ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Te sem iszol elég vizet? Elmondjuk miért változtass rajta!

Ha valamiről nem lehet eleget beszélni, az a vízivás fontossága, mert statisztikai adatok szerint még mindig kevés folyadékot fogyasztunk. Pedig a vízivás testünk működésének, az életfunkciók normál működésének az egyik alapja. Szakértővel beszélgettünk a kérdésről.


A napi folyadékbevitel minden életkorban kardinális kérdés, ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is komoly problémát okoz, ha nem jut elegendő folyadék a szervezetükbe. De mitől függ a napi mennyiség? Mi mindent befolyásolhat, ha nem iszunk elég vizet? Mit és mennyit igyon a gyerek? Pangl-Szarka Dorottya dietetikust kérdeztük a témában, aki szakértőként vett részt a Mizse Ásványvíz legfrissebb kutatásában.

- Mennyi vízre van szükségünk naponta? Mitől függ ez a mennyiség?

- Ahogy tápanyagszükségletünk, úgy folyadékigényünk is számos tényezőtől függ (nem, életkor, testtömeg, egészségi állapot, időjárás, fizikai aktivitás).

Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy egy felnőtt nő szükséglete legalább 2 liter, egy férfinak pedig közel 2,5 liter vízre van szüksége.

A gyermekeknek arányaiban nézve (testtömeg kilogrammonként) több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek, és érzékenyebbek is a folyadékhiányra. Egy 4-7 éves gyermeknek átlagosan 1,6 literre, a 7-10 éves korosztálynak 1,8 literre, 10-13 év között 2,2 literre, 13-15 éves korban pedig 2,5 liter vízre van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy optimálisan működjön.

- Ha megkérdezünk bárkit, elég vizet iszik-e egy nap, könnyen válaszolja azt, hogy igen – van-e adat arról, hogy mi ehhez képest a valóság? Vannak-e korosztályok, amelyeknél különösen oda kellene figyelni a vízfogyasztásra?

- A Mizse Ásványvíz nemrég készített egy felmérést, amelyben ezt a kérdést is vizsgálták. A kutatásában résztvevők 54%-a folyamatosan odafigyel a bevitt folyadék mennyiségére. A válaszadók 44%-a gondolja azt, hogy legalább 2 litert kellene innia napközben, 12%-uk szerint elég lenne 1.5 litert, ez jól mutatja, hogy nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mennyi a megfelelő mennyiség.

A gyerekek nem ismerik fel a szomjúság jeleit, főleg a viselkedésükben vehetők észre a folyadékhiány jelei, például kevésbé tudnak koncentrálni, ingerültek, feszültek lesznek. A sápadtság is utalhat ugyanerre, így náluk különösképpen érdemes erre odafigyelni.

A kutatásban feltettük azt a kérdést is, hogy tudják-e, mennyi az ajánlott napi folyadékbevitel mennyisége a 4-7 éves gyermeknek, amely biztosítja a szervezet kiegyensúlyozott működését. A helyes válasz: 1,6 liter. A válaszolók egyharmada (29%) adott erre a kérdésre helyes választ, a legtöbben (36%) az 1 litert jelölték, sőt 5% 0,5 literre tippelte ezt az értéket.

A nők nagyobb vízfogyasztók, mint a férfiak

„A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar felnőttek 6 százaléka egyáltalán nem fogyaszt vizet, csaknem ötöde viszont egyáltalán nem iszik mást. Az első kategóriában a férfiak vannak enyhe, a másodikban pedig a nők erős túlsúlyban. A szülők csaknem fele úgy számol, hogy gyermeke napi 1-2 liter folyadékot iszik, ami különösen intenzív testmozgásnál kevés, ráadásul a fiatalok a víz mellett jellemzően teával, kávéval, szénsavas (energia)itallal és szénsavmentes üdítőkkel oltják a szomjukat. Ezt követik a tejtermékek és a szeszes italok. Ezeken az arányokon már gyermekkorban érdemes változtatni, ami viszont a felnőttek felelőssége” – mondja Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

- Milyen tünetei vannak a dehidratáltságnak? Mi mindent befolyásolhat, ha nem fogyasztunk elég vizet?

- A folyadékhiány tünete lehet a már említett sápadtság (főleg gyermekeknél), ami a rosszabb oxigénellátottságnak és az alacsonyabb vörösvértest-áramlásnak tudható be, ugyanis a víz segíti az oxigén szállítását. A nem megfelelő folyadékbevitel negatív irányba tolhatja el a bélflóra összetételét, így közvetetten gyengítheti az immunrendszert. Szerepet játszhat a boldogsághormonok (szerotonin és dopamin) előállításában, ezért a dehidratált állapot összefüggésbe hozható a rossz kedvvel. Az állapot átmeneti, folyadékfogyasztás hatására javul a kedélyállapot.

A folyadékhiány hatással lehet a gyermekek tanulási képességére, hatékonyságára. Dehidratált állapotban lassul az olvasási és számolási sebesség. Kutatások szerint folyadékhiányos állapotban nagyobb a hibázási lehetőség például tesztek, vizsgák során.

A fejfájás hátterében szintén állhat folyadékhiány. A száraz, berepedezett ajkak, a hűvös bőr is utalhat rá, hogy nem fogyasztunk kellő mennyiségű folyadékot.

- Vannak-e speciális időszakok (akár napszak, akár évszak, akár élethelyzet), amikor különösen oda kell figyelnünk a hidratáltságra?

- Az őszi, téli időszakban végzett aktív testmozgás, sporttevékenység (például túrázás, korcsolyázás, síelés) során akár 300 ml-rel is megnőhet a napi folyadékigény. A megfelelő folyadékfogyasztás nátha, orrdugulás esetén kiemelten fontos, mert segít hígítani a nyákot, annak szervezetből történő távozását.

Fogyókúra alatt növelni kell a vízfogyasztás mennyiségét, ugyanis dehidratált állapotban gyakran nő a cukor- és egyéb szénhidrát-tartalmú ételek iránti sóvárgás, ami felesleges nassolást, közvetetten plusz kilókat eredményezhet. Továbbá a megfelelő folyadékbevitel azáltal is segíthet a testtömeg-csökkentésben, hogy kimossa a felesleges sókat, salakanyagokat a sejtek, szervek, szövetek közül.

Gyermek- és időskorban kiemelt figyelmet kell szentelni az elegendő vízivásra, mert mindkettő veszélyeztetett korosztály kiszáradás szempontjából. Várandósság alatt nő a kismama folyadékigénye, hogy a szervezet biztosítani tudja a többlet vérmennyiség szállítását, és a magzatvíz termelődését. Sportolás során egyértelműen nő a folyadékigény, de sokan nem tudják, hogy 60 percet nem meghaladó sporttevékenység során elegendő vizet fogyasztani. Efelett már szükség lehet ún. izotóniás italokra is.

 

- Mit lehet azért tenni a szülőknek, hogy a gyerekeik számára természetesebb legyen a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás? Milyen tippek és trükkök léteznek akár felnőttek számára is, hogy ösztönözzük magunkat az elegendő mennyiségű vízfogyasztásra?

- A már említett kutatás kimutatta, hogy a lakosság harmada nem követi a gyereke folyadékbevitelét (ha követi, akkor is csak 18 éves korig – 60%-a lakosságnak) – de a nőkre jobban igaz, hogy követik, iszik-e elég vizet a gyerekük, és a szülők közel egynegyede inkább rábízza a gyermekére, mennyit iszik. Bár felhívják a figyelmüket a vízfogyasztásra, de a szülők 45%-a nem ellenőrzi azt.

Azt javasoljuk, hogy számolják az újratöltött kancsók/poharak/flakonok mennyiségét. Elérhetőek applikációk, melyekkel követni tudják a folyadékbevitel mennyiségét. Ezek a módszerek működhetnek mind felnőtteknél, mind gyerekeknél. Egészen kiskortól kezdve emlékeztessük gyermekünket a vízivásra, játék, tanulás közben is. Alakítsunk ki szokásokat, mintákat, például minden étkezés előtt igyunk legalább egy pohár vizet.

Mindig legyen kéznél víz, a gyermek életkorának és képességeinek megfelelő tárolóban, például tanulópohár, kulacs, palack stb. Meséljünk a gyermek nyelvén a vízivás fontosságáról. Tanítsuk meg a gyermekünket, hogy figyelje a vizeletürítés gyakoriságát, annak színét.

- Ha a mennyiség stimmel, az elég, vagy szempont kell legyen a minőség is? Milyen ásványi tartalommal bíró vizet válasszunk, ha éppen nem csapvizet iszunk?

- A kutatásunkban résztvevő válaszadók 6%-a egyáltalán nem iszik tiszta vizet, és csak 36% nyilatkozta azt, hogy legjelentősebb folyadékforrása a víz. Egy presszó kávéban átlagosan 100 mg koffein van, így ha napi 2 csésze presszót megiszunk, akkor a javasolt napi folyadékbevitelünkön túl 117 ml plusz folyadékot is biztosítani kell a szervezet számára. Ezt a válaszadók 5%-a tudta helyesen, pedig 20% azt válaszolta, hogy jelentős mennyiségű kávéval pótolja a folyadékveszteséget.

Az üdítőitalok hozzáadott cukrot tartalmaznak, ez feleslegesen bevitt kalóriákat eredményez, hízáshoz vezethet.

Nagyon fontos a minőség. Általános folyadékpótlásra tökéletes a csapvíz, ásványvízből pedig érdemes az alacsonyabb ásványianyag-tartalmút (max. 500 mg/liter) választani, de hozzá kell tenni, hogy egészséges ember számára korlátozás nélkül fogyaszthatók az 1000-1500 mg/liter ásványianyag-tartalmú vizek is.

A magas vérnyomásban szenvedő betegek kiemelten figyeljenek rá, hogy alacsony nátriumtartalmú (max. 20 mg/liter) ásványvizet fogyasszanak.

- Aki testsúly-problémával küzd, az gyakran tévesen azt érzi, ha sok vizet fogyaszt, csak többet mutat a mérleg. Miért nagyon káros visszafogni a vízfogyasztást annak, aki épp fogyókúrázik?

Dehidratált állapotban jobban kívánjuk az édes, magas szénhidrát-tartalmú ételeket, ez testsúlycsökkentés esetén nem éppen előnyös. A folyadék segít kimosni a salakanyagokat a szervezetből, gyorsítja a béltartalom továbbhaladását, tehát a megfelelő folyadékbevitel hozzájárul az emésztéshez, és elkerülhetők az emésztési panaszok, a puffadás. Ráadásul a szomjúságot sok esetben összekeverjük az éhséggel, tehát ha éppen nincsen étkezési idő, először igyunk meg egy pohár vizet, hogy lássuk, valóban éhségről van-e szó

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk