FELFEDEZŐ
A Rovatból

6 milliárdot nyert a lottón, befektette, így úszott el a hatalmas vagyon

Az ausztrál férfinek 23 évesen szakadt nyakába a hatalmas nyeremény. Azóta pert is indított, hogy legalább valamennyit visszaszerezzen a pénzből.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. július 09.



Szokták mondani, hogy a lottónyertesek ott rontják el, hogy nem fektetik be a megnyert összeget. Ám néha épp ez bizonyul a legrosszabb ötletnek. Így járt Sherif Girgis is, akinek történetét a Mirror írta meg. A férfi mindössze 23 volt, amikor 2007-ben a hatalmas összeget megnyerte, most pedig 35 és azon dolgozik, hogy valamennyit visszaszerezzen belőle.

Egy ingatlanközvetítőtől kért tanácsot, így Ausztráliában vásárolt egy pubot, egy luxus charter hajót és egy szórakozóhelyet. Ez még nem minden:

egy rakás pénz ment el a klub átalakítására, ami enyhén szólva nem hozta vissza az árát vendéglátós tapasztalat híján.

Azt nem tudni, hogy másra költött-e, de neki megvan az elképzelése arról, ki a felelős mindezért.

A férfi közben pert indított egy Russell Poliwka nevő ismerőse ellen, akit a vagyonának kezelésével bízott meg. A múlt héten a helyi bíróság úgy határozott, hogy Poliwkának 2 millió eurónyi összeget kell fizetnie a pórul járt nyertesnek, amiért semmit nem profitált a nyereményéből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Üvöltve kérte barátnőjét, hogy üsse a medvét – így halt meg a Grizzly Man
A borzalmas támadást hat percen át rögzítette a kamera. A férfi és barátnője nem élte túl a grizzly támadását.


Timothy Treadwell, akit sokan csak Grizzly Manként ismertek, 13 nyáron keresztül tért vissza Alaszkába, hogy a vadon élő medvék közelében éljen. Barátnője, Amie Huguenard is vele tartott. 2003. október 5-én azonban tragikus véget ért az utazásuk, emlékezett vissza a történtekre a ladbible.com.

Egy grizzly medve megtámadta Treadwellt, és halálosan megsebesítette. Ezután a medve Amie-re is rátámadt. A férfi kamerája rögzítette az utolsó hat percet, bár a lencsevédő végig rajta maradt, így csak a hang hallható. A felvételen Treadwell azt kiáltja: „Gyere már ki! Éppen megölnek idekint!” Ezután így szól Amie-hoz: „Üsd a medvét!”

A nő először azt mondja neki, hogy „játssz halottat”, később viszont azt kiabálja, hogy „üss vissza”, és egy serpenyővel próbálta elűzni az állatot.

A kazetta a dulakodás közben lejárt, így a felvétel itt megszakadt.

Másnap Willy Fulton, a repülőgép pilótájuk érkezett meg a helyszínre. Egy összeomlott sátrat, cipőket és emberi maradványokat talált. A földön egy kart, ujjakat, Treadwell koponyáját és egy gerincdarabot látott.

Az eset után Werner Herzog dokumentumfilmet készített Grizzly Man címmel. A filmben elhangzik egy korábbi mondat Treadwelltől, aki valószínűleg már korábban is sejtette végzetét: „Egyszer meg fogok halni ezekért az állatokért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Jelentős műsorváltozás jön az RTL-en: átalakul a vasárnap este
Néhány film elcsúszik, de lesznek műsorok, amelyek még ki is maradnak.


Jelentős műsorváltozással készül az RTL július 20-án, vasárnap estére, írja a SorozatWiki. A csatorna 18:50-kor a Házon kívül című műsorral indítja az estét, ahogyan azt korábban is tervezte, ezt követően azonban több változás is jön a főműsoridőben.

20 órakor Az ugrás című vetélkedő egy korábbi epizódját ismétli az RTL, ezúttal azonban csak egy részt sugároznak, nem kettőt, mint az előző héten. Ezzel párhuzamosan a korábban ebbe az idősávba tervezett Az acélember című szuperhősfilm 21:20-ra csúszik, a vetélkedő 1. évadának 8. epizódja után kerül adásba.

A csúszás további változásokat is magával hoz. A korábban vasárnap 23 órára beütemezett A sólyom végveszélyben című háborús film szombatra kerül át, az RTL július 19-én, 22:20-kor vetíti le. Emiatt azonban elmarad a The Expendables – A feláldozhatók 3. című akciófilm szombatra tervezett sugárzása.

A műsorváltozás csak a vasárnap esti programokat érinti, a hétköznapok és a hétvégi műsorrend többi része változatlan marad.

A módosítás hátterében a TV2 július 13-i lépése állhat, amikor is a csatorna váratlanul elindította a Legyen Ön is Milliomos új évadát Palik Lászlóval.

A népszerű kvízműsor mostantól minden vasárnap este 20 órakor jelentkezik. Az RTL erre reagálva aznap este dupla epizódot adott Az ugrásból, és a következő hétvégére is új műsorrenddel készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás Orbán Viktor fapados utazásáról: Elképzelhető, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt?
A színész szerint elképesztő, hogy 200 ember közül senki nem szólt be a kormányfőnek . Sőt, még egy videó sem készült az útról – ez is gyanús neki.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, a miniszterelnök és felesége a múlt héten kétszer is menetrendszerinti repülőgéppel utazott magángép helyett – abból ráadásul egyszer a fapados Ryanair járatával.

Az utazás megihlette Lengyel Tamás kormánykritikus színészt is, aki Instagramon osztotta meg az Orbán Viktort és Lévai Anikót ábrázoló képet, és azt írta hozzá:

„Egy Ryanair járaton kb. 200 ember fér el. Elképzelhető szerintetek, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt? Ez a neveltetésünk? Ha szemtől szemben találjuk magunkat, akkor nem szólunk?”

Ezután így folytatta: „Vagy a Kossuth téri tömeg, a Pride, csak az én buborékom és ezt leszámítva mindenki elégedett az ország jelen állapotával? Vagy volt, aki kapva kapott az alkalmon és beszólt Viktornak? De akkor hol van erről a videó? 198 másik ember kezében telefon volt. Nem volt legalább egy, aki erről videót csinált volna?”

A végén pedig még egy lehetőséget felvetett: „Vagy arról van szó, hogy ez csak egy kommunikációs megoldás volt, és a gépet teljes egészében kibérelték. Viszont akkor az már nem is igazán fapados, hanem egy olcsó magángép…”

Orbán fapados utazására korábban beszólt Magyar Péter és Pottyondy Edina is. Utóbbi ráadásul már azt is szóvá tette, hogy a miniszterelnök után Rogán Antal dúsgazdag ex-neje, Rogán-Szendrei Cecília is olcsó repülésre adta a fejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: