ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Új kutatás: Az európai szülők több mint negyedének nincsenek ismeretei a HPV-ről

Több európai országban is javul a humán papillomavírus megértésének és az ezzel kapcsolatos tudatosságnak szintje a szülők körében. A kutatás ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatban még mindig vannak félreértések.


Az európai szülők(1) több mint negyedének nincsenek ismeretei a HPV-ről(2). Európa-szerte minden ötödik szülő ugyan ismeri a HPV-t, de nincs tisztában azzal, hogy rákot okozhat.(ii).

Az MSD (amelyet az USA-ban és Kanadában Merck & Co., Inc. néven ismernek) új kutatást mutatott be, amely szerint több európai országban javul a humán papillomavírus (HPV) megértésének és tudatosságának szintje a szülők körében.(i) A kutatás ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatban még mindig vannak félreértések, és a különböző európai országok között a COVID-19 járványt követően némi eltérés mutatkozik a rutinszerű védőoltásokhoz való hozzáállás tekintetében.

Az európai országokban élő szülők körében végzett kutatás szerint(i) a megkérdezettek 73%-a mondta, hogy rendelkezik ismeretekkel a HPV-ről(ii). Ez 4%-os javulást jelent a tudatosság szintjének tekintetében, ha összehasonlítjuk egy 2019-es hasonló, ugyanezt a kérdést feltáró, az országok hasonló körét vizsgáló kutatással.(v)

Miközben az új kutatás a HPV-vel kapcsolatos tudatosság szintjének növekedését mutatja, egyértelmű bizonyítékokat is azonosít a vírussal kapcsolatos félreértések tekintetében a szülők körében. A megkérdezett szülők több mint egynegyede (27%)(ii) azt állítja, hogy nincs tisztában a HPV-vel, pedig a legtöbb szexuálisan aktív férfi és nő élete során valamikor megfertőződik annak valamelyik formájával.(3)

A kutatást az Ipsos végezte az MSD megbízásából és finanszírozásával, 7111 szülő megkérdezésével, nyolc uniós országban.(ii) A minden évben május 25. és 31. között rendezett Európai Rákellenes Hét (EWAC) alkalmából, szakértő előadók részvételével, online rendezvényt szerveztek, hogy megvitassák a COVID-19 szülőkre gyakorolt hatását a védőoltások és a HPV-vírussal kapcsolatos tudatosság kapcsán.

A kutatást bemutató rendezvényen felszólaló Dr. Xavier Bosch, a Katalán Onkológiai Intézet munkatársa elmondta: "A kutatás pozitív eredményei szerint a szülők körében Európa-szerte megnőtt a HPV-vel kapcsolatos tudatosság. Azonban még mindig van teendő annak érdekében, hogy az általános immunizációs és szűrőprogramok újra fókuszba kerüljenek, valamint további erőfeszítésekre van szükség, hogy megelőzzük a HPV terjedését és a rákkeltő HPV előfordulási gyakoriságának esetleges növekedését. Ebben a kritikus időszakban most még éberebbnek kell lennünk a lakosság egészségével kapcsolatban, és biztosítanunk kell, hogy a rutinszerű egészségügyi szűrések és védőoltások ismét a régi kerékvágásba kerüljenek, amelyekre nyilvánvalóan hatással volt a COVID-19 világjárvány."

Az eredményekre reagálva Esra Urkmez, az ENGAGe* betegjogi és tudatosságnövelő adománygyűjtési igazgatója elmondta: "Mindenekelőtt anyaként tudom, hogy minden szülő egyszerűen csak azt akarja, hogy ’a legjobb legyen a gyermekeinek’. Egyetlen szülő sem szeretné, ha gyermeke rosszul lenne, vagy bármilyen olyan betegségben szenvedne, amely megakadályozná, hogy később a lehető legtöbbet hozhassa ki önmagából. Ezért olyan fontos, hogy saját magunk járjunk utána a dolgoknak, és hogy megkapjuk a megfelelő információkat, amelyek segítenek abban, hogy tájékozottan és felhatalmazva hozzunk döntéseket szeretteink egészségével, valamint bizonyos betegségek és rákos megbetegedések megelőzésével kapcsolatban. Az elmúlt két évben azonban a COVID-19 világjárvány miatt a szülők számára egyre nehezebbé vált a védőoltásokkal kapcsolatos hatalmas és összetett információhalmazban való eligazodás. A szülők számára az sem egyértelmű már, hogy kiben bízhatnak meg.

Ahogy Esra Urkmez fogalmaz, "a szülőknek továbbra is megbízható forrásokat, például az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) kell használniuk, amikor az egészséggel, valamint a rákos megbetegedések és betegségek megelőzésével kapcsolatos információk után kutatnak, ugyanakkor proaktívan beszélniük kell ezekről egy egészségügyi szakemberrel. Fontos, hogy a szülők biztosak és tájékozottak legyenek abban, hogy egy olyan dolog, mint a HPV elleni vakcina, nem új (mint a COVID-19 vakcina), sokkal régebb óta létezik, átfogóan tanulmányozták és kutatták. Maga a HPV okozta megbetegedés és bizonyos daganatok megelőzhetők a későbbi életkorban, ha egyszerűen most cselekszünk gyermekeink érdekében. Ha valaki bizonytalan, egyszerűen beszéljen egy egészségügyi szakemberrel, hogy további információt kapjon arról, hogyan előzhet meg bizonyos rákos megbetegedéseket férfiaknál és nőknél egyaránt."

Magyarországon az érdeklődők többek között az NNK Egészégvonal honlapján, a hpvoltas.com vagy a hpvdoktor.hu oldalon tudhatnak meg többet a HPV-ről és a védőoltásokról.

A kutatás kiemelt pontjai

HPV tudatosság:

- Csak minden második szülő, aki tisztában van a HPV-vel (55%)(ii), mondja azt, hogy tájékozottnak érzi magát, ami még inkább rávilágít a tudatosság hiányosságaira.

- A HPV-vel kapcsolatos tudatosság országonként változó: Olaszországban a legmagasabb, Németországban (59%) és Svédországban (60%) a legalacsonyabb(ii).

HPV és rák:

- A megkérdezett szülők 73%-a mondta, hogy ismerettel rendelkezik a HPV-ről(ii).

- A HPV-vel tisztában lévő szülők 55%-a érzi magát tájékozottnak a HPV-vel kapcsolatban.(ii)

- A megkérdezett szülők alig kevesebb mint fele (48%) mondta, hogy tisztában van azzal, hogy a HPV rákot okozhat(ii) mind a férfiak, mind a nők esetében, ami hangsúlyozza, hogy egyes területeken alacsony az ismeretek szintje.

- 42%-uk nem tudott a védőoltásokról, amelyek segíthetnek megelőzni egyes ráktípusokat(ii), ami tovább mutatja a tudatossági szintek hiányosságait.

A COVID-19 hatása az oltóanyagokkal kapcsolatos véleményekre:

- A szülők megosztottak a COVID-19 világjárvány miatt a védőoltásokkal kapcsolatban rendelkezésükre álló információk mennyiségét illetően: a szülők fele (49%) szerint túl sok információ áll rendelkezésükre.(ii)

- A szülők 43%-a szerint a COVID-19 következtében a védőoltásokkal kapcsolatban rendelkezésre álló információk mennyisége miatt túlterheltnek érzi magát.(ii)

- A szülők 68%-a állítja, hogy a világjárványt követően nagyobb valószínűséggel fogja biztosítani, hogy gyermekét a COVID-19-től eltérő betegségek ellen is beoltsák.(ii)

- A szülők 61%-a állítja, hogy a COVID-19 világjárvány miatt tájékozottabb a gyermeke oltásaival kapcsolatban.(ii)

- A szülők 90%-a úgy véli, hogy gyermeke számára fontos, hogy más (nem csak a COVID-19 elleni) betegségek ellen is be legyen oltva.(ii)

A kutatást az Ipsos végezte, az MSD kezdeményezte és finanszírozta, és az MSD kezeli és tulajdonolja. Az MSD teljes szerkesztői ellenőrzéssel és jóváhagyással rendelkezett a kutatási eredmények felett.

1 A következő európai uniós országokban élő szülők vettek részt a kutatásban: Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Svédország, Szlovénia

2 2022 Ipsos Research / MSD Data on File: HPV Awareness Study with Parents 2022

3 Cervical Cancer: Key Facts, by World Health Organisation, Utoljára letöltve: 2022. április 28. - https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/cervical-cancer

4 Centres for Diseases Control and Prevention, CDC. “Reasons to get HPV Vaccine.” 2022, Utoljára letöltve: 2022 május 17. - https://www.cdc.gov/hpv/parents/vaccine/six-reasons.html

v Ipsos Research / MSD: EU HPV Consumer Awareness Study 2019 - Utoljára letöltve: 2022 május 23. – https://www.ipsos.com/en-ch/human-papillomavirus-europe

* A nőgyógyászati daganatokra fókuszáló betegszervezet.

Megjegyzések

A HPV (humán papillomavírus) nagyon gyakori és erősen fertőző víruscsalád.(iii) A HPV bármilyen szexuális érintkezés útján terjedhet.(iii) A HPV annyira gyakori, hogy szinte minden szexuálisan aktív férfi és nő életének egy bizonyos pontján elkapja a HPV-t.(iii) A HPV számos rákos megbetegedésért felelős mind férfiak, mind nők körében.(iv) Emellett jelentős számú rákos megbetegedést okoz a hüvelyben, a szeméremtestben és a végbélnyílásban, valamint genitális szemölcsöket is előidézhet.()

A HPV-fertőzés általában magától elmúlik, de ha nem, akkor az élet későbbi szakaszában bizonyos HPV-vel összefüggő rákos megbetegedések formájában jelentkezhet.(iii) Ezek közül csak a méhnyakrák mutatható ki korán egy szűrővizsgálattal.(iii) A HPV által okozott egyéb rákos megbetegedések csak súlyosabb állapotukban fedezhetők fel. A HPV elleni védőoltás megelőzheti a rákot okozó fertőzéseket.(iv)

A kutatásról

Az MSD megbízásából az Ipsos online felmérést végzett 7111 szülő reprezentatív mintája körében Németországban (n=1270), Franciaországban (1334), Olaszországban (1132), Ausztriában (600), Portugáliában (680), Romániában (388), Svédországban (1332) és Szlovéniában (375). Minden résztvevőnek 21 év alatti gyermeke van, aki egyedül vagy közösen dönt gyermeke oltásait illetően, és aki részt tudott venni az online felmérésben. A terepmunka 2022. március 28. és április 7. között zajlott.

Az MSD-ről

Az MSD-nél (amely az Egyesült Államokban és Kanadában Merck & Co., Inc. néven ismert, és központja Rahway, NJ, USA-ba van) a közös célunk egyesít minket: a tudomány innovatív erejét használjuk arra, hogy megmentsünk és jobbá tegyünk életeket világszerte. Több, mint 130 éve fontos gyógyszerek és vakcinák kifejlesztésével adunk reményt az emberiségnek. Arra törekszünk, hogy a világ első számú kutatásközpontú biogyógyszerészeti vállalata legyünk. Mára a kutatás élvonalába tartozunk, hogy olyan innovatív egészségügyi megoldásokat nyújtsunk, amelyek elősegítik az emberek és állatok betegségeinek megelőzését és kezelését. A sokszínű és befogadó globális munkaerőt támogatjuk, és minden nap felelősségteljesen működünk, hogy biztonságos, fenntartható és egészséges jövőt biztosítsunk minden ember és közösség számára. Az MSD több, mint 30 éve van jelen Magyarországon (MSD Pharma Hungary Kft. néven), törekedve arra, hogy innovatív terápiái és védőoltásai a magyar emberek számára is elérhetővé váljanak.

További információért keresd fel a www.msd.hu weboldalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk