ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Pedagógusok ezrei éltek már a díjmentes nyelvtanulás lehetőségével. .


A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

Az IFM nem csak nyelvtanuláshoz vagy vizsgára való felkészüléshez, de akár külföldi utazáshoz vagy éppen továbbképzéshez szükséges idegen nyelvű anyagok teljesebb megértéséhez is hasznos lehet, hiszen használható, élő nyelvi szituációkból és beszélgetésekből álló tartalmakat és feladatokat kínál. És ez nem kizárólag az IFM tananyagait a diákoknak kiosztó angol- vagy némettanárok számára lehet érdekes - az alkalmazással ugyanis bármilyen szakos pedagógus ingyenesen fejlesztheti nyelvi készségeit. Az önálló nyelvtanulásra is alkalmas Modullal ugyanis nem kizárólag a diákok élhetnek, de bármely pedagógus is, aki rendelkezik KRÉTA-azonosítóval - ezáltal nem kevés összeget és időt megspórolva a térítésmentes, gyakorlatilag zsebben hordott nyelvtanulási lehetőséggel.

„A KRÉTA IFM elsősorban a tanári szempontokat veszi figyelembe, hiszen alapvetően nyelvtanárok, illetve angol és német nyelvtanulók számára készült. Mivel azonban a belépéshez KRÉTA-azonosító szükséges, bárki, aki hozzáfér a nyelvtanulási lehetőséghez, angol, illetve német nyelvet tud az interaktív leckék segítségével tanulni vagy a meglévő tudását fejlesztheti. Angolból teljesen kezdő szinttől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig elérhető a tananyag, németből pedig a középfokú nyelvvizsga szintjéig. A tanárok önálló nyelvtanulásra tudják használni az alkalmazást, szélesíthetik az ismereteiket, gyarapíthatják a szókincsüket, illetve javíthatják beszédkészségüket” - fejtette ki Miholics Zoltán, a KRÉTA IFM szakmai vezetője.

A Modul akkor is nagy segítség lehet, ha egy pedagógust kiírnak helyettesíteni nyelvórára, hiszen ilyenkor a tanári felület is automatikusan elérhető számukra. De a nyelvtanulási funkció is egyre népszerűbb azon tanárok körében, akik szeretnék bővíteni a tudásukat, és akár több nyelvet is megtanulnának annak ellenére, hogy nem az idegennyelv-oktatás a fő területük. Mind több tanár ismeri fel ugyanis, hogy az idegennyelvi tudás mára a mindennapok megkerülhetetlen részévé vált. Nekik jól jön a térítésmentesen elérhető KRÉTA IFM. A hangsúlyosan magyar nyelvtanulók által tesztelt alkalmazás tananyagai mögött komoly, pedagógusokból, módszertani szakértőkből és anyanyelvi beszélőkből álló nemzetközi szakembergárda áll. A honi köznevelésbe belépve a KRÉTA IFM-et értelemszerűen a helyi viszonyokhoz, a magyar anyanyelvű felhasználók igényeihez igazították, a Közös Európai Referenciakeret (KER) útmutatásai figyelembe vételével.

„Nagyon sok nyelvtanuló alkalmazás létezik a piacon, melyeknek jelentős része fizetős, de a beszédkészség gyakoroltatásának lehetősége nem sokuk portfóliójában szerepel. A KRÉTA IFM-ben ehhez képest a mindennapokban is előforduló szituációkat lehet gyakorolni, a megszólalási készségeket fejleszteni. Legyen szó akár egy ruhabolti vagy egy állásinterjús beszélgetésről, a KRÉTA IFM ingyenesen nyújt ebben hatékony segítséget, ebben is különleges és egyedi az alkalmazás.

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak. A témák sokrétűségéből és a leckék sokaságából kiindulva pedig a valós, élő nyelvi világ rengeteg szegmensét meg tudjuk mutatni szórakoztató módon, játékos feladatok segítségével. A mindennapi élő nyelvhasználatot alkalmazó videók, filmelőzetesek, híradások is ezt a valódi világban való eligazodást segítik az adott nyelvterületen” - tette hozzá Miholics Zoltán.

Elvarázsolta a pedagógusokat

Noha már eddig is tanárok ezrei éltek az IFM kínálta ingyenes nyelvtanulás lehetőségével, ez a szám a közeljövőben minden bizonnyal rohamosan nőni fog, a Modul ugyanis immár új és kibővített funkciókkal gyarapodott. A szókincs fejlesztése mellett nagy hangsúlyt kapott az alkalmazás kiejtés része is, hisz sokan vonakodnak megszólalni a tanult idegen nyelven, tartva attól, hogy a kiejtésük nem megfelelő. Erre külön gyakorlatok állnak rendelkezésre, sőt, az applikáció ellenőrizni is képes a kiejtést: jelez, ha nem megfelelő, a felhasználó pedig addig ismételheti, míg az tökéletes lesz. Sőt, AI segítséggel párbeszédekben is kipróbálhatjuk magunkat, az alkalmazás ugyanis a mesterséges intelligencia közreműködésével képes ellenőrizni a szókincsünket és a kiejtésünket.

„Néhány hónapja ajánlotta nekem a KRÉTA IFM-et egy nyelvszakos kollégám. Hálás vagyok neki, mert azóta naponta szakítok többször 5-10 percet a német nyelv tanulására. A múltkor a megállóban vártam, és 3 feladatot meg tudtam addig oldani, mire megjött a buszom. Az app egyik legjobb része számomra, hogy a beszélgetés- és a kiejtésleckék segítségével úgy gyakorolhatom a kiejtést, hogy nem kell attól tartanom, hogy megmosolyog, aki hallja” - magyarázta Kiss Judit Rozi pedagógus. Kollégáját, Nagy Balázst szintén azonnal meggyőzte az alkalmazás: „Néhány hónapja hallottam a munkahelyemen, hogy nekem is lehetőségem van ingyenesen használni ezt a nyelvfejlesztő Modult. Másnap letöltöttem a telefonomra az appot és rákattintva teljesen meglepődtem, milyen modern ez az app! Tetszik, hogy folyamatos visszajelzést kapok, és a rendszer által automatikusan összeállítható gyakorló leckék is nagyon bejöttek.

A KRÉTA IFM elérése tanárok számára

Web: KRÉTA felület ➜ Digitális Kollaborációs Tér ➜ Tanári nyelvtanulás (Tanári értekezlet indítása gomb alatt)

Mobil: ifm.xeropan.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Most érdemes euróban is félretenni? Mutatjuk, miért gondolkodnak így egyre többen
Megmutatjuk miért gondolkodnak ma is sokan euróban vagy más devizában a megtakarításaik egy részéről.


Az elmúlt években valószínűleg szinte mindenki megtapasztalta, milyen gyorsan változhat a pénz értéke. Egyik hónapban az infláció miatt aggódunk, máskor az árfolyamok mozgása kerül a fókuszba, közben pedig egyre többet hallani arról is, hogy ma már érdemes több lábon állni a megtakarítások terén.

A bizonytalan gazdasági környezetben érdemes azokat a megoldásokat keresni, amelyek egyszerre nyújthatnak biztonságot, rugalmasságot és hosszabb távon kiszámíthatóbb pénzügyi hátteret. Ilyenkor természetesen egyre többen kezdik el újragondolni azt is, milyen formában érdemes tartani a megtakarításaikat, és mennyire jó ötlet mindent kizárólag forintban félretenni.

A kérdésnek most külön aktualitást ad az is, hogy az erősebb forint miatt jelenleg kedvezőbb árfolyamszinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, mint korábban.

A devizaalapú megtakarításokra ma már sokan nem gyors nyereségszerzési lehetőségként, hanem tudatos pénzügyi döntésként tekintenek.

Sokan éppen azért választják ezeket a megoldásokat, mert szeretnék részben csökkenteni a forint árfolyamának való kitettséget, és stabilabb hátteret teremteni a megtakarításaiknak hosszabb távon is.

Cikkünkben megmutatjuk, miért döntenek sokan úgy, hogy a forint alapú befektetések mellett devizában is megtakarítanak.

Miért kerülhetnek újra reflektorfénybe a devizaalapú megtakarítások?

A magyarok továbbra is szeretnek biztonságra törekedni, amikor a pénzükről van szó, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy a mai gazdasági környezetben már nem elég kizárólag egyetlen típusú megtakarításban gondolkodni. Az infláció, az árfolyammozgások és a nemzetközi gazdasági folyamatok mind olyan tényezők, amelyek miatt sokan keresnek stabilabb, kiszámíthatóbb megoldásokat hosszabb távra is.

Ebben a helyzetben a devizaalapú megtakarítások sokak számára egyfajta pénzügyi biztonsági tartalékot jelenthetnek. Nem feltétlenül a gyors nyereség reményében választják őket, hanem azért, mert részben csökkenthetik a forint árfolyamának való kitettséget, miközben segíthetnek abban is, hogy a megtakarítások több lábon álljanak.

Az OTP Bank 2026 márciusában készült, 1200 fő bevonásával, 18 és 70 év közötti korosztály körében végzett megtakarításokról szóló kutatása* szerint a magyarok továbbra is alapvetően óvatos befektetőknek számítanak: a legnépszerűbb megtakarítási formák továbbra is az alacsonyabb kockázatú befektetések. A kutatás arra is rámutatott, hogy a devizaalapú megtakarítások iránti érdeklődés is stabil: a megtakarítással rendelkező ügyfélkör negyedének van devizás befektetése.

„A kutatásból jól látszik, hogy a magyarok számára továbbra is a biztonság a legfontosabb szempont a megtakarítások terén, emellett egyre többen keresik azokat a megoldásokat is, amelyek hosszabb távon nagyobb stabilitást adhatnak a pénzügyeiknek. A devizaalapú megtakarítások választása esetében az egyik legerősebb motiváció továbbra is az értékállóság. A megkérdezettek szerint a devizás megtakarítások legnagyobb előnye, hogy biztonságérzetet adhatnak.” – mondja Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatási területének vezetője.

Nem a gyors meggazdagodás ígérete miatt választják

Sokan elsősorban nem gyors nyereségszerzési lehetőségként tekintenek ezekre a befektetésekre, hanem egyfajta pénzügyi védelmi hálóként. Emellett a devizás megtakarítások segíthetnek a portfólió diverzifikálásában is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokan ma már nem szeretnék, ha minden félretett pénzük ugyanattól a gazdasági folyamattól vagy árfolyammozgástól függene, ezért inkább többféle megtakarítás között osztják meg a pénzüket.

A magyarok körében továbbra is az euró számít a legnépszerűbb devizának, és a legtöbben devizaszámlán vagy valutában tartják ezeket a megtakarításokat. Ennek aktualitást ad a jelenlegi árfolyamhelyzet is: az erősebb forint miatt most kedvezőbb szinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, ami hosszabb távon különösen fontos lehet azok számára, akik szeretnék részben kivonni megtakarításaikat a forint árfolyamának ingadozásából.

"A devizaalapú befektetések egyik legfontosabb előnye, hogy részben mérsékelhetik a magyar infláció közvetlen hatását a megtakarításokra. A portfolió euró- vagy dolláralapú kiegészítése stabilizáló szerepet tölthet be, különösen akkor, ha valaki a forintban tartott befektetései mellé keres kiegyensúlyozó megoldást”– emeli ki Miklós Dániel, az OTP Alapkezelő értékesítési vezetője.

Mi az a diverzifikáció és miért lehet fontos?

A szakértők szerint ma már szinte alapelvnek számít a diverzifikáció, vagyis az, hogy valaki ne kizárólag egyetlen termékben vagy devizában tartsa a megtakarításait. A kutatás alapján azonban a magyarok jelentős része továbbra is inkább egy-egy konkrét termékben gondolkodik, és kevésbé variálja a megtakarítási formákat: jelenleg a válaszadók 28 százaléka tartja egyetlen típusú befektetésben a pénzét.

Pedig érdemes lehet devizák szerint is diverzifikálni a befektetéseinket. Egy devizaalapú befektetési alapon keresztül például olyan nemzetközi részvény- és kötvénypiacokhoz is hozzá lehet férni, amelyek közvetlenül jóval nehezebben lennének elérhetők. Ez nemcsak a hozampotenciál miatt lehet fontos, hanem azért is, mert a különböző gazdaságok eltérően reagálnak a világpiaci folyamatokra, így a kockázatok is jobban megoszthatók.

„A diverzifikáció ma már nemcsak a tapasztalt befektetők eszköze. Egy tudatosan felépített portfólióban a devizaalapú befektetések fontos szerepet tölthetnek be, különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet gyorsan változik. Az OTP Csoport kínálatában rövidebb és hosszabb távra, különböző eszközosztályokban is elérhetők devizás befektetési megoldások, így szakértői segítséggel mindenki megtalálhatja a saját céljaihoz leginkább illeszkedő megoldást” – fogalmazott Fabriczki Rita.

A rugalmasság ma már kulcsszerepet játszik

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok megtakarítási céljai továbbra is elsősorban rövid- és középtávúak. A legtöbben váratlan kiadásokra szeretnének felkészülni, miközben a hosszú távú, például nyugdíjcélú megtakarítások – különösen a 30 év alattiak körében – egyre inkább háttérbe szorulnak.

Ezzel párhuzamosan a likviditás szerepe is látványosan felértékelődött. A válaszadók szerint a magas hozam és a biztonság mellett ma már az is kulcskérdés, hogy szükség esetén milyen gyorsan férhetnek hozzá a pénzükhöz. Éppen ezért lehetnek vonzók azok a devizaalapú konstrukciók, amelyek rövidebb és hosszabb távon egyaránt rugalmas megoldásokat kínálnak.

Különösen igaz ez azokra, akik euróban vagy dollárban kapnak fizetést vagy rendszeres bevételt. Számukra a devizaalapú megtakarítás nemcsak befektetési lehetőség lehet, hanem praktikus döntés is, hiszen így elkerülhetik a folyamatos pénzváltás költségét és az ebből fakadó árfolyamkockázatot. A szakértők szerint ma már egyre kevésbé az a kérdés, hogy valaki félretesz-e pénzt, sokkal inkább az, hogyan építi fel a saját megtakarításait.

Egy tudatosan kialakított portfólióban pedig a devizaalapú befektetések is fontos szerepet kaphatnak – különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet folyamatosan változik.

Milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki devizaalapú befektetést választ ?

A befektetőnek több kockázattal kell számolnia. Az első a devizaárfolyam-kockázat: ha a forint erősödik az euróval vagy dollárral szemben, a forintban számolt befektetési érték csökkenhet. A második a mögöttes eszközök kockázata: egy kötvényalapnál például a kamat- és hitelkockázat, egy részvény- vagy vegyes alapnál piaci árfolyamkockázat jelentkezik. A harmadik a likviditási és időtávkockázat: nem mindegy, hogy a befektető mikor akar hozzáférni a pénzéhez. Az árfolyam-időzítési csapda úgy kerülhető el, ha a devizás befektetés nem egyszeri tippként jelenik meg, hanem jóval tudatosabb formában: előre meghatározott portfólióarányként, megfelelő időtávval, fokozatos belépéssel és rendszeres felülvizsgálattal.

*A Lakossági Megtakarítás 2026 kutatásról

2024 óta változatlan célcsoporttal (korosztály: 18-70 évesek), 1200 fő megkérdezésével végzett kutatás.

Aktuális hullám adatfelvételének időpontja: 2026 március

Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés az NRC NetPanelsegítségével

Reprezentativitás: a minta reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján

A cikk az OTP Bank és az OTP Alapkezelő támogatásával készült, marketingközlemény. A benne szereplő piaci vélemények és várakozások tájékoztató jellegűek, a közzététel időpontjában rendelkezésre álló információkon alapulnak, melyek később változhatnak. Nem minősül befektetési tanácsadásnak, ajánlattételnek, befektetési elemzésnek vagy befektetési ajánlásnak. A befektetések kockázattal járnak. A befektetés értéke ingadozhat, a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, és akár tőkevesztés is előfordulhat. Devizaalapú befektetések esetén a devizaárfolyam változása a kockázatot és a hozam vagy veszteség mértékét is befolyásolja. Befektetési döntés előtt kérjük, ismerje meg a termékek hivatalos dokumentumait (PRIIPs KID/KIID, tájékoztató, kezelési szabályzat).

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk