Te melyik csoportba tartozol: türelmetlen vagy halogatós?
A XXI. században felgyorsult világban élünk, mindent a maximumra próbálunk pörgetni, hogy minél többet és minél hamarabb profitáljunk. Ezt a felgyorsult tempót lehet a társadalmi változásokra is fogni, de a társadalmat mi emberek alkotjuk. Ennek a türelmetlen attitűdnek nyilvánvalóan vannak előnyei, ugyanúgy, ahogy vannak hátrányai is. Nézzük, miket vonhat ez a fajta hozzáállás maga után.
Manapság a lehetőségek világában élünk, csak kapkodjuk a fejünket, merre nézzünk, mit válasszunk. A sok lehetőség közepette nehéz döntenünk is. Mik lehetnek az okai annak, hogy több lehetőség közül nehezebben választunk, mintha csak pár darab lenne. Barry Schwartz is felfigyelt erre a jelenségre. Könyvében (The Paradox of Choice, 2004) azt fejtegeti, hogy
ha az ember túl sok választási lehetőséggel találja szemben magát, könnyen elveszhet bennük, szem elől tévesztheti az eredeti célját, és magasabb mértékű szorongást élhet át azzal szemben, ha kevesebb lehetősége lenne.
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik a döntéshozatal előtt állván alaposan elemzik a helyzetet, sokat tétováznak, majd végül sem biztosak abban, mely irányban haladjanak tovább. Ez a helyzet az élet bármely területén fennállhat, egészen a bevásárlástól kezdve, a pályaválasztáson át, a párválasztásig.
Nehéz többek között azért is helytállni a mérlegelést igénylő helyzetekben, mert
kapunk kéretlen tanácsokat, javaslatokat is, illetve van olyan, hogy idői nyomás alá is helyeznek minket, és ennek intézményesített formája is van: pl.: 18 éves korban el kell döntenie az embernek, hogy mi szeretne lenni, ami egy meghatározó döntés az ember életében.
De ha jobban belegondolunk, honnan tudná eldönteni egyedül egy 18 éves szinte még gyerek, aki az intézményesített oktatási keretek között is legjobb esetben is gyerekszerepben van kezelve, hogy mi szeretne lenni? Persze az megint más kérdés, ha van támogatottsága, és esetleg a szülei segítik a döntésben, amit önálló döntésének él meg, de az megint más, ha a szülők kifejezett sugallatára választ valaki pályát. Lényeg a lényeg, hogy ez ritkán az egyén szuverén döntése, sokkal inkább a lehetőségeiről, származási családjáról és ambícióiról szól.
Gondolatok a türelmetlenségről
A "ne pazaroljunk időt" - már-már a racionalizáció, mint megküzdés jelenségét figyelhetjük itt meg - vagy, a “most ezzel a halasztással buktam egy évet” jellegű kijelentések egy valamit sugallnak az embernek: az illető nagyon türelmetlen, és türelmetlenségét még meg is magyarázza, ami egészen addig nem baj, amíg ő vagy környezete nem szenved tőle. Viszont általában nem szeretik a türelmetlen embereket, ez a fajta viselkedés tud konfliktusokat gerjeszteni.
A türelmetlenség az élet bármely szeletében megjelenhet: pályaválasztás, párválasztás, munka, tanulás, háztartás, stb.. Gyermekvállalás kapcsán a praxisomban sokszor hallok olyan kijelentéseket, hogy “azért szeretnék gyereket, hogy még kiélvezhessem”, vagy “jó lenne hamar gyereket vállalni, hogy a szüleim sokáig nagyszülők lehessenek”, vagy “azért szeretnénk hamar babát, hogy minél hamarabb kirepüljön, és mi élvezhessük az életet”, illetve “hogy ha korán szülök, akkor még bírni fogom szuflával”, vagy „azért vállaltunk gyereket a párommal, hogy feldobjuk az életünket/házasságunkat”.
Amióta a gyerekvállalás célja nem feltétlen a fajfenntartás, érdemes lenne a kisgyerek szempontjait szem előtt tartani akár már a születése előtt is. A fenti kijelentésekben kevéssé jelenik meg a baba, inkább a felmenők vagy saját szükségleteink vannak a fókuszban, amely nem várt hatásokat eredményezhet 10-20-30-40 év múlva.
Myriam Zilles képe a Pixabay -en.
A munka világában is megjelenik a türelmetlenség, mindenki ismer törtető embereket, minél hamarabb a hierarchia csúcsára akar törni, hamar vezető szeretne lenni. Ez manapság egy felülértékelt tulajdonság, azzal kevesen foglalkoznak, hogy ha az ember idejekorán kerül olyan pozícióba, amelyhez nem feltétlenül van még (élet)tapasztalata, akkor az kellemetlen lehet az embernek is, illetve a szervezetnek egyaránt.
Ugyanez igaz a továbbtanulásra: otthon is ezt hallhatjuk, hogy minél hamarabb le kell diplomázni, minél hamarabb el kell kezdeni dolgozni, illetve minél hamarabb kell még részképzéseket csinálni, ha valakik lenni akarunk az életben. De egy valamit nem úszhatunk meg: azt, hogy megtapasztaljuk mindennapi nehézségeinket, kudarcainkat és sikereinket, és hogy ezek alapján egy érettebb és komplexebb látásmódot alakítsunk ki.
Az érettséget nem lehet siettetni. Érettség alatt én azt a komplex látásmódot/szempontrendszert értem, ami szól a saját időnként akár ambivalens, kellemetlen, vagy netán pozitív indulatainkról és azok tartalmazásáról, majd adekvát megdolgozásáról (ehhez az önreflexió képessége elengedhetetlen, hogy lássuk, mit miért teszünk), illetve arról, hogy képesek vagyunk a másik perspektíváját felvenni, ezáltal jobban megérteni őt és különösképpen a másik viszonyulásait. Nyilván más az elképzelésünk a munkáról, családról és az életről 23 és 35 évesen.
A halogatás
A halogatók ennek a kontinuumnak az ellenpólusai. Takács Ildikó szerint
a halogatásnak lehet az egyik alapja az, hogy a személy saját magára vonatkozóan kétségekkel teli, nem gondolja, hogy képes a feladat elvégzésére, ezért tologatja maga előtt, illetve elfojtásba vagy túlkompenzálásba is torkollhat ez.
Mindenesetre ez magában foglalja azt, hogy az ember szeretne megfelelni valakinek – csakúgy, mint a türelmetlenségnél említett társadalmi-; és családi mintákból származó nyomásnak kitett személyek. Az egyik túltervez – így lesz ambiciózus -, a másik pedig alul – így a halogatás -. Mind a kettő jár pozitív és negatív dolgokkal, és mint a pszichológia gondolja: régen ezek a stratégiák akár lehetettek hasznosak is, a nehézség ott kezdődik, hogy ha ezzel problémát okozunk vagy magunknak vagy környezetünknek, és ezt észre is vesszük. Az ambiciózusságban pozitív dolog lehet, hogy az ember sokra viszi, önállósága egész magas szinteket ér el, nem kell aggódnia, vannak tartalékai, és akár önértékelését is építheti erre. Ellenben ez egy folyamatosan emelkedett stressz szinttel jár, illetve ahhoz, hogy feljebb törjön, általában más emberek igényeit a sajátja mögé kell helyezze, és eszerint cselekednie, illetve biztosan kevesebb ideje/lehetősége jut kikapcsolódásra vagy más emberekkel való kapcsolódásra.
A halogató ember ugyan nyugodtabbnak, elfogadóbbnak hat, és van ideje élni, de kevesebb vagyont is halmozhat fel. Egyrészt ez kevesebb stresszel jár, másrészt, ha a halogatónak nincs tartaléka, akkor ínséges időben ez okozhat neki magas szintű szorongást.
Fontos megérteni saját igényeinket, elvégre mindenkinek van előzménye, ahogy élte az életét, amilyen hatások érték őt, ami befolyásolta, hogyan alakul a személyisége. Amíg kényszerítő erejűen hat ránk valami, annak biztosan volt pszichés relevanciája, ami összefüggésben van önértékelésünkkel (mert a cél minden esetben a pozitív énkép fenntartása). A kérdés, hogy ezt képesek vagyunk-e látni, és akarunk-e kezdeni vele valamit.
