A világ legcsodálatosabb hoteljében 50 000 dollár egy éjszaka, és egy időben Donald Trumpé volt
A Manhattan szívében álló The Plaza 1907-ben nyitotta meg kapuit, és a korabeli újságok egyhangúan a világ legcsodálatosabb hoteljének nevezték. Amúgy a helyén már előtte is állt egy hotel ugyanezen a néven, az 15 évig működött.
Halhatatlanná először Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regénye révén vált, de szerepelt a Reszkessetek betörők második részében és az Amerikai botrány című filmben is. Első filmes debütálására viszont Hitchcock 1959-es Észak, északnyugat című filmjében került sor.
Bő 100 éves történetében sok kézben megfordult. 1988-ban például Donald Trump vásárolta meg 390 millió dollárért - 2017-es értéken az 807 millió dollárnak felelt meg.
A New York magazinban így írt erről egy nyilvános levélben:
"Én nem egy épületet vásároltam meg, hanem egy mesterművet - a Mona Lisát. Életemben először nem gazdasági alapon hoztam döntést, mert tudtam, hogy sosem tudom igazolni az árat, amit fizettem érte, bármilyen sikeres is lesz a Plaza."
A látogatás tanulságaként a szerző azt állapította meg, hogy
a szálloda valóban rendelkezik minden luxussal, amit csak kívánhat az ember, de kicsit haladhatna a korral. Például nagyon hiányolta az ingyen wi-fit és a "szobán belüli szórakoztató eszközöket".
Íme néhány kép, hogy fogalmat alkothassunk a szálló szépségéről:
Az arany-fekete bejárat nem az eredeti, a 2008-as renoválás után kapta mostani külcsínét.
A szálloda hallja. Az épületet az 1900-as évek elején 12 millió dollárból építették, ami akkoriban elképesztő összegnek számított.
A Plaza kis koronaékszere a Pálmaudvar, számos népszerű regényben és filmben is feltűnt, például A nagy Gatsbyben.