Orbán Ráhel babaruhák árusítására létrehozott céget alapított 2021. júniusában, néhány hónappal később, testvére, Szokira-Orbán Sára is követi a példáját - szúrta ki az Mfor.
Sára december 14-én alapította meg másodmagával az Art Related Solutions Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft.-t, melyet a cégbíróság csak az új év első napjaiban, január 4-én jegyzett be.
A cég főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, amelynek bejegyzett tőkéje 3 millió forint. Még két tevékenységi kört is felvettek ezenkívül, amivel foglalkozhatnak: máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel, valamint használtcikk bolti kiskereskedelmével.
Szokira-Orbán Sára mellett kisebbségi tulajdonrésze van a cégben Tajnafői Zita Diánának. Kiderült, hogy nem áll távol az állami köröktől.
Tajnafői Zita a Paks II. Zrt. törzskari igazgatóságának koordinációs szakértője volt 2020-ban. Jóval korábban, 2012-ben pedig (egy akkori kiadvány szerint) a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezetője volt.
Art Related Solutions Kft. székhelye is említésre méltó: Szokira-Orbán Sáráék az új cég székhelyeként a Pasaréti út 122.-124. számot jegyeztették be. Ez az az ingatlan, ahol több más cég mellett Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak is székelnek a cégei, mint például a BDPST Zrt. is.
Orbán Ráhel babaruhák árusítására létrehozott céget alapított 2021. júniusában, néhány hónappal később, testvére, Szokira-Orbán Sára is követi a példáját - szúrta ki az Mfor.
Sára december 14-én alapította meg másodmagával az Art Related Solutions Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft.-t, melyet a cégbíróság csak az új év első napjaiban, január 4-én jegyzett be.
A cég főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, amelynek bejegyzett tőkéje 3 millió forint. Még két tevékenységi kört is felvettek ezenkívül, amivel foglalkozhatnak: máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel, valamint használtcikk bolti kiskereskedelmével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.
Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:
„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.
Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.
Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”
A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.
Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.
Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.
Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.
Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.
A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.
Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.
Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.
Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.
Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.
Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.
Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.
Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.
A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:
„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”