10 hétköznapi szokás, amivel szabályosan kinyírjuk az agyunkat

Két genetikailag azonos ember ugyanazt a célt tűzi ki maga elé: napi 2 500–3 000 kalória elfogyasztását edzés mellett. Ezt a helyzetet tesztelte Hugo és Ross Turner, a kalandor egypetéjű ikerpár, akiknek legújabb, 12 hetes kísérlete komoly visszhangot váltott ki.

A február 20-án publikált eredmények megkérdőjelezik a diétákról alkotott eddigi képet, és rávilágítanak, miért nem elég csupán a kalóriákat számolni.

A Turner ikrek vizsgálatának lényege nem a kalóriák számában, hanem azok időzítésében rejlett. Míg mindketten ugyanazt az energia-célértéket követték, Hugo a 16:8-as időszakos böjtöt alkalmazta, vagyis a napi étkezéseit egy szűk, nyolcórás ablakba sűrítette.

Az ikrek korábbi tapasztalataikból már sejtették, hogy a böjtölés hatékony lehet számukra. „A böjt elég jól működik nálunk… jobban teljesítünk, amikor böjtölünk” – mondta Ross a UNILAD-nek.

„Nagyon nehéz volt… őszintén szólva valószínűleg küzdöttem azzal is, hogy elérjem a 2 500–3 000 kalóriát, mert lényegében kétóránként kellett ennem.”

Egy februárban publikált, nagyszabású Cochrane-összefoglaló 22 korábbi vizsgálatot elemezve arra jutott, hogy az időszakos böjt összességében „kevés vagy semmi” többletet nem ad a hagyományos kalóriamegszorításhoz képest a súlycsökkenésben.

Egy 2022-es kutatás szerint, ahol a kalóriabevitel kontrollált volt, a nyolcórás étkezési ablak nem járt szignifikáns többlet-súlyvesztéssel az időkorlát nélküli diétához képest.

Ezzel szemben egy 2023-as, 2-es típusú cukorbetegséggel élőket vizsgáló tanulmány azt találta, hogy a nyolcórás ablak kalóriaszámolás nélkül is hatékony volt a súlycsökkentésben és a vércukorszint javításában, valószínűleg a spontán bevitelcsökkenés miatt.

View this post on Instagram

A post shared by ??? ?????? ????? (@theturnertwiins)

A különbséget több tényező magyarázhatja. Az egyik a nem edzés jellegű aktivitás (NEAT), ami a napközbeni apró mozgásokat – séta, lépcsőzés – jelenti, és egyénenként akár napi több száz kalóriával is eltérhet.

Számít a makrotápanyagok aránya is: a több fehérje és rost jobban telít és magasabb a termikus hatása. Emellett az alvás minősége és a stressz-szint is befolyásolja az étvágyat szabályozó hormonokat.

Egy korábbi, a Stanford Egyetemen végzett ikervizsgálat is kimutatta, hogy egy vegán és egy mindenevő diéta már nyolc hét alatt is drámai különbségeket okozott az ikrek koleszterin- és inzulinszintjében.

Kevés nehezebb dolog lehet, mint amikor egy anyának nyilvánosan kell kimondania, mit üzen a világnak a fia halála után. Roseanne Thompson, a 11 évesen meghalt Freddie Davis édesanyja a napokban lezárult vizsgálat után tette ezt meg.

„Ezek a dolgok tényleg ölnek” – mondta a LADbible beszámolója szerint.

A hatóságok hivatalosan is megerősítették, amit a család a kezdetektől sejtett: a fiú halálát butánalapú aeroszol belélegzése okozta.

– ami jogilag egy kategória, érzelmileg viszont aligha jelent bármit egy olyan tragédiánál, amely a fürdőszobai polcon sorakozó, ártalmatlannak tűnő flakonok miatt történt meg.

Az anya arra is figyelmeztetett, mennyire védtelenek a gyerekek az ilyen veszélyekkel szemben: „A gyerekeket könnyű befolyásolni, és nem ismerik fel a veszélyt.”

Freddie esete azért is különösen megrázó, mert nem egy extrém, tiltott szerhez kellett hozzájutnia. Elég volt bemennie a fürdőszobába. A brit baleset-megelőzési szakemberek szerint könnyű azt feltételezni, hogy ami háztartási termék, az biztonságos. A valóság ezzel szemben az, hogy nem az.

Lancasterben 2024 márciusában a szintén 11 éves Tommie-Lee Gracie Billington halt meg egy barátjánál, miután a család szerint kipróbálta a „chromingot”. A halálát hivatalosan „megmagyarázatlannak” minősítették, de a bíróságon elhangzott: egy barátja szerint a fiú toxikus anyagok belélegzése után vesztette el az eszméletét.

Ausztráliában pedig a 13 éves Esra Haynes 2023-as halála kavart nagy vihart. A családja azóta is azért kampányol, hogy másokkal ne történjen meg ugyanez.

A „chroming”, amit a szakirodalom inhaláns-használatnak nevez, nem új jelenség. A különbség annyi, hogy a közösségi média korában sokkal gyorsabban terjed. A módszer egyszerű: aeroszolok, oldószerek vagy gázok gőzének belélegzése egy gyors eufória reményében.

A hatás viszont brutális.

Az orvosok és toxikológusok évek óta ismétlik: ez már az első alkalommal is bekövetkezhet. Nincs biztonságos kísérletezés.

Hosszabb távon pedig azoknál is súlyos idegrendszeri károsodás, szív-, máj- és vesebetegség, memória- és tanulási zavar alakulhat ki, akik túlélik.

Egy ausztrál tragédia után hivatalos javaslat született arra, hogy a flakonokon nagy betűkkel szerepeljen: „A szándékos belélegzés halált okozhat.” A cél egyszerű: egyetlen fiatal életet se veszítsenek el azért, mert valami hétköznapinak tűnik.

A legfontosabb mégis az, ami nem fér rá egy címkére: a beszélgetés. Nem pánikkeltés, nem kioktatás, hanem tények. Hogy ezek a gázok a tüdőn keresztül pillanatok alatt a véráramba jutnak, és képesek leállítani a szívet.

Az otthoni biztonság alapja, hogy az aeroszolokat elzárva, jól szellőző helyen tárolják, és hogy világos szabályok legyenek a használatukról. Ahol lehet, érdemes nem spray-s alternatívát választani.

A digitális térben a puszta tiltás nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók. Sokkal többet számít a közös gondolkodás:

Vészhelyzetben pedig nincs idő mérlegelni: ha valaki ilyen anyagokat lélegzett be, zavart, eszméletlen vagy furcsán lélegzik, azonnal mentőt kell hívni, és friss levegőt kell biztosítani neki.

Egy eddig láthatatlan gyilkos szedi áldozatait a kórházakban, és sokkal többeket érint, mint hittük.

– ez derült ki egy friss svéd kutatásból, amelyről az IFLScience is beszámolt.

„Ez a szepszist a rákkal egyformán gyakorivá teszi, hasonlóan kedvezőtlen hosszú távú következményekkel, és olyan halálossá, mint az akut miokardiális infarktus, vagyis a szívinfarktus” – közölte Adam Linder, a tanulmány vezető szerzője. A túlélőknek sincs könnyű dolguk. „A szepszisből felépülők háromnegyede hosszú távú szövődményeket is tapasztal, például szívinfarktust, vesegondokat és kognitív nehézségeket” – tette hozzá a kutató.

De mi is pontosan ez az alattomos ellenség, a vérmérgezés?

Amikor egy meglévő betegség, legyen az akár egy egyszerű influenza, COVID–19 vagy egy bakteriális tüdőgyulladás, kicsúszik az irányítás alól, az immunrendszerünk az egészséges szöveteket is támadni kezdi. Az teszi különösen veszélyessé, hogy a vérmérgezést rendkívül nehéz nyomon követni a statisztikákban. Az orvosok diagnosztikai kódok alapján sorolják be a betegeket.

– magyarázta Lisa Mellhammar, a tanulmány társszerzője.

A gyors felismerés életet menthet, ezért létfontosságú ismerni a tüneteket.

Mi utalhat még erre a lappangó betegségre?

A betegek gyakran elviselhetetlen fájdalomról és mélységes rosszullétről számolnak be, a túlélők pedig egyfajta „közelgő végzet” érzéséről beszéltek.

A svéd kutatócsoport a Lund Egyetemen egy újszerű, adatalapú módszerrel dolgozott, amely az elektronikus egészségügyi nyilvántartások átfésülésével azonosította a lehetséges eseteket, messze túllépve a hagyományos diagnosztikai kódokon. Ez a megközelítés tárta fel a probléma valódi mértékét, megmutatva, hogy a korábbi becslések jócskán alulértékelték a kórkép előfordulását. A módszerük annyira sikeresnek bizonyult, hogy most az Európai Szepszis Szövetséggel karöltve egy egész Európára kiterjedő vizsgálatot készítenek elő.

A probléma globális: a nemzetközi egészségügyi szervezetek szerint a szepszis évente milliók életét követeli világszerte, és a halálozások jelentős része megelőzhető lenne a korai felismeréssel és a megfelelő, azonnali kezeléssel. A svéd vizsgálat is ezt a célt szolgálja. „Bár a szepszisellátás az utóbbi években javult, fejlesztenünk kell a diagnosztikai módszereinket, hogy a betegeket korábban azonosíthassuk” – hangsúlyozta Linder. „Kulcsfontosságú a szepszissel kapcsolatos tudatosság növelése a nyilvánosság és a döntéshozók körében is, hogy a források megfelelően legyenek elosztva.”

Via IFLScience

Mi lenne, ha egyetlen apró döntés – a kórházi kezelés időpontja – hónapokkal, sőt, akár egy évvel hosszabb életet jelenthetne egy rákbeteg számára?

Egy február elején publikált, mérföldkőnek számító klinikai elemzés pontosan ezt az elképesztő lehetőséget vetette fel, miután kimutatta, hogy

A tudományos közösség kezdeti eufóriáját azonban hetekkel később egy váratlan fordulat hűtötte le: a közleményt jegyző, nagy presztízsű folyóirat maga jelentette be, hogy vizsgálatot indít a tanulmány egyes adatai miatt.

A szenzációt keltő publikáció a Nature Medicine című lapban jelent meg. A kínai Hunan Rákkórházban lefolytatott, LungTIME-C01 elnevezésű, randomizált, fázis 3-as vizsgálatban 210 előrehaladott, nem kissejtes tüdőrákban szenvedő beteget vontak be.

Az eredmények döbbenetes különbséget mutattak. Azoknál a betegeknél, akiket korábban kezeltek, a betegség rosszabbodásáig eltelt idő mediánértéke 11,3 hónap volt, míg a délutáni csoportban csupán 5,7 hónap. A teljes túlélés mediánja még drámaibb képet festett: 28,0 hónap a 16,8 hónappal szemben.

Február 19-én a Nature Medicine szerkesztői egy hivatalos jegyzetet fűztek a cikkhez, amelyben közölték: „A szerkesztők azért adják ki ezt a jegyzetet, hogy figyelmeztessék az olvasókat: aggályok merültek fel a vizsgálat clinicaltrials.gov-on szereplő regisztrációs adatlapja és a tanulmány publikált protokolljának verziója, valamint a tanulmány egyes megállapításai közötti ellentmondásokkal kapcsolatban.” A folyóirat vizsgálatot indított, amelynek lezárultáig a tanulmány eredményeit fokozott óvatossággal kell kezelni.

A helyzetet a szakértők is vegyes érzelmekkel fogadták. Sumanta Pal, a City of Hope onkológusa elismerte a kutatás jelentőségét.

– mondta a STAT-nak. Roy Herbst, a Yale Rákközpont igazgatóhelyettese ennél jóval óvatosabb volt. „Érdekes. Ez talán egy ébresztő, hogy jobban megnézzük… Én még nem állok készen erre… Nem lenne kivitelezhető” – nyilatkozta szintén a STAT-nak, utalva a kórházi logisztika azonnali átalakításának nehézségeire. Eközben a tanulmány egyik társszerzője, Tony Mok, a Hongkongi Kínai Egyetem professzora egy intézményi közleményben hangsúlyozta:

A jelenség mögött meghúzódó biológiai magyarázat a szervezetünk belső, 24 órás órája, a cirkadián ritmus. Ez a biológiai óra nemcsak az alvás-ébrenlét ciklusunkat szabályozza, hanem az immunrendszerünk működését is. A daganatsejtek elpusztításában kulcsszerepet játszó CD8+ T-sejtek aktivitása és vándorlása a szervezetben napszakonként változik. A kínai vizsgálat alátámasztotta ezt az elméletet, mivel a délelőtti csoportban vett vérmintákban kedvezőbb immunprofilt mutattak ki, ami arra utal, hogy az immunrendszer reggelente „harapósabb” a ráksejtekkel szemben.

Az ötlet, hogy a kezelés időzítése számít, nem teljesen új.

Egy kissejtes tüdőrákkal foglalkozó kutatás például a halálozás 63%-kal alacsonyabb kockázatával hozta összefüggésbe a délután 3 óra előtti kezelést. Az ilyen vizsgálatoknak azonban van egy komoly korlátja: nem tudják kizárni az egyéb torzító tényezőket. Éppen ezért számít mérföldkőnek a mostani randomizált vizsgálat, ahol a véletlenszerű besorolás elvileg kiküszöböli ezeket a torzításokat.

A helyzetet látva sok betegben felmerülhet a kérdés, mit tegyen most. A szakértők szerint az alábbi kérdéseket érdemes feltenni a kezelőorvosnak: van-e mozgástér az infúzió időpontjában anélkül, hogy a kezelési ciklus csúszna? Az én állapotom és mellékhatásaim mellett van-e olyan érv, ami miatt az egyik napszak előnyösebb lehet? És a legfontosabb: ha csak délutáni időpont van, az biztosan rontja az esélyeimet? A jelenlegi, ellentmondásos adatok alapján a válasz erre egyértelmű nem. A legfontosabb a kezelés folyamatossága, amelyet egy bizonytalan kimenetelű időzítési kérdés miatt semmiképpen sem szabad megszakítani.

A tudományos közösség most a független megerősítésre vár. Az Egyesült Államokban már zajlik egy nagyobb, több daganattípust vizsgáló kutatás, amely pontosan az immunterápia időzítésének hatásait méri.