FELFEDEZŐ
A Rovatból

A nap idiótái: Betörtek a tinik a Clippers-arénába éjjel, majd okosan kiposztolták az egészet a TikTokra

Valószínűleg menőségnek tartották, és bár nagy kárt nem okoztak, sőt, igazából semmilyet, mert csak kosárra dobáltak. Börtönt és pénzbüntetést is kaphatnak, ha vádat emelnek ellenük.


Két kaliforniai tinédzser az éjszaka közepén betört egy befejezetlen, egymilliárd dollárba kerülő NBA-arénába, és még kosárra is dobtak, hogy aztán a világ - és a felháborodott helyi hatóságok - tudomására hozzák a közösségi médiában - írta meg a New York Post.

A fiatalkorúak valószínűleg úgy hatoltak be a Clippers leendő otthonául szolgáló Intuit Dome-ba a kaliforniai Inglewoodban, hogy felmásztak egy narancssárga munkalétrára az építkezés területén kívül - derült ki a csütörtökön közzétett, több mint 90 másodperces TikTok-videóból.

A srácok ugyanis fel is vették, ahogy az üres stadion folyosóin és lelátóin sétálgatnak, majd kosárlabdát dobálnak a még be nem fejezett pályán.

A videón látszik, hogy az egyik gyanúsított, aki Los Angeles Lakers-nadrágot és Crocsot viselt, munkásvödrökről próbálkozott zsákolással, és egy tűzoltókészülékel is ráfújt a gyűrűre.

Később felmásztak a tetőre, és pózoltak a kamerának, ismét megmutatták az arcukat, és panorámaképeket készítettek a városról, végül a videó véget ért.

Hogy ne is legyen kétséges, mit csináltak, ezt a címet adták a videónak: "Betörés a Clippers stadionjába", és a Clippers, a Lakers és LeBron James hashtagekkel illették.

@shawty_grandmaa Sneaking into clippers stadium?️ #fypシ #laclippers #losangeles #lakers #lebron #nba2k #viral #4upage ♬ original sound - CXRSOUNDS™

James E. Butts, Inglewood polgármestere azóta azonosította a fiúkat és szüleiket.

"Ezeknek a fiatalembereknek - és a TikTokon őket követő embereknek - nagyon világossá tesszük, hogy ugyan van egy pillanatnyi TikTok-népszerűség, amit aztán büntetés követ. És ezért nem játszadozunk ezekkel a dolgokkal"

- mondta Butts az ABC 7-nek.

"Az építkezések vonzzák a gyerekeket, és vonzzák azokat az embereket, akik szerszámokat akarnak lopni" - tette hozzá Butts. "Ez elkerülhetetlen, ez történik, amikor egy nagyszabású projektet építünk."

Butts azt mondta, hogy megerősítik a biztonságot a magánfinanszírozású arénában, mivel a város teljes mértékben tisztában van a közösségi médián keresztül mutogatott bűncselekmények súlyával.

A Clippers 2021 szeptemberében tette le az alapkövét az arénának, amely a tervek szerint augusztusban nyitja meg kapuit. A USA Today szerint a Clippers kétmilliárd dollárt költött a projektre.

Az inglewoodi rendőrség azt mondta egyébként, hogy nem volt nyoma vandalizmusnak a befejezetlen stadionban.

Nem világos, hogy a fiatalkorúak ellen vádat emeltek-e birtokháborítás miatt - ami Kaliforniában vétségnek számít -, de ha igen, akkor akár 6 hónap megyei börtönbüntetésre és 1000 dollárig terjedő pénzbírságra is számíthatnak.

A rendőrségnek több felvétele bizonyítja amúgy, hogy riasztó tendencia, hogy betörnek a sportlétesítményekbe. Ez történt tavaly a Sofi Stadionban és a Dodgers stadionjában is.

A legutóbbi videót, amelyen betörnek a Clippers új létesítményébe, vasárnap reggelig több mint 140 ezerszer nézték meg, és a merész mutatvány miatt sokan a nemtetszésüket is kifejezték:

"Példát fognak statuálni veletek" - kommentelte valaki.

"Laker melegítőnadrágban, a gazember, lol" - viccelődött egy másik.

"Ezt posztolni őrültség" - jmondta ki sokak váéleményét a harmadik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Visszakérné a tandíjat egy hallgató, miután rájött, hogy a professzora ChatGPT-vel értékelte a dolgozatát egy amerikai egyetemen
A diák szerint a Northeastern Egyetem egyik tanára mesterséges intelligenciával pontozta a beadandókat és még kedves visszajelzést is íratott vele. Az egyetem szabályzata viszont abszolút tiltja a generatív MI használatát.


Ella Stapleton, a Northeastern Egyetem üzleti karának végzős hallgatója panaszt tett egyik oktatójára, miután észrevette, hogy a professzora mesterséges intelligenciát használt a beadott dolgozatának értékeléséhez – számolt be róla a New York Times. A diák emiatt visszakéri a több mint 8000 dolláros, vagyis nagyjából 3 millió forintos tandíját.

A hallgató februárban figyelt fel arra, hogy a dolgozatában szereplő megjegyzések között olyan kérdések is vannak, amelyeket a tanár a ChatGPT-nek tett fel. Ilyen például az, hogy „minden területet fejts ki. Légy részletesebb és konkrétabb”. Ezeket a mesterséges intelligenciára jellemző, pontokba szedett válaszok követték.

A tanár ugyanakkor arra is utasította a ChatGPT-t, hogy adjon „nagyon kedves visszajelzést” a hallgató munkájára.

Az órai anyagokban is találtak több furcsaságot: különös kérdéseket, elgépeléseket, valamint torz ábrákat – például olyan személyek képét, akiknek plusz egy végtagjuk van. Emellett olyan hivatkozások is előkerültek, amelyek szintén a mesterséges intelligencia használatára utalnak.

Ella Stapleton szerint nem korrekt, hogy miközben a diákoktól elvárják, hogy ne használjanak MI-t, addig az oktatók mégis így járnak el. A hallgató azt mondta a New York Timesnak: „Azt mondja nekünk, hogy ne használjuk, aztán ő maga is használja.”

A professzor, Rick Arrowood a lapnak elismerte, hogy több mesterséges intelligencia platformot is használt, köztük a ChatGPT-t, a Perplexityt és a Gammát is. Úgy fogalmazott:

„Utólag… bárcsak alaposabban átnéztem volna.”

Az egyetem végül elutasította a hallgató követelését.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„A béke jegyében mindenki szanaszét lesz csicskítva” – Újabb Kormányinfó+, ezúttal a Harcosok Klubjáról
„Kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink – most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja.” Lengyel Tamás ismét parádés tájékoztatót tartott.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. május 19.



A színész a Magyarország Kedvenc Műsora YouTube csatornáján jelentkezett újabb Kormányinfó-paródiával, amelynek ezúttal a nagytakarítási törvény ágyazott meg. Ennek szellemében Lengyel „jó hírként” jelentette be, hogy indul a nagytakarítás, és még „a poloskák kullancsai is le lesznek söpörve”, mert „igen, kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink, és bárki, aki nem ért velünk egyet mindenben”. Ráadásul

„mindezt most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja”.

A színész kormánypárti karaktere Lázár János megjegyzését idézve – amely szerint a Fideszen belül is vannak még viták az átláthatósági törvényről – látványosan elneveti magát, majd hozzáteszi: a koalíción belül van még vita, mert „a KDNP szerint még csiszolni kell rajta”.

A paródiában a Harcosok Klubja megalapítása kapcsán elhangzik, „a béke jegyében mindenki szanaszét lesz csiscskítva”, aki pedig kritizálja a kormányt, „az hazaáruló, mert mindent jól csinálunk”. A videó legerősebb mondataiból:

„azért született ez a törvényjavaslat, hogy csak magyar közpénzből lehessen félretájékoztatni”,

„a fideszes nyugdíjasok egy dologban nagyon jók: megmondani, ha valakinek a kommunista k*rva anyját”,

„júniusban is elutaljuk a júniusi nyugdíjakat”,

„ha esetleg a jövőben béke lenne Ukrajnában, akkor sem kell csüggedni, mert akkor a háborús vészhelyzet helyett életbe léphet a békés vészhelyzet.”

Lengyel Tamás már a 95. Kormányinfó+ paródiával jelentkezett a YouTube-on. A teljes epizódot itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán Viktor háborút hirdetett Magyarország egy részével szemben
A humorista nekiment a miniszterelnök Harcosok Klubja rendezvényének. „A termék romlott, büdös, szaga van.”


Pottyondy Edina humorista a Facebook-oldalán fakadt ki a Fidesz május 18-án tartott Harcosok Klubja eseményére. A posztban élesen bírálta a kormánypárti eseményt, és több politikai és társadalmi történéssel is éles párhuzamba állította.

A humorista szerint a Fidesz erejét nem szabad lebecsülni, de úgy véli, a Harcosok Klubja korszakhatárt jelent. Szerinte nemcsak a gondolat, az illúzió és a teljesítmény tűnt el, hanem a mozgósítható tömeg is. A rendezvény résztvevőiről így írt: „pár ezer lelkes nyugdíjas, elvétve néhány középkorú, az őket hergelő motivációs trénerek és közpénz influenszerek, valamint [...] a hevesi rohamosztagos küldöttségnek tagja volt egy elítélt p3d0fil bűnöző is.”

Pottyondy említést tett arról is, hogy az orosz hadsereg elítélt bűnözőket vetett be, és hozzátette: „lehet, hogy csak arról van szó, hogy a toborzásnál is a putyini receptet követik.”

A humorista a Harcosok Klubját az egykori Békemenethez hasonlította, és így fogalmazott: „Egy kis ráncfelvarrás, botox, seggimplantátum, egymilliós Dolce&Gabbana nadrág, és Zsanett mostantól Jenny.” A rendezvényt szerinte a „kongó üresség, a lélektelenség, a kormányzati kudarc” jellemezte, amit flitterekkel, ledfalakkal és showműsorral próbáltak elfedni. A felsorolásban szerepelt többek között motivációs tréning, HIT gyülis szeánsz, Trump kampány és Muri Enikő is. Pottyondy így fogalmazott: „De a termék romlott, büdös, szaga van.”

A bejegyzésben említést tett arról is, hogy miközben a „trollhadsereg erőt próbált demonstrálni”, Romániában a liberális Dan nyerte meg az elnökválasztást.

Ezzel egy időben „Magyar Péter rendíthetetlenül gyalogolt Nagyvárad felé, hogy kezet nyújtson az erdélyi magyarságnak, akiket elárult Orbán Viktor” – írja Pottyondy.

A humorista a rendezvényen szelfiző Tiborcz Istvánra és Lévai Anikóra is kitért: szerinte „próbálták normalizálni és szexivé tenni a nepotizmust és a korrupciót.” Emellett megjegyezte: miközben „a milliárdos kormánytagok hétköznapi ruhákban bizonygatták, hogy ők is csak átlagemberek”, Hajdúhadházon a helyi összefogás 70–30-ra győzte le a kormánypárti jelöltet.

A poszt végén Pottyondy megemlítette, hogy míg Orbán Viktor „éppen háborút hirdetett” az ország egy részével szemben, addig a Kossuth téren „egy egyetemista fiú hívására sok tízezer ember demonstrált a fideszes putyinizmus ellen. Méltósággal, békességgel. Mert mi nem ők vagyunk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Videó: Így sétáltak Magyar Péterék a szakadó esőben Nagyvárad felé
Láthatóan az eső sem szegte kedvét a gyaloglóknak, volt, aki még ugrándozott is a szakadó esőben.


Több mint egy hete gyalogol Nagyvárad felé Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője Egymillió lépés elnevezésű országjárása múlt héten szerdán indult Budapestről a Szent István Bazilika elől, és mintegy 300 kilométert sétálnak. A politikushoz útközben is rengetegen csatlakoznak, és folyamatosan oszt meg olyan felvételeket, hogy hol mivel kedveskednek neki a helyiek, vagy éppen, ahol gyerekekkel, idősekkel beszélget.

Az utóbbi napok esőzése azonban őket is beérte, így hát a szakadó esőben gyalogoltak tovább. Magyar Péter a Facebook-oldalán meg is osztott egy videót, amin azt látni, ahogy az esőben menetel a csapattal együtt. Láthatóan

„Májusi eső aranyat ér”

- írta a politikus a videóhoz.

A felvételen látni, hogy Magyar esőkabátban vezeti a menet elejét, körülötte pedig páran ugrándoznak is az esőben, köztük új párja, Ilona is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: