HÍREK
A Rovatból

Újra pedagógussztrájk: kirúgással fenyegetik az iskolaigazgatókat a tankerületek

Azt is megtiltották, hogy felszólaljanak a tanárok és nem fordulhatnak a sajtóhoz sem.


Újra elindult a pedagógusok gördülő sztrájkra, amit a PDSZ és a PSZ hirdetett meg január utolsó hetére. A tanárok továbbra is a méltányos fizetésemelésért, a kötelezően tanítandó óraszám csökkentéséért, a sztrájkjogot korlátozó törvény helyreállításáért, a tanárok kirúgásának határidejére vonatkozó új kormányrendelet visszavonásáért demonstrálnak - írja a Blikk. A lap megjegyzi, hogy a jelek arra utalnak, hogy meglehetősen nagy a baj országszerte, mivel intézményvezetőket is kirúgással fenyegetnek.

A hétfői sztrájk alkalmával sem a diákok, sem a pedagógusok nem vonultak utcára, maradtak az intézmények falai között. Ugyanakkor több intézményvezetőt is levélben fenyegettek meg, hasonló módon, mint a tanárokat. A tankerületek nyomására pedig megtiltották a tanároknak, hogy bármilyen „hangos és látványos akciókba kezdjenek”.

„Megkezdődött az intézményvezetők befenyítése, senki semmilyen módon nem fordulhat a nyilvánossághoz, a sajtóhoz. Az egyik iskola a sztrájknapján online streamelt órákat akart tartani az oktatásüggyel kapcsolatban, sajtóközvetítéssel. Megtiltották. Azt mondták a vezetőknek, ahol a törvényes sztrájkon felül bármilyen esemény lesz, netán informálják a médiát, ott menesztik az intézményvezetőt. Ezt már tényleg nem lehet szó nélkül hagyni”

– írták az Index birtokába jutott levélben.

Egy másik forrás szerint az igazgató kétszer is szólt a tanároknak, hogy csak a törvényes sztrájkra van lehetőségük, „mert ahol nyilatkozat, interjú lesz, ott menesztik az intézményvezetőt”. Ezt egy tanár is megerősítette, aki szerint, ha valaki az oktatási intézményben „hangosan sztrájkol, nyilatkozik, demonstrál, az intézményvezetőt menesztik”.

„Mi csütörtökön sztrájkolunk, akciózunk, de lehet, hogy így már csak csendben, sajtóhír nélkül. Eljött az idő, hogy végre szolidaritást mutasson a társadalom”

– mondta a pedagógus.

A Blikk hozzáteszi, hogy csütörtökön Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a sztrájkbizottsággal tárgyal, de eddig a kormány nem tett komolyabb lépéseket a követelések teljesítésére, illetve a közös nevező megtalálására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
30 milliót is is fizethettek a gazdagok, hogy ártatlan civileket öljenek Szarajevó ostrománál – nyomozás indult az emberszafarik ügyében
A milánói ügyészség keresi azokat az olaszokat, akik a gyanú szerint a Balkán-háborúban pénzért vadásztak emberekre szórakozásból.


A milánói ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az 1992 és 1996 közötti szarajevói ostrom idején feltételezett „sniper turizmus” ügyében – írja a The Guardian.

A hatóságok kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoznak olyan olasz állampolgárok után, akik a vádak szerint fizettek azért, hogy a város civil lakóira lőhessenek. Az eljárást egy milánói oknyomozó újságíró, Ezio Gavazzeni feljelentése, valamint Benjamina Karić, Szarajevó korábbi polgármesterének jelentése alapozta meg.

A gyanú szerint olasz, francia, német és más nyugati állampolgárok nagy összegeket, akár 30 millió forint értékben is fizettek a boszniai szerb erők katonáinak, hogy a Szarajevót körülvevő magaslatokról „szórakozásból” gyilkoljanak. A gyerekek megöléséért külön felárat számolhattak fel.

Feltételezések szerint a résztvevők Triesztben találkoztak, onnan Belgrádba utaztak, ahonnan a katonák kísérték őket a harcálláspontokra.

„Nem voltak politikai vagy vallási indítékaik. Gazdag emberek voltak, akik szórakozásból mentek oda. Olyan fegyverbolondokról beszélünk, akik talán lőtérre vagy szafarizni járnak Afrikába”

– nyilatkozta Gavazzeni, aki szerint a hatóságok a következő hetekben több, általa azonosított személyt is kihallgathatnak.

A vádakat a szerb veteránszervezetek határozottan tagadják. A boszniai kormány milánói konzulátusa teljes együttműködést ígért a hatóságoknak.

„Türelmetlenül várjuk, hogy kiderüljön az igazság egy ilyen kegyetlen ügyben, hogy lezárhassuk a történelem egy fejezetét. Bizonyos információk birtokában vagyok, amelyeket megosztok a nyomozókkal”

– nyilatkozta a milánói bosnyák konzulátus szóvivője.

A 2022-ben bemutatott „Sarajevo Safari” című szlovén dokumentumfilmben egy egykori szerb katona és egy vállalkozó is arról beszélt, hogy nyugatiak fizettek a civilekre való lövöldözésért. „A Sarajevo Safari volt a kiindulópont” – mondta Gavazzeni, aki a film megtekintése után vette fel a kapcsolatot a rendezővel, és kezdett mélyebb kutatásba. Egyik kulcsforrása egy volt boszniai hírszerző tiszt lett. A film bemutatója után, 2022 novemberében a bosznia-hercegovinai államügyészség is bejelentette, hogy eljárást indít az ügyben.

Az 1992 és 1996 között zajló ostrom a modern hadtörténet leghosszabb városostroma volt, amelyben 13 952 ember, köztük 5434 civil halt meg a folyamatos tüzérségi támadások és a mesterlövészek golyói által. A város fő közlekedési útvonala a „Mesterlövészek sikátora” (Sniper Alley) néven vált hírhedtté. A háború embertelenségének egyik szimbólumává vált Boško Brkić és Admira Ismić esete, akiket 1993-ban lőtt le egy mesterlövész, miközben egy hídon próbáltak átkelni a biztonságba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mint az állat” – Orbán Viktort alaposan megizzasztotta egy kínai csirkeláb
A miniszterelnök jól megpakolta csípőssel az ebédjét, és azt is megfigyelte, hogy a szója jobban kihozza a csípősséget. Az ebéd után a fél kínai negyeddel szelfizett.


Azt eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnök nagy rajongója a gasztronómiának, de eddig főleg a magyaros ételek terén, például a disznótoros fogások terén mutatta meg kedvenceit. Szerdán azonban Kőbányán ebédelt a kínai negyedben, és a videója alapján több helyi specialitást is megkóstolt.

A miniszterelnök csontnélküli csirkelábat rendelt, majd megpróbált beszédbe elegyedni az étterem egyik dolgozójával:

„Jó napot! Do you speak any Hungarian?” – kérdezte az angol és a magyar speciális keverékével Orbán, ami jött a meglepő, a kérdés lényegével ellentétes válasz: „Nem.”

A miniszterelnök ezután nem forszírozta tovább a témát.

Közben a tányérokkal alaposan telepakolt kormányfői asztal köré egyre többen gyűltek közös fotó reményében, egy másik ott ebédelő pedig aziránt érdeklődött, hogy Orbán étele csípős-e.

„Mint az állat”

– felelte a miniszterelnök, aki azt is megfigyelte, hogy „szójával keverve sokkal csípősebb”. Orbán az ebédet egy újabb adag szelfivel zárta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rejtély a magyar légtérben: belga vadászrepülő és francia tanker húzott át felettünk szerdán
A vadászgép jeladója hét perc után némult el Ságvár közelében, a tanker viszont végig követhető maradt a polgári oldalakon. A mozgások illeszkedhetnek a Fekete-tenger környéki NATO-feladatokhoz és áttelepülésekhez.


Külföldi katonai gépek repkedtek szerdán Magyarország felett, és mozgásuk részben a polgári repüléskövető oldalakon is megjelent – írta a 24.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint délelőtt a belga légierő egyik F-16-osa repült be a magyar légterébe. A Belgiumból érkező vadászgép délelőtt fél 10 körül észak felől lépte át a magyar határt, majd déli irányba fordult.

A gép útját a Balaton déli térségéig, Ságvárig lehetett követni, amikor is – 7 perccel a belépés után – kikapcsolták a jeladóit.

A belga vadászgéppel szinte egy időben Szentgotthárdnál egy másik nagy sebességű katonai gép is megjelent a légtérben. A Marseille felől érkező A330-243MRTT típusú tanker az azonosítatlan vadászgéphez nagyon közelítő útvonalra és magasságra állt be. Ekkor a vadászgép ADS-B adóját is kikapcsolták, csak a tanker jele maradt követhető. A gép Szeged felé haladt 7–8 ezer méteres magasságban. A francia gép később a bolgár légtérben tűnt fel, a belga F-16 viszont órákkal később sem jelent meg újra a nyomkövetőn.

A repülésekről a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy szerdán két belga F-16-os repülőgép hajtott végre átrepülést Magyarország felett az előzetesen benyújtott repülési terv és a repülési szabályok betartásával. A HM hangsúlyozta, hogy a külföldi katonai repülőgépek a magyar légteret minden esetben engedéllyel és érvényes repülési terv alapján használják.

A Marseille felől érkező A330-243MRTT nagy valószínűséggel a francia légierő Phénix tankerflottájának gépe lehetett, amely a Marseille térségében található Istres–Le Tubé légibázison települ. Ezek a gépek rendszeresen támogatnak NATO-missziókat a Fekete-tenger térségében, ami magyarázatot adhat a bolgár légtérben való későbbi megjelenésre. A belga F-16-osok 2025-ben is aktívan részt vettek NATO-feladatokban, miközben a flotta átáll az új F-35-ös típusra. Ez a modernizáció szintén indokolhatja a gyakoribb áttelepüléseket és a szövetségesekkel való közös gyakorlatokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tovább drágulnak az üzemanyagok, még ma érdemes tankolni
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2, a gázolaj beszerzési ára pedig bruttó 5 forinttal emelkedik csütörtöktől. Jobban járunk, ha még előtte teletöltjük a tankot.


Csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára a holtankoljak.hu szerint.

A benzin bruttó 2 forinttal kerül majd többe, míg a gázolaj beszerzési ára bruttó 5 forinttal változik majd.

Jelenleg 95-ös benzint 577 forintos literenkénti átlagáron, gázolajat pedig 588 forintos átlagáron tankolhatunk a hazai kutakon. Ezek az árak emelkedhetnek tovább a hét második felében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk