ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

11 nagyon furcsa kérdés az érettségiről, amit nem kellett volna feltenni

A Gyakorikérdéseken tették fel mindet. És bár nem tőlünk várták, mi mindre válaszolunk!


Az érettségi egy kivételes esemény az ember életében - nem csoda, hogy kivételes kérdések merülnek fel vele kapcsolatban.

A Gyakorikérdések.hu egyébként is az "unortodox" kérdések aranybányája. Ezúttal az érettségivel kapcsolatos gyöngyszemek közül válogattunk, és igyekeztünk méltó választ is adni rájuk.

"Muszáj megírni a 2017-es, új típusú magyar érettségi köznapi szövegalkotás részét?"

Nem muszáj. Sőt, az egész érettségit is kihagyhatod, hagyomány, hogy minden érettségiző csak abból vizsgázik, amiből szeretne. Ez már azelőtt is így volt, hogy az érettségit egyáltalán bevezették volna.

via GIPHY

"Az érettségi jegybe beszámítanak a 4 év alatt megszerzett jegyek?"

Igen, és ha minden igaz, a vonat- illetve a buszjegyek egy része is beszámít majd. A mozi- illetve színházjegyek kérdésében még tartanak a tárgyalások a diákok és a minisztérium képviselői között.

"Nagyon parázok az angol érettségitől?"

Az, hogy feltetted ezt a kérdést, arra utal, hogy igen. Ugyanakkor ezt a kérdést neked kell megválaszolnod, senki nem teheti meg helyetted. Mindenesetre, ha esetleg úgy érzed, hogy nem parázol eléggé, javasoljuk, hogy olvass olyan történeteket, amelyek ilyesmiről szólnak (pl. keress rá a Google-lel hogy "angol érettségi bukás"). Reméljük, segítettünk, sikeres felkészülést!

via GIPHY

Magyar érettségi? Sziasztok:) "Hétfőn érettségizek és abban szeretném kérni a segítségeteket, hogy tudnátok mondani úgymond panelmondatokat?"

"Vagy hogy hosszabbnak tűnjön a mondatokat olyan félmondatokat? Pl.: A líra a legszubjektívebb műnem. Ennek az lehet az oka, hogy..."

Oké, néhány hosszú példamondat.

"A líra a legszubjektívebb műnem, ennek az egyik oka, hogy ez a legkevésbé objektív. Persze nem is olyan drámai, mint a dráma, és nem is olyan prózai, mint a próza - viszont nagyon lírai."

"Az allegória és a metafora abban hasonlít, hogy mindkettő idegen szó, aminek a jelentését ismerni kéne az érettségin, de mégis különböznek egymástól, és az, aki ismeri a jelentésüket, azt is tudja, hogy miben."

"A Kádár-korszakban rengeteg egyforma lakóépületet emeltek országszerte előregyártott házgyári elemekből, vagyis panelekből - ezek lettek az úgynevezett panelházak."

"Az érettségin 4 év anyagát kell tudni. Milyen kérdések szerepelhetnek?"

Ha végignézzük az elmúlt évtizedek érettségi vizsgáit, akkor azt látjuk, hogy hosszú és rövid, nehéz és könnyű, összetett és egyszerű kérdések egyaránt szerepelhetnek. Viszont keresztkérdések, villámkérdések és főleg beugratós kérdések szinte soha nem kerülnek napirendre. Reméljük, segítettünk, sok sikert!

via GIPHY

"Hány pontot kell elérni a biologia ketteshez az erettsegin?"

Szerintünk ne a minimumot célozd be, mert abból baj lehet - ráadásul a pontok nem szaporodnak sem osztódással, sem ivarosan, sem ivartalanul.

"Csak én vagyok ennyire bepánikolva az érettségi miatt?"

"Május 10-én töri emeltem lesz, 11-én meg angolból adok középszintűt. Idáig úgy voltam,hogy 'éreztem', hogy fel vagyok készülve, de most nem. Úgy érzem nem tudok semmit, máskor meg, hogy igen. Még megpróbálom kihasználni a maradék időt, hogy jó legyen, de fogalmam sincs. Pedig készültem rá, főleg a törit tanultam sokat, de mégis úgy érzem, hogy nem tudom. Valaki tanácsot egy kétségbeesett érettségizőnek?"

Nyugodj meg, nem egyedi eset a tiéd. Még Kim Dzsongun is sírva fakadt érettségi közben, Freddy Krueger pedig úgy meg volt szeppenve, hogy a bizottsági elnök állítólag háromszor is felszólította, beszéljen hangosabban. Sajnos a tanulásnak van egy ilyen kellemetlen természete, hogy egy ideig, minél többet tanulsz, annál kevesebbet tudsz - legalábbis úgy érzed. Vannak, akik ez ellen úgy védekeznek, hogy egyáltalán nem tanulnak - de ezt érettségi előtt nem javasoljuk. Tehát a rövid válasz a kérdésre: nyugodj meg!

"Tudnátok ajánlani valamit érettségire, hogy ne rontsam el a feladatokat a saját jellemem miatt?"

Persze! Ha lusta vagy, akkor erre nagyon figyelj oda, és dolgozz szorgalmasan. Ha lázadó típus vagy, akkor még otthon vitatkozz össze a szüleiddel, hogy mire beérsz az érettségire, már kiadd minden dühöd, és ne a tanárnál húzd ki a gyufát. Ha viszont rühelled a tanulást, és emiatt nem készültél fel rendesen - nos, akkor megszívtad.

"Érettségire lehet bevinni füldugót?"

"Természetesen semmi csalást nem előkészítve vagy megvalósítva szimplán csak egy pár hagyományos füldugóról lenne szó. Valaki tud oldalt vagy idézést küldeni erre vonatkozóan a szabályzatból? Köszönöm előre is."

Lehet, sőt, szemvédőt is lehet, de kizárólag azoknak, akik tízujjas vakírásból érettségiznek. Egyébként a füldugó használatát az érettségin a szakminisztérium egyik illetékese nem hivatalos források szerint úgy minősítette, hogy "Hát ez hallatlan!". De ez ne vegye el a kedved, mindenképp vidd be - legfeljebb nem engedik, hogy a füledbe dugd, de még akkor is szorongathatod a markodban.

"Érettségin sokan kimennek mosdóba? Mennyire gyakori? Lehetséges egyáltalán, akár többször is egy emelt szintű alatt?"

Nagyon jó a kérdés, az emelt szintű érettséginél épp most szigorították: már előtte egy nappal is tilos kimenni vécére. Javasoljuk, hogy lehetőleg az érettségi előtt már egy-két nappal hagyd abba az ivást. Érettségire pedig vigyél be magaddal valami diszkrét sporteszközt, amivel a pad alatt, csendben is tudsz edzeni. Így a megnövekedett verítékezéssel megszabadulhatsz a fölös folyadékmennyiségtől.

via GIPHY

"Hogy is van ez most?"

"ugye végig jártam a 12 osztályt és most jön az érettségi ha netán valamiből nem sikerül de a többiből igen akkor mivan? a többiről kapok valami papirt ami pedig nem sikerült arra ősszel elvileg mehetek potvizsgazni de ha nem tudok elmenni ? jelentkezhetek ujra jövö májusban abbol az 1-ből?"

Nos, elmondjuk, hogy ez hogy van. Ha valaki egy tárgyból nem teljesíti a szükséges feltételeket, akkor megbukik. Ahhoz azonban, hogy ez hatályba lépjen, először hoznia kell egy igazolást a Főkétüsztől, hogy a lakhelyéhez legközelebbi kémény tiszta. Ha ez rendben, akkor egy további igazolásra is szüksége lesz, amiben a törvényes képviselője tanúsítja, hogy reggelenként fényes, csillogó a tekintete és nincs (erős) szájszaga. Ezek után a területileg illetékes oktatási bizottság a minisztériumhoz továbbítja a kérvényt, hogy az illető megbukhasson. Ha minden jól megy 2-3 hónapon belül behívják egy elbeszélgetésre. Itt azt mérik fel, hogy megalapozottan bukott-e meg. Szerencsére ez már egy egyszerűsített eljárás, így ide elég egy két hónapnál nem régebbi oltási bizonyítványt vinni az érintett kutyáját illetően (vagy, ha neki nincs, a legközelebbi egyenesági rokon kutyájáról). Ha az elbeszélgetésen bebizonyosodik, hogy megalapozottan buktatták meg, akkor minden rendben, már csak pár hét, és küldik is a határozatot. Ha azonban az derül ki, hogy az illető túl sokat tud, és alaptalanul bukott meg, akkor sajnos egy hosszú procedúra következik. Ennek a végén az illetőnek újra érettségiznie kell, hogy esélyt kapjon rá, hogy most már megalapozottan bukhasson meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk