FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A kutyák elkezdtek üvölteni, torkaszakadtukból” – Magyarországra is megérkezett a vérfarkas szindróma

Sebestyén Gábor kutyái rágócsontot kaptak, majd nem sokkal később súlyos idegrendszeri károsodás jeleit mutatták. A szakemberek Európa-szerte arra figyelmeztnek, aki szereti a kutyáját, ne adjon neki ilyen jutalomfalatkákat, amíg ki nem derül, mi okozza a mérgezést.


S. Gábor egy népszerű webáruházból rendelt rágócsontokat, vagyis préselt marhabőr falatkákat, amelyeket előzőleg már többször vásárolt kedvenceinek. A falatkák elfogyasztása után kutyái aggasztóan kezdtek viselkedni, majd életveszélyes állapotba kerültek.

„Eleinte semmi különös nem történt. A kutyáink boldogan rágcsálták a falatokat, mint mindig. Másnap reggel azonban furcsa tüneteket kezdtek mutatni” – meséli Gábor.

A kutyák dezorientáltak lettek, remeni kezdtek és nyugtalanok lettek. És a helyzet gyorsan romlott: „Az állatok elkezdtek üvölteni, torkaszakadtukból. A szemeik beszűkültek, pupilláik tágra nyíltak, majd őrjöngeni kezdtek, mintha megvesztek volna.” Az egyik kutyus annyira súlyos állapotba került, hogy csak folyamatos nyugtató-infúzióval lehetett stabilizálni, és bevizelt, ami egyértelmű jele annak, hogy az idegrendszer súlyosan érintett.

A család azonnal állatorvoshoz fordult. A kutyák állapotának súlyossága azonban még a szakembereket is megdöbbentette.„Az egyik kutyánk vagy aludt, vagy pánikrohama volt. Amikor felébredt, üvöltött, és azonnal újabb nyugtatót kellett beadni neki” – mesélte S. Gábor. A másik kutya, amelyik kevesebbet evett a falatokból, valamivel jobban járt, de ő is zavart volt, és nehezen mozgott. „Őt még nem tudtuk hazahozni a kórházból, de tegnap találkoztunk vele. Bár már járni tudott, még mindig zavart volt, és nehezen mozgott” – mondja a kutyák gazdája.

A család gyorsan felismerte, hogy a problémát valószínűleg a préselt marhabőr falatok okozhatták. Az esetük nem egyedi: Európa több országából, köztük Németországból, Svájcból és Finnországból is jelentettek hasonló eseteket.

Vérfarkas-szindróma Európában

Németországban és más európai országokban 2024 októbere óta egyre több kutyánál figyeltek meg szokatlan, pánikszerű viselkedést, amit a köznyelvben „vérfarkas-szindrómának” neveznek, írja az Ostsee Zeitung. A Hannoveri Egyetem szakértői szerint a jelenség hátterében valószínűleg szennyezett rágócsontok állnak, amelyek Kínából származhatnak. Bár a pontos toxin még nem azonosított, a kutatók intenzíven vizsgálják az eseteket. A hatóságok egyelőre nem adtak ki hivatalos figyelmeztetést, de több állatkereskedő önként eltávolította polcairól a gyanús termékeket. A gazdáknak azt tanácsolják, hogy fokozottan figyeljenek kedvenceik viselkedésére, és kerüljék a bizonytalan eredetű rágócsontok használatát.

„Egy másik gazda azt mesélte, hogy a kutyája hasonló szimptómákat mutatott, és sajnos el is pusztult. A tünetek mindenhol ugyanazok: pszichotikus rohamok, mozgáskoordinációs problémák, és súlyos esetekben teljes bénulás” – mondja egy érintett. A probléma forrása valószínűleg egy szennyezett szállítmány lehet.

„A leggyanúsabb termékek a tiszta fehér színű marhabőr jutalomfalatok, valamint a spirulinával színezett zöld változatok. Valószínűleg valamilyen toxinnal szennyeződtek, de egyelőre nem tudjuk, mivel” – magyarázza egy másik állattartó.

Gáborék felvették a kapcsolatot a NÉBIH-hel (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal), hogy bejelentsék az esetet. „A laborvezető, akivel beszéltünk, elmondta, hogy jelenleg is vizsgálják a csontokat, de azt is hozzátette, hogy ez olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Annyi különféle toxin létezik, hogy nem tudják, mire teszteljék” – mondja S. Gábor.

A Hannoveri Egyetem szintén vizsgálja a termékeket, de eddig nem találták meg egyértelműen a tünetekért felelős toxint. Ez azonban nem nyugtatja meg az érintetteket. „Magyarországon már többen vagyunk, legalább tíz-tizenöt család, akik hasonlót tapasztaltak. >Külföldön már hatvan esetet gyűjtöttek össze, és több kutya el is pusztult.” A Facebookon is egyre többen osztják meg hasonló történetüket, amelyek között vannak enyhébb és tragikusabb végkimenetelűek is.

Egy gazdi arról számolt be, hogy kutyája, egy öt éves golden retriever egy ilyen jutalomfalat elfogyasztása után néhány órával furcsán kezdett viselkedni.

„Egyszer csak elkezdett ide-oda rohangálni, mintha üldözné valami, és közben kétségbeesetten üvöltött. Próbáltunk megnyugtatni, de egyszerűen nem reagált semmire” - írja. Az állatorvosnál epilepsziás rohamokat diagnosztizáltak, de a gazdi most már biztos abban, hogy a jutalomfalat lehetett a probléma forrása.

Egy másik posztoló egy hat hónapos spánielről ír, aki szintén pánikrohamokat kapott. „Kicsi volt, és csak egy falatot rágott el belőle. Pár órán belül zavart lett, majd jött a roham. Szerencsére gyorsan eljutottunk az állatorvoshoz, és stabilizálták az állapotát, de azóta sem vagyok nyugodt.”

Egy harmadik gazdi a csoportban osztotta meg, hogy kutyája hetekkel ezelőtt elpusztult, és csak most döbbent rá, hogy valószínűleg a jutalomfalat állhat a tragédia mögött. „A tünetek ugyanazok voltak: rohamok, bénulás, és az állatorvos sem tudta megmondani, mi okozhatta. Most, hogy olvastam ezt a csoportot, teljesen egyértelmű, hogy ugyanabból a falatból adtam neki, mint amiről itt beszélnek.”

Bár a termékek forgalmazását egyes webáruházak már leállították, ez nem hatósági intézkedés eredménye. „A kereskedők közül többen saját döntésből vették le a polcról ezeket a termékeket, miután több panaszt kaptak. Azonban hivatalos visszahívásról még mindig nincs szó” – mondja az egyik érintett kutyatartó. Amíg a hatósági vizsgálatok zajlanak, az állatok tulajdonosainak nincs más választásuk, mint maguk gondoskodni kutyáik biztonságáról.

„Most senki ne adja oda a kutyájának ezeket a termékeket! Ha van otthon ilyen préselt falat, inkább dobja ki. A kutya élete többet ér, mint pár ezer forint.”

Ebből a célból is tette közzé bejegyzését, illetve jött létre az a facebook-csoport, ahol a kutyatartók megosztják egymás közötti tapasztalataikat, illetve próbálják minél gyorsabb intézkedésre bírni a NÉBIH-et.

Mi is megkerestük a NÉBIH-et, többek között azt kérdeztük, hogy nem tervezik-e legalább ideiglenesen visszahívni a potenciálisan veszélyes termékeket. Az írták, hogy „a leírt magyar esetről hivatalunk szintén értesült, a kivizsgálás folyamatban van.” Az esetleges termékvisszahívásra vonatkozó kérdésünkre választ nem kaptunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rejtélyes örököst keresnek Magyarországon: milliók várnak egy Kanadában elhunyt magyar asszony rokonára
Egy kanadai hagyatéki ügyvéd a nyilvánossághoz fordult, mert egy végrendeletben magyar név is szerepel. Csak annyit tudnak róla, hogy Kovács Katának hívják és feltételezhetően Budapesten él.


Egy kanadai ügyvédi iroda egy magyar örököst keres, aki egy filmbe illő történet végén mesés vagyonhoz juthat. Az ügy háttere egy évtizedekkel ezelőtt kivándorolt család szomorú sorsához kapcsolódik – írja a Blikk.

Molnár Helén, vagy ahogy Kanadában ismerték, Helen Molnar, 2023. február 3-án hunyt el az ontariói Brantfordban. Az asszony már tíz évvel korábban végrendeletet írt, amelyben gondoskodott vagyona sorsáról. A végrendelet azonban az évek során bonyolulttá vált, mivel a benne megnevezett kedvezményezettek közül többen is elhunytak.

A végrendelet elsődleges örököse a férj, Molnár Zsolt volt, a házaspár lánya, Jean Anne pedig már 2012-ben meghalt. Maga a férj is elhunyt 2020-ban, így a végrendelet ezen pontjai már nem teljesülhettek. A vagyon kezelőjének az asszony a vejét jelölte meg, akadályoztatása esetén pedig két unokáját.

A végrendelet azonban tartalmaz egy negyedik nevet is: egy magyar nőt, akit a hagyatékból épp akkora rész illet, mint a másik három örököst. Őt keresi most a kanadai ügyvédi iroda.

A keresett személy Kovács Kata, Molnár Zsolt testvére, aki a rendelkezésre álló adatok szerint idősebb a testvérénél, és feltételezhetően Budapesten él.

„Nagyon kevés adatunk van róla, csak annyi biztos, hogy idősebb volt Molnár Zsoltnál. A neve: Kovács Kata”

– közölte Kimberly Gale, a megbízott kanadai hagyatéki ügyvéd. Az iroda ezért a nyilvánossághoz fordult. „Kérjük, hogy Kovács Kata, vagy bárki, aki információval bír a hollétéről, személyéről, jelentkezzen” – tette hozzá az ügyvéd.

A vagyon pontos összegét nem hozták nyilvánosságra, de a végrendelet alapján jelentős értékről lehet szó: az okirat készpénzt, ingóságokat, befektetéseket és vállalati részesedést is említ.

Az ilyen határon átnyúló ügyekben az örökhagyó utolsó tartózkodási helye szerinti ország, jelen esetben Kanada, illetve Ontario tartomány joga az irányadó. A magyar jog szerint, ha Kovács Kata már nem él, leszármazottai léphetnek a helyébe az öröklésben. Kimberly Gale is megerősítette a helyzet összetettségét.

„Ebben örökösként megnevezte a férjét, Molnár Zsoltot, aki azonban a végrendelet elkészülte után 7 évvel, 2020-ban meghalt” – mondta az ügyvéd, rávilágítva, miért vált szükségessé a távolabbi rokon felkutatása.

A kanadai gyakorlat szerint, ha egy kedvezményezett nem található, az eljárás akár hónapokkal vagy évekkel is elhúzódhat, mivel az ügyvédeknek igazolniuk kell, hogy minden ésszerű lépést megtettek a felkutatására, beleértve a sajtófelhívásokat is. Aki úgy gondolja, hogy ő lehet a keresett személy, annak érdemes összegyűjtenie a rokonságot igazoló dokumentumokat, de fontos az óvatosság is az esetleges csalásokkal szemben, ezért kizárólag a hivatalos csatornákon érdemes érdeklődni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Beszólt a debreceni milliárdos Hajdú Péternek: Ezért nem bántják az én 168 milliós autómat, de az ön 5 milliós Rolexét igen
Felföldi József szerint a titok az önerőben rejlik, ami Hajdúból hiányzik. A tévés nemrég saját műsorában panaszkodott a luxizás miatti támadásokra, most megkapta a választ.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 29.



Nyílt levélben fordult Hajdú Péterhez Felföldi József debreceni milliárdos vállalkozó. A Facebookon közzétett írásában Felföldi azzal kezdi, hogy ő is egy olyan férfi, aki Hajdúhoz hasonlóan szereti a szép ruhákat és a jó autókat, de vele ellentétben őt nem támadja Hadházy Ákos független képviselő.

A vállalkozó szerint megérti, hogy Hajdúnak és a „NER-es barátainak” rosszulesik, amikor a képviselő a drága ruhadarabjaik árát nyilvánosságra hozza.

Felföldi felidézi Hajdú Péter Frizbi című műsorában elhangzott panaszát, majd szó szerint idézi a tévést:

„Már az ember félve vesz fel egy márkásabb ruhadarabot, mert az alapján fogják megítélni, hogy »fel mert venni egy Dolce & Gabbana inget«. Döbbenetes, hogy itt tartunk….”

A vállalkozó szerint Hajdú ennek megfelelően le is vette a műsor idejére azt az 5 millió forintos Rolex órát, amit még a beharangozóban viselt. Felföldi úgy véli, Hajdú korlátozva érezheti magát, mert nem meri felvenni a drága holmijait, nehogy „szétszedjék a luxizásért”. Felteszi a kérdést, hogy Hajdú elgondolkodott-e már azon, miért foglalkozik vele és a körével Hadházy Ákos, majd felvázolja saját teóriáját.

„Rólam még nem írt sohasem Hadházy Ákos. Se a 168 millió forintos autómról, se a márkás ingjeimről, a cipőmről, az órámról, semmiről”

– írja Felföldi, aki szerint ha Hadházyt csak az irigység vezérelné, akkor őt sem kímélné.

Állítása szerint

van egy szó, ami meghatározza, ki válik a „na mennyit költöttél az ingedre” hadviselés áldozatává, és ki nem. „Ez a szó az önerő. A saját jogú teljesítmény”

– fogalmaz. A levél írója szerint bár Hajdú és a hozzá hasonló „vállalkozók” úgy érezhetik, hogy önerőből érték el, amijük van, az igazság szerinte az, hogy a NER kegyeltjei esetében a valós teljesítmény és az üzleti eredmény nem köthető szorosan egymáshoz.

„Túlárazott megrendelések, indokolatlan megbízások, teljesítés nélküli kifizetések, elherdált közbeszerzések, igazságtalanul szétosztott pályázati források és elcsalt adóforintok. Ez jellemzi azt a rendszert, aminek Ön is a kegyeltje”

– állítja Felföldi. Úgy véli, Hajdú olyanoktól kapja a megbízásait, akik méltatlanul bántak a közpénzzel.

„Olyan emberek nyomorának árán van az Ön kezén ötmillió forintos Rolex, akik talán soha az életben nem érezték még magukat biztonságban, jóllakva, kényelmesen, elégedetten az életükkel” – írja a vállalkozó. Hozzáteszi,

olyanok munkája árán jut finanszírozáshoz Hajdú és barátainak „vállalkozása”, akik nap mint nap „kidolgozzák a lelküket”, mégsem látnak életükben egy összegben ötmillió forintot.

Felföldi teóriája tehát az, hogy Hadházy Ákos azokkal a szereplőkkel foglalkozik, akik mögül hiányzik a valós teljesítmény, mert aki önerőből, a nemzet megkárosítása nélkül lesz sikeres, az szabadon költheti a pénzét. „Elárulom: jó érzés! Önnek is meleg szívvel ajánlom ezt a fajta megtapasztalást!” – zárja levelét, egy utóiratban megjegyezve, hogy ő gyűlöli az órákat, főleg a Rolexet, kedvenc márkája pedig a BOSS.

Hajdú Péter a Frizbi január 12-i adásában Bohár Dániellel a „luxizás” körüli vitákról beszélgetett. A műsor elején levette a csuklójáról azt a sajtóbecslések szerint 5–5,3 millió forint értékű Rolex órát, amelyet a beköszönőben még viselt. Erre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet, elindítva az online szócsatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Látom magam, ahogy egy másik életet élek, egy másik térben” – Fél percre leállt a szíve, de amit a jövőből látott, az maga a földi pokol
Angela Harris 2015-ös kórházi vizsgálata rémálommá vált, amikor a szíve több mint fél percre leállt. A túlvilágon nemcsak elhunyt rokonait látta, hanem egy olyan jövőt is, amiben senki sem élne szívesen.


32 másodpercig volt halott, és egy háborúk által megtépázott jövőt látott – ezt állítja egy amerikai nő, Angela Harris, aki szerint az emberiségre komor idők várnak.

Harris 2015-ben egy kórházi vizsgálat közben kapott rohamot, a szíve pedig több mint fél percre leállt. A történetét február elején az UNILAD elevenítette fel. Az élmény annyira megváltoztatta, hogy azóta spirituális coachként dolgozik. „2015-ben egy közeli halálélmény megrengette az életemet, és örökre megváltoztatta annak pályáját” – írta saját weboldalán.

Beszámolója szerint először elhunyt rokonaival találkozott, ami sok hasonló élményről szóló történetben visszaköszön. Ezután azonban a dolgok meglepő fordulatot vettek. Harris azt állítja, két másik, élettel teli bolygóra is eljutott, ahol saját magát egy idegen lényként látta

- írta az UniLad.

„Látom magam, ahogy egy másik életet élek, egy másik térben, amit itt sokan idegennek neveznének, de valójában csak egy másik lélek egy másik bolygón, aki ugyanazokat a dolgokat teszi, mint én itt, emberként” – mesélte egy tavalyi interjúban.

A személyes tapasztalatokon túl azonban egy kollektív jövőképet is látott, ami szerinte komoly figyelmeztetés az emberiség számára. Látomásában háborúk tizedelték meg a Föld népességét. A túlélők visszatértek egyfajta nem-agrár társadalomba, és kisebb, lokalizált városokban éltek. „Láttam egy jövőt, ahol visszatértünk egy sokkal inkább nem-agrárius társadalomhoz. Háborúk történtek. Sok embert elvesztettünk, és abban a pillanatban, amikor ezt láttam, már visszaköltöztünk a lokalizáltabb városokba” – magyarázta.

Harris története nem egyedi, a közeli halálélményekről szóló beszámolók régóta foglalkoztatják az embereket. Azóta nemcsak coachként, de a Nemzetközi Közeli Halálélményeket Kutató Szövetség igazgatósági tagjaként is aktív, és rendszeresen szerepel podcastokban, ahol a jövőképeiről beszél.

Beszámolója így egyszerre egy mélyen személyes spirituális élmény és egy kollektív jövőre vonatkozó, sötét jóslat. Hogy ez csupán egy agyi folyamat eredménye, egy metafora a jelen félelmeire, vagy valódi bepillantás a jövőbe, azt mindenki maga döntheti el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk