Veszélyes lehet: sokan úgy isszák, mint az üdítőt – 171 millió doboz energiaital fogy Magyarországon évente
Magyarországon 2011 november 1. óta 422 hivatalos bejelentés érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba (korábban ÁNTSZ). A statisztikák szerint volt, aki 2,5 liter (!) energiaitalt is megivott egy nap alatt. Az országos mentőszolgálat, az orvosi ügyeletet, a gyermekorvosok, háziorvosok, a védőnők, valamint az általános és középiskolák jelzései alapján a rosszullétek 25 százaléka lányokat, 75 százaléka fiúkat érintett. A beérkező adatok alapján a fogyasztással összefüggő túladagolás feltehetően két esetben okozott maradandó egészségkárosodást.
"Sokan azt gondolják, hogy bedobnak egy energiaitalt és minden helyrerázódik. Ha fáradtak, erőre kapnak, tovább tudnak ébren maradni, ha az agyuk nehezen pörög, majd felgyorsul. Összeszűkíti a hasi, zsigeri ereket is, miközben az agy több vért kap, ezáltal átmenetileg javul az összpontosító képesség, a figyelem, lerövidül a reakcióidő, lecsökken az álmosságérzés, az alvásigény, megemelkedik az adrenalinszint, nagyobb fizikai teljesítőképesség érzete alakul ki.
Mindez rövid távon kétségtelenül igaz, később azonban negatív hatása van, ha túlzásba visszük.
Különösen fontos, hogy a szívritmuszavarokkal küzdők, szívbetegek felejtsék el az energiaitalokat, de azok is, akiknek a szervezete érzékenyen reagál rá. Az energiaitalok nagy dózisban tartalmaznak koffeint, ez önmagában is veszélyes, túlzott fogyasztása ártalmas lehet, extrém mennyiségben már azonnal is jelentkezhet a hatás.
De ha nem nagy mennyiségben, viszont rendszeresen issza valaki, akkor is rossz hatással lehet a szív- és érrendszerre. Emeli ugyanis a pulzusszámot és a vérnyomást.
A sok koffeintől egész nap gyorsabb lesz a pulzus, emiatt a ritmuszavar valószínűsége tartósan megemelkedik. Ez viszont előbb-utóbb szinte biztosan valamilyen szívproblémához vezet” – mondja dr. Gellér László professzor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társasága tudományos bizottságának elnöke.