KÉK HÍREK
A Rovatból

Vetkőző nőket kamerázott az öltözőkabinban egy férfi a balatonföldvári strandon

A kockás plédbe burkolt kamerát egy éppen öltöző fiatal nő szúrta ki.


Nem ez az első kukkolós bűncselekmény, ami idén a Balaton partján lelepleződik.

Júliusbam Zamárdiban egy gyerektábor zuhanyzóit használták fel hasonló célra, Balatonbogláron pedig egy apartmantulajdonos kamerázott be több szobát is.

A szezon végeztével pedig egy középkorú férfi borzolta a kedélyeket Balatonföldváron.

A keleti strand öltözőkabinjában rejtett el egy kamerát, azzal filmezte a vetkőző hölgyeket - számolt be a felháborodott vendégek információi alapján a Népszava.

A trükköt egy fiatal nő vette észre, aki azonnal szólt az alkalmazottaknak, ők pedig értesítették a rendőrséget.

Ezután két járőr és civil ruhás nyomozók érkeztek a partra, hogy nyakon csípjék a kukkolót a tett helyszínén.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 15 éves lány halt bele a vonatszörfözésbe Ausztriában
A száguldó szerelvények felett 15 ezer voltos feszültség van a felsővezetékben. Ehhez elég csak közel kerülni, egyetlen rossz mozdulat is halálos áramütést okozhat.


Hajnali fél háromkor egy 16 éves cseh fiú sétált be a St. Pölten-i rendőrségre, hogy bejelentse 15 éves barátnője eltűnését. Elmondta, hogy miután a vonatról leszállva nem találta a lányt, először a sínek mentén kereste, mielőtt a hatóságokhoz fordult. A rendőrök a lány telefonjának jelei alapján drónnal kezdték átfésülni a területet, de szombat kora reggel már csak a holttestét találták meg Blindenmarkt és St. Georgen am Ybbsfelde között, a sínek mellett, írja a Kurier.

Az addigra összeállt kép szerint

a fiatalok egy többségében csehekből álló csoportja péntek este tíz óra körül Amstettenben mászott fel egy ICE gyorsvonat tetejére, hogy így utazzon St. Pöltenig.

A társaság csak a célállomáson vette észre, hogy egyikük hiányzik. Az alsó-ausztriai rendőrség közleménye szerint az elhunyt egy 15 éves cseh állampolgár.

A „trainsurfing” néven ismert jelenség rendkívül veszélyes. A vasúti felsővezetékekben 15 ezer voltos feszültség van, amihez elég másfél-két méterre megközelíteni, hogy halálos áramütést okozó ívkisülés jöjjön létre. A német szövetségi rendőrség egy korábbi figyelmeztetésében hangsúlyozta, hogy a felsővezeték feszültsége „a háztartási konnektor 65-szöröse” – írta a Die Zeit.

A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Weststrecke vasútvonalat Amstetten és Ybbs között lezárták, a forgalom szombat reggel fél nyolctól helyreállt. A st. pölteni ügyészség boncolást rendelt el, a lány személyazonosságának véglegesítése a cseh hatóságok bevonásával zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Száz felülést kellett csinálnia, mert késett az iskolából, belehalt a büntetésbe a 12 éves indiai diáklány
A lány napokig kórházban volt a történtek után, de az orvosok már nem tudták megmenteni. A rendőrség vizsgálja a tanárnő felelősségét a tragikus halálesetben.


Éppen az indiai gyermeknapon halt meg az a 12 éves diáklány, akit napokkal korábban az iskolájában büntettek meg késés miatt, írja az Indian Express. A Maharashtra állambeli Vasai városában történt eset után a helyi rendőrség egyelőre baleseti halálesetről vett fel jelentést, de a boncolási jegyzőkönyv és az oktatási hatóság vizsgálatának eredménye még nem derült ki.

A tragédia november 8-án történt, amikor a lány és több társa tíz percet késett a tanításról. A család állítása szerint a tanárnő büntetésből száz felülést végeztetett velük, több diáknak ráadásul az iskolatáska is a hátán volt a gyakorlat közben.

„A büntetés után erős fájdalmat érzett a nyakában és a hátában, és nem tudott felkelni”

– mondta az édesanya a Hindustan Times szerint.

A lány állapota a következő napokban folyamatosan romlott, több kórházban is kezelték, végül a mumbai JJ kórházba szállították, ahol november 14-én este meghalt.

A tragédia hírére feldühödött szülők és egy helyi politikai párt aktivistái lezárták a Shri Hanumant Vidya Mandir nevű iskolát, és a tanár felelősségre vonását követelik.

A hatóságok megkezdték az eset kivizsgálását. „Néhány diákot a Mamta Yadav nevű tanárnő büntetett felülésekkel. A testi fenyítés pedig törvénybe ütközik” – nyilatkozta Sonali Matekar, Vasai oktatási tisztviselője.

A testi fenyítést Indiában a 2009-es oktatási törvény egyértelműen tiltja, amely kimondja, hogy gyermeket sem fizikai büntetésnek, sem mentális zaklatásnak nem lehet kitenni.

A gyermekvédelmi törvények alapján a gyermekkel szembeni kegyetlen bánásmód bűncselekménynek minősül, és akár többéves börtönbüntetéssel is sújtható. A rendőrség a boncolási eredménytől teszi függővé, hogy a baleseti haláleset minősítését megváltoztatják-e, és indítanak-e büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyomtalanul eltűnt egy 11 éves budapesti kislány, keresik a rendőrök
Stróbl Léna Rozália szombaton reggel ment el otthonról, azóta sehol nem találják. Eltűnésekor fekete kabátot, szürke farmernadrágot viselt, és egy fekete-fehér hátizsák volt nála.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított Stróbl Léna Rozália eltűnése miatt. A 11 éves kispesti lány jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, a rendőrök keresik, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló információk szerint

Léna november 15-én reggel indult el kispesti otthonából, és azóta nem érkezett haza, a hatóságok nem találják.

A lány körülbelül 160 centiméter magas, hosszú, barna hajú, szemüveget visel. Eltűnésekor fekete kabátot, szürke farmernadrágot viselt, és egy fekete-fehér hátizsák volt nála.

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Stróbl Léna Rozália tartózkodási helyéről, akár névtelensége megőrzése mellett is tegyen bejelentést a nap 24 órájában hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, vagy a 112-es segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET: