A pincéjükben találta meg évtizedekkel korábban eltűnt apja holttestét egy férfi Amerikában
„Apád elment” – ezt hallotta gyerekkora óta Michael Carroll. December 16-án egy új dokumentumfilm mutatja be, hogyan derített fényt az igazságra: a saját háza alól került elő évtizedek után az apja, a koreai háborús veterán George Carroll holtteste. A történetet feldolgozó, The Secrets We Bury (A titkok, amiket eltemetünk) című film ma este debütál az Investigation Discovery csatornán.
A családjával a New York-i Long Islanden élő George Carroll az 1960-as évek elején tűnt el – számolt be az ügyről a Fox News. Míg a korabeli sajtóhírek és rendőrségi közlések 1961-et írnak, a család emlékezete és a történetet feldolgozó újabb anyagok 1963-at említenek. Az eltűnéskor fia, Michael még csak nyolchónapos volt. Az édesanyjuk, Dorothy azt mondta a gyerekeknek, hogy apjuk egy koreai nővel kezdett új életet, akivel a háborúban ismerkedett meg.
Michael 1993-ban vette meg a házat az édesanyjától – aki öt évvel később rákban elhunyt –, majd a látomás után ásni kezdett a pincében a két fiával, Chris-szel és Mike Jr.-ral. A kutatáshoz földradart is bevetettek, és 2018. október 30-án egy betonréteg alatt emberi maradványokra bukkantak.
A hatóságok még az év decemberében megerősítették, hogy a csontok George Carrolltól származnak, és az ügyet emberölésként kezdték vizsgálni. A koponyán tompa tárgytól származó sérülések nyomait találták. Kiderült, hogy az anya, Dorothy soha nem tett hivatalos bejelentést a férje eltűnéséről, később pedig hozzáment a család korábbi ezermesteréhez, Richard Darresshez, aki időközben szintén elhunyt.
A család végül megadhatta a végtisztességet: George Carrollt 2019. október 25-én katonai tiszteletadással temették el a Long Island-i Nemzeti Temetőben.
„Sok-sok éven át az emberek azt hitték, hogy Mike és nővére, Jean Kennedy őrültek. Csak annyit mondtak nekik: »Az apátok elment. Miért nem tudjátok ezt elfogadni?«” – mondta a dokumentumfilm producere, Patricia E. Gillespie. „A rejtély megoldása maga is kiindulóponttá vált ezer más apró rejtély és titok feltárásához.”