FELFEDEZŐ

78 évesen meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évet élt vastüdőben

A férfi kisgyerekként a gyermekbénulás miatt nyaktól lefelé megbénult. A szerkezetnek köszönhetően túlélte a betegséget, felnőttként lediplomázott, ügyvéd lett és publikációi is jelentek meg.

Link másolása

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt egy vastüdőben. A férfi március 11-én hunyt el, 78 évesen. 1952-ben a gyermekbénulás következtében nyaktól lefelé lebénult. Majdnem meghalt, mielőtt a légzési problémái miatt egy vastüdőbe helyezték az orvosok. Ez a szerkezet az egész testét beborította, és nélküle csak percekig élt volna – írja a Mirror.

„A vastüdős ember” a texasi Dallasban született. A bénulás miatt csak a fejét, nyakát és száját tudta mozgatni. Ám nem adta fel. Elvégezte a főiskolát, ügyvéd lett és publikációi is jelentek meg. Története messzire eljutott szerte a világon.

„Paul hihetetlen példakép volt, akire sokáig emlékezni fogunk. Paul, hiányozni fogsz... Köszönjük, hogy megosztottad velünk a történetedet”

– írta testvére, Philip, aki azt mondta:

„Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki a bátyámnak adományozott. Ez lehetővé tette számára, hogy stresszmentesen élje le az elmúlt néhány évet. Hihetetlen olvasni a hozzászólásokat, és tudni, hogy olyan sok embert inspirált Paul. Nagyon hálás vagyok”.

Az adománygyűjtő oldalon több mint 143 000 dollár jött össze, amelyet az orvosi költségeinek fedezésére és lakhatására fordítottak. Paul 2020-ban publikálta életrajzát „Három perc egy kutyának: Életem vastüdőben” címmel. A Guinness-rekordok könyve szerint ő töltötte a leghosszabb időt vastüdőben.

Paul komoly gondokkal szembesült, amikor a gépe tönkrement. Egy YouTube-videójában elmagyarázta a történteket. Amikor a meghibásodások elkezdődtek, kevés választási lehetősége maradt, mivel az először 1927-ben gyártott Iron Lungs gyártása teljesen leállt.

A gép rendkívül elhasználódott. Nem tudott megfelelő nyomást előállítani ahhoz, hogy megfelelően lélegezzen. Szerencsére Brady Richards, a Környezetvédelmi Vizsgálati Laboratórium vezetője és egy hobbi szerelő látta Paul segítségkérését és megkeresték, hogy segítsenek neki, és felújították a gépet. Paul szerint ha Brady nem segített volna, akkor ő nagy bajba került volna.

Az 1900-as évek közepén a gyermekbénulás több tízezer embert érintett, és évente ezreket ölt meg. A fertőző betegség a központi idegrendszert támadta meg, ami az esetek mintegy 0,5 százalékában a bénulás bizonyos formáihoz vezetett.

Jonas Salk virológus 1953-ban találta fel a betegség elleni vakcinát. Az egészségügyi tisztviselők 1979-ben az Egyesült Államokat gyermekbénulásmentesnek nyilvánították az amerikaiak beoltására irányuló hosszú kampányt követően. A gyermekbénulási fertőzések csúcspontján a vastüdő létfontosságú volt azok számára, akiknél a tüdő körüli bénulást okozott a betegség, és emiatt nem tudtak lélegezni.

Alexander történetéről korábban is beszámoltunk már:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Hadházy Ákos: 44 éves, használt síneket és talpfákat építenek a kínai szupervasútba
A független országgyűlési képviselő elment Kelebiába, és lefotózta a Diósgyőrben gyártott, ősrégi alkatrészeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Használt síneket és talpfákat építenek a kelebiai kínai szupervasútba, írja csütörtök reggeli bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő posztjából kiderül, hogy néhány vasútbarát látogatott el a munkálatok helyszínére, ők szúrták ki, hogy bár van némi haladás, de 44 éves eszközöket építenek be.

„A két fővágányon új sínek és talpfák vannak, de a kitérőkön ott virít a DIÓSGYŐR felirat és a dátum: 1980 , 1983 és 1984 volt a gyártási év... Végülis: kommunista állam építi, így kompatibilis a kommunista államban gyártott sín...” – olvasható a képviselő posztjában.

Hadházy megjegyzi, hogy „önmagában nem ördögtől való kitérőbe használt, kisebb teherbírású síneket tenni. Na de egy 850 milliárdos beruházásnál??”. Szerinte jó lenne tudni, hogy mi szerepel a szerződésben erről, de az sajnos titkos.

A teljes posztot ott lehet elolvasni:

A Telex tavaly szeptemberben arról írt, hogy pénzügyi és technológiai gondok miatt áll a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. A fő gondot a biztosítóberendezések kiépítése okozza, ami teljesen eltér Európában és Kínában. Ezen felül az infláció sem tett jót a projektnek, és teljesen elszálltak az anyagárak is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tenerifére költözött és egy sátorban él egy magyar nyugdíjas – Gábor már csak egy lakóautóra gyűjt
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.

Link másolása

Az Express brit lap riportot közöl néhány, Tenerifén nomád körülmények között élő uniós állampolgárról. Köztük van a magyar nyugdíjas Gábor is, aki a spanyol szigeten él egy sátorban.

Gábor Tenerife déli részén, El Medano városához közel lakik, ami a számára legfontosabb: békében és csendben, az emberektől viszonylag távol. Már ha nem számoljuk a hozzá hasonlóan sátrakban vagy barlangokban élőket.

„Nyugdíjas vagyok, és Tenerifére jöttem, ahol sokkal jobb az idő, mint Magyarországon. Márciusban és áprilisban gyönyörű. Magyarországon ekkor nagyon hideg van” – nyilatkozta a tetovált, napbarnított férfi az Expressnek.

A helyiek nem feltétlenül nézik jó szemmel Gábor és társainak területfoglalását. Többen tüntettek is a jelenlétük ellen, mondván: engedély nélkül tartózkodnak a sziklákon és életvitelükkel tönkreteszik a tájat.

Gábor ugyanakkor azt állítja, neki eddig kevés interakciója volt a helyben élőkkel, és az is jobbára pozitív. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy bár Tenerifén tervez maradni, hosszútávon nem ezt az életformát szeretné élni.

„Havonta kapok nyugdíjat Magyarországról, és ebből annyit tudok félretenni, hogy négy-öt hónap múlva vegyek egy lakóautót”

– mondta el a lapnak. „Ezután elhagyom a sátrat, de szeretnék hosszabb ideig Tenerifén maradni” – tette hozzá.

Az Express tudósítása szerint nem Gábor az egyetlen magyar a tenerifei „hajléktalanok” között. A lapnak sikerült két másik honfitársunkkal beszélni, akik épp a közeli szupermarketben vásároltak. Ők azt mondták, sziklába vájt barlangokban laknak.

Gábor és társai életmódja miatt több helyi tiltakozásba kezdett: azt akarják elérni, hogy szabályozzák a beutazást és a tartózkodást a szigeten. „Tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de milyen jogon jönnek, hogy elfoglalják ezt a barlangot?” – tette fel egy El Medano-i lakos, aki elmondta: nagyon dühösek az ott tartózkodók miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Háztetőn ragadt egy ló a brazíliai áradások során
160 ezren hagyták el otthonukat, legalább százan meghaltak - Dél-Brazíliát soha nem látott méretű árvíz tarolja le a napokban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Háztetőn rekedt egy ló Brazíliában az ország déli részét sújtó árvíz miatt, írja a BBC. A Rio Grande do Sul államban pusztító áradások és földcsuszamlások következtében legalább száz ember vesztette már életét.

Az árvíz miatt már 160 ezernél is többen hagyták el otthonaikat. Az államban akadnak olyan települések, melyeket teljesen elpusztított a víz. Az állam fővárosában, Porto Alegrében található nemzetközi repülőtér kifutópályáit teljesen elárasztotta a víz, és legalább egy hónapig nem lehet majd használni. Az Arena do Grêmio focistadiont is ellepte az árvíz.

Szerdán terjedt el az interneten egy szívszorító videó, amin egy ló ácsorog reményvesztetten egy épület tetején Canoas városában.

A település polgármestere a helyi televíziónak elmondta: reméli, hogy sikerül kimenteni a bajba jutott állatot helikopterrel.

A háztetőre szorult lóról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk