FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A kutyám mentette meg az életem” – A kutyája furcsa viselkedésének köszönhetően tudta meg egy nő, hogy rákos

Gazdiját Mochi furcsa viselkedése győzte meg, hogy mindenképp menjen el egy kivizsgálásra.


Breanna Bortner először azt hitte, kutyája csak egy új szokást vett fel, aztán rájött, hogy Mochi figyelme valójában egy életmentő jelzés volt.

2023 júniusában a 30 éves Breanna Bortner észrevette, hogy cockapoo fajtájú kutyája, Mochi folyton a jobb mellét szaglászta és bökdöste. Még különösebbé tette a helyzetet, hogy sógornője cockapoo kutyája, Gunner is pontosan ugyanezt csinálta - írja a New York Post.

Bortner korábban is fáradékonyabb volt a megszokottnál, egy szúnyogcsípést vakargatva pedig egyszer csak észrevett egy csomót a mellében. Ez és a kutyája furcsa viselkedése pedig meggyőzte, hogy menjen el egy kivizsgálásra, annak ellenére, hogy három hónappal korábban volt, és akkor negatív eredményt kapott.

Pár napon belül megjött az újabb eredmény, a nőnél egy agresszív típusú mellrákot diagnosztizáltak. A daganat ekkor már 4 centiméteres volt.

„Ha nem lett volna ilyen kitartó, talán nem is megyek el orvoshoz”

- mondta a fiatal nő, aki végül 16 kemoterápiás kezelésen esett át, majd eltávolították mindkét mellét.

Mochi nemcsak segített észrevenni a betegséget számára, hanem végig mellette volt a legnehezebb időszakban is.

„Rengeteget sírtam, és ezt ő nem szerette. Aggódott értem, és állandóan vigasztalt. Igazi gyógyító társam lett”

- fogalmazott Bortner, akit végül 2024 tavaszán az orvosok rákmentesnek nyilvánítottak, de háromhavonta kontrollvizsgálatokra kell járnia.

„A kutyám mentette meg az életem”

- mondta a fiatal nő.

A felépülése után azonban új problémával kellett szembenéznie: Mochinak szeparációs szorongása lett. „Olyan sok időt töltött velem itthon, hogy számára ez lett a megszokott helyzet. Most, amikor elmegyek, vagy egyedül marad, kiborítja a szemeteseket, és olyan dolgokat csinál, amiket korábban sosem” - mesélte Bortner. Most egy tréner segítségével próbálják ezt is közösen leküzdeni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: