hirdetés

FELFEDEZŐ

93 évig feküdt két komplett mozdony egy új-zélandi folyó iszapjában

Évekig tartott a kiemelésük. Most pedig már kiállították őket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 02.

hirdetés

A Lumsden Örökségi Vállalat 2013-ban jött létre főként azzal a céllal, hogy

kiemeljen a dél-új-zélandi Oreti folyóból két komplett vasúti mozdonyt, amit még 1927-ben löktek be oda. Hosszas előkészületek után 2018-ban kezdték meg a mentést, és csak most, 2020 elejére sikerült végleg kiszedniük a monstrumokat a vízből

- számolt be a Vezess.hu.

A mozdonyokat 1885-ben gyártották, és különlegességük, hogy kifejezetten az új-zélandi vasúttársaság számára készültek. Jelenleg típusuk utolsó ismert és relatíve épen maradt darabjai.

Az első világháború évei után a különböző fémhulladékok ára annyira alacsony volt, hogy nehezen tudtak volna tőle másképp megszabadulni, mint hogy a vízbe lökik. Másrészt

hirdetés

a mozdonyok a folyószabályozást is kiválóan szolgálták. Az acélszerkezetet azonban kevésbé kezdte ki a víz, így most némi utómunkálat után viszonylag jó állapotban lehet megtekinteni őket.

A kiemeléshez egyébként 110 tonna teherbírású darut kellett felállítani a folyó partján, és a vizet is ki kellett szivattyúzni a mederből és a szerkezetekből is. A teljes művelet végül több mint 36 millió forintnyi összeget emésztett fel, aminek jó részét a vasútért rajongó adakozók dobtak össze. Ők a haszonélvezői is a projektnek, hiszen a kiállított darabokat már most százával látogatják a régmúlt közlekedésére kíváncsi érdeklődők.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: