ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

9 dolog, amivel elkergetnek bennünket a munkahelyről

A te munkahelyeden is nap mint nap elkövetik ezeket a hibákat?

Link másolása

Sokszor panaszkodnak arról vállalatvezetők, hogy a legjobb alkalmazottaik mondanak fel. Pedig lehet, hogy nem is a munkahellyel van a gond, hanem a főnökkel. A szomorú az, hogy könnyen elkerülhetőek lennének ezek a kilépések, ha a munkahelyi vezető is hajlandó lenne egy kicsit többet tenni a beosztottjaiért.

Íme 9 dolog, amivel egy főnök akaratán kívül elérheti, hogy felmondj. Ám amiken változtatni lehet, sőt érdemes.

munka2

1. Túl sok munkát sóz a kolléga nyakába

Régi tény, hogy azokat terhelik tovább, akik a legtöbbet húznak. Ám a dolgozók a túlzott dolgoztatóstól egy idő után kiégnek, elfásulnak. A beosztott csak azt érzi, hogy őt büntetik, már megint neki kell még azt a plusz feladatot is ellátnia, míg a másik kolléga lazán elücsörög. Persze, hogy egy idő után besokall és inkább keres másik helyet, ahol nem hajszolják agyon. Átmenetileg egy magasabb fizetés, vagy egy magasabb pozíció segíthet a munkakedvének, ám az sem menti meg attól, hogy kifáradjon, sőt előbb-utóbb hibázzon.

2. Nem kap megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést a munkavállaló

Mindenkinek jólesik, ha észreveszik mások, hogy mennyit és milyen jól dolgozott. Így van ez a munkahelyen is. A beosztottat ösztönzi egy jó szó, egy dicséret. Persze még jobban esik, ha mindez anyagiakban is megmutatkozik. Egy főnöknek éppen ezért érdemes figyelni, hogy ki mit és hogyan végez el, és egy-egy sikeres projekt, vagy jól sikerült akció után megtalálja a módját a plusz elismerésnek.

munka4

3. Nem törődik a főnök a beosztottakkal

A főnök-beosztott viszony meghatározó lehet a hosszútávú együttműködésben. Sokan azért változtatnak munkahelyet, mert nem tudnak sehogysem kijönni a főnökükkel. A jó menedzser nemcsak a profi munkavégzést várja el, hanem odafigyel az illető személyiségére is. Érzelmileg is figyel rá, ha sikere van, vele örül, ha nehéz időszakot él át, akkor együttérző vele. Éppen ezért érdemes néha nem csak a konkrét munkafeladatokról beszélni, ám arra is érdemes figyelni, hogy ne legyen túlságosan haveri a viszony.

4. A főnök megbízhatatlan, nem következetes vezető

A beosztottaknak fontos, hogy főnöke kiszámítható, megbízható, következetes legyen. Ha nem tartja be ígéreteit, ha össze-vissza utasításokat ad, ha más mond egy-egy kollégáknak, akkor hamar elveszíti a tekintélyét. Sőt, hiteltelen, megbízhatatlan lesz, akiről azt gondolják majd, hogy ő sem tudja igazán, hogy mit is akar.

5. Nem megfelelő embert vesz fel, vagy léptet elő

A jó munkaerő szívesebben dolgozik hasonlóan gondolkodó, ténykedő kollégával. Aki húz, keményen odateszi magát, jó néven veszi, ha a többiek is hasonlóan álljanak a munkához. Ám ha a főnök olyat vesz fel új munkatársnak, aki nem így működik, az lelohasztja a munkakedvet, a lelkesedést. Sőt, ha egy ilyet léptetnek elő, az kifejezetten bánthatja az addig kiemelkedően jól dolgozót.

munka5

6. Nem engedi, hogy lelkesedéssel dolgozzanak a kollégák

Vannak vezetők, akik nem szeretik, ha beosztottjaik tágabb kereteket szeretnének maguknak. Ugyanis a jól teljesítő, lelkes munkatársak szenvedélyből végzik dolgukat. Ilyenkor pedig előfordulhat, hogy nem csak a szűken vett munkájukkal foglalkoznak, hanem még többet, még alaposabban akarnak munkálkodni. Akit szabadon hagynak szárnyalni, az jóval többet, alaposabban és eredményesebben tud teljesíteni, mint akit korlátok közé szorítanak.

munka

7. Nem fejleszti a beosztottak képességeit

A vezetők egy része azt hangoztatja, hogy megbízik a munkatársaiban, azok képességeiben, és hagyja őket önállóan dolgozni. Ám egy jó főnöknek az is a feladata, hogy odafigyeljen a kollégákra, elmondja nekik, hogy mit gondol, tapasztal a munkájukról. Az ilyen véleményezés ugyanis megerősítheti őket, vagy felhívhatja a figyelmüket arra, hogy mit érdemes még javítani.

8. Nem használja ki a munkatársak kreativitását

A tehetséges, jó munkaerő szereti azt, amit csinál. Sőt, szereti megkeresni az újabb lehetőségeket, amikkel ő is, a munkahelye is előbbre léphet, fejlődhet. Ha a vezető ezt nem látja be, és inkább korlátozza, csak hogy ne kelljen neki is gondolkodni, vagy dönteni a dologról, az sokat veszíthet. A kolléga pedig belefásul, megunja a munkáját és új helyet keres esetleg magának.

munkanyito

9. Nem tud szellemi kihívást nyújtani a kollégáinak

A dolgozók szeretik az új feladatokat. A jó főnök pedig igyekszik olyan munkát adni, ami szellemi kihívást jelenthet, teljesítése erőfeszítést igényel, de megoldható. Sőt, a menedzser maga is odafigyel, támogatja a kollégát abban, hogy a kitűzött célt elérje. Ha csak a megszokott, monoton feladatok jutnak minden napra, az előbb-utóbb unalmassá teszi a munkát, és az illető új utakat fog keresni.

Forrás: huffingtonpost

munka3

Ezek a mi ismerőseink Magyarországi tapasztalatai - magyar és külföldi cégeknél egyaránt

Egyre több munkát várnak el azonos munkabérért.

Nem a valódi teljesítmény alapján léptetik elő a kollégákat.

Egyre kevesebb a juttatás, csökken a bér reálrétéke, míg a munka mennyisége nő.

Nem a hirdetésben, vagy az interjún ígért feladatot kapja az illető.

Olyan plusz teljesítményt várnak el, amit már sem az illető, sem az ő családja nem tolerál.

Egy feladatra kiválasztásban az életkort vagy az illető nemét veszik figyelembe, nem a tudását.

Hátrányba kerülnek a gyerekes anyukák.

A képzést munkaidőn kívül, sokszor az egyén költségére képzelik el.

Az értékelésnél csak a hibákat sorolják fel.

A felső vezetők nem ellenőrzik a középvezetők viselkedését a beosztottakkal.

Kihasználják a munkavállaló szorult helyzetét.

Sokan azt hiszik, csak akkor hatékony a munka, ha kriptahangulat van a munkahelyen.

Nem biztosítanak megfelelő munkaeszközöket, de szóvá teszik, ha lassú a munka.

Egymásnak ellentmondó utasításokat kapnak a dolgozók a középvezetőiktől.

Lehurrogják az összes ötletet, kezdeményezést, ami működőképesebbé tenné a céget.

Meghallgatják a pletykákat, és annak igazságtartalmában szemernyit sem kételkedve döntenek emberek sorsáról.

Néhányan mással végeztetnek el nehéz feladatokat, és ha jól sikerül, ők zsebelik be a dicsőséget.

Kommentben várjuk a ti tapasztalataitokat is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: