A Rovatból

A győri Árkádban is befalazták egy étterem bejáratát

Kedden már befalazták a Freshland franchise-hálózat budapesti Árkádban működő üzletének bejáratát is, mert a bérlő és a tulajdonos nem tudott megegyezni a bérleti díj átütemezéséről.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy befalazták egy étterem bejáratát az egyik budapesti bevásárlóközpontban, mert a bérlő és a tulajdonos nem tudott megegyezni a bérleti díj átütemezéséről. A Freshland dolgozóit már a gipszkartonfal látványa fogadta. Az étterem tulajdonosa ezt követően festékszóróval írta ki a bejáratra, hogy „engedjetek dolgozni, mi is élni akarunk, öt ember munkahelye ez”. Az akció után a rendőrség előállította a férfit.

Azóta a franchise-hálózatnak a győri Árkádban lévő étterme is hasonló sorsra jutott - írja a 24.hu. Ádám Ákos, az étteremhálózat egyik társtulajdonosa a lapnak elmondta:

"a bérbeadóval a folyamatban lévő tárgyalások megszakadtak, és az üzletház a felmondási időt sem megvárva, meglehetősen méltánytalan körülmények között záratta be az éttermet. A bezárt egységekben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt, amihez nem tudunk hozzájutni, így az alkalmazottak kifizetését is megnehezítették".

A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe jutott étteremlánc képviselője a lapnak arról is beszélt, hogy nyolc éttermet üzemeltetnek, a legtöbb plázával pedig sikerült megállapodniuk, vagy jelenleg is tárgyalnak a helyiségek tulajdonosaival. Hozzátette: az Árkád vezetőivel is hosszú ideje igyekeztek méltányos megoldást találni. Ez azonban nem sikerült.

"Olyan feltételeket támasztottak, amelyeket képtelenek voltunk teljesíteni, a mi ajánlatunkat pedig nem fogadták el. Azóta sem állnak velünk szóba"

- nyilatkozta Ádám Ákos a lapnak.

Az üggyel kapcsolatban a 24.hu megkereste a bevásárlóközpont üzemeltetését és bérbeadását végző ECE Budapest Kft.-t is, ahonnan a lapnak azt írták: "a Freshlandot üzemeltető céggel többször felvették a kapcsolatot, és fizetéskönnyítő megoldásokat kínáltak fel neki, de a vállalkozás az erre vonatkozó megállapodást nem kötötte meg. Miután azonban tetemes kintlévőséget halmozott fel, részben már a pandémia kirobbanása előtt, kénytelenek voltak szerződésszegés okán a kontraktust felmondani".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottyát jogerősen is felmentették a Fertő-tavi tiltakozásai után
A bíróság szerint nem volt társadalomra veszélyes, amit a színésznő a Greenpeace aktivistáival együtt tett. A természet védelme felülírta a hálóval védett cölöpház bontási terveit.


Véget ért a négy éve húzódó pereskedés: a Győri Ítélőtábla jogerősen is felmentette Udvaros Dorottyát és a Greenpeace Magyarország aktivistáit a Fertő tónál történt fecskementő akciójuk miatt – közölte közleményében a szervezet.

A természetvédelemért kiálló színésznőnek és a zöld szervezet tagjainak azért kellett bíróság elé állniuk, mert még 2021-ben egy lebontásra ítélt cölöpházról eltávolították a madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő füsti fecskék visszatérhessenek fészkeikhez. Ha a fecskék tojásokat raktak volna, az épületet már nem lehetett volna elbontani – a fészkek tönkretétele ugyanis bűncselekmény lett volna.

A bíróság most kimondta: az aktivisták nem követtek el bűncselekményt, amit tettek, az nem volt veszélyes a társadalomra. Sőt, a bíróság hangsúlyozta: a természeti értékek védelme közös felelősségünk.

Udvaros Dorottya boldogan fogadta az ítéletet. Korábban úgy fogalmazott: „Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. (...) Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

A Greenpeace Magyarország is üdvözölte a döntést. Dr. Rodics Katalin, a szervezet biodiverzitás-szakértője szerint ez egy újabb fontos lépés volt a Fertő élővilágának megóvásáért folytatott küzdelemben:

„Nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született.”

A helyiek és környezetvédők által sokat kritizált Fertő tavi állami beruházás terveire eddig 13 milliárd forintot költöttek, és bár az idei nyilatkozatok szerint újratervezés várható, a Greenpeace továbbra is figyel – közölték.

A szervezet egyébként korábban a Kúrián is nyert már: a bíróság nekik adott igazat a beruházás környezetvédelmi engedélyének ügyében is.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: