„Van kollégám, akinek vesegyulladása lett” – másfél hónapja nincs fűtés a legnagyobb újbudai háziorvosi rendelő épületében
Vesegyulladást kapott egy dolgozó, miközben 12 fokban kellett EKG-t végezni egy 80 éves betegen – ez a helyzet fogadta azokat, akik az elmúlt másfél hónapban a legnagyobb újbudai háziorvosi rendelőbe mentek. A Keveháza utcai épületben ugyanis hetek óta nincs fűtés, a betegek és az orvosok is kabátban vacogtak a rendelésen – számolt be róla hétfőn az RTL Híradó.
A stáb a helyszínen hétfő délben 15 fokot mért a folyosón, az egyik dolgozó szerint pedig reggel mindössze 12 fok volt a váróban. A rendelőkben saját pénzből vett vagy otthonról hozott villanyradiátorokkal próbálnak meleget csinálni, de ezek többször lecsapták a biztosítékot.
„Kabátban vagyunk, vastag harisnyában, túracipőben; a 70–80 éves kollégáink is fáznak. Plusz radiátorokat vettek saját pénzen, vagy otthonról hozták be, és ezekkel a kis villanyradiátorokkal fűtünk. Így 16 fok van nálunk a belső rendelőben; ebben nem lehet levetkőztetni a beteget” – panaszolta el az egyik, neve elhallgatását kérő dolgozó.
A tarthatatlan körülmények miatt többen megbetegedtek a személyzetből. „Van kollégám, akinek vesegyulladása lett; én csak felfázással mentem két kört. Dolgozni szeretnénk, és nem azzal foglalkozni, hogy mennyire remegek, meg tudom-e fogni a tollat” – mondta egy másik munkatárs.
A rendelő alapellátási igazgatója elismerte a problémát. Kiss József László, a Szent Kristóf Szakrendelő vezetője szerint már december közepe óta látszott, hogy komoly baj van a fűtési rendszerrel. Mint mondta, egy kompresszort kellett kicserélni, az alkatrészt külföldről szerezték be, a cseréje pedig a hétvégén megtörtént. Az igazgató azt ígérte, szerda reggelre helyreáll a fűtés. „Most az az ígéret, hogy holnapután, tehát szerda reggel, normál hőmérséklettel indul a rendelés” – tette hozzá.
Bár az igazgató úgy tudja, az önkormányzatnak jelezték a meghibásodást, a kerület DK-s polgármestere, László Imre azt állítja, a Híradótól hallott erről először. A polgármester vizsgálatot rendelt el az intézményben.
A Keveháza utcai telephely Újbuda alapellátásának egyik kulcsfontosságú pontja. Az épület tetőterét 2021-ben újították fel, az utóbbi időben pedig több más rendelő felújítása miatt ideiglenesen több háziorvosi praxist is ide helyeztek át, ami tovább növelte a leterheltségét. A Szent Kristóf Szakrendelő körüli feszültség nem új keletű, a kormány és a kerületi vezetés között korábban is voltak viták az intézmény fejlesztéséről.