ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 fantasztikus nő a boldog gyerekekért

Bemutatunk nektek öt fantasztikus nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőttvilág kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet.


Mi is az a PandArte blog? Bánhidi Dóra több mint három éve a fejébe vette, hogy minden olyan dolgot megismertet a világgal, ami kreatív ötletből született. "Blogomon rengeteg hazai tervezőről, innovatív ötletről, helyről és designról írok, mert ezzel szeretném inspirálni az embereket arra, hogy megtalálják önmaguk 'ajándékát', vagyis azt, hogy ők miben a legkreatívabbak" - írja Dóra.

Vannak emberek, akik sosem fogják vissza magukat. Egyszerűen csak teszik, amihez kedvük van, kimondják, amit gondolnak, és sose félnek semmitől. Néha ábrándosak, máskor céltudatosak, olykor viccesek, és egyszer-egyszer kegyetlenül őszinték. Ők a gyerekek, akik magukban hordozzák a csodát.

Aztán persze megváltoznak, felnőttek lesznek, és elfelejtik, hogy a kell és a muszáj olyan vezényszavak, melyekbe nemritkán önmagunkat zárjuk be. Az okos és nagy tudású felnőttek megtanítják őket szürkének lenni, miközben a színektől szép a világ.

Bemutatunk nektek öt fantasztikus nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőttvilág kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet. Ők öten nemcsak látják, éltetik is a színeket, melyek a gyermeklelkek sajátjai. Ismerjük meg őket együtt!

Bánhidi Dóra, Jógakaland

Az élet tele van feszültséggel és tennivalóval, amit manapság már a gyerekek is egészen korán megtapasztalnak. A jóga azonban olyan komplex mozgásforma, mely egyszerre hat a testre és a lélekre. A Dóri által összeállított mesés-állatos jógafeladatok egyszerre tanítják meg koncentrálni és kikapcsolni a kicsiket.

Gyakorlataival megmutatja a gyerekeknek a jelen-lét csodáit, támogatja a test egészségét, közben a varázskeret, melyet a cseppet sem könnyű sport köré fon, elfeledteti velük, hogy ők tulajdonképpen nyújtanak, húzódzkodnak vagy küzdenek. A Jógakaland rugalmasságra tanít – kívül és belül.

Tudj meg többet Dóriról és a Jógakalandról itt!

Besenyei Andrea, Toppantó a Gyermekekért Alapítvány

Észrevettétek már, hogy a mai gyerekeknek gyakran rengeteg játéka van, mégsem tudnak játszani igazán? Besenyei Andi, a Toppantó a Gyermekekért Alapítvány elnöke és szíve-lelke hisz abban, hogy a zene, a tánc és a lelkünkben visszhangzó népi rigmusok utat jelentenek a gyermekek szívéhez, múltunkhoz és jövőnkhöz. A népzene lélekkapocs, a dal bűvölő, mely a gyerekekben azonnal társára talál.

VIDEÓ: bemutatkozik a Toppantó

Szeretnétek ti is részt venni Andival egy kompetenciafejlesztő kulturális utazáson? Itt megnézhetitek! Sőt, ha szerencsétek van, néhány népi hangszerrel is egészen közelről megismerkedhettek – persze csak a pandémia után. Addig marad az online Toppantó.

Czecz Fruzsina, Gyerekkel vagyok

Előbb-utóbb minden család életében eljön az a pillanat, amikor gyerek és szülő egymásnak feszül. Hiába elkerülhetetlen, amikor mégis bekövetkezik, szülőként úgy érezhetjük, valamit elrontottunk és nincs tovább. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy valamit rosszul csináltunk, sőt! Azt mutatja, hogy magunk is emberek vagyunk. A kérdés leginkább az, mit teszünk akkor, ha elakadunk vagy távolodunk?

Azok, akik nem félnek segítséget kérni, olyan kiváló segítőre találhatnak, mint Fruzsina, aki tanácsadó szakpszichológusként azért dolgozik, hogy gyerekeknek és szüleiknek segítsen megtalálni a belső egyensúlyt. A hozzá forduló apukáknak és anyukáknak támogatást nyújt nehéz helyzetek – válás, haláleset, lakóhelyváltás – kommunikációjához és nevelési nehézségek kezeléséhez, míg a csemetéknek beszélgetőpartnere, bizalmasa, segítője.

Úgy gondolod, nektek is épp rá van szükségetek? Itt megtaláljátok!

Pincz Petra, Áthidaló Iskola Előkészítő Program

Az első lépteket ripsz-ropsz az óvoda, majd az iskolakezdés követi. Rohan az idő, és kevés félelmetesebb, felelősségteljesebb dolog van a szülők számára, mint az első iskola kiválasztása. De vajon nem kellene-e ugyanilyen gondossággal készítenünk a gyermeket az iskolára, mint amilyen aprólékossággal keressük az ideális tanító nénit?!

A suliban szerzett sikerélmények meghatározzák a gyerekek tanuláshoz való viszonyát, a kicsik magabiztosságát, és befolyásolják társas kapcsolataikat is. Mégis, néha mintha a vágyott jövőkép fontosabbnak tűnne, mint a jelen pillanatban még apró, izgága óvodás. Ezt az ellentmondást látva Pincz Petra óvodapedagógus, tanító és mozgásterápiás szakember úgy döntött, segít a gyerekeknek és a szülőknek megkönnyíteni az óvoda és iskola közötti átmenetet. Hat-nyolc hónapos iskolaelőkészítő foglalkozássorozata az ország számos pontján elérhető, és a nagymozgásos feladatoktól a helyes ceruzatartáson át a feladatkövetésig és a negyvenöt percen át tartó koncentráció kialakításáig kíséri a gyerekeket. Megtanítja nekik, hogyan lehetnek ügyes kiselsősök anélkül, hogy egy fikarcnyit is veszítenének önmagukból.

Suliba megy a csemete? Még épp időben vagytok ahhoz, hogy csatlakozzatok!

Vidovszky Sára, Tornázz a plüssöddel!

Mit csinál egy háromgyerekes gyógytornász, ha a karantén miatt nyakába szakad a csemeték mellett a háztartás és a világ gondja? Kihozza belőle a legtöbbet, amit csak lehet, és létrehozza mókás mozgásfejlesztő online edzésprogramját, a Tornázz a plüssöddel! kezdeményezést.

Az anyák mindenre képesek, bármilyen problémára megoldást találnak, és olyan fantáziájuk van, mint senki másnak kerek e világon. ;) Ennek bizonyítására Sára olyan húszperces programsorozatot dolgozott ki, mely bármely otthonban könnyedén és élvezetesen elvégezhető. A játékos feladatok között helyet kapnak tartásjavító, koordinációs és egyensúlyfejlesztő gyakorlatok is, így a gyerekek észrevétlenül fejlődnek és tanulnak. A 44 részes videófolyam bármikor visszanézhető, így esős időben, megfázás esetén vagy „csak úgy” is érdemes átmozgatni magatokat: irány Sára csoportja!

Ha szeretnél megismerni még több fiatal, magyar designert, akik szuper dolgokat alkotnak, keresd a PandArte blogot a Facebookon és az Instagramon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: