HÍREK
A Rovatból

4500 forintot kapott egy mentős év végi juttatásként, egyből visszautalta a mentőszolgálatnak

Az Országos Mentőszolgálat azt ígéri: a következő hónapban kompenzálják a dolgozókat.


Alaposan összement az év végi juttatás a mentősöknél- írja a Népszava, akik néhány elégedetlen kommentet is idéznek az érintettektől.

A szervezetnél

volt, aki a várt 37 ezer forint helyett csak 4500-at kapott év végi juttatásként, ő vissza is utalta az összeget.

A lap úgy tudja, a feszültség abból adódik, hogy szolgálatnál működő egyik szakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta a 2016. év végén megkötött kollektív szerződést, azért, mert nem vehettek részt a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon.

Kifogásuk nyomán, december 11-én a Kúria hatályon kívül helyezte a kollektív szerződést, ám ennek értelmében

a megállapodásban foglalt, fix összegben meghatározott több juttatás – így a munkaruha-mosatás, a cipőhasználat és bankszámla költségének térítése – is elveszett.

Kármentésként az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója úgy döntött: az eddig költségtérítésként utalt juttatást kifizetik munkabérként.

Csakhogy mivel juttatás helyett munkabérként számfejtették az összeget, sokaktól nagyobb tételt vontak le, így lett jóval alacsonyabb az idei összeg a korábbiaknál.

Az Országos Mentőszolgálat a lépést azzal indokolta, hogy a Kúria hatályon kívül helyezte a kifizetést is szabályozó kollektív szerződést, amelyet az egyik szakszervezet támadott meg. A lap kérdésére kérdésére az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatósága azt írta: a következő hónapban kompenzálják az érintett dolgozókat.

A mentősök közül többek fizetése is alig éri el a garantált létminimumot, a legtöbbjüknek jól jött volna a Kollektív Szerződésben meghatározott, 37 ezer forintos juttatás. Az OMSZ közlése szerint a főállású dolgozók bruttó 56 ezer forintot kaptak, akik csak pár ezret kaptak kézhez, valószínűleg részmunkaidősek, vagy más jogviszonyban dolgoznak. A szakszervezet szerint az összegek számfejtésekor még életben volt a Kollektív Szerződés, és az OMSZ szándékosan cselekedett így. A cég szerint azonban ez nem igaz, mert volt, aki magasabb összeget kapott, és akiknél gond volt, azoknál a következő havi fizetésnél kompenzálnak.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

„a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

- mondta a videóban.

A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk