A menő diákok játszanak a halmozottan sérült gyerekekkel

Együtt fogócskáznak, birkóznak, játszanak az ép gyerekek a halmozottan sérült társaikkal egy dunakeszi általános iskolában. A szülők által létrehozott Veni Vidi Vici Alapítvány csak egy termet keresett sérült gyerekeik oktatására, de ennél sokkal többet kaptak: egy befogadó iskolai közeget, ahol tényleges integráció zajlik.

Hegedűs-Gyenge Hajnalka megelégelte, hogy nem találnak megfelelő oktatási intézményt halmozottan sérült gyerekének, ezért egy másik anyukával, Balogné Lality Ágotával összefogva létrehozták a Veni Vidi Vici Alapítványt, termet szereztek egy általános iskolában és speiciális pedagógusokat vettek fel. A Dunakeszin lévő Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában nem csak helyet találtak maguknak, hogy osztályt tudjanak indítani a halmozottan sérült gyerekeknek, de egy olyan befogadó közegre is leltek, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek együtt játszanak a szünetekben. A gyerekek napközben külön termekben tanulnak, ezzel nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.

Sok iskolában csak névlegesen beszélhetünk integrációról, mert ugyan vannak az intézményben fogyatékkal élő tanulók is, ők a szünetekben csak az egyik sarokban ülnek kerekesszékeikben és nézik a többi gyereket, ahogy játszanak. Ebben az iskolában ez másképp van, pedig halmozottan sérült diákok járnak ide.

Kérés nélkül segítenek

A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában a halmozottan sérült gyerekek, az úgynevezett Szivárvány csoport, a 11 órakor kezdődő szünetben megérkezik az első osztályosok termébe. Bálint, az egyik járni tudó kisfiú arcán széles mosoly terül el, ahogy a játszószőnyeg felé igyekszik, ahol az elsősök is kis csoportokban játszanak. Zsófit, a másik sérült kislányt már észre sem lehet venni, annyira beolvad a rajzoló kislányok csoportjába. Bálint ahogy a szőnyeg szélére ér, két elsős fiú, Balázs és Miki sietnek oda hozzá, és kezdik el levenni a szandálját. Mindez nem parancsszóra történik, a két kisfiú rutinosan csatolja ki Bálint cipőjének tépőzárait, aztán kezdődik a játék. Alig hiszünk a szemünknek, amikor azt látjuk, hogy a járni éppen alig tudó sérült fiú nagyokat nevetve birkózik a két társával, de azért láthatóan ügyelnek Bálint testi épségére. Talán szokatlan, de nem a kislányok azok, akik anyáskodnak a sérült gyerekek felett, hanem a fiúk, akik haverként tekintenek rájuk, ugyanakkor segítenek is nekik.

,,Balázs és Miki, akik Bálinttal játszanak a legmenőbbeknek számítanak az osztályban, miután ők elfogadták, az osztály is elfogadta a szivárványos gyerekeket”

– súgja oda nekünk az egyik konduktor.

Néha az egyik fiú oda-oda nyúl és letörli Bálint nyálát a nyakában lógó kendővel. Látszik, hogy egy kicsit óckodik tőle, csak éppen az ujja hegyével fogja meg a textildarabot és törli le a nyálat, pedig senki sem kérte ezt tőle. Az egyik sérült kisfiú, Máté csak mászva tud haladni a szőnyegen, ezért az ép gyerekek is négykézlábra ereszkednek és igyekeznek felvenni a kontaktust az alig látó kisfiúval, ölelgetik, terelgetik.

Balázs és Miki segítik fel Mátéra a lábsínt. / Fotók: Végh László

Ez a jelenet egyáltalán nem szokatlan az osztály életében, minden nap legalább egy szünetben meglátogatja egymást a két osztály. Az egyik menőnek számító kisfiú, Balázs például magától is átkopog a Szivárvány csoporthoz, a pedagógusok szerint a szünetekben többet van ott, mint a saját osztályában.

A szociális integráció példaértékűen működik ebben az intézményben, pedig az alapítvány létrehozásakor még egyáltalán nem ez volt a cél.

,,Az első fókuszunk nem a szociális integráció volt, mi csak egy termet szerettünk volna. Nagyon szerencsések vagyunk, mert nem csak termet kaptunk, hanem egy nagyon befogadó közeget is” – magyarázza Hegedűs-Gyenge Hajnalka.

A mindig mosolygós, vidám Hajninak is van egy sérült gyermeke, de ő ma nem tudott jönni, mert beteg. Saját tapasztalatai miatt hozta létre az alapítványt egy másik anyukával együtt, két évvel ezelőtt. Halmozottan sérült, CP-s vagyis központi idegrendszerükben sérült gyerekeknek akartak olyan oktatást biztosítani, ahol minden területen fejlesztést kapnak. Hajni azt mondja, hogy kevés olyan oktatási intézmény van, ami halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozik, mert többnyire csak egy speciális fogyatékosságra koncentrálnak. Ráadásul abban a kevés intézményben, ahol megfelelő ellátást kapnának, általában nincs elég hely vagy messze van tőlük. Mit tesz ilyenkor egy édesanya? Hajni szerint megoldja a problémát.

,,Alapvetően a tantermeken belül mindenki tanul a maga szintjének megfelelően, a mi gyerekeink speciális oktatásban részesülnek, az épek pedig a NAT szerint haladnak, de a szünetekben, az udvaron találkoznak. A sérült gyerekek így egy pozitív mintát látnak maguk előtt, hogy egy ép gyerek hogyan viselkedik, szociálisan hogyan érintkezik a másikkal. Az ép gyerekek pedig, ha úgy nőnek fel, hogy már kiskorukban találkoznak a mássággal, akkor sokkal rugalmasabb felnőtt lesz belőlük” – magyarázza Hajni a szociális integráció lényegét.

A 15 perces szünet után, a Szivárvány csoport készül visszatérni a saját termébe, a gyerekek segítenek feladni a lábsínt a síró Máté lábára, aki még inkább maradna játszani.

A szünetekben az udvarra is kimennek

A Szivárvány csoport speciális terme tele van fejlesztést segítő eszközökkel. A falon ott lóg a négy sérült gyerek egyéni órarendje is. A mindenkit ölelgető Zsófi most éppen magyar órához ül le gyógypedagógusával, hogy a t betűt tanulják. Bálint a szótagoló olvasást gyakorolja, Máté pedig a szőnyegen tanulja a színeket és a formákat. A 7-9 éves gyerekekkel nemcsak gyógypedagógus, de konduktor, gyógytornász, logopédus, evésterapeuta, szomatopedagógus is foglalkozik. Minden héten van valamilyen téma, ottjártunkor éppen Mikulás-hét volt. Ilyenkor minden óra anyagába belecsempésznek valamit az adott témához kapcsolódóan, például egy mozgásfejlesztésnél szaloncukorért kell felnyúlni a bordásfalon, magyar órán pedig mikulásos verset tanulnak.

Mindehhez kellett egy befogadó iskola

Bár az alapítvány célja nem az volt, hogy találjanak egy iskolát, ahol működhet a szociális integráció, szerencséjükre ez mégis így alakult. Hajni szerint a lehető legjobban álltak a csillagok, amikor az alapítvány és az iskola egymásra talált. Miután megvolt a négy halmozottan sérült gyerek és a pedagógusok, akikkel elindíthatják az első osztályt, az alapítvány bekopogtatott a Váci Egyházmegyéhez és megkérdezte, hogy tudnak-e olyan iskolát, ahol esetleg lenne számukra egy szabad terem. A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola éppen akkor indult, a felújítása is akkor kezdődött. Hat tanterem lett kész, de csak öt osztályt indítottak, ezért egy terem üresen maradt. Ezt a termet plusz még egy fejlesztőszobát ajánlottak fel az alapítványnak, akiknek terembért és rezsit sem kell fizetniük. Az iskola az ő kedvükért a Szivárvány osztályteremmel szemben még egy akadálymentes mosdót is kialakított.

,,Nagyon érdekes volt, hogy semmilyen negatív hozzáállást nem tapasztaltunk se a tanárok, se a szülők részéről. Mindenki elfogadó volt, örültek neki, és mindenki azt mondta, hogy: ki fogadja be őket, ha nem mi. Egy egyházi iskola.”

– mondja Deézsiné Telek Ágnes, az iskola igazgatónője.

Az igazgatónő szerint ez jó lehetőség arra, hogy az ép gyerekek is megismerjék, hogy milyenek a fogyatékkal élők, de az intézményvezető abban is reménykedik, hogy akár az együtt töltött évek hatására lesz olyan diák, aki majd gyógypedagógiai pályára lép. Úgy látja, hogy egy iskolának túl nagy teher lenne egymagában kialakítani speciális osztályokat megfelelő pedagógusszámmal, de ha egy alapítvánnyal összefognak, akik elvégzik a munka oroszlánrészét, és ők csak a nyitottságukat adják, az sokkal könnyebb és gyümölcsözőbb kapcsolatot szülhet.

Balra Hegedűs-Gyenge Hajnalka, az alapítvány létrehozója. Jobbra Deézsiné Telek Ágnes, az iskola igazgatónője

A sérült gyerekek érkezésére fel kellett készíteni az ép gyerekeket is, ezért szeptemberben, az iskola második napján egy érzékenyítő programot hívtak az osztályokhoz. A gyerekek kipróbálták, hogy milyen bekötött szemmel vagy éppen kerekesszékkel közlekedni. Azt is elmagyarázták nekik, hogy például Bálintnak azért csorog a nyála, mert az agyában a központ nem rendesen működik, és amikor egy ép gyerek alszik vagy fogorvosnál van, akkor neki is csorog a nyála. Megtanulták, hogy hogyan tudnak az alig beszélő Mátéval szavak nélkül is kommunikálni, hogy Hajni kisfiának érdeklődését az autókkal lehet felkelteni. Már magának a programnak is szemmel látható eredményei voltak, az érzékenyítés után egy kislány például azt játszotta otthon, hogy az egyik plüsskutyája nem tudja csóválni a farkát, de a fejlesztéseknek köszönhetően megtanulja.

Eleinte a lányok kezdtek el anyáskodni a sérült gyerekek felett, de aztán a fiúk is bekapcsolódtak. Az udvaron fogócskáznak a járni tudó gyerekkel, a kerekesszékesek mögé beállnak vonatozni. A lányok pedig sorban állnak, hogy az amúgy is sokat ölelgető Zsófit megölelhessék. Nem csak játszanak, de segíteni is szívesen segítenek a fogyatékkal élő gyerekeknek. Az egyik konduktort egyszer megkérdezte egy kisfiú, hogy megpróbálhatja-e jártatni Hajni gyerekét, Bendegúzt.

Egyszer az elsősök meglepetésből még egy bábelőadással is készültek a sérült gyerekeknek, és reggelente direkt azért énekelnek hangosan a tanárnővel, hogy a szomszédban lévő Szivárvány osztály is hallja és örüljenek neki. Különösen az elsősök nyitottak a sérült gyerekekre, a negyedikesek, akik már idősebb fejjel találkoztak velük, kevésbé. Ezért is lenne fontos, hogy a fogyatékkal élő gyerekeket minél hamarabb épek közé integrálják.

Országos példák szeretnének lenni

Hajni nem szereti, ha sajnálják őket a gyerekeik miatt, de azt se akarja, hogy hősként tekintsenek rájuk, amiért létrehozták az alapítványt. Szerinte ez annyira természetes, mint az, hogy más a gyerekét beíratja focizni.

Ugyanakkor az alapítványnak nagy tervei is vannak, nem állnak meg egy osztálynál és a sikeres szociális integrációnál. Elsődleges céljuk, hogy lecsökkentsék a tandíjat, amit most azért szednek, hogy a nem szokványos számú speciális pedagógust kifizessék. Ez az összeg havi 380 ezer forintról indult, de ezt sikerült lecsökkenteni 158 ezerre az állam által biztosított utazó gyógypedagógusok bevonásával. A cél az, hogy jövőre ez az összeg már csak 100 ezer, később pedig 50 ezer forint legyen. Az is a tervek között szerepel, hogy a kis létszámú osztályból egy gyereknek teljes tandíjmentességet adhassanak, hogy a szegényebb családoknak is legyen esélyük bekerülni.

Most még csak azért egy osztállyal működnek, mert nem merték rögtön az elején nagyobb fába vágni a fejszéjüket, de felmenő rendszerben jövőben szeretnének egy-egy új osztályt indítani maximum öt fővel, hogy a magas szintű oktatás továbbra is megmaradjon.

Az ép és a sérült gyerekek nézik, hogy Zsófi mit rajzol a táblára

Hajni nem szeret magánemberektől pénzt kérni, ezért inkább cégek ajtaján kopogtat és gyűjt támogatókat. Szeretnék, ha más iskolák is alkalmazhatnák a szociális integrációt, ezért előterjesztették az ötletüket az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Hajni szerint az egyre elnéptelenedő falvakban és iskoláikban is megoldást jelenthetne, ha a magántanuló státuszban lévő fogyatékkal élők ilyen formában integrálódhatnának vissza az oktatásba. A minisztérium egyelőre nyitott volt az ötletre, most éppen esettanulmány készül az iskolában a szociális integrációról.

Nagyon távlati célok között szerepel az is, hogy szakiskolát hozzanak létre, ahol ezek a halmozottan sérült gyerekek szakmát tanulhatnak, hogy aztán könnyebben elhelyezkedhessenek például egy konyhán zöldségpucolóként. A még messzibb célok között pedig egy lakóotthon létrehozása is szerepel.