán Viktor eddig kategorikusan elutasította a vitát Magyar Péterrel. A kormányfő állítása szerint ugyanis az ő valódi ellenfelei nem a hazai politikai szereplők, hanem a Tisza Párt elnökének „brüsszeli főnökei”, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Ugyanakkor

Orbán nemrég bejelentett nyilvános országjárása után már azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a kampány végén mégis belemegy valamilyen formában a vitába.

A miniszterelnök legutóbb húsz éve, 2006. április 5-én, mindössze négy nappal a parlamenti választások előtt állt ki nyilvános vitára, akkor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel ült le a köztelevízió stúdiójában. Kritikusai szerint a 2006-os vitánál valami eltört, és ezzel a vitaeseménnyel szűnt meg Magyarországon az a hagyomány, hogy a választások előtt a nagyobb pártok miniszterelnök-jelöltjei leülnek egymással vitatkozni.

A 21 Kutatóközpont tavalyi felmérése szerint a magyarok többsége támogatná egy nyilvános Orbán–Magyar vita megrendezését, a teljes népesség 56 százaléka gondolja így.

Mindössze az emberek 23 százaléka utasította el az ötletet, 21 százalék pedig nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésben. A pártpreferenciák szerint a Tisza-szimpatizánsok 86 százaléka van a vita mellett, míg a Fidesz szavazóinál ez az arány 35 százalék.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
A harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én vesztette életét a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A haláleset körülményeit a hatóságok bevonásával vizsgálják.


Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én, a délutáni órákban a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. A hírt a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj közölte a Facebook-oldalán. A közlemény szerint

A hatóságok már vizsgálják a tragédia körülményeit, a családot pedig értesítették a történtekről.

A hírt elsőként közlő 24.hu a rendőrséghez fordult a részletekért, amint választ kapnak, cikkünket mi is frissítjük.

A tragédia helyszíne, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának budapesti központja. Az itt tanuló honvédtisztjelöltek katonai szolgálatát és kiképzését a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj szervezi, amely a honvédség hadrendjébe tartozó alakulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak
Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi, Fidesz-frakciós szerződései miatt keltett visszhangot a sajtóban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Állami kitüntetést kapott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Wieber Orsolya okleveles asztrológus, Rákay Philip felesége. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a haza „érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységéért vehette át a Pesti Vigadóban – írja a Kontroll.

A friss elismerésről Wieber a saját Facebook-oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott a kitüntetésért.

„Hálával tartozom a Teremtőnek, hogy nap mint nap ezzel az emberi lelket felemelő, s a tudatot lenyűgöző munkával – a Létezés jelekben való látásával, a keresztény kozmológia jelképeinek olvasásával, az 555 éves Csízió kalendáriumi tradíció asztrális és évköri szimbólumrendszerének újraélesztésével, a Mennyben fogant magyar Boldogasszonyi hagyomány ápolásával, Hazánk beavató csillagzatának, s az égig érő kozmikus történelemnek az olvasásával – bízott meg” – írta bejegyzésében. Hozzátette:

„Hogy mindezt a varázserejű logikával megáldott magyar nyelv Ősforrásig hatoló művelésén keresztül tehetem, a legnagyobb ajándék:

mert a magyar ige kötésével, oldásával, fonásával és szövésével gondozhatom a mondanivalót, a teremtés rejtett logikáját, amely visszavezeti az embert az Igaz Élet Élő Igéjéhez: ISTENHEZ.”

Hivatalos oldalán az okleveles asztrológus így mutatja be magát: boldog családanya, író, a MAGYAR PLANÉTÁS honlap alapítója, az ASZTRÁLIS HERMENEUTIKA megteremtője és a CSÍZIÓ kalendáriumi hagyományának kortárs felélesztője. Wiebernek pedagógus és újságíró diplomája van,

a ’90-es években fotómodellként dolgozott, a 2000-es évek fordulóján pedig a televíziós szerkesztő-riporteri munkáját cserélte fel női magazinok főszerkesztői székére.

Később önálló könyveiben és cikkeiben a teremtett világ szimbólumrendszeréről, a magyarság jelképeiről és a keresztény naptár jeles napjairól publikált.

Az asztrológushoz köthető Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, összesen 13,8 millió forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
Az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese. Több mint száz főt hívott meg az eseményre.
F. O. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 17.



Ahgy már korábban hírt adtunk róla, egy ünneplés másnapjára holttest került elő a Zselicvölgy Szabadidőfarm melletti tóból. Azon az estén, amikor a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese a friss altábornagyi kinevezését ünnepelte, és több kormányzati vezető is meghívót kapott az eseményre. Az esetet nem jelentették be, és a rendőrség sem tett közzé információkat a balesetről.

Március 5-én, az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese. A férfi az akciót követően este a Zselicvölgy Szabadidőfarmon a friss altábornagyi kinevezését ünnepelte, több mint száz főt hívott meg az eseményre.

Az egyik meghívott vendég, a NAV dandártábornoka meghalt az összejövetelen, holttestére másnap a farm melletti sekély tóban bukkantak rá.

Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint a

titkolózás oka az lehetett, hogy a balesettel végződő összejövetelre számos kormányzati politikus is meghívót kapott.

A 444 azt írta, hogy több NAV-os tiszt mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumból, a Belügyminisztériumból, a külügyminisztériumból is vártak államtitkárokat, sőt meghívták a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárát is. A meghívotti listáján szerepelt többek között Vágújhelyi Ferenc, Gerlaki Bence, Lóga Máté, Farkas Örs, Bolcsik Zoltán és Budai Gyula.

Farkas Örs elismerte, hogy kapott meghívót Somogyba. Azt mondta: „ez nem meglepő, ilyen kinevezések esetében megszokott, hogy a szakterülettel kapcsolatban álló kormányzati vezetőknek is meghívót küldenek”. Farkas azt mondta, hogy neki nem volt személyes kapcsolata a NAV-os dandártábornokkal. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa sem vett részt a rendezvényen. Budai a 24.hu-nak azt mondta, csak a sajtóból tudta meg, hogy a meghívottak között volt. Aznap Szijjártó Péter miniszter társaságában vidéki programokon vett részt.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk