hirdetés
IMG_9583-2-1000x703.jpg

„Ez egy puska, hogy könnyebb legyen megérteni az eredetit” – Nádasdy Ádám modernizálta a Bánk bánt

Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 10.


hirdetés

- A Bánk bán kicsit furcsa darabja a magyar irodalmi kánonnak. Már akkor is, amikor én tanultam, a diákok többsége nyűgnek tekintette. Neked személy szerint mit jelent a Bánk bán?

- Roppant érdekes nyelvileg. Azért ne felejtsd el, hogy én nyelvész vagyok. Engem a fák jobban érdekelnek, mint az erdő. Milyen igealakot használ? Hol itt a főmondat, hol a mellékmondat? Ezt nagyon érdekesnek tartom, és Katona nagyon egyénileg használja a nyelvet, nem úgy, mint a kortársai, nem is úgy, mint a régiek. Azért olyan nehezen érthető. Csokonait sokkal könnyebb megérteni, pedig ugyanakkor élt.

- Tehát akkor tulajdonképpen nem emberbaráti szándék vezérelt, hogy megkönnyítsd a diákok dolgát a mű megismerésében, hanem egyszerűen megtetszett a kihívás.

- Az önzés nagy múzsa! Kíváncsi voltam, hogy mit tár fel ez a szöveg. A kötetben párhuzamosan olvasható az eredeti és az enyém. Remélem, hogy sokan fognak rajta csámcsogni, mérgelődni. Még most is van, amin elmerengek, vajon tényleg úgy van-e. Például nemrég hívta fel rá a figyelmemet valaki, hogy Simon azt mondja az idős bátyjának, aki elszundikált, hogy „Bátyám, ébredezz!”. Ezt meghagytam a fordításban is. De az illető azt mondta, hogy ma már ilyet nem mondunk. Azt mondjuk, hogy ébredj, vagy ébredj föl. Igen ám, csak néha meg azt gondoltam, ha nem muszáj, akkor nem változtatok, hadd lássa az olvasó, hogy azért Katonánál is van, ami érthető. Csak azért, mert már nem mondjuk, szerintem nem kell megváltoztatni.

- Olyat ismerünk, hogy bizonyos jelentős irodalmi műveket az ifjúság számára átdolgoznak. A Don Quijotét például Radnóti Miklós. De ezúttal nem erről van szó. Van az ilyenfajta „fordításoknak” hagyománya?

hirdetés

- Nem tudok róla. Az angolszász világban, ahol óriási a piac és mindent el lehet adni, egy amerikai kiadó kiadja Shakespeare műveit hasonló formában. Bal oldalon ott van az eredeti, jobb oldalon az új szöveg. A Bánk bán csak 200 éves, ami nem olyan sok, mégis nagyon nehéz. Az is igaz, hogy a magyar nyelv pont azóta nagyon megváltozott. Érdekes módon Shakespeare-hez képest az angol nyelv nem változott olyan sokat. Van egy másik angol szerző, Chaucer. Neki van mai angol fordítása, mert ő már túl nehéz.

- Meddig lehet modernizálni egy szöveget úgy, hogy azért önazonos maradjon? Lehet, hogy eljön az idő, amikor ezeket a szövegeket el kell engednünk, és már csak az irodalomtörténészek fogják bogarászni őket?

- Nem tudom. A művek talán elsüllyednek, de a bennük lévő történetek megmaradnak. Mint ahogy a Bibliában nagyon sok olyan történet van, amit mindenki ismer anélkül, hogy Bibliát forgatna. Bár gondolj arra is, hogy a második világháború óta a magyar egyházak újrafordíttatták a Bibliát.

- Így van, például nem olyan rég jelent meg az átdolgozott Károli Biblia...

- Pontosan. A „RUF”, a revideált új fordítás.

- Az idegen nyelvű alkotásoknál ez kevésbé kérdés, hiszen Shakespeare-ből bármikor készíthetünk egy kornak megfelelő, új fordítást. Inkább az azonos nyelvű műveknél kérdés.

- Úgy tűnik, hogy a Bánk bánnál már elszakadt ez a szál. Az eredeti Katona Józsefet változtatás nélkül előadni már nem nagyon lehet. A Nemzeti Színházban megy most a Bánk bán egy kamaratermi előadásban. Vidnyánszky Attila rendezte, nagyon jó, én láttam. De ő rettenetesen zajossá teszi, felpörgeti az egész történetet. A Katona-szövegnek körülbelül a 60 százalékát mondják el, vendégszövegek vannak benne – én már annyira jól ismerem a szöveget, hogy azonnal feltűnik, ha másképp van valami –, zenét tettek bele, de mégis korhű hatása van. Főleg az udvar élete. Udvaros Dorottya játssza Gertrudist, nagyszerűen. Shakespeare-nél erre nincs szükség Angliában, részben mert nagyon jók a darabjai – vagy legalábbis vannak jó darabjai is –, részben mert a közönség hozzá van szokva.

- A munka során csak az olvasmányosság volt szempont, vagy gondoltál arra is, hogy akár színpadon is ebben a változatban jelenhessen meg a mű?

- Megmondom őszintén, hogy ez egy puska, amit én csináltam, hogy könnyebb legyen megérteni az eredetit. Azon nem gondolkoztam, elő lehet-e majd adni. Elképzelhető, hogy egy dramaturg fogja, meghúzza, átszerkeszti és színpadra állítja, az az ő dolga.

- A Shakespeare-fordításaidhoz képest nagy különbséget jelentett, hogy a forrásszöveg is magyar?

- Ugyanúgy álltam hozzá, és ugyanúgy kellett kutakodnom bizonyos kifejezések jelentése után. Például Bánk bán bezárja valahova Izidórát, de a lány erőt vesz magán, kiszabadul és azt kiáltja: Kiállhatatlan! Utána néztem, és ez nem azt jelentette, amit manapság. Ma ez egy személyi melléknév: te egy kiállhatatlan alak vagy.

De Izidóra nem ezt mondja, hanem hogy ez, ami itt történt, az "kiállhatatlan", vagyis mai jelentésében "tűrhetetlen".

Vagy amikor Bánk azt mondja, hogy Ottó és a vele cinkos Gertrudis elvette a becsületét azzal, hogy a feleségét elcsábították. Manapság a becsületen elsősorban azt értjük, hogy valaki nem lop, nem csal, nem hazudik. De Bánk a becsületen a megbecsülést érti.

- A reputációját.

- Így van. Végül is jóhírnek fordítottam, egybe írva. Nagyon érdekes, hogy Bánk ezt milyen sokat emlegeti. Nem vonom kétségbe, hogy szerette a feleségét, beszél is erről, de igazán mégis csak az fáj neki, hogy az egész udvar rajta fog röhögni. Gertrudis ezt meg is mondja neki, hogy miért csap ekkora patáliát, hiszen az udvarnál mindenki ezt csinálja, Bánk pedig erre megöli, mert nem bírja tovább.

Aztán például, Katona a nő szót nem használja. Az egy későbbi találmány. Régen asszonyt mondtak. Gondolj bele, a Rigoletto nagy áriájában azt éneklik, hogy: Az asszony ingatag. Pedig a Herceg távolról sem csak a férjnél lévő nőkre gondolt. Magyarul akkoriban ezt még lehetett így mondani, hogy asszony. Asszonyszemély, asszonyi állat, amikor az állat még élőlényt jelentett.

- Shakespeare vagy Dante fordítása közben neked sikerült leiterjakabon kapni a nagy elődöket?

- Mindenki hibázik, hogyne. Arany János például nagyon ritkán, de azért még ő is. Például a „wink” angolul azt jelenti, kacsintani. Németül winken az integetni. Úgy fordítja Arany, hogy „integessél”.

- Mostanában heves viták veszik körül a kötelező olvasmányok kérdését. Sokak szerint a mostani kánon nem alkalmas arra, hogy a gyerekekkel megszerettesse az olvasást. Lehet, hogy Jókait, Gárdonyit is ideje lenne „újrafordítani”? Te hogy látod ezt a kérdést?

- Nem tudom. Nem csak a nyelvvel van a probléma, hanem a hozzáállással is. Azok jóval lassúbb hömpölygésű művek. Nem véletlenül készülnek rövidített, egyszerűsített átiratok. Van olyan magyartanár ismerősöm, aki azt mondja, hogy magát a Bánk bánt ő nem tanítja, mert túl nehéz. Egy-egy oldalt elolvasnak, hogy lássák a diákok, milyen nehéz, de utána valamilyen könnyített változatban elolvassák a történetet, és utána etika órát tartanak. Megbeszélik, hogy ki hogy döntött, ki bűnös, ki nem, ki felelős, más mit tett volna a helyében. Ezt ugyanúgy meg lehetne csinálni Az arany emberrel, ami egy nagyon érdekes pszichológiai szituáció azokkal a nőalakokkal. Freud és Jung mind a tíz ujját megnyalná. A hideg Tímea, a szenvedélyes Athalie, aki a festmény mögül leskelődik, a szigeten élő Noémi. Ugyanakkor emlékszem, milyen csodálatos volt számomra, ahogy Jókai húsz oldalon keresztül leírta a Balaton jegét. De akkor még nem volt tévé. Teljesen megértem, ha egy mai fiatal rosszul lesz ettől.

A Bánk bán esetében, ha mást nem is, a történetét érdemes megismerni mindenkinek.

Nagyon érdekes például, hogy miért a királynőt ölte meg? Miért nem Ottót? Hiszen ő csábította el a feleségét, nem Gertrudis.

De Otto egy jelentéktelen alak, őt megölni nem olyan nagy dráma.

- Van új projekt? Min dolgozol most?

- Nincsen. Szakdolgozatot bírálok. Olyan ötlet, mint a Dante vagy a Bánk bán, nincsen. Színműfordításokra pedig mindig a színházak kérnek fel. Bármelyik percben megcsörrenhet a telefonom, de egyelőre nincs ilyen. Ez a Bánk bán-fordítás meghozza valamelyik színház kedvét, hogy bemutassa. Hátha ráirányul az érdeklődés, hogy ez mi igazából. Nagyon élesen elválik a darabban a politikai rész és a családerkölcsi rész. Katona össze akarta szőni, de nem nagyon sikerült neki. A Don Carloshoz tudnám hasonlítani, ahol ugye Carlos egyfelől rájön, hogy az apja egy véreskezű zsarnok, akit meg kell dönteni, és ott a nőügy, hogy a papa azt a nőt vette feleségül, akibe Don Carlos szerelmes. Ott ez nagyon jól meg van írva. Katonánál viszont nem.

A családerkölcsi rész jó, érdekesek és hitelesek a karakterek. De a politikai rész mintha rá volna applikálva, mint egy paszomány.

Jön egy Tiborc nevű paraszt, aki elmondja a nép panaszait. Ez teljesen hiteltelen. A középkorban vagyunk és ő, az egyszerű paraszt felhívja a nádor, az ország második leghatalmasabb és vélhetően második leggazdagabb emberének a figyelmét arra, milyen tűrhetetlen, hogy a királynő márványpalotákat épít, miközben mi a vályogkunyhóinkban fagyoskodunk. De hisz ezt hívják középkornak! Mit mondhatna erre Bánk? Ráadásul Katona ezt a külföldiek nyakába varrja, pedig Bánk ugyanolyan márványpalotákat épített, hát miben lakott? Ez nem valami ügyes.

Ami még érdekes, hogy a reformkorban illetve a forradalom idején, egészen a kiegyezésig ez a politikai szál volt a fontosabb. Hogy egyáltalán ez elhangozhatott, hogy ők márványos palotákat építenek. Mintha Széchenyi nem ugyanolyan palotákat épített volna. De az a miénk!


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
72395825_523745508450943_6063925284246126592_n.jpg

„Mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is” – Kukorelly Endre a Cé cé cé pé című regényéről

Mintha magyar betűk lettek volna, de mégsem. Láttuk gépeken, filmek elején, sportmezeken. Aztán hamar megtanultuk, hogy nem „cécécépének” kell ejteni, hanem „eszeszeszernek” és a nagy testvéri országot, a Szovjetuniót jelenti.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. október 12.


hirdetés

Ha fellapozzuk a 70-es évek második felének ELTE bölcsészkari évkönyveit, egy egész író- és irodalmárgenerációt találunk a hallgatók között: Bächer Ivánt, Bán Zsófiát, Falcsik Marit, Békés Palit, Fráter Zoltánt, Kálmán Lászlót, Turczi Istvánt, Zeke Gyulát. És akkor járt oda Kukorelly Endre is, aki új könyvében ezt az időszakot is megidézi. A Cé cé cé pé viszont nem a „kommunista birodalom” vezető hatalmáról szól.

- Regényed címe több nemzedéknek is fogalom, az elmúlt 30 évben születetteknek viszont már magyarázatra szorul. Számomra ez a könyv egy korosztály egyfajta privát történelme, az új generációknak viszont igaz mese a múltról.

- Az a csoport, amire utalsz, a hetvenes évek végén az ELTE BTK történelem szakán jött össze, Rainer M. Jánossal, Fekete Lászlóval – a közgázon tanít –, Zekével, veled, szegény Ivánnal, hogy csak a fiúkat soroljam. Szombat délután fociztunk a Ligetben – ez máig tart amúgy, – utána Bächeréknél volt buli, minden hétvégén. Az Ajtósiban laktak, nyitott házat vittek, jöttek a lányok, volt főzés, fröccs – és „politizáltunk”. Magyarán szidtuk a rendszert, egy nagyszívű, érzelmi kommunista család vendéglátó körében. Az öreg Bächer beleállt, a fia olyankor kiment a szobából.

hirdetés

Nekem még az egyetemen is kellett oroszból vizsgáznom, és tudom, azok számára, akik nem tanultak cirill betűket, a cé cé cé pé poénja nem ül.

Sebaj, amikor gyerekként olvastam az Egri csillagokat, nekem sem jelentett semmit az „Allah akbar”. A könyvem nem történelem vagy szociográfia, semmiképp sem memoár, bár sokan óhatatlanul memoárnak olvassák majd, mások meg a korabeli viszonyokon csodálkoznak. Jé, Lukács cukrászda, nem Lukács Györgyről elnevezve!

- A könyv mozaikokból, impressziókból áll, ugyanakkor van egy nagyon sajátos struktúrája az évszámokkal: az első fejezet száma 1-gyel, az utolsóé 9-cel végződik, de az évek nincsenek idősorrendben.

- Kilenc évet emelek ki, nem lineárisan következnek, hanem, mondjuk így, ellenpontozva: 1961 után 1942, aztán 1973, 1964, 1985, 1956 stb, és a fejezeteken belül sem csupán az adott évről esik szó. Ide-oda ugrálok az időben, az eseményekben, váltásokkal, vágásokkal, igyekeztem, hogy legalább nekem ne legyen unalmas.

- Egyáltalán nem az. Akik benne éltek, sok mindenre rádöbbennek, hogy „jé, tényleg így volt” az íztelen trappista sajttól a ma már megszűnt vagy elterelt villamosokig. Másfelől pedig nagyon jól bemutatja ennek a világnak a szinte megmosolyogtató abszurditását. Már az alcím is az: „Lassúdad haladás a kommunizmus felé…”

- Véget nem érő haladás… ez nyilván irónia. Van egy anyag, életanyag – kinek nincs ilyen –, azt mozgósítom. Vagy az engem. Ha velem azonosítják (K) figuráját, nem tévednek, mert mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
anna-szalon.jpg

9 év után bezár a Hadik Irodalmi Szalon, de más néven folytatódnak az estek

Juhász Anna irodalmár és a Hadik útjai különválnak, de a tervei szerint máshol, más formában folytatná az írókkal, költőkkel való beszélgetéseket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Kilenc éve, hogy elindult Újbudán a Hadik Irodalmi Szalon. Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser ötlete volt, hogy a klasszikus díszletek között éledjen újjá valami a századeleji kávéházi kultúrából, abból az irodalmi-művészeti hagyományból, amely egész Budapestet átszőtte. A kávéházi irodalom tette lehetővé azt, hogy az irodalmi élet ne csak folyóiratok lapjain, levelezésekben és egyetemi szobák homályában működjön, hanem részévé váljon Budapestnek, a város életének, annak a pezsgő közéletnek, amely a századelő fővárosát jellemezte.

Az irodalom iránt érdeklődőknek Juhász Anna szalonjának elindulása előtt kevesebb terük volt arra, hogy ne csak könyvekből ismerjék az irodalmat, hanem találkozhassanak írókkal, költőkkel és a társművészetek képviselőivel. A szalon ugyanis nem szorítkozott sosem a szigorúan vett irodalomra, megjelenhettek itt képzőművészek, zenészek, színészek, akiknek a produkciói színesítették az esteket, sokat adtak hozzá az amúgy is gazdag kínálathoz.

103 est, több száz vendég és megannyi érdekes beszélgetés, produkció - ez volt Anna irodalmi szalonja az elmúlt 9 évben. A szalon ebben a formájában most bezár, és más néven működik tovább, a szervezők itt köszöntek el a közönségtől ma.

„Lezárult az életemnek egy jelentős része” - mondta a Szeretlek Magyarországnak Juhász Anna, aki büszke arra, hogy a Hadikban kilenc évig működhetett a szalon. „Az útjaink elválnak, a következő esteket máshol, de feltehetően hasonló formában szeretném megrendezni” - mondta az irodalmár, aki szerint az elmúlt évtizedben a szalonnak is köszönhetően pezsgő irodalmi élet bontakozott ki Újbudán, az emberek megszokták az esteket, mindig telt ház volt, és várták a havonta jelentkező újabb és újabb rendezvényeket.

hirdetés

Anna emellett tovább szervezi a New York Művész Páholyt, a Várkert Bazár 650 fős előadásait, amelyek mellé meg szeretné őrizni az irodalmi szalon bensőséges hangulatát is, most ezen dolgozik.

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e elengedni azt a rendezvénysorozatot, amely összeforrt a nevével, azt válaszolta, hogy egyfelől rettentően nehéz volt, másfelől optimista, mert az új időszak új ötleteket és megvalósítható projekteket fog majd hozni. Szeretné azt hinni, hogy létrehozott valami sokak számára fontosat a budapesti művészeti életben, és a régi-új irodalmi szalon ezt fogja majd továbbvinni legalább ugyanennyi ideig, csak épp más helyszínen.

A szalon és más rendezvények eseményeiről a Szeretlek Magyarország is rendszeresen tudósított, de Juhász Anna ilyen különleges írásokat is nálunk jelentetett meg:

A szalont továbbra is Bonta Gáspárral közösen szervezik, aki ezután is a dizájnért és a megjelenésért felel majd.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
bodocs2.jpg

Magyar táj magyar pemzlivel - elolvastuk Bödőcs Tibor új könyvét

Bödőcs Tibor első, paródiákra épülő könyve után saját hangot keresett és talált. Főhőse, egy jobb sorsra érdemes szobafestő szemüvegén át nézhetjük meg közelmúltunkat, jelenünket, és egy kicsit saját magunkat.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Nem sokkal Kőhalmi Zoltán után a második magyar stand up-csillag hoz zavarba, mikor új könyve műfaját kell meghatároznom. Természetesen leginkább a „regény” meghatározás illik Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című új művére, de a szokványos formátumot senki ne keresse a könyvben. Bár van több szálon futó cselekmény, vannak mellékszereplők (mint például a „főellenség” Kálmán vagy Petronella alakja), ám mindent csak kisebb sztorikból, elbeszélésből ismerünk meg.

Olyan ez egy kicsit, mint több Bödőcs-előadás összefűzve, csak kidolgozottabban.

Nagy előnye, hogy bár én azok közé tartozom, akik a szerző legtöbb estjének anyagát ismeri, mégsem olvastam olyan történetről, amit már előadásban hallottam volna, maximum egy-egy jellemző szófordulat köszön vissza. Annyiban mindenképp hasonlít egy stand up-esthez, hogy olykor egy-egy félmondat nagyobbat üt, mint némelyik regény, vagy számos komplett életmű.

hirdetés

A művésznek készülő, ám egy váratlan baleset miatt szobafestő sorsba kényszerülő Magyar Oszkár meséli el élete történetét a gyönyörű (legalábbis Oszkár által annak látott) csaposnak, Gyöngyinek. Ha valaki olvasta Bohumil Hrabal leghíresebb műveit, ismerősnek fog hatni a hömpölygő történet, az egymásba fűződő, majd (többnyire) szétbogozódó sztoriszálak. (Ha még nem olvastad, de megkedveled Bödőcs könyvét, úgy Hrabal erősen ajánlott olvasmány. Egy helyütt Bödőcs utal is a népszerű cseh elődre.)

A Meg se kínáltak az a fajta mű, amiről nehéz röviden összefoglalni miről szól – annál könnyebb elmondani, miről akar beszélni.

Beszél Magyarországról, rég- és közelmúltjáról, jelenéről, fő- és mellékalakjairól. Beszél művészetről, vidékről és városról, politikáról, és mindenről, ami eszébe jut. Bödőcs könyvéből igen jól meg lehet ismerni (néha érteni is) a "magyar valóságot": kézikönyv ez középfokú magyarságból. Az országukból, hiszen

"itt mindenki a bölcsek kövével kacsázik, itt mindenki a Szent Grálból iszik."

Nem állítom, hogy elegendő volna egy 20. századi történelem érettségi tétel ötös feleletéhez, de átismétlésnek egész biztosan használható.

Kisebb mértékben, de az előző műhöz hasonlóan visszaköszön ebben a regényben is számos író stílusa: van itt a fentebb említett Hrabalon kívül Móricz lélekábrázolásából, Krúdy hedonizmusából, Mikszáth anekdotikus elbeszélésmódjából és szerethető figuráiból, de a teljesen szabad asszociációk és váratlan hasonlatok néha a Family Guy rajzfilmsorozat stílusát idézik elénk. Jó irodalmi játék lehet annak felkutatása is, hogy félmondatok szintjén hány kulturális utalás található meg Oszi sztoritengerében.

A jelenkorról szólva az egyik legnagyobb erőssége a műnek, hogy mer és tud aktuálpolitizálni. Nem leng ki egyik irányba sem, ugyanakkor nem érezni rajta a kínosan feszengő "egyrészt-másrészt" fogalmazást:

Magyar Oszkár mindent Gyöngyi arcába tol (és így persze a miénkbe is), őszintén, kendőzetlenül.

De kapnak itt a különböző társadalmi csoportok és viselkedésformák is hideget-meleget. Talán ez az egyetlen rész, ahol Bödőcs néha mintha arányt tévesztene.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
Klauzál-tér-1964.-Budapest-Klauzál-tér-137746-1.jpg

Repülj vissza a 60-as, 70-es évekbe Szalay Zoltán újonnan megjelent fotóalbumával

Valóságos időutazásra indulhatunk, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének könyvét lapozva.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 05.


hirdetés

Több mint ötven év telt el azóta. Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk? Vajon hogyan emlékeznek az idősebbek, a fiatalabbak, és mit tudnak ezekről az évekről azok, akik utána születtek?

Szalay Zoltán (1935–2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének ma már kortörténeti dokumentumnak számító fekete-fehér fotói visszaidézik annak a kornak a hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, karaktereit. A képeket nézve hol sírni, hol pedig nevetni van kedvünk Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotójának, a képekhez írt „életérzéseit” olvasva.

A fotóalbumot a könyvbemutatón Spiró György mutatta be:

hirdetés

Hosszú az út, amíg egy fénykép belekerül egy albumba.

Először meg kell tanulni fényképezni, aztán sok ezer, sok tízezer képet kell exponálni, előhívni, megvizsgálni, a legjobbakat kiválogatni, aztán némi idő elteltével újra kell vizsgálni a korszakban készült fotókat, rendszerezni, archiválni, majd kötetet szerkeszteni, a sorrendet megállapítani, a kötethez találni valakit, aki a képek által ihletve élvezetes szöveget ír… Magányosan fényképez a fotós, mégis kollektív alkotás lesz az album, érintett és megérintett emberek együttes munkája.

Ebből az albumból, amely egy remek hivatásos fotósnak a hatvanas és hetvenes években készült hatalmas életművéből kínál válogatást, az derül ki, bárhol ütjük is fel, hogy Szalay Zoltán imádta a foglalkozását. Nem az egyes műfajok iránti rajongása döntötte el, mit lát meg és mit fog exponálni,

a képek között van portré és zsánerkép, árvízi riport és szociofotó, groteszken mulatságos és végtelenül szomorú. Hasonló témát mások is lekaptak, de így semmiképpen.

Nézem a Szabó család című rádiósorozat színészeinek csoportképét, és ámulok. Véletlenül az első három részt is hallottam, amikor még az alkotók sem sejtették, hogy minden idők leghosszabban tartó sorozata lesz belőle. Ez az 1960-ban készült, beállított csoportkép a hat főszereplővel (lehettek volna még mások is rajta, például Horváth Tivadar) tökéletes jellemrajz arról, hogyan pózol a nagy színész, hogyan a jó színész és hogyan a többiek. Gobbi Hilda 47 éves, szemüvegesen és kópésan nevet, mimikája kissé túlzott, felüláll – konkrétan felül ül – az egészen, némi kevéske megvetés is bujkál a vigyorral határos mosolyában, nyilvánvalóan utálja azt a szerepkört, amely összeforrott a nevével, de mit lehet csinálni, ha azzal lehet keresni. A Szabó bácsit játszó Szabó Ernő is bevallottan pózol, felettébb ártatlan, naiv képet vág, mintha a szerepe szerinti munkásember lenne, aki összeszedi magát, amikor fényképezik, ülve is magasabb akar lenni, mint állva. A másik négy szereplő üres szemmel, kihúzott derékkal bámul bele a kamerába, igyekeznek civilként szerepelni, az is szerep, persze, csak nem eléggé karakteres. Nem tudhatom, hány fénykép közül választotta ki ezt az egyet Szalay Zoltán, akkoriban a Rádióújság fotósa, de erős a gyanúm, hogy a legjellemzőbbet láthatom a kötetben.

A Szabó család: Gobbi Hilda, Szabó Ernõ, Garics János, Vörösmarthy Lili, Balogh Erzsi és Benkõ Gyula.

Családi kép a Magyar Rádió legnépszerûbb, ma is hallható folytatásos hangjátékának elsõ szereplõirõl.

Ha néhányat lapozunk, váratlanul egy 1965-ös, tehát öt évvel későbbi képre bukkanunk, egy aggódó, mélyen gondolkodó embert látunk, elsőre nem is ismerjük fel, megállapíthatatlan, hogy hány éves. Ezt a Gobbi Hildát soha nem láttuk sem fényképen, sem az életben, ilyennek a kollégák sem igen láthatták sem próbán, sem azon kívül, kivéve talán a legközelebbi barátokat. Beállított felvétel, jobb kezének mutatóujjával feltolja a szemöldökét, épphogy érintőlegesen, ahogyan a fotózottak szokták, ha a fotósok kérik, a merev mozdulat modoros – az arca mégis hihetetlenül őszinte és megnyerő. Nem játszik semmit, sem a csúnya nőt, amivel védekezni szokott, sem a színészt, ami minden ízében volt, holott tudja, hogy fényképezik. Feltehetőleg ez a kép is egy sorozat része, nem tudni, a többi képen mit látni, de ezen a képen önmaga, nem a színész, nem a ripacs, nem a magyar színházi múlt megmentője és propagátora, nem a nehéz emberi ügyekben a hatalmasaktól segítséget kijáró, hanem a gondolkodó. Soha nem láttam ilyennek, mégis azt érzem, ez az igazi. Ezt a képet kellene az önéletrajzának borítójára tenni, ha ismét kiadnák.

1965. Gobbi Hilda

A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás és még egyéb nyolcórás témakörökre szerkesztett kötetben a szociofotók gyakorolják az emberre a leginkább szívszorító hatást, a Bér és Savany dokumentumai, hogy Parti Nagy modora által ihletve mondjam. Az ügetőn feszülten figyelő közönség az életért fohászkodik csendben, a szemernyivel jobb életért, gyerekek és felnőttek egyaránt.

hirdetés

A Lakodalom Hartán 1966 sorozatból a kerítésen kívül álló, feketébe öltözött, fekete kendős özvegyasszonyok keserű tekintetéről nem tudjuk levenni a szemünket. Azt kutatom a képen, vajon hány évesek is lehetnek ezek a korán megvénült öregasszonyok. A görög drámák kórusát érdemes ezzel a képpel szemléltetni.

1966. Lakodalom Hartán

A Fizetésnap Miskolcon 1970 sorozat maga a kilátástalanság; szépen látható, mi a különbség a szocialista realizmus és a realizmus a szocializmusban között. Tömeges magány, lerészegedés őszidőben, műszak után, részegek között a félrészeg a király. Parti Nagy Lajos kísérő szövegéből idézem: „Azok a lábnál, lábközt kushadó agársovány aktatáskák, bőrszag és borszag”… „nincs megváltás/ üveg van vissza.”

1970. Fizetésnap Miskolcon

Van jó is a korszakban, a szubjektív objektív nem csal. Az Alsótagozatos földrajzóra Újfehértón, 1973 a számomra, aki az ötvenes évek első felében jártam alsó tagozatba, jelentős fejlődés dokumentuma: a kétszemélyes padokat összekötő lábazat immár fémből készült, nem pedig vastag fából, amibe állandóan belebotlott az ember, a fűtést pedig nagy méretű csempe-kandalló biztosítja – bár nekünk lett volna ilyen, de akkor még csak vaskályha jutott, amit délelőtt a második vagy harmadik óra alatt gyújtott be a fűtő, mi örültünk, hogy a motoszkálása elviszi az óra jelentős részét; a terem kora délutánra ki is hűlt, hogy a délutánosok nagykabátban fagyoskodjanak este hatig-hétig. És mekkora földgömb van itt – mintegy véletlenül – az első padra helyezve! De hogy változatlanul három padsor van az osztályban, az megnyugtatóan otthonos.

1973. Alsótagozatos földrajzóra Újfehértón

Sokféle helyzet, sokféle hangulat, mindig új, a helyzethez alkalmazkodó kompozíció – nehéz Szalay Zoltán szemléletét néhány szóval jellemezni. Talán mégis van e képekben közös, a – nyilván látszólagos – keresetlenség. Csak az olyan improvizáció sikerül, amelyet rengeteg próba és gyakorlás előz meg; az a gyanúm, hogy a képeit jellemző spontaneitás sok-sok előtanulmány tapasztalatából született meg.

A szemet edzeni kell a látáshoz, a városban, a munkahelyen, a gyárban azt kell észrevenni, ami valódi. Az ingázók a kor legjobb fekete filmjeinek színvonalán mutatja a hajnali–alkonyi társas ürességet, a fényképnek mint műfajnak külön erénye, hogy egy-egy arcon nézőként sokáig elidőzhetünk. A Pusztaszabolcs és Budapest között 1964-ben ingázó, alvó lány arca olyan, mint egy halotti maszk, a svájcisapkás, párás üvegen át néző melós maga a bizalmatlanság, maga a korszak. A truvaille az, hogy sehol semmi truváj, mintha véletlenül kattant volna el a gép, magától.

1964. Ingázók

A Tiszaújvárosi lakótelep 1965 perspektívája a legkevésbé sem magától értetődő. Nem tudjuk, honnét nézünk, egy szomszéd házból-e vagy a levegőből, kötélen függeszkedve netalán. A kép balszélén egy fiatalnak mondható, jellegtelen házaspár hajol ki az első emeleti lodzsán, a hozzánk közelebbi alaknak, az androgün nőnek világos szőkére festett haja van, és nézik, nézik mereven a négyszintes épületekből álló kietlen új lakótelepet. Bámulják, amin nincs mit nézni, amit jobb lenne nem látni egyáltalán. Az ég a kép kétharmada fölött szürke, lapos, mélységtelen, semmilyen. A korszak egyik nagy fotója.

1965. Tiszaújváros

Balról jobbra egy láthatólag nem túl régen felújított vidéki ház fala előtt kocsit húz egy feketébe öltözött, fekete kendős öregasszony, az arcából csak az orrhegye látszik. Az kétharmadánál elhúzós függönyös ablakra belülről három kicsi partecédula van ragasztva, mind a három cédulán ugyanannak a személynek a felismerhetetlen, apró arcképe.

1974. Úton Békéscsabán

A szövegmelléíró Parti Nagy Lajost idézem:

„áthúz a képen egy kakast

tán egy kutyát két kosarat

nyikorgó örökkévaló

egy orr egy fekete kabát

szénrajz e földi nap alatt

a kiskocsin van négy kerék

a rúdja keskeny fakereszt

összefogja a két kezét

mamusza tyúklépésbe lép

hány hossz a fal a téglaláb

nem siet áthúzza magát

az egyre partecédulább

illékony földi nap alatt

és eltűnik és ittmarad”

Hetedik kötete ez a mostani Szalay Zoltánnak; nagyszerű album; néhány tucat kiváló könyvet még biztosan össze lehet állítani a hagyatékból.

A könyv a Kossuth Kiadói Csoport gondozásában jelent meg, ezen a linken tudod megvenni!


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!