12 ezren is megosztották, hogy a lépcsőn ülő bácsinak segítség kell - de mit is jelent ez?
„Csak egy műanyag kávéspoharat tart a kezében. Nem kér, nem könyörög. Csak bámul maga elé és hullik a könnye a betonra. Megszólítottam, hogy miben tudok segíteni. Pár mondatban elmeséli az életét. 55 évet ledolgozott, kap pár tízezer forint nyugdíjat. A fia rákos. Elmegy minden a gyógyszerre és a kezelésekre. Van, hogy napokig nem eszik. Csak azért, hogy a fia felgyógyúljon. 74 éves, és nem gondolkodik. Cselekszik, ha ezzel meg is alázza magát. Ő még az a generáció, ahol a családért mindent. Bár sokkal nem tudtam neki segíteni, de azt, amit ma a munkahelyre vittem kaját azt odaadtam neki. És hálát láttam a szemében” – ezek a mondatok abból a bizonyos 12 ezer megosztásnál tartó Facebook posztból valók, aminek nyomán facebookozók százai mozdultak meg, hogy valamit tennének, valahogyan segítenének a 74 éves bácsinak.
Kommentben kérdezték egymástól, hol lehet őt megtalálni, van-e számlaszáma, hogyan lehet neki pénzt küldeni, mire van még vajon szüksége. Jöttek-mentek az infók, hogy most épp a Blahánál látták, valaki más a Nyugatinál beszélgetett vele egy órát, de tudni vélték azt is, hogy a Nagyvárad térnél is megfordult.
Aztán feltűnt egy újabb poszt, egy másik szerzőtől, aki már nevesítette a 74 évesnek mondott bácsit: Attilának hívják, és igazából csak 64 éves, legnagyobb segítség az lenne számára, ha munkát találna, ezt adta közre új információként. Sőt, egy önéletrajzot is szerkesztett Attilának segítségképp – a telefonszám kivételével Attila valódi személyes adataival. Ez a poszt szintén körözni kezdett, 5300 megosztásnál tart.
Egy harmadik féle verzióba is belefutottam, amely idéz az első, eredeti posztból, mereng a helyzet drámaiságán, és közzéteszi Attila e-mailcímét és telefonszámát, hogy aki tud, segítsen neki. Ez a poszt is eljutott már 2400 megosztásig.
A segítőszándék bennem is megvolt, bevallom, pénteki sétám során szándékosan útba ejtettem a Blaha Lujza teret, kétszer is körbejárva az aluljárókat, hátha megtalálom Attilát – akinek akkor még a nevét sem tudtam, nemhogy a telefonszámát. Nem jártam sikerrel.
Beléptem viszont egy Facebook csoportba, amely egyenesen azért alakult, hogy a 74 éves bácsinak segíthessen. Jelen pillanatban 381 tagja van. Többen várják az információt, milyen számlaszámra, mikor lehet utalni.
Mivel a posztok tartalma között is volt eltérés, és amúgy is azt gondolom – pláne, ha már épp újságíróként járok el – hogy az a legbiztosabb információ, aminek magam utánajárok, és leellenőrzöm a valóságtartalmát, vettem egy mély levegőt, előkerestem azt a posztot, amiben a telefonszámot láttam, és felhívtam Attilát.
Megállapítottuk, hogy nyilván az első posztoló szándéka az volt, hogy megható legyen a történet, de ahogy Attila fogalmazott, „költői fantáziáját szabadjára engedte”. Például az életkoráról, merthogy 74 helyett még csak 64 éves, és a családi körülményeiről, mert bár vannak gyerekei, akikkel ha nem is sűrűn, de kapcsolatot tart, azok jó egészségnek örvendnek, egyikük sem rákos. Így például nem kell az egyelőre nem létező nyugdíját a fia gyógyszerére költenie.
Azóta hiába jelentkezik új munkahelyekre, az életkora miatt már nem könnyű elhelyezkednie, pedig még dolgozni szeretne, még akkor is, ha év végén eléri a nyugdíjkorhatárt. Mivel lassan egy éve nincs állása, nem tudta fizetni az albérletét, hajléktalanná vált. Most ismerősnél húzza meg magát. A napi megélhetés kihívás számára, mégsem azt fogalmazza meg legfontosabb kérésként, hogy anyagi támogatásokat várna: „Egy jó munkahelyet szeretnék, hogy az önbecsülésem is helyreállhasson.”
Az elmúlt napokban többen megkeresték, telefonon is hívták, pénzt is ajánlottak. „Ki ne fogadná el, ha pénzt ajánlanak neki ilyen helyzetben? De kérni nem kérek. Dolgozni szeretnék. Rengeteg helyre jelentkeztem már, de eddig nincs eredménye” – mondja Attila.
Ebben támogassuk őt! Sofőrként is van ugyan tapasztalata, rendelkezik többféle jogosítvánnyal, de a kora miatt már inkább a vagyonőri munkát érezné testhezállóbbnak.
Aki szívesen ajánlana munkát Attilának, hogy új esélyt kaphasson, az írjon nekünk az [email protected] címre.
Még akkor sem, ha 12 ezren megosztották. Még akkor sem, ha fényképet is mellékeltek hozzá, és maga a sztori megható.
(És most ezen a ponton gondoljuk át, hogy ha a segítségnyújtásra, együttérzésre ösztönző posztok és történetek ilyen sebességgel, és ilyen pontatlanságokkal terjednek, akkor mi a helyzet a mondjuk kifejezetten riasztó céllal íródott sztorikkal, minthogy hányan haltak meg oltások után?)
Akármennyire is a jó szándék vezérel minket, gondoljuk át kétszer, mielőtt felhatalmazás nélkül közzétesszük valakinek a személyes adatait a világhálón. (Attila most attól tart, felismerik, inkább kerül bizonyos helyeket, és fél, állást is nehezebben talál, ha kiderül, hogy ugyan ő a poszt szereplője, de nem minden úgy van a valóságban, ahogy azt a segíteni szándékozó fiatalember először leírta.)
