Legalább kilencszer többet költött a TV2-nél az állam tavaly, mint a hasonló, vagy nagyobb nézettségű RTL Klubnál, írja a Média1 közleménye alapján a 444.hu.
Az RTL Magyarország nyilvánosságra hozta, hogy 2020-ban nettó 2.495.600.000 forintos, azaz közel 2,5 milliárd forintos állami reklámbevételre tett szert. A TV2 Média Csoport továbbra is titkolja az adatot, és annak ellenére sem közli a számot, hogy közpénzről, és így közérdekű adatról van szó. A Média1 végül a médiaügynökségek által használt Kantar alkalmazásból szerzett adatokat.
Ezekből kiderül, hogy a TV2 Média Csoport Zrt.-hez listaáron számítva nettó 23,69 milliárd Ft állami reklámbevétel érkezett 2020-ban. Ez jelentős növekedés a 2019-es 19 milliárd forinthoz képest.
A különbség mértéke azért érdekes, mert az állam annak ellenére költött nagyjából kilenc-tízszer többet a TV2-nél reklámra, hogy az esti főműsoridő tekintetében gyengébb nézettségi eredményeket tud felmutatni, mint az RTL.
A tévétársaság jelenlegi tulajdonosai Mészáros Lőrinc-közeli figurák és tőke alapok, valamint az IKO műsorgyártó, aminek Mészáros Lőrinc-közeli bankok adtak hitelt a tulajdonszerzéshez.
Legalább kilencszer többet költött a TV2-nél az állam tavaly, mint a hasonló, vagy nagyobb nézettségű RTL Klubnál, írja a Média1 közleménye alapján a 444.hu.
Az RTL Magyarország nyilvánosságra hozta, hogy 2020-ban nettó 2.495.600.000 forintos, azaz közel 2,5 milliárd forintos állami reklámbevételre tett szert. A TV2 Média Csoport továbbra is titkolja az adatot, és annak ellenére sem közli a számot, hogy közpénzről, és így közérdekű adatról van szó. A Média1 végül a médiaügynökségek által használt Kantar alkalmazásból szerzett adatokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A fideszes Hidvéghi Balázs arról győzködi Magyar Pétert, hogy mégis költözzön a Karmelitába
A fideszes politikus a közösségi oldalán szólította fel a leendő kormányfőt, hogy tartsa meg a Karmelita kolostort miniszterelnöki irodának. Magyar Péter korábban azt közölte, hogy a Karmelitát megnyitná a nagyközönség előtt.
Nyílt üzenetben fordult a hamarosan hivatalba lépő új miniszterelnökhöz Hidvéghi Balázs, azt kérve, hogy mégis a Karmelita kolostorban rendezze be irodáját.
A fideszes politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében amellett érvelt, hogy a Budai Vár kormányzati negyeddé alakítása tudatos és következetes építkezés eredménye. Szerinte a Karmelita nem egyetlen politikai szereplőről szól, hanem „egy hosszabb távú hagyományról és az állami működés folytonosságáról”.
Hidvéghi szerint a Karmelita nem egy fényűző épület, hanem „visszafogottságában és letisztultságában elegáns, és minden szempontból megfelel a kormányzás gyakorlati igényeinek.”
A politikus nemzetközi példákat is hozott, emlékeztetve, hogy a francia elnök az Élysée-palotába, a brit miniszterelnök a Downing Street 10-be, az amerikai elnök pedig a Fehér Házba költözik be hivatalba lépésekor, mert ezeket a hagyományokat minden politikai szereplő tiszteletben tartja.
Az egykori kolostor épülete az elmúlt időszakban Magyar Péter egyik gyerekvédelmi tüntetésének célpontja is volt, a hatalomváltás egyik emlékezetes pillanata is ide kötődik: a Tisza vezetője a Sándor-palota erkélyéről intett át a szomszédos Karmelita teraszán sétáló Orbán Viktornak.
A Miniszterelnökség Várba költözéséről 2014 júniusában született bejelentés, Orbán Viktor és hivatala végül 2019 januárjában vette birtokba a felújított és átalakított épületet.
Nyílt üzenetben fordult a hamarosan hivatalba lépő új miniszterelnökhöz Hidvéghi Balázs, azt kérve, hogy mégis a Karmelita kolostorban rendezze be irodáját.
A fideszes politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében amellett érvelt, hogy a Budai Vár kormányzati negyeddé alakítása tudatos és következetes építkezés eredménye. Szerinte a Karmelita nem egyetlen politikai szereplőről szól, hanem „egy hosszabb távú hagyományról és az állami működés folytonosságáról”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem lesz itt probléma” – Zelenszkij reagált Magyar Péter állítólagos feltételeire
Az ukrán elnök azután nyilatkozott, hogy a Bloomberg arról írt, Magyar Péter a kisebbségi jogokhoz kötné Kijev uniós csatlakozásának támogatását. Zelenszkij már készül a találkozóra a leendő magyar miniszterelnökkel.
Ahogy arról beszámoltunk, a Bloomberg arról írt csütörtökön, hogy Magyar Péter Brüsszelben jelezte: az ukrajnai magyar kisebbség jogainak szélesítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozási folyamatának további magyar támogatását. Ezt a a cikk szerint az António Costával, az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyalásán is egyértelművé tette.
A hírügynökség forrásai szerint a megbeszélésen az uniós fél arra próbálta rávenni Magyart, hogy hagyjon fel elődje, Orbán Viktor taktikájával, aki rendszeresen akadályozta Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának további lépéseit. A találkozó hangulata a lap szerint kevésbé volt pozitív, mint Magyar és Ursula von der Leyen bizottsági elnök aznapi, korábbi megbeszélésén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az értesülésre reagálva a Bloombergnek azt mondta:
„Dolgozunk a magyar kisebbséget érintő összes témán. Ők olyan polgáraink, mint bárki más. Lehet, hogy nem mindent oldottunk meg eddig. De őszintén szólva, nem lesz itt probléma.”
Azt is megígérte, hogy valamilyen formában találkozni fog Magyar Péterrel.
A Magyar által szabott feltételek a Bloomberg szerint hasonlítanak ahhoz a 11 pontból álló követeléslistához, amit az Orbán-kormány 2024-ben nyújtott be Kijevnek. Ez a lista is a magyar kisebbség jogainak biztosítását és a magyar nyelvű oktatás kiszélesítését célozta.
Ukrajna csatlakozási tárgyalásai hivatalosan már 2024 júniusában megnyíltak. A folyamat további lépéseihez, így az egyes tárgyalási klaszterek vagy fejezetek megnyitásához és lezárásához azonban politikai tagállami jóváhagyás kell; a mostani vita ennek következő lépéseiről szól. A kisebbségi jogok tiszteletben tartása az uniós alapértékek és a jogállamisági feltételek részét képezi.
Magyar Péter már korábban jelezte, hogy szkeptikus Ukrajna gyors felvételével kapcsolatban, szerinte a következő 10 évben nem reális a csatlakozás, és minden tagjelöltnek azonos feltételeknek kell megfelelnie.
Ahogy arról beszámoltunk, a Bloomberg arról írt csütörtökön, hogy Magyar Péter Brüsszelben jelezte: az ukrajnai magyar kisebbség jogainak szélesítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozási folyamatának további magyar támogatását. Ezt a a cikk szerint az António Costával, az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyalásán is egyértelművé tette.
A hírügynökség forrásai szerint a megbeszélésen az uniós fél arra próbálta rávenni Magyart, hogy hagyjon fel elődje, Orbán Viktor taktikájával, aki rendszeresen akadályozta Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának további lépéseit. A találkozó hangulata a lap szerint kevésbé volt pozitív, mint Magyar és Ursula von der Leyen bizottsági elnök aznapi, korábbi megbeszélésén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott a MOME teljes kuratóriuma és felügyelőbizottsága
Az elsőként modellt váltó egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága bejelentette távozását. A testületek az alapítói jogokat felajánlják az újonnan felálló, felsőoktatásért felelős minisztériumnak.
Két és fél héttel a Tisza-kormány kétharmados győzelme után
bejelentette lemondását az elsőként modellt váltó egyetem fenntartó alapítványának teljes kuratóriuma és felügyelőbizottsága.
Csütörtökön jelentette be távozási szándékát a Böszörményi-Nagy Gergely vezette Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, valamint a Fellegi Tamás vezette felügyelőbizottság – írta meg a 444.hu. A két testület az egyetem szenátusának küldött levélben közölte, hogy felkérésük hatodik évfordulójával befejezik munkájukat, és a szükséges jogszabályi változások után felajánlják az alapítói jogokat a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.
A levélben azt írták: „Kívánjuk, hogy a MOME és a hazai felsőoktatás – a számos ponton indokolt és időszerű változások mellett – megőrizhesse a modellváltás értékeit”.
A MOME 2020-ban a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) modell első intézményi prototípusa lett. A kuratórium élére a kormányzati és üzleti körökben is mozgó Böszörményi-Nagy Gergely került, akinek vezetése alatt tavaly súlyos belső válság robbant ki az intézményben.
A hallgatók és az oktatók egy része az egyetemi autonómia csorbulása és a kuratóriumi kézi vezérlés ellen tiltakozott, miután a fenntartó a szenátus akarata ellenére nevezett ki új rektort és más vezetőket. A tiltakozás egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a diákok egy szenátusi ülésen egy órán keresztül tapsoltak, ellehetetlenítve az ülés folytatását.
A nyomásgyakorlás végül sikerrel járt: a kuratórium által kinevezett Koós Pál rektor megbukott, helyére ideiglenesen Kovács Csaba építész került.
A 444.hu információja szerint az addig az egyetemi eseményeken rendszeresen részt vevő Böszörményi-Nagy Gergely az elmúlt egy évben már nem nagyon jelent meg személyesen az intézményben. A vezető a közösségi oldalán írta meg, hogy szerinte milyen eredményeket értek el, majd bejelentette, hogy befejezik munkájukat.
A MOME-n zajló folyamatok párhuzamosak voltak a modellváltás országos és európai uniós vitáival. Az Európai Bizottság nem köthet új uniós finanszírozási kötelezettségvállalásokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal és az általuk fenntartott intézményekkel, ami az Erasmus+ és a Horizon Europe programokat is érinti. A Bizottság szerint a magyar jogszabályok továbbra sem kezelik megfelelően a kuratóriumok politikai összeférhetetlenségét.
Két és fél héttel a Tisza-kormány kétharmados győzelme után
bejelentette lemondását az elsőként modellt váltó egyetem fenntartó alapítványának teljes kuratóriuma és felügyelőbizottsága.
Csütörtökön jelentette be távozási szándékát a Böszörményi-Nagy Gergely vezette Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, valamint a Fellegi Tamás vezette felügyelőbizottság – írta meg a 444.hu. A két testület az egyetem szenátusának küldött levélben közölte, hogy felkérésük hatodik évfordulójával befejezik munkájukat, és a szükséges jogszabályi változások után felajánlják az alapítói jogokat a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Méltatlan magánperformansz” – így reagált az SZFE a vezetés lemondását követelő tanárokra
Az SZFE vezetése közleményben minősítette Csuja László és Stőhr Lóránt oktatók felszólalását, amelyben a rektor és a kuratórium lemondását követelték. A Hallgatói Önkormányzat pedig azt közölte, a diákok az érdemi válaszok hiánya miatt hagyták el a fórumot.
Ahogy azt a Telex beszámolója alapján megírtuk, rendhagyó jelenetekkel kezdődött a Színház- és Filmművészeti Egyetem szerdai összegyetemi fóruma az Uránia Filmszínházban. Az eseményt a tervek szerint Sepsi Enikő rektor nyitotta volna meg, de a beszéde előtt az egyetem két oktatója, Csuja László és Stőhr Lóránt lépett a mikrofonhoz.
Felszólalásukban lemondásra szólították fel a rektort, valamint a fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnökét, Vidnyánszky Attilát és Lajos Tamás kuratóriumi tagot.
Az oktatók azzal indokolták a fellépésüket, hogy az egyetem az Orbán-kormány alatt elvesztette az autonómiáját, és nem tartja be az uniós jogszabályokat. A felszólalást a mintegy kétszáz fős hallgatóság üdvrivalgással fogadta. A fórum feszültségét tovább növelte, amikor egy hallgató hangszóróról bejátszotta a „szabad ország, szabad egyetem” skandálást.
Az egyetem közleményben reagált a történtekre, melyet a 444.hu idézett. Szerintük
az oktatók akciója „méltatlan magánperformansz” volt.
Azt is írták, hogy „a színpadon helyet foglaló egyetemi vezetők higgadtan fogadták a véleménynyilvánítás nem szokványos formáját”, és a hallgatók kérdéseinek többségére helyben választ kaptak.
Ezzel szemben a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) közleménye egészen más képet fest a történtekről.
Szerintük a hallgatók a kérdéseikre „érdemi választ, megoldási javaslatot továbbra sem kaptak”.
Hozzáteszik, „ezután spontán reakcióként szinte az összes jelenlévő hallgató elhagyta a fórumot”.
A hallgatók egy része a múlt héten közgyűlést szervezett volna az egyetem jövőjéről és autonómiájáról, de az erről szóló plakátokat az intézmény vezetése órákon belül eltávolíttatta. A múlt szombati hallgatói gyűlésen végül a résztvevők 59 százalékos aránnyal szavazták meg, hogy a HÖK képviselje őket az SZFE autonómiájának ügyében.
A vita nem ért véget a szerdai fórummal: a HÖK delegáltjai a csütörtök reggeli szenátusi ülésen ismét feltették kérdéseiket az egyetem vezetésének. Szóba került az állandó egyetemi játszóhely hiánya, a túl sok induló osztály miatti elhelyezkedési nehézségek, a szakmai gyakorlatok helyzete és az egyetemi vezetők fizetése is.
A HÖK szerint a vita során az derült ki, hogy „a vezetőség nem érzékeli ennek a problémának a súlyát”.
Az autonómia elvesztése miatti aggodalmak a 2020-as modellváltás óta folyamatosan jelen vannak az egyetem életében.