Teljes átvilágítás jön a Klebelsberg Központnál, az elnök hamarosan nyugdíjba megy
Július közepén távozik a Klebelsberg Központ éléről Hajnal Gabriella, aki 2018 augusztusától vezette a központot – épp akkor, amikor a frissen megalakult kormány teljes átvilágítást indít az állami iskolafenntartói rendszerben. A központ kommunikációs osztálya a Népszavának erősítette meg a nyugdíjba vonulás hírét.
A központot a Tisza-kormány azon határozatáról is megkérdezték, amely a teljes állami fenntartói rendszer, így a KK és a tankerületi központok működésének felülvizsgálatát rendelte el. Válaszuk szerint a döntést tudomásul veszik és minden segítséget megadnak a vizsgálatot végzőknek.
Arra a felvetésre, hogy előfordultak-e működési hibák, azt válaszolták, a központok a jogszabályok alapján jártak el. Hozzátették: „Ahol szükséges volt, a kapott jelzések alapján a korrekciókat megtették.”
A kormányzati szándékokról Magyar Éva kormányszóvivő egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt. A kormány célja, hogy az intézmények önállósága erősödjön, mert 2010 óta bebizonyosodott, hogy a túlzott központosítás nem megoldotta, hanem fokozta a problémákat. Ennek érdekében június 15-éig ki kell dolgozni annak jogszabályi hátterét, hogy az iskolaigazgatók szélesebb döntési és munkáltatói jogkörökkel rendelkezzenek.
A kormány ugyanakkor nem tervezi, hogy az állami iskolák fenntartásának jogait 100 százalékosan visszaadja az önkormányzatoknak, de azt szeretnék, ha a helyi közösségeknek nagyobb beleszólásuk lenne az intézmények működésébe.
A Tisza-kormány emellett határozott a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetésének előkészítéséről is.
A kormány május végén jelentette be az oktatási rendszer átfogó reformját. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter korábban arról is beszélt, hogy a Klebelsberg Központ átvilágítása mellett rehabilitálnák azokat a tanárokat is, akiket korábbi tiltakozásaik miatt bocsátottak el.