KULT
A Rovatból

A Gyűrűk Ura-sorozat brutálisan látványos, epikus kaland – kritika

Az Amazon nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor dollármilliókért megvette a Gyűrűk Ura-sorozat megfilmesítésének jogait. Az internetes gyűlölethullám előre megbélyegezte a sorozat fogadtatását, pedig...


Az alkotóknak pedig meg kellett felelniük a filmek rajongóinak, aztán a könyvtudoroknak, akik egész életükben a könyveket tanulmányozták, és az átlagnézőnek is, akik csak könnyed szórakozást keresnek.

Alapvetően az internet népe előre elkönyvelte a sorozatot a szokásos „woke- és LMBTQ-propaganda” által átitatott Tolkien-meggyalázásnak. Van is benne némi igazság, de nem mindenben. Amit az Amazon megvett, az nem a Gyűrűk Ura-sorozat elkészítésének a joga, sokkal inkább

egy lábjegyzetnyi tartalom, nevekkel, karakterekkel és eseményekkel.

Azon kívül, hogy a történet Középföldén játszódik és ismerős tündenév van benne, nincs túl sok köze Tolkien és Peter Jackson munkáihoz.

Mikor is játszódik a sorozat? Ez egy jó kérdés, mert ahogy észrevettük - a Gyűrűk Ura világában otthonos barátaimmal néztem az első két részt - több korból vettek motívumokat. Például a tündék Valinorba Númenor bukása után tudtak átmenni, pedig Númenor bukása a hatalom gyűrűi elkészítése után történt. Apróság ugyan, de úgy érzem ki kell emelni, hogy

A hatalom gyűrűi sorozat próbál egy önálló entitás lenni, saját világgal és történelemmel, nem pedig Tolkien könyveinek az adaptációja.

Aki tehát az efféle és ehhez hasonló húzásokat sérelmezné gondolja meg, hogy belekezd-e a szériába.

Mit hagy ki, aki ezután azt mondja, akkor köszönöm, nem kérek belőle? Egy látványos, epikus fantasy kalandot, amely az első két rész alapján több szálon futó cselekménnyel építkezik. Várhatóan hőseink kalandjai összefonódnak és együtt fognak harcolni Középföldéért.

Van igazság a „woke”-gondolatban is:

úgy vettük észre, eddig minden történetszálban a női karakterek dominálnak. Galadriel története egyértelműen a harcos tündéről szól, a hobbitok között is (itt még nem nevezik magukat hobbitoknak) egy női „Frodót” kapunk, illetve még Elrond kalandjába is sikerült becsempészni egy erős fekete női törpöt. De most jön a lényeg: ez nem zavaró.

Galadriel ugyan eddig kicsit kétdimenziós karakter - meg akarja találni Szauront és bosszút állni, ennyi a motivációja -, mégis lebilincselően sikerül ezt előadni az őt játszó Morfydd Clarknak.

A svéd szépség már a Saint Maud című horrorban is elkápráztatott, és itt még jobban megkedveltem. A Norit játszó Markella Kavenagh bájos a szerepében, szívesebben nézem, mint Frodót bármikor. Nagyon jó lett a casting, minden téren felülmúlták az elvárásaimat az alkotók.

Miért is írtam, hogy epikus a sorozat? A látványvilág nagyvászonra készült, nem vicc, sokkal jobb és minőségibbek a díszletek a maszkok, a helyszínek, mint a Hobbit-trilógiában akármikor. Ott leesett a CGI a vászonról, itt sokszor kérdeztem meg magamtól, hogy ezt a falut vajon megépítették vagy számítógépes trükk? A válasz: valószínűleg a kettő ötvözete, de

nem tudom kellőképpen hangsúlyozni, hogy a 100 millió dolláros költségvetés nagy része valószínűleg a díszletre, a kosztümökre, a zenére és a vizuális effektekre ment el.

A sorozatrajongók ismerhetik a zeneszerző Bear McCreary nevét. Rengeteg nagyon sikeres projektben vett részt és ezekben sokszor a zenét emelték ki. Gondolhatunk például a sci-fi kultsorozatra, a Csillagközi Rombolóra, az új Apple TV+-os Alapítványra, vagy a Fekete vitorlákra. Iparos munka, amit eddig lerakott az asztalra, a hobbitok témája például már most nagy kedvencem, de még nem Howard Shore-színtű műremek.

A kamerák mögött is találunk ismerős nevet,

Patrick McKay és John D. Payne alkotópárost nem nevezném tapasztalt rókának, de az első két részt J.A. Boyona rendezte. Neki köszönhetjük a Jurassic World: Bukott Birodalmat, A lehetetlent és az Árvaház című horrort is.

Ha ennyi jó érv van, akkor miért húzzák le a nézők a szériát? A kritikák dicsérik, jónak minősülő 80% körüli értékelést kapott a Rotten Tomatoes-on, a nézők részéről 30% körüli az elégedettségi ráta. Ebben nagy szerepe van az internetes gyűlölethullámnak, mely előre megbélyegezte a sorozat fogadtatását.

Nem állítanám, hogy nincsenek problémák az Amazon üdvöskéjével,

a történet kissé töredezett. Aki annyira nem ismeri a háttérvilágot, könnyedén elveszhet a cselekményben, ami mellesleg elég lassúra sikeredett. Nagyon alacsony fordulatszámon pörög a sorozat, míg az eredeti trilógiában volt egy hajtás, egy központi mozgatórugó, hogy minél előbb el kell pusztítani az Egy Gyűrűt, addig itt még nem is hallottunk semmit két rész után a címszereplő hatalom Gyűrűiről.

Az alkotók már az elejétől kezdve túl nagy szerepet szánnak Szauronnak, pedig a sötét nagyúr ekkor még csak egy feltörekvő rosszfiú volt, nem jelentett akkora fenyegetést, mint ahogy azt Galadriel leírja.

Az átlagnézőnek sűrű lesz, a Tolkien-rajongónak átgondolatlan, a filmek szerelmeseinek meg hiteltelen.

Én úgy gondolom, van helye a tévé képernyőin A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűinek, és kíváncsian várom a folytatást. Egy biztos, aki egy látványos fantasysorozatra vágyik, nem fog melléfogni ezzel a sorozattal, szóval ne tántorítson el senkit a szériával szemben támasztott előítélet.

A sorozatot megnézhetitek magyar szinkronnal a Prime Video streamingkínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meghalt Ganxsta Zolee édesanyja
Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő 97 éves volt.


Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

- olvasható a zenész posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Egy előadás, amit soha nem felejtesz el – és amiről nem készíthetsz képet
Nem tudom, hányszor lehet ellőni azt a mondatot, hogy ilyet még nem látott a világ! De talán ez most nem túlzás. A Walk My World új szintre emeli az immerzív színházat.


Aki valaha hallott már a Recirquel társulatról, vagy látott tőlük bármilyen előadást, az tudhatja, hogy látványban és érzelemben nincs hiány náluk. És nagyjából azt is sejtheti, hogy most mire számíthat... vagy talán mégsem. Mert ez a produkciójuk minden eddiginél nagyobb, és nemcsak méreteiben, hanem abban is, amilyen mértékben hat a nézőre.

Úgy érkeztem a sajtótájékoztatóra, mint mindenki más: kíváncsian, de fogalmam sem volt, hogy pontosan mi fog történni. Abban biztosak lehettünk, hogy fotózni és videózni lehet — ami már önmagában is különleges lehetőség volt, hiszen a Walk My World előadásán ez majd tilos lesz.

Ebben a világban, ahol mindent meg akarunk osztani, ahol a pillanatok értéke sokszor a megörökítésükön múlik, furcsán hangzik, hogy itt pont az ellenkezője történik: életed legextrább előadását éled majd át, de el kell tenned a telefonodat.

Bevallom, elsőre ez nekem is furcsán hangzott. A bizonytalanság csak akkor kezdett oldódni bennem, amikor meghallgattuk a készítőket, és lassan elkezdett összeállni, hogy miről is van szó.

A tájékoztató után megkaptuk az első instrukciókat: maszkokat vettünk át, amit végig viselnünk kellett. Már ettől megváltozott a hangulat.

Ezt követően csoportokra osztottak minket, hiszen az előadásból mi is csak egy-egy apró jelenetet nézhettünk meg. Én fotós kollégámmal Hector otthonába pillanthattam be.

Ahogy a hosszú folyosókon sétáltunk, már maga az út is felépítette bennünk ezt a külön világot. Nem tudtuk megmondani, milyen korban járunk — egyszerre volt időtlen és nagyon konkrét. De a falak, a fények, a hangok határozottan baljós hangulatot árasztottak. Abszolút érthető, hogy ez miért csak felnőtteknek szóló program.

Az első jelenetben egy férfi táncát nézhettük végig. Képtelenség volt nem érezni, mennyire más ez így, pár lépésnyire az előadótól.

Őszintén: kicsit zavarban voltam. Más egy színpadon látni ezt, mint így, testközelből.

De pont ez a zavar az, ami miatt nagyon működik az egész. Mert kizökkent. Mert megkérdőjelezi azt is, hogy mit jelent nézőnek lenni egy előadáson.

Aztán továbbmentünk a fő térbe, ahol a finálé zajlik majd. Itt már több szereplő volt és óriási nyüzsgés.

Itt sokkal könnyebb volt kívülről nézni az egészet, de közben azt is biztossá vált, hogy a legnagyobb hatást azok a pillanatok váltják majd ki az emberekből, amik intim terekben zajlanak.

És az ilyen jelenetekből az összeset nem láthatja majd mindenki, hiszen egyszerre zajlik több produkció, több különböző ponton.

És ez az, ami miatt tényleg nem tudom megmondani, hogy ki mit fog érezni — csak azt, hogy valamit biztosan.

A Walk My World élménye: immerzív mitológiai utazás Budapesten

A Recirquel új produkciójában a néző szó szerint a történet részévé válik: a 2,5 órás előadást egy 6000 m²-es, filmes díszleteket idéző térben szabadon járhatja be.

A közönség saját útját járva döntheti el, melyik mitikus karaktert, istent, hőst vagy különös lényt követ majd, és mely jeleneteknél időzik el hosszabban.

A látogatók közelről követhetik az előadóművészek mozdulatait, bejárhatják titkos szobákat, megérinthetik a berendezési tárgyakat, és még egy elrejtett bájitalt is kipróbálhatnak. Az élményt erősíti, hogy a nézők maszkot viselnek, így láthatatlan megfigyelők lehetnek.

De a Recirquel produkciója nem csupán egy élménytér, hanem egy gazdag, mitológiai alapokon nyugvó történet is egyben.

A Walk My World Vergilius eposzának, Aeneas és Dido szerelmi tragédiájának modern feldolgozása.

Ez az ókori mítosz kel életre 220 különálló jelenetben, lenyűgöző újcirkusz és tánc produkciók közepette, teremtve meg ezt a minden érzékszervre ható, lüktető, érzéki világot.

Az alkotói munka mélységét mutatja, hogy az előadáson több mint 20 különféle cirkuszi zsáner látható, köztük olyan ritkaságok, mint a tízméteres magasságban repítő orosz hinta, a cyr vagy a rhönrad. A táncművészet is rendkívül gazdag repertoárral bír: a kortárs tánc és a balett mellett a kontakt improvizáció is hangsúlyos szerepet kap.

A filmszerű látvány élményét emelik a technikai részletek. A 150 fős stábot olyan nemzetközi kiválóságok is segítették, mint a világhírű brazil Grupo Corpo vagy az amerikai táncművész, Bill Shannon, ezzel is aláhúzva az előadás világszínvonalát.

A 6000 m²-es térben több mint 10 000 kellék szolgálja a hitelességet, melyek többsége az 1920-as évektől a '70-es évekig használt retro tárgyak és antikvitások egyedi válogatása.

A látványtechnikai csúcspontok között említendő egy ötméteres, az artistákkal együttműködő robot, valamint a földről felemelkedő ágyak és asztalok. Az előadóterek falait kortárs képzőművészek egyedi grafikái és falrajzai teszik még varázslatosabbá.

Az előadás számokban

Premier: 2025. november 5.

Heti előadások száma: 5

Játékidő: kb. 2,5 óra

Előadóterület: 6000 m²

Próbafolyamat: 6+ hónap

Előkészület: 5 év

Kreatív stáb: 150 fő

Előadók: 32 artista és táncművész, 4 kontinensről

Szereplők száma: 25 mitológiai szereplő

Szobák száma: kb. 40 különálló helyiség

Kellékek: több mint 10 000 egyedi tárgy

Jelenetek: 220 különálló részlet

Zenei sávok: 64 csatornán megszólaló hangzás

Műfaji gazdagság: több mint 20 különböző cirkuszi műfaj

Vági Bence rendező-koreográfus szerint a Walk My World unikális attrakciója lesz Budapestnek, hiszen ehhez hasonló léptékű immerzív élményt eddig csak a világ legnagyobb művészeti központjaiban (New York, Sanghaj, London) láthattak a nézők.

Ez az előadás épp azért fontos a mai közönség számára, mert a hagyományos, állatos cirkuszt felváltó új megközelítést XXI. századi köntösben viszi színre:

emberi akrobatákat és táncművészeket állít középpontba olyan monumentális térben, ahol minden mozdulatnak értelme és története van.

A modern közönség, aki megszokta a digitális ingereket, itt valóban valami olyan élménnyel találkozik majd, ami minimum az előadás idejére teljesen kiszakítja a valóságból.

A Recirquel Társulatot 2012-ben alapította Vági Bence rendező-koreográfus, mára a kortárs előadóművészet vezető társulatai között tartják számon a világon. A Recirquel a legkeresettebb magyar kulturális produkció külföldön: évente több száz előadást mutat be a legnevesebb színházakban és művészeti fesztiválokon világszerte – New Yorktól Edinburgh-ön át Dél-Koreáig. A társulat egyedi, az újcirkuszt, a modern és klasszikus táncot ötvöző formanyelvét, a cirque danse-t, a többi között olyan nemzetközi sikerű produkciók fémjelzik, mint a My Land (2018), a Solus Amor (2020), az IMA (2022) és a Paradisum (2024). 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér a terrorbohóc – Az új It: Welcome to Derry HBO-sorozat keményen darálja a szereplőit!
Újra látjuk Derryt, és vele együtt a gyermekkor legrettegettebb rémálmát, a félelemből táplálkozó démoni lényt. Az It: Welcome to Derry első része minden várakozást felülmúl! A 60-as évek ártatlansága sosem volt ennyire félelmetes. Andy Muschietti új sorozata egyszerre nosztalgikus és hátborzongató!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. október 29.



Már az első képsoroknál világossá válik, hogy az It: Welcome to Derry nem kíván óvatoskodni.

Andy Muschietti, aki a korábbi Az-filmekkel már bizonyította, hogy mesterien ért a rettegés megkomponálásához, most visszatér a gyökerekhez.

Szó szerint és átvitt értelemben is. A rendező keze nyoma minden pillanatban érezhető, a sorozat hangulata már az első részben magával ragadja a nézőt. Itt nem kímélnek senkit és semmit.

A hatvanas évek miliője rendkívül hitelesen kel életre. A díszletek, a jelmezek, a zenék és a színek együttesen teremtik meg azt a nosztalgikus, mégis fenyegető légkört, ami az eredeti filmek egyik legnagyobb erőssége. Az alkotók ügyesen egyensúlyoznak a múlt bája és a borzalom közt, ez az ellentét adja a sorozat igazi ízét. A gyerekkori ártatlanság és Derry mélyén megbúvó gonosz kontrasztja itt is tökéletesen működik.

A nyitójelenet nemcsak hatásos, de egyenesen mellberúgó. A brutalitás kicsit talán öncélú, mégis elég erőteljes ahhoz, hogy a néző ne felejtse el, ez bizony nem egy családi matiné.

A 18-as karika bőven indokolt, ám a készítők ügyesen elkerülik a túlzások csapdáját, épp annyit mutatnak, amennyit kell. Ez a visszafogottabb merészség teszi igazán feszessé a hangulatot. Maradjunk annyiban, hogy az első jelenet szülésjelenete velem marad egy ideig.

A történet középpontjában ismét gyerekek állnak, akik egy titokzatos eltűnés nyomába erednek. Matty (Miles Ekhardt) sorsa már a nyitányban eldől, de „barátai”: Lilly (Clara Stack) és Teddy (Mikkai Karim Fidler) még nem tudják, mi történt vele.

A bűntudat és a kíváncsiság hajtja őket, miközben lassan szembesülnek Derry sötét titkaival.

Pontosabban egy nagy titkával. A gyerekszínészek frissességet hoznak a képernyőre: természetesek, szerethetőek és hihetőek. Bár egyikük sem ismert név, mindannyian tökéletesen hozzák a karaktereiket. Már most érezni, hogy erős kis csapat kovácsolódik belőlük, akárcsak az eredeti film hőseiből. De azért várjuk ki az első rész végét.

A felnőtt szereplők közül James Remar és Jovan Adepo visznek színt a mellékszálakba. Alapvetően érdekes a koreai veterán története, aki a hidegháborús Amerika árnyékában próbál boldogulni. Mint afroamerikai tiszt, ki kell harcolnia társai tiszteletét, olykor kevesebb sikerrel. Ez, a rasszizmussal szembeni görbe tükör, meglátjuk majd mire megy. A sorozat itt-ott játszik történelemmel, néha kissé idealizálja a múltat, de mindez megbocsátható, mert a cél nem a dokumentarizmus, hanem a hangulat megteremtése. Ez viszont egyértelműen működik, méghozzá hibátlanul.

A történet nem kiemelkedő, akik olvasták/látták az eredetit, azért érezhetően ismétlik önmagukat, de az első rész alapján még ezt nem nevezném egyértelmű negatívumnak.

Bill Skarsgård hiánya talán meglepetésként érheti az egyszeri nézőt, de éppen ez ad izgalmat az első résznek. A terrorbohóc árnyéka ott lebeg minden jelenet fölött, még akkor is, ha ő maga nem bukkan fel. Ez a sejtelmesség fokozza a feszültséget: tudjuk, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor újra szembenézünk vele, és ez a várakozás az egyik legerősebb húzóereje az első résznek. Alig várom a folytatást!

Technikailag a sorozat eddig kifogástalan. A vizuális világ egyszerre realisztikus, brutális, véres és álomszerű, a fényképezés gondosan kidolgozott.

A kamera néha játékosan követi a gyerekeket, máskor ridegen pásztázza a kisváros utcáit, mintha maga Derry is élne, lélegezne. Az effektek nem hivalkodóak, inkább finoman támogatják a történetmesélést, egészen addig, ameddig be nem tör a képernyőre a kétfejű repülő démonbébi és minden finomkodást kidobnak az utcára. A hangdizájn tökéletesen épít a csend erejére és a kaotikus pusztításra.

Az első epizód végén katartikus pillanat zárja a történetet. Egy olyan befejezés, ami után az ember ösztönösen a következő rész gombja után nyúlna, ha tehetné. A Warner azonban heti adagokban tálalja a rémálmot, így marad a várakozás feszültsége.

Ez talán nem is baj: az It: Welcome to Derry eddig inkább lassan bontakozó, atmoszférikus horror, amit érdemes ízlelgetni, nem egyszerre ledarálni. Pedig nagyon kívánja a szervezetem a következő részt!

A sorozat legnagyobb erénye, hogy nem csupán rettegést kínál, hanem érzelmet is. A barátság, az örökölt traumák, a bűntudat és az összetartozás témái újra és újra előkerülnek, a horror elemek mögött valódi emberi dráma húzódik. A gyerekszerelem és a veszteség árnyéka, a felnövés fájdalma mind ott rezeg a háttérben, ettől lesz a sztori több puszta ijesztgetésnél.

Összességében az It: Welcome to Derry első része méltó folytatása Muschietti világának. Nagyon reméltem, hogy A Flash - A villám csak egy véletlen botlás volt és a szakember nem felejtett el rendezni.

Atmoszférikus, izgalmas és vizuálisan lenyűgöző.

Aki szerette a 2017-es filmeket, az most is otthon fogja érezni magát ebben a baljós kisvárosban. Az alkotók tisztelettel nyúlnak a forráshoz, mégis képesek új színt vinni a történetbe, eddig azért az kiemelhető, hogy még csak egy rész elérhető a sorozatból. Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, akkor Derry városa újra a modern horror egyik legizgalmasabb helyszínévé válhat, és mi örömmel térünk vissza oda, bármennyire is rettegünk tőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk