KULT
A Rovatból

Skywalker kora – Nem ezt a Star Wars lezárást érdemeltük

Mint rajongó, jól éreztem magam a film nézése közben, de komoly hiányérzettel távoztam a moziból. Spoilermentes kritika.
B.M - szmo.hu
2019. december 19.



A szerencsétlen magyar keresztségben a Star Wars: Skywalker kora címet kapó kilencedik Csillagok háborúja rész rendezője szinte lehetetlen feladat előtt állt.

Le kellett zárnia egy korszakalkotó filmsorozatot, úgy, hogy kielégítse az eredeti trilógia rajongóit, az új filmek amúgy is megosztott rajongótáborát, és a Disney vezetőséget is.

Szeretném azt írni, hogy J.J. Abrams ezt a lécet megugrotta, de sajnos nagyon-nagyon sok sebből vérzik a film.

VIDEÓ: a trailer

A történetről spoilermentesen írni szinte lehetetlen. Az első pillanatában van egy csavar, ebből bontakozik ki a cselekmény. A részletekkel azonban a forgatókönyvírók nem sokat vessződtek. Hőseink sok-sok kalandban vesznek részt, rengeteg bolygón járnak – mindenhol eltöltenek 5-10 percet, majd valaki továbbküldi őket egy következő helyszínre. Mindig van egy következő állomás, valaki a háttérből mindig megtalálja az aktuális kérdésre a megoldást.

kicsit erőtlen az egész.

Úgy érezni, minth a forgatókönyvet a forgatás alatt, egyik jelentről a másikra írták volna. Inkább emlékeztet a Baljós árnyak kalandszösszenetére, mint egy igazi, jól sikerült Star Wars mozira.

Könnyen lehet, hogy az igazi Csillagok háborúja rajongók el fognak ájulni a filmtől – nem a minőségétől, hanem attól, hogy milyen

veszélyes szintre emelkedett a „fanservice”.

Meg merem kockáztatni, hogy a Skywalker kora minden jelenetében volt egy-egy rejtett utalás, beszólás, amire a fanok felszisszenhettek/felnevethetnek.

Ami igazán szörnyű, hogy ezzel csak leplezni próbálták az amúgy silány történetet. Nem ezt érdemelte az új trilógia. Érezni, hogy a film alkotói hatalmas rajongói a Star Wars világának (gondoljunk csak a szintén J.J. Abrams által rendezett hetedik részre, ami gyakorlatilag az Új remény újrázása), de a végeredmény nem egy epikus zárórész lett, inkább csak egy személyes kis Star Wars történet Rey főszereplésével.

Nem merték folytatni Az utolsó Jedik által felvezetett sztorit,

nem mertek elszakadni a Skywalkerektől. Visszatér minden klisé, kérdés, amit a hetedik részben feldobtak, így gyakorlatilag a nyolcadik rész egy felesleges epizóddá vált a Skywalker Saga-ban. Mindent visszavonnak, amit abban lefektettek, még a legmenőbb jelenetbe is belerúg egyet a készítő gárda – aki látta a nyolcadik részt, az tudni fogja, melyik részre gondolok.

Ez önmagában talán még nem is tenné tönkre teljesen az élményt, de emellett mindenáron epikus történetet akartak forgatni: hatalmas űrcsatákkal, fénykard-párbajokkal, kalandok sokaságával.

A cselekmény egy pillanatra sem áll meg, és mégis úgy érezzük, hogy leül és unalmassá válik.

Bénácskák az űrharcok és unjuk a sokadik ugyanolyan fényszablyás kaszabolást. A főszereplőket komolyabb „plot armor” védi, mint a Trónok harca utolsó évadának összes főbb karakterét: Poe és Finn minden lövése talál, a rohamosztagosok továbbra sem tudnak célozni, és még egy fűszál is felnyársalja őket. Rey pedig annyira hihetetlenül erős, hogy egy pillanatig se féltjük. Pedig J.J. Abrams ért az akcióhoz, mégis minden erőtlen és unalmas. Látszik, hogy a költségvetés hatalmas volt,

ennyi űrhajót nem láttunk még sohasem vásznon,

és mégsem tudnak egy értelmes égi küzdelmet rendesen megmutatni. Hol van már Az ébredő erő Poe Dameronjának egy snittes lövöldözése? Vagy a stilizált, de jól működő harcjelenet Snoke hajóján Az utolsó Jedikből? Sehol, ilyen jelenet nincs a filmben, nem tudok kiemelni egy kimagaslóan jó jelenetet sem, ami mérhetetlen szomorúsággal tölti el egy rajongó szívét.

Technikailag sem kimagasló alkotás a Skywalker kora, de

vizuálisan szép, egy-egy jelenet kimondottan látványosan van fényképezve.

Természetesen Mr. Abrams elmaradhatatlan lens flare-jeivel tele van, de nem zavaróan. A zene hozza a 87 éves John Williamstől elvárható színvonalat.

Egy-egy jó időben megszólaló ismerős dallam vagy zenei téma megmelengeti a klasszikus trilógia rajongóinak a szívét,

de ikonikus új zenéket nem tudok kiemelni. Az ébredő erőben például Rey témáját sokszor meg tudtam hallgatni, itt csak a régi zenék tűntek fel.

A színészek teszik a dolgukat. Én kedvelem Daisy Ridleyt, akármeddig nézném a vásznon, akármiben, de Rey semennyire nem érdekes.

Adam Driver nagyon jó színész, de ez a sztori Kylo Ren nélkül is teljesen megállta volna a helyét, majdhogynem felesleges volt,

pedig a nyolcadik rész végén ő lett a főgenyó, itt ezt is visszaszívták. Úgy tűnik, mintha J.J és a Disney a hetedik rész után valamit építeni akartak volna, amit a nyolcadik rész szétpofozott, a kilencedikkel pedig csak tüzet tudtak oltani, és egy felemás katyvasz lett az egész.

Billy Dee Williams visszatér, hogy újra eljátsza élete nagy szerepét, Lando Calrissiant – teljesen korrekten. Carrie Fishertől pedig méltón köszön el a film: nem túl giccses, nem erőltetett,

Leia Organa a legszebb búcsút kapta az új trilógiától a három eredeti főszereplő közül.

Poe Dameron és Finn tovább „tesóskodnak”, de minimál-lángon égnek. A legjobb kémia Rey és Kylo karaktere között van, az ő kapcsolatukra építhetett volna valamit a film, és meg is próbálta, de nem sikerült. Mint egy kártyavár, úgy omlik össze a záróepizód.

Eddig savaztam szegény utolsó részt, pedig a legszebb az egészben, hogy mint rajongónak,

minden hibájával együtt nekem tetszett.

Jól éreztem magam, miközben néztem, de komoly hiányérzettel távoztam a moziból. Annyira biztonsági megoldásokra épül az egész, hogy nem volt szinte semmi érzelem bennem a végén. Egy Harry Potter vagy egy Gyűrűk Ura lezárása fényévekkel hatásosabbra sikerült. Egy kilenc részt lezáró Star Wars finálénak legalább ezt a szinten kellett volna hoznia, nem pedig a Hobbit vagy a Grindelwald bűntettei szintjét.

Nagyon szomorú látni az elvesztegett színészeket (Oscar Isaac, Domhnall Gleeson, John Boyega), a pocsék történetet, és csalódás az élmény, amit a film nyújt. Jómagam meg fogom nézni még legalább egyszer, de

ajánlani tényleg csak azoknak tudom, akik képesek minden hibán, logikátlanságon és klisén átlépni,

és elhinni, hogy van itt valami érték. Még nem találtam ugyan meg, de bizakodom, hogy a következő nézésnél meglesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk