90 ezer fontot lopott a főnökétől egy kétségbeesett angol férfi, akinek négyesikrei gondozására kellett a pénz. Mivel a bíróság elfogadta ezt az indoklást, a férfi megúszhatja a börtönbüntetést - írja az iheartintelligence.
A 35 éves Matthew Davies titokban eladott néhány használt autót, és megtartotta az azokból származó bevételt. Az apa ugyanis másképp nem tudta előteremteni a gyerekek étkeztetéséhez, öltöztetéséhez és ellátásához szükséges pénzt, amiből volt, hogy napi 20 pelenkát és 24 üveg tejet kellett megvennie. Emellett két, előző házasságából származó gyerekének is ő a gondviselője.
Davies a titkos ügyletek leplezésére hamis dokumentumokat is legyártott munkaadója, a manchesteri Dace Motor Group nevében, ráadásul fiktív járműveket is felvett a nyilvántartásba azok helyett, amiket eladott. Végül egy ellenőrzés lebuktatta, és elvesztette az állását.
A férfi a bíróság előtt bevallotta a bűnt, ám 10 hónapos börtönbüntetés helyett 18 hónap felfüggesztettet kapott, miután ügyvédje, Rick Holland közölte:
“Ügyfelem korábban soha nem került összeütközésbe a hatóságokkal. Nagyon régen ennek a cégnek dolgozik. Habár kifinomult módon követte el a vétséget, csak idő kérdése volt a lebukása, amit pontosan tudott. Feleségével összesen hat gyermeket nevelnek, két 13 évest és hatéves négyesikreket. Valószínűleg ez terhelte meg őt. Nem fényűző életmódra és utazásokra költött, hanem a gyerekek ellátására.”
Davies azóta 23 ezer fontot visszafizetett, így még összesen 9750 font megtérítésére és 200 óra fizetetlen munkára ítélték.
90 ezer fontot lopott a főnökétől egy kétségbeesett angol férfi, akinek négyesikrei gondozására kellett a pénz. Mivel a bíróság elfogadta ezt az indoklást, a férfi megúszhatja a börtönbüntetést - írja az iheartintelligence.
A 35 éves Matthew Davies titokban eladott néhány használt autót, és megtartotta az azokból származó bevételt. Az apa ugyanis másképp nem tudta előteremteni a gyerekek étkeztetéséhez, öltöztetéséhez és ellátásához szükséges pénzt, amiből volt, hogy napi 20 pelenkát és 24 üveg tejet kellett megvennie. Emellett két, előző házasságából származó gyerekének is ő a gondviselője.
Davies a titkos ügyletek leplezésére hamis dokumentumokat is legyártott munkaadója, a manchesteri Dace Motor Group nevében, ráadásul fiktív járműveket is felvett a nyilvántartásba azok helyett, amiket eladott. Végül egy ellenőrzés lebuktatta, és elvesztette az állását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.
Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,
büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.
Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.
Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.
A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.
A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.
Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,
büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.
Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t
Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt: