HÍREK
A Rovatból

A középületekben 17 fok, a lakásokban 19 fok lehet télen Olaszországban

Rövidül a fűtési szezon, szorgalmazzák a rövidebb zuhanyzást langyosabb vízzel, és több más praktikus tanácsot is adnak az energia spórolására.


A fűtési szezon késleltetett megkezdése, az otthonok hőmérsékletének csökkentése, valamint a zuhanyozás és a gépi mosás idejének szabályozása

szerepel az októbertől tervezett olaszországi gázfogyasztási takarékossági programban, amelyet kedden tettek közzé.

A Mario Draghi vezette ügyvivő kormány számításai szerint az őszi-téli időszakban 5,3 milliárd köbméterrel kell csökkenteni a földgázfogyasztást, így lehet megfelelő mennyiséget tartalékolni arra az esetre, ha az Oroszországból érkező gázszolgáltatást megszakad.

A földgázfogyasztás csökkentésére irányuló nemzeti tervet az úgynevezett ökológiai átmenetért felelős minisztérium (Mite) bocsátotta ki.

A dokumentum szerint a takarékossági programot minél korábban, már októbertől el kell indítani, és be kell vonni a lakosságot "érzékenyítve az olaszokat a probléma iránt".

A minisztérium a tartományok éghajlata szerint térségenként induló fűtési szezont 15 nappal megrövidíti, azt a korábbihoz képest nyolc nappal később lehet elindítani, és hét nappal korábban kell befejezni. A napi fűtési időt egy órával csökkentik.

A középületek fűtési hőmérséklete legfeljebb 17 Celsius fok lehet, kétfokos tűréshatárral. Kivételt képeznek ez alól a kórházak, idősotthonok és hasonló intézmények. A lakások fűtésének maximumát 19 fokban szabták meg.

A tárca a takarékosság érdekében követendő magatartás példájaként szorgalmazza a zuhanyozás idejének csökkentését, alacsonyabb hőfokú vízzel, a tűzhelyek, sütők, mosogatógépek, mosógépek takarékos használatát, valamint a különböző elektronikus eszközök teljes kikapcsolását, amikor azok használaton kívül vannak.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy tésztafőzéskor, miután a lábasba tett víz elérte a forráspontot, tekerjük alacsonyabbra a lángot. Ez az ajánlás azonnal ironikus reakciókat váltott ki a közösségi oldalakon, mivel a tésztát Olaszországban nem szokás alacsony lángon főzni.

A tervezet a nem földgázból nyert elektromos energia termelésének maximalizálását sürgeti, valamint a szén- és olajhasználatot.

Olaszország energiafogyasztásának negyven százaléka számít gázfüggőnek, ami Európában az egyik legmagasabb arány. A Draghi-kormány az ukrajnai háború kirobbanását követően beszerzési diverzifikációt indított el, mindenekelőtt az Észak-Afrikából érkező gázmennyiséget növelve, de számítások szerint az oroszországi földgáztól való függetlenedést csak 2024-re tudja teljesíteni az ország.

A most közölt takarékossági programot a szeptember 25-i parlamenti választások után a következő kormány módosíthatja. Az ügyvivő kormány bejelentése szerint a héten újabb költségvetési csomaggal támogatják az emelkedő energiaárak miatt nehéz helyzetbe került családokat és vállalkozásokat. Az év eleje óta már több mint 30 milliárd eurót különítettek el erre a célra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: