ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

8 dolog, amiről fogalmam sem volt, mielőtt autista gyerekem lett

Egy budapesti édesanya fogalmazta meg, mennyi mindenben változott a felfogása, mióta tudja, hogy a kisfia autista.
Forrás: Papás Mamás Magazin, A fotók illusztrációk (Pexels) - szmo.hu
2019. március 06.


Link másolása

A Papás Mamás Magazin segít szülőknek és nagyszülőknek a gyerekneveléssel és a család életével kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Mindemellett remek családi programokat is javasolnak a szerzők és a jog útvesztőiben is utat mutatnak.

A szülést követően 3-4 év boldogságban volt részem, olyanban, mint mindenkinek, aki gyereket vállal. Úgy éreztem minden rendben alakul velem és körülöttem, éltem a boldog, fiatal anyukák életét, akinek talán azt volt a legnagyobb gondja, hogy melyik játszótérre vigye a gyerekét aznap. Mi is lehetett volna a baj? Hiszen volt egy gyönyörű, egészséges kisfiam, és ráadásul csodájára jártak a környéken, mert a korát meghaladóan, gyönyörűen mondott mondókákat akkor, amikor a kortársai még meg sem szólaltak igazán.

Kaptam három nyugodt évet a sorstól, hogy aztán éles fájdalommal belém hasítson a felismerés: a gyermekem autista. Felfogni, megérteni és elfogadni azt, hogy a gyereked autista, egy hosszú folyamat, nem megy egyből, és valóban igaz: amikor a padlón vagyunk, akkor tudunk másként tekinteni dolgokra. Amikor a legnagyobb mélypontok történnek az életünkben, akkor jövünk rá arra, hogy mennyi mindenre vagyunk képesek, meddig tartanak a saját fizikai és lelki határaink. Olyan dolgok kerülnek előtérbe, ami a kényelmünkben és nyugalmunkban soha nem tolakodtak volna elő.

Mint ahogy a "Carly hangja" című könyvben is olvasható: "Vannak évek, amelyek kérdéseket tesznek fel, és vannak, amelyek a válaszokat adják". Milyen igaz! És csakis tőlünk függ, hogy mikor kezdődhetnek azok az évek, amikor a válaszok jönnek. Előre megsúgom: akkor, amikor te nyitott vagy rá, és onnantól, hogy elfogadtad: a gyereked autista.

Milyen szép is a magyar nyelv, két szava is létezik arra, hogy megszokjuk azt, amit ránk mért a sors: beletörődés és belenyugvás. És tudod, hogy mi a kettő közt a különbség?

A beletörődésben benne rejlik a megtörés jelentéstartalom, hogy valami összetörik, károsodik, kettéhasad. A belenyugvás, az egészen más: nyugodtan és békével fogadni, ami megtörtént, elfogadni az újat. A belenyugvás számomra nem azt jelenti, hogy az autista gyerekemért semmit nem teszek. Sőt! Milliókban lehet mérni az összeget, amit évente a kisfiúnkra költöttünk fejlesztés címén. A gyerekkel való éveken át tartó törődésen és elfogadáson keresztül alakulunk át mi magunk, és értjük meg a lényegét, hogy miért is kaptuk ezt a nehéz szülői feladatot. Megjegyzem, mindenki másért.

Összeírtam 8 dolgot, amitől én más embernek érzem magam azóta.

1.

Volt egy álmom. Már a gyerekem születése előtt "biztosra" tudtam, hogy milyen oviba, iskolába járatom majd, hogyan fogom őt nevelni, milyen nevelési elveket tartok fontosnak. Részletekbe menően elkészítettem a tervet a fejemben, hogy milyen életet szánok neki. Aztán rájöttem, hogy nem mi tervezünk.

Rájöttem arra is, hogy nem a gyereknek kell olyannak lennie, mint amire én vágytam, hanem nekem kell az ő képességeiből várat építenem. Viszonylag hamar rádöbbentem: nem lehetek indulatos, szigorú, büntető szülő, amilyen akkor lennék, ha nem lenne autista a gyerekem. Más nevelési eszközökhöz kellett nyúlnom, szelíd nevelési módszereket kellett megtanulnom.

2.

Keserűen figyeltem, hogy milyen szépen fejlődnek a gyerekem kortársai. Irigy voltam mindenkire. Szomorúan olvastam a barátok, ismerősök "kifogástalan" gyerekeiről szóló ömlengéseit a Facebookon. Egyszer egy anyukatársam azt írta, hogy "olyan boldog vagyok, mióta gyerekem van". Én aznap meggyötört és fáradt voltam a több órás fejlesztés után, és végtelenül elkeseredett, mert az én gyerekem viszont semmire nem válaszolt rendesen, csak ugrált, és borzasztóan viselkedett.

Rájöttem, hogy a gyerekem különb, mint azok, akikre irigy voltam. Az autista kisfiamnak olyan értékei vannak már most, amik nekik felnőtt korukra is küszködve lesz meg. A gyerekem bölcs, egy szellemileg bölcs lélek, és ez nap mint nap megnyilvánul, csak az önsajnálattól eddig nem vettem észre.Igaza van Albert Einsteinnek, aki azt mondta: egy embernek nem sikeresnek kell lennie, hanem értékesnek.

3.

A kisfiamat nem hívták meg az óvodás évei alatt egyetlen egy gyerekzsúrba sem. Talán ez volt a legfájóbb az óvodás évek alatt.

Rájöttem, hogy ez nekem sokkal rosszabbul esik, mint a kisfiamnak. Ő nem volt ettől boldogtalan, csak én, mert azt akartam, hogy ő úgy legyen boldog, ahogy én akarom. De neki megvan a saját boldogság ládikója, csak azt én nem fogadtam el.

4.

Minden fejlődési lépcsőnek, minden egyes fejlődési ugrásnak örülni kell, mert nem természetes, mert nem magától értetődő.

Rájöttem, hogy sokszor érezzük azt, hogy nem változik a gyerek körül semmi. A fejlesztések ellenére nem tartunk sehol. Holott az apróságoknak is örülni kell. Könnyű mondani, nehéz betartani: minden "semminek tűnő" hétköznapi dologért hálásnak kell lennünk.

5.

A gyerek fejlesztőinek, szakembereinek, pedagógusainak szó szerint ki vagyunk szolgáltatva, ugyanis nincs választási lehetőségünk.

Rájöttem, hogy félre kell tennem a büszkeségemet, a gőgömet. Ezentúl nem csaphatom be bárhol, bárkire az ajtót, mert a gyerekem fejlődése forog kockán. Rájöttem, hogy autista gyereket nevelni egyúttal azt jelenti, hogy alázatot tanulsz.

6.

Ma már egyértelmű számomra, hogy nem olyan iskolába kell beíratni a gyereket, ahova én szeretném, hanem olyanba, amire szüksége van. Milyen egyszerű gondolat ez, és mégis hány SNI-s szülő erőltetné eltérő viselkedésű gyerekét a nem megfelelő iskolába, tagadná le a diagnózisát az eltérő fejlődésű gyerekének!

7.

Amióta autista gyerekem van, azóta önkéntes munkát vállaltam. És tudod mit? Az önkéntes munka, bármilyen kimerítő tud lenni, megsokszorozza a szellemi erőimet. Örömmel tölt el, hogy másoknak segíthetek, még akkor is, ha időnként megszakadok is.

Arra is az elmúlt évek alatt ébredtem rá: az önkéntes segítségért nem szabad semmit elvárni. Úgy kell másokon segíteni, hogy nem vársz érte viszonzást!

8.

A gyerekem nem tökéletes. Rájöttem, hogy másként tekintettem eddig az érzékeny, sebezhető, csetlő-botló emberekre magam körül. Amióta elfogadtam a gyerekemet olyannak, amilyen, rájöttem, hogy óriási karakter ő! A válaszaival, kérdéseivel tanít engem. Tanít engem jobb embernek lenni, mert a "zárt" autista gyerekek a világ "legnyíltabb" szívű gyerekei.

Autista gyerek szülőjének lenni - az én felfogásomban – küldetést jelent, bármilyen nehéz is az. És habár senki nem örül ennek a kényszerből vállalt sorsfeladatnak, én magam sem, nyugodtabb napjaimon felfogom: gazdag és nem mindennapi tapasztalatokkal teli önismereti utazás ez, amitől teljesen más emberekké válunk. Soha nem leszek már ugyanazaz ember, aki előtte voltam. Zsigereimben változtam meg, és még csak az út elején járok.

Ha programot keresel a családnak, vagy segítségre van szükséged a gyerekneveléssel illetve családjogi kérdésekkel kapcsolatban, jusson eszedbe a Papás Mamás Magazin!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Éjjel itt az óraátállítás – ezt érdemes tudnod róla!
A tavaszi óraátállítás ráadásul pont az eredményezi, hogy egy órával lerövidül az éjszakánk, kevesebbet alhatunk. Hogyan kerülhetjük el, hogy ez napokig hatással legyen ránk? Mit jelent az egy órával későbbi sötétedés? A szakértő válaszol.

Link másolása

Szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 órakor 3 órára, azaz egy órával előrébb kell állítani óráinkat – már amelyik nem teszi meg ezt magától. Így ugyan egy órával kevesebb alvás jut majd nekünk, ám vasárnaptól egy órával később sötétedik majd.

A téli és nyári időszámításról és az ehhez kapcsolódó óraátállításról mindenkinek más a véleménye. Egyesek szerint teljesen felesleges, csupán arra jó, hogy napokra összezavarja a szervezetüket, másokat viszont egyáltalán nem zavarja meg, és észre sem veszik azt a plusz vagy épp mínusz egy órát az átálláskor. Az óraátállítás bevezetésének hátterében energiamegtakarítás áll: mivel a nyári időszámítás alatt később sötétedik, így csak később van szükség arra, hogy felkapcsoljuk a villanyt.

De hogyan hat a szervezetünkre az óraátállítás?

„Az óraátállítás többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk. Szervezetünket ugyanis ennél jobban megviseli. Néhány napig, sőt akár egy-két hétig is hatással lehet a pihenésünkre, alvásunkra vagy a munkánkra, ezáltal a teljesítményünkre is” – figyelmeztet Dr. Várdi Katalin, a Budai Egészségközpont szomnológusa.

„A szervezetünk napi működése a belső óránk szabályos menetrendjéhez, a sötétség és a világosság váltakozásához kapcsolódó ún. cirkadián ritmushoz igazodik.

Ha ez a ritmus bármilyen okból – például éjjeli munkavégzés, alvászavar, rendszeres éjszakázás – felborul, az hatással van a szervezetünk működésére. Az óraátállítás miatt ez a ritmus egy órával eltolódik, az egy órányi alváshiány miatt pedig ébredéskor az alvást segítő melatonin hormon szintje még olyan magas, mint ahogy az alváskor lenni szokott.

Ezzel szemben azonban a cukorszintet szabályozó glükokortikoid szintje, valamint az ébrenléti aktivitást és éberséget elősegítő orexin nevű ingerületátvivő-anyag alacsony, ezért szétszórtnak, dekoncentráltnak érezhetjük magunkat” – teszi hozzá a szakember.

Milyen panaszokat okozhat a cirkadián ritmusban bekövetkezett változás?

Mindenek előtt rossz közérzetet, ami járhat fáradtsággal, fejfájással. Az is előfordulhat, hogy ingerültebbek vagy épp lehangoltabbak vagyunk. Csökkenhet a koncentrációs képesség, jellemző lehet ránk egyfajta szórakozottság. Társulhat mindez emésztési zavarokkal, étvágytalansággal, szívbántalmakkal. És persze álmatlansággal – ha már az alvási ritmusunkba zavar bele az óraátállítás.

Óraátállítás. Meddig még?

Az óraátállítást Európában 1916-ban vezették be először, majd évekkel később elhagyták, ám a 70-es években újra bevezették, hogy csökkentsék az energiafelhasználást. Az évek során azonban számos tanulmány kimutatta, hogy ez a hatása elhanyagolható, ezzel szemben azonban a nyári időszámítás egészségre gyakorolt káros hatása jelentősebb. Az Európai Bizottság 2018-ban ismertette a nyári óraátállítás megszüntetésére irányuló javaslatát, amelyet 2019-ben megszavaztak. Arról, hogy ez mikor fog megvalósulni, egyelőre nincs hír. Addig is egy kis odafigyeléssel felkészülhetünk, hogy minél kevésbé viseljen meg minket.

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé az átállást?

Szerencsére számos praktika segíthet megkönnyíteni ezt az időszakot. Fáradtság esetén iktassunk be pihenőt, ezzel elkerülhetők az ilyenkor gyakori háztartási vagy közlekedési balesetek. Vegyünk esténként egy forró fürdőt, készítsünk egy ízletes citromfűteát, amely megnyugtat lefekvés előtt.

Ha nem érezzük magunkat fáradtnak, az esti séta segíthet levezetni a feszültséget, és ráhangolódni a pihenésre. Mozogjunk többet, ugyanis a futás, torna, jóga, vagy bármilyen aktivitás segíti a szerotonin hormon termelődését.

A könnyű, mértékletes táplálkozás és a minimum napi 10 ezer lépés sokat segít a fáradtságérzés leküzdésében.

„Az átállás jobban megviselheti a gyermekeket, az idős embereket, és azokat, akik alvászavarban szervednek. Vannak olyanok is, akiknél szükség lehet gyógyszerekre is a hangulatváltozás, illetve az alvásproblémák miatt, ám ha tudjuk, hogy minket komolyabban megvisel ez az időszak, készüljünk fel előre. Keljünk korábban akár már napokkal az óraátállítás előtt, pihenjük le hamarabb, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a változásra” – teszi hozzá a doktornő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: